Igazság, talán, mégis - 2Móz 32,30-32 (Böjt 5. vasárnapja, 2022.04.03.)

textus: 2Móz 32,30-32

“30 Másnap így szólt Mózes a néphez: Igen nagy vétket követtetek el. Ezért fölmegyek most az Úrhoz, talán engesztelést tudok szerezni vétketekért. 31 Visszatért tehát Mózes az Úrhoz, és ezt mondta: Ó, jaj! Nagyon nagy vétket követett el ez a nép, mert aranyból istent csinált magának. 32 Mégis, bocsásd meg vétküket! Mert ha nem, akkor törölj ki engem könyvedből, amelyet írtál!”

Mi jut eszünkbe erről a fogalomról: igazság? [...] Azt hiszem ez életkorfüggő is tud lenni. A gyerekek számára, talán rögtön Mátyás király ugrik be, akit a nemzeti legendárium oly’ nagyon igazságosnak tart. Vagy talán az is eszükbe juthat, hogy vajon hogyan lehet egy tábla csokit két, három, vagy éppen négy felé igazságosan elosztani. (Lehet, hogy ebben a helyzetben inkább a testvéries elosztás a konfliktus mentesebb.) Felnőttként, ha az igazságra gondolunk, akkor talán a szemünk elé tárul egy bírósági terem, ahol - jobb esetben - igazság is születik, a joggyakorlás, jogalkalmazás mellett. De az is lehet, hogy eszünkbe jut egy vagy több olyan helyzet az életünkben, amikor igazságtalanul bántak velünk. De jó lett volna, ha igazságosan történnek a dolgok…! Talán viták, veszekedések is eszünkbe ötölhetnek. Kinek volt igaza…? Nekem van igazam? Neked van igazad? Milyen érdekes, hogy ha az igazságról gondolkodunk, akkor a lehető legkevesebbszer gondolunk rá önmagában, hanem mindig párhuzamban, vagy még inkább; szemben az igazságtalansággal.

Milyen súlya van ennek a szónak, igazság, és mégis milyen súlytalan sokszor az egyéni, és sokszor nem érték, hanem érdekvezérelt igazságok tengerében. Talán ezért sokak számára érthetetlen vagy elfogadhatatlan, de mindenképpen súlyos ez a fogalom, ha teszünk elé egy határozott névelőt: AZ igazság. 

Ma Judica, azaz az Igazság Vasárnapja van. Ezen a vasárnapon azonban nem emberi igazság, vagy emberi igazságok vannak a fókuszpontban, hanem az igazságos Isten. AZ igazságos Isten. Nagyon kettős érzés van bennem, ha az Istenre, mint igazságos Istenre gondolok. Egyrészt van bennem, egy nagyon nagy öröm. Annyi igazságtalanság, annyi gazság, annyi gonosz szándék van a világban, hogy olyan jó az igazságos Istenbe kapaszkodni! Mert ő igazságos. De a másik oldalon ott van egy nagy félelem is. Tudniillik az Isten igazságos, és nem csak úgy általában, hanem velem is. Márpedig az esetek egy jó részében a dolgok nem igazságos, hanem inkább ‘i’ nélküli, gazságos oldalán vagyok, mégpedig nem véletlenül, hanem szándékoltan…

A mai igénk egy nagyon súlyos történet egyik utolsó fejezete. Izrael népét Isten kihozta Egyiptomból, ahol rabszolgák voltak (vályogvetéssel foglalkoztak). Csodálatos módon megmentette őket, majd Mózes vezetésével vándorolni kezdtek az ígéret földje felé. (És ezt most szó szerint kell érteni. Az Isten tényleg megígérte nekik az új otthont, amely örökre szól.) Vándorlásuk egy csúcspontja - átvitt és szó szerinti értelemben is - a Sínai hegy volt, ahol Mózes megkapta az Istentől a törvényt, azon belül pedig a Tízparancsolatot. Miközben azonban fönt volt a hegyen, amely 40 napig tartott, a nép nem győzte kivárni a vezetőjének visszatértét - aki az Istennel találkozott odafönt - türelmetlenségében pedig bálványszobrot készített. Sőt, ezt mondták a szoborról: “Ez a te istened, Izráel, aki fölhozott téged Egyiptomból.” (2Móz 32,4) Szegények, nem akartak rosszat, csupán ábrázolni az ábrázolhatatlant, és arcot adni annak az Istennek, aki oly csodálatos módon megmentette őket. De félreértés ne essék, nem mentegetni akarom őket, hiszen akarattal építettek bálványszobrot, ahelyett, hogy vártak volna az Úr üzenetére.Szóval, Mózes mikor lejött a hegyről és meglátta a szobrot, mérgében földhöz vágta a Tízparancsolat kőtábláit. És ennél a drámai pillanatnál csatlakozunk be mi a mai szakasszal: “Másnap így szólt Mózes a néphez: Igen nagy vétket követtetek el. Ezért fölmegyek most az Úrhoz, talán engesztelést tudok szerezni vétketekért.” 

Egy újabb súlyos szóval találkozunk (az igazság után) ebben a részben: “talán”. Mennyi bizonytalanság van ebben a szóban. Milyen sok minden lehet benne, vagy éppen milyen kevés! Talán igen, talán nem. Talán az Isten majd meghallgat, segít, kegyelmes lesz. Talán az Isten megbocsát. “talán engesztelést tudok szerezni vétketekért”- mondja Mózes a népnek. A “talán” persze nem magára a bűnre vonatkozik (hiszen engesztelést, bocsánatot bűnre lehet kapni, azért vannak), hanem a bűnnek mértékére, amely “igen nagy”! Miért? Mert igen nagy bűn az Istent lecserélni másra, és ez oly sokszor előfordul. Egy sportoló, egy ideológia, egy sztár, egy színész, egy autó, a munka, a pénz, a hatalom, az erő, vagy akár egy politikai párt is beléphet az Isten helyére. Tegyük fel a kérdést: Mi az ami alapján meghozom végső döntéseimet? Mi az, ami fölött vagy ami előtt már nincsen más szempont? Ha nem az Isten az... Nos, akkor baj van! 

Nekem amúgy meggyőződésem, hogy Izrael népe, itt nem ebbe a bűnbe esett bele. Nem lecserélte az Istent (legalábbis nem akarta), hanem megpróbálta bálványba zárni! A legjobb, legértékesebb dolgaikból, arany ékszereikből készítették el a szobrot. De nem csak Izrael népének akkor, hanem ma a mi legjobb, legszebb, legértékesebb dolgaink, gondolataink, szándékaink, törekvéseink, amit csak fel tudunk vonultatni, még azok sem alkalmasak arra, hogy azokba belezárjuk az Istent!

“Talán”- mondta Mózes, és újra felkutyagolt a hegyre, és ezt mondta az Úrnak: “Ó, jaj! Nagyon nagy vétket követett el ez a nép, mert aranyból istent csinált magának. Mégis, bocsásd meg vétküket! Mert ha nem, akkor törölj ki engem könyvedből, amelyet írtál!” Mégis! Annak ellenére, hogy ilyen nagy a vétek, mégis bocsásd meg! Micsoda bizonytalanság, sőt reménytelenség is volt Mózes szavaiban.

Vajon velünk mi a helyzet, ha az Isten elé lépünk? Ha az igazságos Isten elé lépünk? Talán? Mégis? Vagy mégsem? 

Lássuk meg mit tesz az ember és mit tesz Isten. Amíg ember istent próbál csinálni, addig az Isten emberré válik értünk! Az Isten igazsága - csakúgy mint bármely más oldala - leginkább Jézus Krisztusban mutatkozott meg. Ez különösen is fontos nekünk, akik keresztényeknek, azaz Krisztusban hívőknek mondjuk magunkat. És mit mond Jézus? “Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam.” (Jn 14,6) Isten igazsága és kegyelme egyszerre leginkább Krisztusban jelent meg! És Krisztusnál már nincsen “talán”, hanem bizonyosság van! Bizonyosság abban, hogy Isten fogad minket, és az ő igazsága nem a mi kárunkra, hanem csakis értünk van! Az ő színe előtt - Krisztus érdeméért - van helyünk, utunk, életünk! Ez az Isten igazsága! Az a végső valóság, AZ igazság, és amely sok-sok személyes, emberi igazság között is segít eligazodni. Figyeljünk ezért üdvösségünk szerzőjére, Megváltónkra, s így cselekedjünk! Ámen.