Az Isten szabad elektronjai - 1Krón 29,10-13 (prédikáció, 2023.09.14.)

textus: 1Krón 29,10-13

“10 Dávid ekkor áldotta az Urat az egész gyülekezet előtt. Ezt mondta: Áldott vagy te, Uram, ősatyánknak, Izráelnek Istene, öröktől fogva mindörökké! 11 Tied, Uram, a méltóság, a hatalom és a tisztelet, a hírnév és a fenség, bizony minden, ami a mennyben és a földön van! Tied, Uram, az ország, magasztos vagy te, mindenség fejedelme! 12 Tőled ered a gazdagság és a dicsőség, te uralkodsz mindenen. A te kezedben van az erő és a hatalom, a te kezed tehet bárkit naggyá és erőssé. 13 Most azért, Istenünk, hálát adunk neked, és dicsérjük a te fenséges nevedet.”

Érdekesen vegyes érzelmekkel emlékszem vissza az általános iskolai kémia órákra, ugyanis izgalmas kapcsolódásom volt a kémiatanárral, Zsuzsa nénivel, tudniillik ő és anyám együtt kezdték a pedagógusi pályát ugyanabban Szolnok melletti falusi iskolában. Éppen ezért bármit is csináltam mindig négyes voltam kémiából. Meggebedhettem a tanulástól, akkor sem kaptam ötöst, nehogy nepotizmust kiáltsanak, de ha nem tanultam semmit, akkor is mindig valahogyan kijött a négyes. Gondolhatjátok, hogy melyik változat életszerű egy 13 éves kamasz esetében. Az utóbbi.

Manapság sokat hallani arról, hogy mennyire kevés a mindenféle tanár, de különösen is a pl. a kémiatanár. Odáig soha nem fogunk eljutni, hogy én mentsem meg a szakmát a tudásommal és azzal, hogy beállok kémia tanárnak. Ugyanis (a fent említett okok miatt) mindössze két dolog égett belém a kémia tudományából, az egyik a lakmuszpapír, a másik pedig - és ma ezt hozom ide nektek - a “szabad elektron” fogalma. A szabad elektron azt jelenti, hogy egy-egy részecske esetében mennyi potenciális kapcsolódási pont lehet. Ahány szabad elektronja van, annyi felé és olyan módon tud kapcsolódni máshoz, s alakulhatnak ki újabb kötések. Én ezt a fogalmat, egy laza mozdulattal, beemeltem a teológiába, mármint nyilván nem a tudományba, de teológia kommunikációjába.

Mert a hit világa a kapcsolódásoknak a világa. És ahogyan a pici részecskéknek, atomoknak, úgy a kapcsolódó személyeknek is vannak szabad elekronjaik, azaz olyan pontok, amelyekkel kapcsolódni tudnak másokhoz. És bizony az Istennel való kapcsolatban is szerepet játszanak az elektronok, a szabad elektronok. De - talán a várttól eltérően - az egyes személyek, vagy úgy általában az ember kapcsán szeretnék beszélni szabad elektronokról, hanem az Isten szabad elektronjairól ejtenék néhány szót. 

Azonnal felmerülhet mindenkiben, hogy hogyan lehet az Isten szabad elekronjairól, azaz az emberhez való kapcsolódási pontjairól beszélni, hiszen ő úgy kapcsolódik, ahogyan akar. És ez így is van. De két dolgot nyilvánvalóan látunk a Bibliából, az egyik az, hogy az bár az Isten bárhogyan tud kapcsolódni, de ettől még ezt nem “bárhogyan” teszi meg, hanem nagyon is körülhatárolható módokon. A másik pedig az, hogy vannak kiemelt szabad elektronok, pontok, ahol az Isten várja a kapcsolódásunkat. És a mai igénkben központi szerepet játszik a az egyik ilyen kiemelt pont: a dicséret. 

A mai igénk kiváltó oka, hogy Dávid királynak és a izrael népének sikerült a crowdfunding, és összegyűjtötték azt a mennyiségű pénzt és alapanyagot, ami az első templom építéséhez kellett. Az efölött érzett öröm váltja ki Dávidból ezt az imát (éneket?). Így szól: “Most azért, Istenünk, hálát adunk neked, és dicsérjük a te fenséges nevedet.” A hálaadás tiszta sor, hiszen sikerült amit elterveztek. De miért, s hogyan a dicséret? Mi a dicséret egyáltalán? Az Istennek nyilvánvalóan nincsen szüksége arra, hogy dicsérgessük, hogy “Jó’ van, szép volt!”, megveregessük a vállát, hogy “csak így tovább!”, vagy ilyesmi. A dicséret - az én olvasatomban, vagy ahogyan én megértem - nem egyenlő a hálaadással, mert akkor megköszönjük, AMIT az Isten adott. Ezzel szemben a dicséret inkább arra irányul, AHOGYAN az Isten csinálta/csinálja, amit csinál, és esszenciális formájában pedig őrá, magára, a személyére vonatkozik. Magyarul: azért adok hálát, amit az Isten tett, és azért dicsérem őt, aki! 

Nem véletlen Dávid hosszú felsorolása az Isten milyenségéről: “Tied, Uram, a méltóság, a hatalom és a tisztelet, a hírnév és a fenség, bizony minden, ami a mennyben és a földön van! Tied, Uram, az ország, magasztos vagy te, mindenség fejedelme! Tőled ered a gazdagság és a dicsőség, te uralkodsz mindenen. A te kezedben van az erő és a hatalom, a te kezed tehet bárkit naggyá és erőssé.” Nem kér, nem konkrét eseteket, eseményeket sorol, hanem számba veszi, hogy milyen is az Isten, kicsoda ő. Nyilván egy ilyen áhítatban nincsen idő arra, hogy az egész felsorolást kivesézzük ezért egy darab fogalomban sűrítjük össze ezt a hosszú felsorolást: mindenható.

Tudjuk-e az Isten dicsérni azért, amilyen ő: mindenható? Tudunk-e örömöt, békességet és reményt érezni afölött, hogy az Isten mindenható? Hogy minden az ő kezében van? Hogy bármi is történik, az nem történhet az ő tudta és legalábbis hallgatólagos beleegyezése nélkül? Hú, ez nagyon kemény! És ez lenne a kapcsolódási lehetőség! Sok esetben sokszor inkább taszít bennünket ez a tény! Klasszikus kérdés: “Hogyan engedhette ezt az Isten?!” Anélkül, hogy elmismásolnám, vagy bagatellizálnám ezt a kérdést, amely mögött oly sokszor valamilyen nagyon erős emberi dráma és/vagy veszteség áll, mégis azt mondom, hogy a mindenhatóság egy kiemelt szabad elektronja az Istennek, amelybe belekapaszkodhatunk. Egy szójátékkal élve; Isten mindenhatósága nem azt jelenti, hogy mindent ő csinál, hanem azt, hogy mindenben hat, mindenben, mindenen át hati tud. 

Éppen ezért, úgy gondolom, hogy önmagunk átadásának komoly lépcsője az Isten mindenhatóságának el- és befogadása, sőt az ebből való táplálkozás, és remény merítése. Ezt vélem felfedezni itt Dávid imádságában. Azt, hogy bármi is történt kalandos és sokszor kivánni valót hagyó életében, de itt a végén el tudta mondani, hogy az Isten várakozáson felül adott, s mindezt úgy adta, sőt önmaga is olyan, hogy jó hozzá kapcsolódni, sőt, jó a dicséretben kapcsolódni! 

Találjuk meg magunkban azt a szabad elektront, amely az őszinte dicsérethez vezet! Ámen