Örök élet szemüvegben - Mal 3,22-24 (Tótkomlós, Örök élet vasárnapja, 2023.11.26.)

textus: Mal 3,22-24

“22 Gondoljatok szolgámnak, Mózesnek a tanítására, azokra a rendelkezésekre és a törvényekre, amelyeket általa parancsoltam egész Izráelnek a Hóreben! 23 Én pedig elküldöm hozzátok Illés prófétát, mielőtt eljön az Úr nagy és félelmetes napja. 24 Az atyák szívét a gyermekekhez téríti, a gyermekek szívét az atyákhoz, hogy pusztulással ne sújtsam a földet, amikor eljövök.”

Úgy látom, hogy vagyunk itt páran szemüvegesek. Egyes kutatások szerint a Föld lakosságának 30%-a szemüveges, és vannak olyan jóslatok, miszerint ez akár 75%-ig is felmehet a nem túl távoli jövőben. Márpedig, aki szemüveggel él, annak bizony másképpen kell élnie, mint aki nem hord. Nekem régen nagyon rossz szemem volt, szó szerint az orromig sem láttam, majd egy elvégeztettem lézeres szemműtétet, ami után 10 évig nem kellett hordanom szemüveget egyáltalán. Sajnos egy évvel ezelőtt azonban úgy éreztem, hogy ismét kell valami, úgyhogy szemüveget csináltattam. Bár a feles szemüvegem nyilván közelébe sem ér, az akkori 6,25-ös nek. 

Középiskolás koromban, amikor még nagyon rosszul láttam, kifejlődött egy bizonyos érzék bennem. Ez pedig az, hogy képes voltam sokkal messzebbről felismerni az emberek, mint azok, aki jól láttak. Úgy csináltam, hogy az embereket a járásuk alapján azonosítottam. Igaz, hogy nem láttam az arcukat, a vonásaikat, de a járásuk milyenségéből, pl. jellegzetes ritmusából, rugózásukból egyértelműen azonosítottam, hogy ki az illető. Bár nem láttam tisztán, de mégis tudtam, hogy ő az.

A mai igénk Malakiás próféta könyvéből származik. Azt hiszem, hogy Malakiás nem a legsűrűbben olvasott szentírási könyv, és ez alól szerintem a jelenlévők sem képeznek kivételt.  Malakiás próféta könyve már csak azért is érdekes, mert a Biblia ószövetségi részének az utolsó könyve, és benne a mai szakaszunk pedig a legutolsó pár mondat. Ha megnézzük a Bibliánkban, akkor után jön egy vagy két üres lap (amely, amúgy időben kb. 400 év) és után következik az Újszövetség, Máté evangéliumával, Jézus születésének történetével. Így, azt mondhatjuk, hogy a mai igénk egy határhelyzet, két világ (Az Ó- és Újszövetség) közötti állomás. Ez pedig erősíti a mai vasárnapunk témáját is, amely az örök élet. Hiszen - nagyon leegyszerűsítve - az örök életbe való lépés is egy határhelyzetet kíván meg, minden esetben, történjen az bárhogyan. Éppen ezért került Örök élet vasárnapja az egyházi év végére. A jövő héten, advent első vasárnapjával beköszönt az új egyházi esztendő.

A határhelyzetek pedig, legyenek bármilyenek, megpróbálják az embert. Mérlegre kerül a kitartás, az erő, a logika,... vagy éppen a lélek és a hit. Az örök élet kapcsán pedig egyikünk sem úszhatja meg a határátlépést, hiszen reménység szerint, két világ polgárai vagyunk, s egyszer majd át kell lépni egyikből a másikba. 

Nagyon emlékszem, hogy amikor 2005-ben mentem Romániába, Brassóba. Akkor még keleti szomszédunk nem volt az Európai Unió tagja, így útlevél kellett a határon. És bár semmi titkolnivalóm nem volt, nem akartam csempészni vagy ilyesmi, csak a barátnőmet akartam meglátogatni, aki ott lakott, mégis, ahogyan haladt a vonat a határ felé és elérte azt, úgy összeszorult a gyomrom, hogy csak na. Valahogyan nagyon mélyen érintett, hogy átlépek (akkor először) egyik országból egy másikba. Elképzelhető, hogy mi, akik hívő emberek vagyunk, s egy másik, az örök országba készülünk, vajon ugyanígy, vagy még jobban szoronghatunk a határátlépésünk kapcsán? Igen, nagyon is! Vajon hogyan tudok eljutni az örök országba? Hogyan juthatok be az örök életbe? 

Kedves Testvérek! Hogyan juthatok el az örök életbe? Elárulom: sehogy! Sehogy sem tudunk bemenni, bejutni az örök életbe! És azt is elárulom, hogy miért nem. Azért nem, mert NEM MI megyünk az örök életbe, hanem AZ JÖN el hozzánk! A mai igénk így ír: “eljön az Úr nagy és félelmetes napja”. A próféta itt, a maga fogalmai szerinti, utolsó ítéletről beszél (amelyről két héttel ezelőtt hallhattunk, ítélet vasárnapján). De, ha kiszélesítjük ezt a fogalmat, akkor azt monhatjuk, hogy ha nem is éljük meg ennek a világnak az utolsó napját, de mindannyiunknak lesz utolsó napja, amely a mi számunkra bizony nagynak és félelmetesnek hat. Erről a Szentírás nem csak itt, de számos más helyen is bizonyságot tesz.

De hogyan folytatja a próféta? “Az atyák szívét a gyermekekhez téríti, a gyermekek szívét az atyákhoz” Micsoda bátorító üzenet, és milyen kontrasztban van ez - a megbékélést, szeretetet, megbocsátást, harmóniát közvetítő fél mondat - az előző “nagy és félelmetes nap”-pal! Mi lehet ennek a jelentése? Hát az, hogy a nagy és félelmetes nap, a határhelyet, az átlépés a felénk tartó örök országba, sőt az ítélet is, nem egy olyan Isten kezében van, aki el akar bennünket pusztítani! Nem egy olyan Isten ő, aki kegyetlen bíróként ítél! Nem! A “nagy és félelmetes nap” nem azért nagy és félelmetes, mert egy kegyetlen Isten kegyetlen próbáit hozza el számunkra a végső nagy határon, hanem azért, mert ő mérhetetlenül nagyobb és hatalmasabb mint mi, s ennél fogva nem is tudunk másképpen tekinteni arra a napra, az ő napjára.

De ez az Isten mindent megtesz értünk, “az atyák szívét a gyermekekhez téríti, a gyermekek szívét az atyákhoz”, azaz rendbe akarja rakni emberi kapcsolatainkat. “Gondoljatok szolgámnak, Mózesnek a tanítására”, azaz a biblikus törvényre (pl. a Tízparancsolatra), amellyel értelmes kereteket ad életünknek, sőt még megmutatja a megmenekülés útját is, amely által a hozzánk érkező örök élet határhelyzete már nem elmarasztaló ítélettel és fenyegető jogi hercehurcával fenyeget, hanem az örök öröm beteljesülésének ígéretévé válik. 

De nem mehetünk el még egy fontoskijelentése mellett az igének, amely rendbe rakja, s perspektívába helyezi az üzenetet: “Én pedig elküldöm hozzátok Illés prófétát, mielőtt eljön az Úr nagy és félelmetes napja.”

Ki ez az Illés próféta? Hiszen Illés már korábban élt, régen meghalt, hogyan jöhet ő vissza. Szó szerint természetesen sehogyan. Viszont Lukács evangéliumában olvashatjuk, hogy egy angyal így jellemezte Keresztelő Jánost: ő olyan, aki “Illés lelkével és erejével” (Lk 1,17) érkezik meg. És mi volt Keresztelő János elsődleges feladata? "Íme az Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit." mutatott Jézusra. Keresztelő János elsődleges feladata tehát az, hogy Jézusra mutasson, hogy odatereljen mindenkit őhozzá.

A mai, a mindenkori és a nagy végső határon nekünk nincsen más feladatunk, hogy Jézushoz menjünk! Miért? Mert mindaz, amiről éppen az előbb beszéltem, mindaz a sok kegyelem, amit az Isten elkészített nekünk az életünkben, az mind-mind a Jézussal való közösségben tud megvalósulni. És csakis ott!

Emlékszünk még a szemüveges példára? Hogy messziről felismertem az embereket, mert bár homályosan láttam, de mégis egyértelmű volt a számomra, hogy kiről van szó, a járása alapján? Nos, kedves testvérek, ma, az igében pont ez a helyzet. Ott a nagy és félelmetes nap, az elmúlás, a határ,... Azonban ha homályosan is, de nyilvánvalóan kivehető, még ezekből a szavakból is a szerető Isten, a gondviselő kegyelmes Úr! Lehet, hogy más ezt nem veszi észre, legyen bármilyen jó “szeme” is. De mi, akiket a Szentlélek vezet az ige olvasásában, de legfőképpen hallgatásában, észrevehetjük a reménységet és a bátorítást mindenhol. És így már nem is olyan rémisztő a helyzet, ugye?

Ezek a számunkra elkészített szeretet jelei, amelyeket - bármennyire is homályosan lássunk - fel tudunk ismerni. Miért? Mert van rá látásunk. Az Úr megadta, hogy bár homályosan, de a lényeget ki tudjuk venni: az örök életbe nem mi megyünk, az jön el hozzánk. És az értünk a kereszten életét adó Krisztus hozza el. Jön ő, hogy helyrehozza a kapcsolatainkat, értelmes határokat és kereteket szabjon számunkra és közösségeink számára,... De ami a legfontosabb: hogy átvezessen az általa érkező örök életbe, ahol már nincsen fájdalom, nincsen szenvedés, nincsenek könnyek, hanem Isten lesz minden mindenekben (1Kor 15,28). Ámen