Krisztus hordoz téged! - 2Kor 12,1-10 (prédikáció, Hatvanad vasárnap, 2024.02.05.)


textus: 2Kor 12,1-10

1 Dicsekednem kell, habár nem használ; rátérek azért az Úr megjelenéseire és kinyilatkoztatásaira. 2 Ismerek egy embert Krisztusban, aki tizennégy évvel ezelőtt elragadtatott a harmadik égig – hogy testben-e vagy testen kívül, nem tudom, csak Isten tudja. 3 Én tudom, hogy az az ember – hogy testben-e vagy testen kívül, nem tudom, csak az Isten tudja – 4 elragadtatott a paradicsomba, és olyan kimondhatatlan beszédeket hallott, amelyeket ember el nem mondhat. 5 Ezzel az emberrel dicsekszem, nem pedig önmagammal; hacsak az erőtlenségeimmel nem. 6 Pedig ha dicsekedni akarnék, nem lennék esztelen, mert igazságot mondanék, de mérséklem magamat, hogy valaki többnek ne tartson, mint aminek lát, vagy amit tőlem hall, 7 még a kinyilatkoztatások különleges nagysága miatt sem. Ezért tehát, hogy el ne bizakodjam, tövis adatott a testembe: a Sátán angyala, hogy gyötörjön, hogy el ne bizakodjam. 8 Emiatt háromszor kértem az Urat, hogy távozzék az el tőlem. 9 De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. 10 Ezért Krisztusért örömöm telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban, mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.




Vannak olyan szimbólumok a kereszténységben, amelyek mind-mind asszociációknak, sőt teológiáknak a sorát tudják beindítani, ha halljuk, vagy látjuk őket. Ilyen pl. a kehely, a hajó, a kenyér, a jászol, a templom, a galamb, és persze a kereszt. 

Maga a kereszt szimbólum rengeteg mindent (is) jelent(het). Az ember lelki szemei előtt megjelenhet Krisztus keresztje, vagy akár a kerteszt a templom tetején, vagy éppen a teherhordozásnak, sőt, akár betegségeknek a képe, emléke is. Hányszor, de hányszor hallottam lelkészi szolgálatomban, a keresztre való hivatkozást, de nem úgy mint Krisztus keresztjére, hanem mint valamilyen tragédia, teher - de legtöbbször - betegségre vonatkozóan. “Tisztelendő úr! Ilyen vagy olyan betegségem van! Ez az én keresztem!” Sokszor csak bólogattam, de ha a pasztorális helyzet engedte, akkor elmagyaráztam, hogy a betegség nem kereszt, legalábbis, ha keresztény, biblikus, jézusi értelemben értjük, akkor bizonyosan nem. A kereszthordozás ugyanis mindig a Krisztus-követéshez kapcsolódik (pl. Mt 16,24), az abban való terhek, nehézségek elhordozása, amire Jézus utal ezzel. És, ha belegondolunk, mennyire abszurd lenne az már, hogy az a Jézus, akinek az evangéliumban dokumentált 37 csodája közül 19 gyógyítástörténet (és a tömeges gyógyításokat egynek vettem), az betegséget pakolna az emberre, mint “keresztet”!

Azonban, ha a betegségre, és egyéb nehézségekre gondolunk, akkor - nem mellesleg - arra is van szimbólum. Pont az, amiről Pál ebben a szakaszban beszél, úgy mondjuk: “tövis”. Sőt, ha az eredeti szöveget nézzük, akkor úgy is fordíthatnánk, hogy “valóságos nyárs”. De a kép kedvéért maradjunk a tövisnél.

Nagyon izgalmas, hogy Pál apostol, amikor a tövisről beszél, és ez csak itt fordul elő, akkor vele párba az “paradicsomi elragadtatásról” beszél. Mennyire emberi ez a kép, hiszen - egyrészt - az emberi élet alapból ilyen, hol hullámhegyek, hol hullámvölgyek. Olyannyira így van, hogy színtiszta közhelynek hangzik. De a lényeg, önmagában is komoly dolog elhordozni ezt az alapkondíciót. De Pál itt nem csupán az emberi életről beszél, hanem saját tapasztalatról, mint a hívő élet egy példájáról. Gyönyörűen leírja a hívő létének, sok esetben, még a sima élethez képest szükségszerűen nagyobb amplitúdójú voltát, van, amikor “elragadtatunk” a paradicsomba, valamikor pedig ott az “el nem múló tövis”! És a paradicsomból a tövis sokkal távolabb van.

De félreértés ne essék, én nem arról beszélek, hogy a hívő élet rosszabb, vagy elviselhetetlenebb mint a nem hívő élet. Távol legyen! Az persze igaz, hogy Isten ígéretei közül egyik sem beszél arról, hogy minden rózsaszín és happy lesz, de arról viszont rengeteg ígéretünk - és szerintem tapasztalatunk is van - hogy igenis vannak paradicsomi pillanatok, mennyei istentapasztalatok, epifániák, megdicsőülés hegyek (Mt 17,1-9), amelyek megmutatják azt, hogy az élet (annak “dzóé” értelmében) mennyivel tágabb és magasabb perspektíva is tud lenni Jézussal.

De ez persze (adott esetben) nem veszi el a tövist! Ettől még ott van, s sokszor kérésre sem távozik. De! Mind a mellett, hogy a paradicsomból még sötétebb a tüske,  bizonyságunk van arra, hogy nem csak nekünk kell hordozni azt, hanem a Krisztus is hordoz bennünket! És nem csak képletesen, hanem valóságosan. 

Térjünk vissza a szimbólumokhoz egy pillanatra. Gondoljunk most nagypéntek szimbólumaira. Ott a kereszt, de van még ott más is… Milyen fontos szimbólumai vannak még a passiótörténetnek? [...] Igen, ott van még egy csomó tövis, a töviskoszorú. 

Kedves Testvérem! Amikor arról beszélünk, hogy Krisztus hordoz bennünket, akkor mindig legyen ott bennünk ez a kép: Krisztus hordozza a töviseinket. A mi tövisünknek is van helye a töviskoszorúban! Jézus pontosan tudja, hogy mivel küzdünk, ő a javunkat akarja. És ha nem is gyógyulunk meg (mert van ilyen, és nem csak Pál apostol esetében), ő akkor is hordozza azokat a koszorúban…

És Jézus nem árul zsákbamacskát. Van úgy, hogy marad a tövis, de azt nem egyedül kell hordozni, hanem vele együtt! Sőt, higgyük el - és ez nagyon fontos - ő hordja a nehezebbik felét!

Így, amikor azt halljuk, hogy “Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” - akkor ott nem arról van szó, hogy “Na, ne pattogjál, fogd be a szádat, és elégedj meg azzal, ami van!”, hanem arról, hogy tudd, az Isten törődik és foglalkozik veled, és az ő ható mivolta nem függ a mi kondíciónktól, hogy látszólag alkalmatlanul is lehetünk jó hordozói az örömhírnek.

Ez az ige nem arról szól, hogy az Úr erőtlenségre akar kárhoztatni, hanem arra akar megtanítani, hogy az Istenbe vetett bizalom előbbre való kell, hogy legyen az önbizalomnál. Mert ott találkozunk csak igazán, a már említett, paradicsomi utazásokkal, epifániákkal, nagy tapasztalatokkal, ahol az emberi erő véget ér!

A tövis sokszor marad, de nem vagy egyedül! 

És ezen felül is, mindig ott kell legyen a remény is, hogy újra találkozhatsz a gyógyító Krisztussal! Ámen


Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Sült hal és reformáció (prédikáció, Reformáció ünnepe, 2020.10.31.)

Mi a különbség az evangélikus, a katolikus és a református úrvacsora/áldozás között? (Evlelkész podcast #13)

Jó, de mit jelent? (prédikáció, Ajka-Nemeshany-Pusztamiske, Szentháromság ünnepe utáni 13. vasárnap, 2016.08.22.)