Őrhelyről őrhelyre - Hab 2,1-4 (búcsúprédikáció, Ajka, 2023.08.13.)

textus: Hab 2,1-4

“1 Őrhelyemre állok, odaállok a bástyára, figyelek, várva, hogy mit szól hozzám és mit felel panaszomra. 2 Válaszolt is nekem az Úr, és ezt mondta: Írd le ezt a kijelentést, vésd táblákra, hogy könnyen el lehessen olvasni! 3 Eldöntött dolog már, amiről kijelentést kaptál, hamarosan célhoz ér, és nem okoz csalódást. Ha késik is, várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik, nem marad el. 4 Az elbizakodott ember nem őszinte lelkű, de az igaz ember a hite által él.”

Amikor a megyébe érkeztem, 2014-ben, akkor egy könyvet kaptam esperes úrtól. Az volt a címe, hogy Őrállók. Ebben a kötetben a dunántúli lelkészeknek egy-egy igehirdetése volt benne. Ma, amikor elhagyom Ajkát és a megyét is, akkor ugyanez a kifejezés kerül elénk, az egyházunk által rendelt igeszakaszból: “Őrhelyemre állok”. Véletlen lenne? Nem hinném, tekintve, hogy olyan nincsen, hogy véletlen. Isten akarata létezik, amelynek igyekszünk/igyekszem megfelelni, abba belesimulni. 

Alapvetően nem szeretem a hittel kapcsolatos militáns, katonai kifejezéseket, hasonlatokat. Bár nagyra tartom a honvédséget, apai nagyapám is hivatásos katona volt, s magam is kacérkodtam a gondolattal egy jó ideig, de szerintem akkor is túl sokszor használunk a harchoz, küzdelemhez, háborúhoz kötődő kifejezéseket a hit mozdulataihoz, illetve a keresztény élet egyes aspektusaihoz. Ez még akkor is így van, hogyha amúgy bizonyos értelemben tényleg harc a hívő élet egy jó része. Így, amikor én az őrhelyre gondolok, akkor nem a katonaság az, ami bennem van, hanem a tinédzser korombeli nyári sátorozások. Amikor őrséget állítottunk, mert mégiscsak kint vagyunk a semmi közepén, meg amúgy is, nagyon menő dolog éjjel őrködni…

De ki is az őr, az őrálló? Az őrállót valaki megbízta a feladatával, egy vezető, vagy a közösség. Az őrállónak figyelnie kell, mert ő vigyáz a rábízottakra. Az őrálló feladata észrevenni bármit, ami esemény lehet. Az őrállónak - ily módon - felelőssége van. És az őrállóban megbíznak, hiszen rábízták a feladatot. Ha a szolgálatomra őrállásként tekintek, akkor most azt mondom máshová vezényelnek, máshol lesz feladatom. Nem az őrállást hagyom abba, hanem máshol folytatom tovább. Hiszem azt, hogy az Úr volt az, aki Ajkára szólított és ő az, aki most továbbvezet. 

Mégis, nem merném mondani, hogy ez az ige RÓLAM szól. Nem, inkább NEKEM szól. Sőt, nekem IS szól. Meg mindenki másnak is. Mert, ahogyan én megyek, ti maradtok, s feladat, amely nekem szól (az őrállás) nektek is szól. Mert mindannyian - hívő emberként - az Úr őrállói vagyunk. Másképpen, más formában, de azok vagyunk. 

Két nagyon fontos üzenet van ebben az igében, amely őrállóként mindannyiunknak szól ma. Az első, hogy várj az Úrra, mert nem hiába vársz! “Válaszolt is nekem az Úr”; “könnyen el lehessen olvasni”, “hamarosan célhoz ér, és nem okoz csalódást” - ezekkel biztat bennünket próféta. Az igéből származó reménység pedig nem szégyenít meg minket (Róm 5,5)! Ez persze nem azt jelenti, hogy minden a szánk íze szerint lesz, de az viszont biztos, hogy jön! “Ha késik is, várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik, nem marad el.”- írja az ige.

A második fontos üzenetet pedig az utolsó versben találjuk meg: “Az elbizakodott ember nem őszinte lelkű, de az igaz ember a hite által él.” Szó szerint, az eredeti héber szövegben ezt találjuk: “Az dagadó ember nem őszinte lelkű, de az igaz ember a hite által él.” Az olyan ember, aki csak dagad a büszkeségtől, önnön nagyságától, az nem tud az Istennel igazi kapcsolatban lenni, mert az nem tudja rábízni magát az Istenre! Márpedig ez a mai utolsó üzenet: bízd az Istenre magadat! Ott van jó helyen az élet, a család, a közösség, a gyülekezet és a sors is! Legyen ez az utolsó üzenet, bízd Istenre mindenedet! Ámen