Majdnem házasság - Jer 2,1-9.31b-32 (Szentháromság ünnepe utáni 8. vasárnap, 2023.07.30.)

textus: Jer 2,1-9.31b-32

“1 Így szólt hozzám az Úr igéje: 2 Menj és hirdesd Jeruzsálemnek: Ezt mondja az Úr: Emlékszem rád: ifjúkorod hűségére, mátkaságod szeretetére, amikor követtél a pusztában, a be nem vetett földön. 3 Az Úr szent tulajdona volt Izráel, termésének a legjava. Akik ettek belőle, mind meglakoltak, rossz végük lett – így szól az Úr. 4 Halljátok az Úr igéjét, Jákób háza és Izráel házának minden nemzetsége! 5 Ezt mondja az Úr: Mi rosszat találtak bennem őseitek, hogy eltávolodtak tőlem? Hitványságok után jártak, és maguk is hitványakká váltak. 6 Nem kérdezték: Hol van az Úr, aki fölhozott bennünket Egyiptom földjéről, és vezetett bennünket a pusztaságban, a sivár és szakadékos földön, a szikkadt és veszélyes földön, ahol nem járt senki, és ember nem lakott? 7 Dúsan termő országba hoztalak titeket, hogy élvezzétek annak gyümölcsét és javait. De amikor bejöttetek, országomat tisztátalanná tettétek, örökségemet pedig utálatossá. 8 A papok nem kérdezték: Hol van az Úr? A törvény magyarázói nem ismertek, népem pásztorai hűtlenül elhagytak engem; a próféták Baal nevében prófétáltak, és haszontalanságok után jártak. 9 Ezért még perbe szállok veletek – így szól az Úr –, és perelni fogok még unokáitokkal is! [...] Miért mondta az én népem: A magunk útját járjuk, többé nem megyünk hozzád! 32 Elfeledkezik-e ékszereiről a lány, díszes övéről a menyasszony? Rólam elfeledkezett népem számtalanszor.”

Kapcsolatokban élünk. Nap, mint nap kapcsolódunk más emberekhez. Kik sokakhoz, ki keveskhez, hol intenzíven, hol pedig egészen lazán, de a lényeg ugyanaz: kapcsolatokban élünk. Természetesen ezek a kapcsolatok nem mind ugyanolyanok. Azt lehet mondani, hogy kevés kivételtől eltekintve a hosszú távú kapcsolataink a legfontosabbak, és amelyek a legnagyobb hatással vannak ránk. Ezek közül is kiemelkedik három csoport, a barátok, a közeli rokonok és a párkapcsolatok. Életünk legmeghatározóbb emberi kapcsolatai ezekből a csoportokból kerülnek ki többnyire. 

Azonban nem mondhatjuk azt, hogy ezek a kapcsolatok állandóak lennének. Mivel, mi is változunk, és a kapcsolatainkban lévő másik felek is változnak, így maga a kapcsolat is változik. Hol közelebb vagyunk egymáshoz, hol távolabb, hol jóban vagyunk, hol összeveszünk, stb. Ugye, ismerjük azt a filmes klisét, amikor egy hosszútávú kapcsolatban, mondjuk egy házasságban lévő azt mondja, hogy “Ő már nem ugyanaz a férfi/nő, akivel összeházasodtam 10-15-20 évvel ezelőtt!” És mindezt nem leíró módon egyszerűen közli az adott szereplő, hanem mint a szakításhoz vezető fő problémát adja elő. Hát még jó, hogy nem ugyanaz 20 év távlatából! Az nagyon nagy baj lenne, ha valaki nem változna 20 alatt! Nem is tudok ilyet elképzelni elő ember kapcsán! Bár evidencia, de azért ezt mindig el szoktam mondani a jegyesoktatások alkalmával is, hogy ne várják azt, hogy ugyanazok maradnak az évek során. A kulcs nem a statikusságban rejlik, hanem a közös változásban.

A mai szakaszunk egy vészterhes időben született. Izrael népe - úgy tűnik - végletesen kettészakadt. A Szentföld északi része az Asszír Birodalom részét képezi, a déli része pedig, egyfajta vazallus államként, de szintén a birodalom fennhatósága alatt áll. Vallási szempontból pedig még katasztrófálisabb a helyzet. Ennek - többek között - két oka van. Az egyik az, hogy Izrael népének hite unikális volt az akkori korban. A környező népek, mind-mind többistenhívők voltak, ahol mindennek és mindenkinek megvolt a maga istene: az esőnek, a termésnek, a harcnak, a termékenységnek, stb. Másfelől pedig az akkori embereknek a vallás nem egy extra dolog volt, hanem a mindennapok szerves része és szervezőelve. Ez önmagában egy nagyon jó dolog, csakhogy… Az a helyzet, hogy a hétköznapok és a vallás ilyen szerves összefonódása például azt eredményezte, hogy egy-egy isten vagy istenek hatalmát a benne hívők ereje (is) reprezentálta. Magyarul, ha volt egy állam, amely leigázott egy másikat (mint jelen helyzetben az Asszír Birodalom Izraelt), akkor ez az emberek fejében automatikusan az jelentette, hogy az asszír istenek nagyobbak és erősebbek, mint az Úr! Ennek eredményeképpen Izraelben széles körben elterjedt, mindenféle ideges isteneknek az imádata. “A papok nem kérdezték: Hol van az Úr? A törvény magyarázói nem ismertek, népem pásztorai hűtlenül elhagytak engem; a próféták Baal nevében prófétáltak, és haszontalanságok után jártak.” - mondja az Úr Jeremiáson keresztül. 

Ennek a vége pedig az lett, hogy a nép jelentős hányada - olyannyira jelentős, hogy az Úr az egész népre vonatkozatja - elhagyta az Urat. “Ezt mondja az Úr: Emlékszem rád: ifjúkorod hűségére, mátkaságod szeretetére, amikor követtél a pusztában, a be nem vetett földön. Az Úr szent tulajdona volt Izráel, termésének a legjava. [...] Mi rosszat találtak bennem őseitek, hogy eltávolodtak tőlem? Hitványságok után jártak, és maguk is hitványakká váltak [...] Miért mondta az én népem: A magunk útját járjuk, többé nem megyünk hozzád! Elfeledkezik-e ékszereiről a lány, díszes övéről a menyasszony? Rólam elfeledkezett népem számtalanszor.” 

Azzal együtt, hogy minden kor és minden generáció - érthető, de meglehetősen ambivalens módon - egyszerre érzi magát az “igazinak” és a saját idejét a “legnehezebbnek”, azt kell, hogy mondjam, hogy a mi korunk nem sokban különbözik, ebben a tekintetben, az akkoritól. Bár most, hála Istennek, a mi országunkban nincsen háború, senki sem akar fegyverrel leigázni, de mégis a hitünk folyamatos ostrom alatt áll! És itt nem kell összeesküvést vagy gyíkembereket sejteni, nem kell ilyen vagy olyan, keleti vagy nyugati városneveket ide citálni, mint pl. Moszkva, vagy Brüsszel vagy Washington... Ezek nagyon olcsó utak! Egyszerűen arról van szó, hogy a világnak ma sokkal több lehetősége van, és sokkal mélyebben hatni az emberre. És a világ bár “sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését” (Róm 8,19), akikre szüksége lenne, de vágyai és igényei egészen más irányba viszik és oldalra állítják. Gondoljunk bele, hogy ha az emberben lévő esendőség miatt, már Pál apostol is azt mondta, hogy “Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat.” (Róm 7,19), akkor mi mit mondjunk a ránk ömlő töménytelen, Istentől eltávolító információ, poszt és hír kapcsán… Ez olyan erős nyomás, amelynek hatalmas lehetősége van a rosszat internalizálni, a tükröt még homályosabbá tenni, addig, hogy már nem is azt látjuk, ami van. 

Az Istennel való kapcsolat, kapcsolat. Legjobban a házassághoz hasonlít, ahogyan az Úr is hivatkozik itt rá. “Ezt mondja az Úr: Emlékszem rád: ifjúkorod hűségére, mátkaságod szeretetére, amikor követtél a pusztában, a be nem vetett földön. [...] Miért mondta az én népem: A magunk útját járjuk, többé nem megyünk hozzád! Elfeledkezik-e ékszereiről a lány, díszes övéről a menyasszony? Rólam elfeledkezett népem számtalanszor.” Ez így volt, anno, Jeremiás idejében is, és így van ma is velünk, Isten keresztény népével. Sőt, így van mindannyunkkal külön-külön. 

Emlékszünk még arra, amiről az elején beszéltünk. A kapcsolatban lévő emberek változnak, így maga a kapcsolat is változik. Ez a házasságban hatványozottan így van. Csakhogy! Amíg egy házasságban kettőn áll a vásár, addig az Úrral való kapcsolatban mindig csak egyen! Ha valami miatt bukik a dolog és elhidegülés vagy válás lesz a vége, akkor az csak rajtunk múlhat!

Ami viszont a jó hír, hogy az Isten minden lehetőséget megadott számunkra a visszatéréshez! Sőt, még annál is sokkal többet, mint amire Jeremiás felhívta a figyelmet, vagy amiben ő részesült! Az igazán-soha-el-nem-szakadás esélyét adta meg nekünk Jézus Krisztusban! A keresztre tekintve, onnan tisztábban látást, bűnbocsánatot és reménységet merítve, az újrakezdés evangéliuma a mi örökségünk! Ámen