Hála-üzemanyag az élethez - Zsid 13,15

textus: Zsid 13,15

“Általa vigyük Isten elé a hálaadás áldozatát mindenkor, azaz nevéről vallást tévő ajkaink gyümölcsét.” 

Sok minden eszünkbe juthat arról a szóról, hogy áldozat. Ha a hétköznapokban halljuk ezt a kifejezést, akkor olyan emberekre gondolunk, akik áldozatul estek valamilyen eseménynek, bűncselekménynek, rossz hatásnak, stb. Olyasvalaki, aki elszenved valamit, mert nem tudott ellene tenni.

Ha az egyházban használjuk az “áldozat” kifejezést, akkor igen más jelentést kapunk. Az Ószövetségben a különféle bemutatott áldozatok a vallásgyakorlás részét képezték. Étel-, ital-, állat-, égőáldozat, és még egy csomó más. Minden élethelyzetre volt valamilyen áldozat. Azt lehet mondani, hogy egykor az Istennel való kapcsolattartás egyik legfontosabb eszköze az áldozat volt. Vagy még most is az…? 

Ahogyan távolodunk a bibliai időktől, egyre kevésbé tudunk valamit kezdeni az áldozattal, mint olyannal akárcsak gondolatilag. És nem csak azért, mert ma mást értünk az “áldozat” fogalom alatt, hanem mert maga az egész cselekmény, a gondolati világ, amelyben az áldozat természetes rend volt, nagyon idegenné vált a számunkra. Persze nem azt mondom, hogy mindenki kezdjen el kecskét vágni a másodikon, csak azt mondom, hogy valahogyan kapcsolatban kell lenni ezzel a fogalommal, különben nem érthetjük meg, nem csak az Ószövetséget, de az Újszövetséget sem. Ártatlan állatok leölése ma nem “polkorrekt” dolog, és ez jól van így! Azonban tudni kell elfogadni azt, hogy voltak dolgok, amelyek egykor valahogyan működtek, s amelyeknek ma is hatása, sőt üzenete van. És igen, azt is el kell fogadni, hogy az az Isten, aki ezeket rendendelte, ugyanaz az Isten, akit mi ma is imádunk! Ő szuverén és autonóm, sőt mindenható személy, aki úgy alakítja a dolgokat, ahogyan akarja. 

De gondoljunk arra is, hogy mi volt Jézus Krisztus? Többek között, áldozat. Tökéletes áldozati bárány. Értünk. Persze nem úgy áldozat, mint anno az áldozati állatok voltak, és nem is úgy, mint ma a bűncselekmények áldozatai. Ő ugyanis nagyon is tudatosan vállalta ezt a szerepet. Bárány volt, de egyben oroszlán is! Másik különbség, hogy az Ő értünk vállalt áldozata nem ideiglenes volt, hanem örökre elegendő. És ahogyan “régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk” (Zsid 1,1), így kezdődik a Zsidókhoz írt levél, amelyből a mai textusunk származik, és ez igaz az áldozatra is. Sokszor sokféleképpen kellett áldozatot bemutatni, de ma már csak egy áldozatra van szükség, ez pedig Krisztus keresztje, Krisztus áldozata.

Ez eddig oké. És akkor ezt olvassuk ugyanúgy a Zsidókhoz írt levélben, az alapigében: “Általa vigyük Isten elé a hálaadás áldozatát mindenkor, azaz nevéről vallást tévő ajkaink gyümölcsét.” Hoppá! Ez meg mit jelent? Akkor mégiscsak szükség van áldozatra? Igen,... de nem úgy! 

Na, nézzük, akkor meg, hogy mit is jelent itt az, hogy a “hálaadás áldozata”! Ha megvizsgáljuk csak ezt az egy igeverset, akkor máris négy fontos információt tudunk arról, hogy milyen áldozat is ez.

1. “Általa” azaz Jézus által valósul meg. A görögben úgy szerepel, hogy Δι’ αὐτοῦ (di’ autu), azaz “rajta keresztül”. Tehát itt nem a Jézus áldozatát megkerülő, azt figyelmen kívül hagyó, netán helyettesíteni akaró áldozatról van szó, hanem valami olyasmiről, ami rajta keresztül, általa valósul meg. 

2. “mindenkor” Eredetiben διὰ παντὸς (dia pantosz), azaz “mindenen keresztül”. Szóval valami, amit bármikor lehet, sőt kell is megtenni. 

3. “ajkaink gyümölcse” azaz szóban történik meg elsősorban.

4. “nevéről vallást tévő ajkaink gyümölcse” azaz olyan, amelyet azok tudnak megtenni, akik Krisztusnak vallják Jézust.

Tehát a hálaadás áldozata egy olyan áldozati forma, amely tisztában van, sőt aktívan vallja, hogy Jézus keresztáldozata egyszeri, megismételhetetlen és elegendő. Olyan forma, amely elsősorban szóban valósul meg, és állandóan lehet és kell csinálni. Ahogyan Pál is írja: “adjatok hálát Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében” (Ef 5,20)

Akkor most már csak azt kellene tisztázni, hogy hogyan lehet a hálaadás ilyen áldozat. Tudjuk-e mi a hálaadás alapszava a görögben? [...] Az eucharisztia, amely az úrvacsorának is az egyik neve. Csodálatos! Na, itt NEM ez a szó szerepel. Hanem az αἴνεσις (aineszisz), aminek az alapjelentése a “dicséret”. De a bibliafordítók mégsem tévedtek, amikor mégis a “hálaadás” mellett döntöttek, mert a Septuaginta pontosan ezt a szót használja 3Móz 7,11-13-ban: “Ez az Úrnak bemutatott békeáldozat törvénye: Ha valaki hálaáldozatként mutatja be, akkor a hálaadó véresáldozaton kívül mutasson be olajjal gyúrt kovásztalan lepényeket, olajjal megkent kovásztalan lángosokat és finomlisztből olajjal gyúrt lepényeket. A lepényeken kívül kovászos kenyeret is mutasson be áldozatul, hálaadási békeáldozatán kívül.” Amikor az Ószövetség népe hálás volt a békéért, akkor utólag hálaáldozatot mutatott be. A véresáldozatot és kovásztalan kenyeret! És akkor itt, azt hiszem, már érezzük, hogy bár nem az eucharisztia szó szerepel, de mégiscsak megjelenik! És nem is akárhogyan. Hiszen ott van a jel és jegy egyaránt. Krisztus a jel és kenyér mint jegy!

Tehát mit mondhatunk összefoglalásképpen. Szükség van ma áldozat bemutatásra vagy nincsen? Kimondhatjuk, hogy nincsen szükség a bűnbocsánat, vagy kérés miatti, így  áldozatokra, mint amelyek az Istennel való megbékélés, vagy éppen az ürvszerzés cselekedetei. Ámde az áldozat, mint az Istennel való kapcsolattartás egyik lehetősége, megmaradt, gazdagítva kapcsolódási lehetőségeinket! És a felajánlott “dolog” nem más, mint a hála. Nem előzetesen bemutatva, mert valamit el akarunk érni az Úrnál - hiszen erre már nincsen szükség, meg amúgy sem… - hanem utólagosan az Isten megtapasztalt kegyelméből táplálkozva, a “puszta” kapcsolódás vágyával születő hálaáldozat a miénk.

Nem véletlenül szoktam mondani, hogy a hála a keresztény élet egyik legfontosabb üzemanyaga! Hálát adni, hálásnak lenni, hálát áldozni nem elvesz tőlünk, hanem ad. Minél többet felajánlok belőle az Istennek, annál többet kapok belőle! Áldozzatok hát hálával nap mint nap, töltekezzetek belőle, ahogyan elmerültök az Istenben ezáltal. Ámen