Kapcsold fel a villanyt - Róm 13,11-14 (Advent 1. vasárnapja, Szarvas, 2023.12.03.)

textus: Róm 13,11-14

“11 Ezenfelül tudjátok, hogy az idő sürget: ideje már az álomból felébrednetek, mert most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk. 12 Az éjszaka múlik, a nappal pedig már közel van. Vessük el tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit. 13 Mint nappal illik, tisztességben éljünk: nem dorbézolásban és részegeskedésben, nem bujálkodásban és kicsapongásban, nem viszálykodásban és irigységben, 14 hanem öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust; a testet pedig ne kényeztessétek úgy, hogy bűnös kívánságok ébredjenek benne.”

Ki az, aki volt már Finnországban? Sok gyülekezetnek vannak testvérgyülekezetei a finneknél, tekintve, hogy a két evnagélikus egyház igen jóban van egymással. Ezt segíti a nyelvrokonság, illetve, hogy történelem több pontján is erősen kapcsolódott a finn és a magyar evangélikusság. Nekem hatalmas élmény volt, amikor 2009 januárjában kimehettem egy szemesztert tanulni. Az első, ami mindjárt megérintett (a -17°C hideg után), az a sötétség. Az, hogy januárban fél tiezenegy körül kelt a nap és délután háromkor már sötét volt. Egy ideig izgalmasnak hatott a dolog, de pár hét után már nagyon frusztráló volt a sötét. Miért? Azért mert az embernek alapvetően szüksége van a világosságra, és nem csak biológiai, hanem mentális szempontból is. Egyszerűen rossz folyamatosan sötétben lenni. Ez ellen pedig a finnek mindenféle praktikával védekeznek, főleg különböző fényforrásokkal. Színes égők, kandalló, és van egy olyan lámpájuk is, amelyre úgy reagál a szervezet, mintha  természetes fény lenne, kvázi egy “napfény lámpa”. 

Nekünk itt Magyarországon nem ennyire drasztikusan, de hasonlót kell megélnünk. Reggel később lesz világos és délután hamarabb sötét. Most, az év vége felé, belépve az adventi időszakba, mi is sokkal jobban érezzük ennek a folyamatnak a hatásait. 

Mert mit jelent az advent? Adventus Domini - 5. századi, latin nyelvű galliai (ma Franciaország) feliratból ered, ami annyit tesz: az Úr (Jézus) érkezése. Tulajdonképpen három adventben élünk egyszerre. Pontosabban a Jézusra való várakozásunk három irányú. Egyrészt van az ünnepköri várakozás, amelyben a már megérkezett Jézus születésének ünnepére, a karácsonyra várunk. Aztán ott van, hogy Jézus megígérte, hogy vissza fog jönni majd egyszer. Így minden keresztény embernek valahol ott kell lennie a gondolatai között, hogy várjuk vissza a Krisztust, hogy hatalma teljességében újra eljöjjön. Ez lesz a ma ismert világ utolsó napja. És ott van egy harmadik, egy folyamatos és ismétlődő várakozás és megérkezés, amelyben a már eljött, de meghalt és feltámadt Krisztust várjuk az életünkbe, a szívünkbe, odabentre. Ahogyan maga Jézus mondja: “íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28,20) Ebben a három irányú adventben gyújtjuk a gyertyákat, nem csak a szokás miatt, nem csak egyfajta visszaszámlálásként, hanem bizony az egyre sötétedő napok ellenpontjaként.

De nem csak a templomokban, hanem úgy általában mindenhol egyre több fényt igyekszünk vinni a sötétségbe. Ehhez nem kell finnek lenni, hiszen nálunk is kigyúlnak az adventi és karácsonyi fényfüzérek, ledsorok, és mindenféle világító alkalmatosságok. Miért? Mert mindannyian érezzük, hogy kell a fény a sötétben.

Éppen ezért nagyon megdöbbentő, hogy ha kívül villanyt kapcsolunk, és minden lehetséges módon próbáljuk kompenzálni az egyre növekvő sötétséget, akkor vajon az emberek többsége miért nem teszi ugyanezt, ha - nem a külső, hanem - a belső sötétségről van szó…! Odakint kigyúlnak a adventi, karácsonyi fények, de belül mégis annyi, de annyi sötétség van az emberben. Így, tulajdonképpen, az advent igazi nagy kérdése, hogy “ki kapcsol villanyt idebent?”.

És így érkezünk meg a mai igénkhez: “Ezenfelül tudjátok, hogy az idő sürget: ideje már az álomból felébrednetek, mert most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk. Az éjszaka múlik, a nappal pedig már közel van. Vessük el tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit.” Azt mondtam, hogy három módon, vagy ha úgy tetszik, irányban is adventben élünk. Egyrészt, a karácsonyra való várakozás, a Megváltó első eljövetelének az ünnepe. De, ami nekünk ennél is fontosabb, a második, amely Krisztus második eljövetele. Az a tény, hogy várjuk a Krisztust vissza, aki majd megítéli és megmenti ezt a világot, amikor visszajön majd lénye, hatalma és dicsősége teljességében. De, ami még - most ebben a pillanatban - még ennél is talán fontosabb, az a harmadik advent, azaz, hogy itt és most várjuk a Krisztust az életünkbe! Hogy ebben a percben is érkezzen meg hozzánk, bensőnkbe, és… kapcsolja fel a villanyt! 

“most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk” - írja Pál. Amikor az “üdvösség” szót olvassuk az Újszövetségben, akkor ott egy olyan kifejezés szerepel (“szótéria”), amely jelenti egyrészt a végső és “nagy” üdvösséget, amikor majd mind együtt leszünk az Isten közvetlen jelenlétében, az örök örömben. De ezzel együtt van egy sokkal jelenvalóbb érzettel rendelkező jelentése is: szabadítás. Mert a villany odabent való felkapcsolása pontosan ezt jelenti: szabadság. A világosság szabadsága, amelyben nem kell botorkálni, vakon tapogatózni, vagy éppen rejtőzködni. Nem kell alkut kötni, nem kell rossz eszközökkel törekedni a jóra, nem kell mélybe vezető utakat járni, nem kell vállat vonni, “ez van, nincs mit tenni”, hanem szabadon látva, mozogva lehet tenni a jót. 

Pál apostol egy csomó mindent felsorol ebben az igében, amelyek rossz írányok, tettek, bűnök: dorbézolás, részegeskedésben, bujálkodásban, kicsapongásban, viszálykodásban, irigységben… Ezeknek a viselkedésmódoknak (de legalábbis a többségüknek) van egy, pontosabban két közös tulajdonsága. Az egyik az, hogy ezeknek mind-mind megvan a jó és helyes párja, pl. a dorbézolásnak az ünnep, a bujálkodásnak a test és lélek egységének valódi elkötelezett szeretetkapcsolatban való megélése, stb. Tehát ebben az értelemben célt tévesztésekről van itt szó. Ezektől a hiábavaló, megtévesztő céloktól akar bennünket a Krisztus megszabadítani, hogy szabadok lehessünk. És ne csak ezektől, de általa felszabadulhassunk a jóra, a helyesre, s végül az üdvösségre, az örök életre. Ez a valódi és univerzális szabadság, amely nem függ falaktól, láncoktól, koroktól és hatalmaktól. Ahogyan Jézus mondja: “Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.” (Jn 8,36)

És ez a szabadság vezet bennünket a Krisztus követésére és követésében. Mert ez a szabadság jön, és ezt ajándékba kapjuk az érkező Krisztustól. Nagyon fontos, hogy a Krisztus nem azt várja, hogy tökéletesek legyünk és akkor majd találkozik velünk, hanem ő jön, szeret, megszabadít, s így tudjuk mi őt követni. Gyönyörű képet fest erről Pál a mai igénkben: “öltsük fel a világosság fegyvereit” - írja. Amikor itt fegyverről beszél, akkor a itt egy olyan szó szerepel (“hoplon”), amely olyan korabeli katonai felszerelesét jelöl, amelyet csakis szabad, szabad akaratukból bevonult katonák hordhattak. Csak szabad emberek tudják a Krisztust követni, olyanok, akiket a Fiú szabadított meg.

A másik közös tulajdonsága ezeknek a fentebb felsorolt eltévelyedéseknek, bűnöknek pedig az, hogy nem csak arra vannak hatással, aki csinálja, hanem másokra, a környezetre, a közösségre is! És azért figyelmeztet bennünket Pál és óvna meg attól, hogy letérjünk a helyes útról, mert a közösség kulcsfontosságú a kereszténység létében. 

És például az advent, a Krisztusra való  várakozás is, nem csupán az egyén, de közösség feladata is. A keresztény közösség ugyanis nem egyének egy helyen és időben lévő csoportja, hanem egy olyan külön entitás, amelyet Pál úgy nevez, hogy Krisztus teste (1Kor 12,27). Ebben a kapcsolódásban pedig, ahol olyan lehetünk egymásnak, mint egyik testrész a másiknak. És az érkező, szabadító Krisztus nem csupán az egyént, az egyes embert, de a közösséget is felszabadíthatja erre a fantasztikus kapcsolódásra, melynek motorja, “agya” nem más, mint ő maga. 

Mit tesz hát a Krisztus, ha jön? (márpedig jön!) Tisztít, utat mutat, a lelki sötétségben villanyt kapcsol, és - legfőképpen - meg- és felszabadít engem, téged, és a közösséget is. Ez nem csupán álmodozás, hiú ábránd, hanem személyes és közösségi valóság lehet a Feltámadott Istenfiú jelenlétében. Ámen