Milyen az Istennek tetsző böjt? - Ézs 58,6-11

textus: Ézs 58,6-11

“6 Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a jogtalanul fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot! 7 Oszd meg kenyeredet az éhezővel, vidd be házadba a szegény hajléktalant, ha meztelen embert látsz, ruházd fel, és ne zárkózz el testvéred elől! 8 Akkor eljön világosságod, mint a hajnalhasadás, és hamar beheged a sebed. Igazságod jár előtted, és az Úr dicsősége lesz mögötted. 9 Ha segítségül hívod az Urat, ő válaszol, ha kiáltasz, ezt mondja: Itt vagyok! Ha majd senkire sem raksz jármot, nem mutogatsz ujjal, és nem beszélsz álnokul, 10 ha falatodat megosztod az éhezővel, és jól tartod a nincstelent, akkor fölragyog a sötétben világosságod, és homályod olyan lesz, mint a déli napfény. 11 Az Úr vezet majd szüntelen; kopár földön is jól tart téged, és csontjaidat megerősíti. Olyan leszel, mint a jól öntözött kert, mint a forrás, amelyből nem fogy ki a víz.”

“Nekem az olyan böjt tetszik” Miért, van olyan, ami nem tetszik az Istennek? Úgy tűnik, van. Erről bőven ír az alapigénk előtti szakaszban Ézsaiás. Mitől lehet nem jó, Istennek nem tetsző egy böjt?

1. Ha nincsen böjt.

2. Ha rossz a böjt célja.

3. Ha önmagáért böjtölünk.

Ha nincsen böjt. Nem sokan böjtölnek az egyházban. A hagyományos protestáns egyházakban főleg nem. Számosan vannak olyanok, akik szerint ez túl “katolikus”, és még örülnek is neki, hogy most jól megvagyunk különböztetve. Mások pedig - kicsit kulturáltabb, de teológiailag nem kevésbé helytelen módon - úgy gondolják, hogy effektíve a böjt mint tett, az már súrolja az érdemszerző cselekedet határát, mintha valamiféle kriptovaluta lenne, amivel az Isten jóindulatát, vagy a textusunk szóhasználata szerint, tetszését, akarnánk megvásárolni… 

Az valóban nagyon drámai lenne, ha ezt így gondolnánk. Nem csak azért mert ez nem igaz, hanem azért mert hamis békességbe ringatnánk magunkat és nagyot csalódnánk. És ez a második pontunk, ha rossz a célja a böjtnek. Hadd meséljek el egy történetet. Sok-sok évvel ezelőtt történt. Egy barátomnak megbetegedett a nagymamája. Úgy gondolta - Jézus szavai mentén: “Ez a fajta semmivel sem űzhető ki, csak imádsággal és böjtöléssel.” (Mk 9,29)  [A “böjtölés” nem minden fordításban van benne, de lábjegyzetben szerepel.] - hogy ő most 40 napig valódi böjtöt fog tartani a nagymamájáért. És valóban 40 napig nem evett. A nagymama meghalt. Az illető pedig otthagyta a gyülekezetet. Remélem azóta visszatért… Anélkül, hogy kétségbe vonnám a barátom motivációját, hatalmas - tényleg hatalmas - erőfeszítését, annak a fantasztikusságát, hogy ő ezt így bibliai alapon bevállalta, mégiscsak elcsúszott a dolog valahol. Hol? Ott, hogy a böjtölésben kezdett hinni Krisztus helyett! Varázseszköznek, ex opere operato, magától működik, mint egy gyógyszer, vagy a “huss és pöcc” a Harry Potterben. De az is nagy baj lenne, ha így gondondolkodnánk a böjtről.

A ló másik oldala és egyben a harmadik “nem jó” böjt pedig, amikor a cselekmény önmagáért van. Amikor vagy a szokás, az “illik” miatt tesszük, vagy pedig valamiféle rigid törvénykényszert érzünk arra, hogy igenis böjtölni kell valahogy. Ennek a harmadik szemléletnek az eredménye a pénteki hús nem evés, hogy ma Magyarországon a keresztények túlnyomó többségének a pénteki veganap a böjt. 

Valahogy kibekkeljük, nem? Szombaton meg jöhet a kolbász… Érezzük azért szerintem, hogy itt valami nem stimmel. Nem lehet csak ennyi! Főleg mondjuk nekem nem túl nagy kaland, tekintve, hogy ötödik éve vegetáriánus vagyok… Szóval lehet kényszeresen is böjtölni vagy szokásból, hogy “jól van, legyen, ha már muszáj”. Vagy úgy szokásból, hogy “ennek meg kell lennie, mert így kell, így helyes!” És akkor mindez összekapcsolódik az étkezéssel és az önmegtartóztatás gyűlöletével vagy éppen piedesztálra emelésével - kinek-kinek vérmérséklete szerint.

Na, de akkor milyen a jó böjt, az Istennek tetsző böjt? Erre a mai igénk felel. Két oldala van az Istennek tetsző böjtnek. Az egyik a másik emberrel hoz kapcsolatba téged, a másik pedig magaddal és Istennel. Tehát a böjt kívül történik rajtad keresztül egy másik emberrel, és belül veled és az Istennel.

Merthogy tulajdonképpen a böjt valójában nem “nem” valamire (hús, cselekedet, szokás, bármi), hanem “igen” mondása az Istenre, a vele való kapcsolatra, magamra, és a másik emberre! A böjt lényege nem az, hogy megvonok magamtól valamit, és onnan nem lesz semmi ott, ahol addig az kaja, vagy az a szokás volt, hanem az a lényeg, hogy felszabadítok, időt, energiát és figyelmet az Istennel való kapcsolatomra, és az ebből fakadó, embertársam iránti irgalomra. Nem hiányba, légüres térbe lépek a böjtben, hanem coram Deo, az Isten színe elé, ahol magam is alakulok és másokat is alakíthatok.

És hogy mi ez nagyon konkrétan? Így ír a mai szakaszunk a teljesség igénye nélkül: “akkor eljön világosságod”; “az Úr dicsősége lesz mögötted”; “Ha segítségül hívod az Urat, ő válaszol, ha kiáltasz, ezt mondja: Itt vagyok!”; “Az Úr vezet majd szüntelen”. És mi lesz majd azokkal, akik veled kapcsolatban lesznek? Az Isten a böjtödben való jelenlétének ilyen jelei lesznek (szintén a teljesség igénye nélkül): “amikor leoldod a jogtalanul fölrakott bilincseket”; “Oszd meg kenyeredet az éhezővel, vidd be házadba a szegény hajléktalant”; “nem beszélsz álnokul”, stb. 

Bárhogyan böjtölsz az jó lehet! Evés, ivás, közösségi média böjt, bármi. A lényeg, hogy ne nemet mondjál, hanem igent! Mondj igent az Istenre, a vele való kapcsolódásra. És amikor eszedbe jut a kolbász, a sör vagy a Facebook, de te éppen böjtölsz, akkor nem keseregni kell, hanem azonnal az Isten felé fordulni, imádkozni, vele időt tölteni, a kapcsolatot ápolni. 

Egy dologról még nem beszéltem. Ez pedig a böjtölésnek a bűnbánati jellege. Az, hogy mennyire rá vagyunk szorulva az Isten kegyelmére, és mindannyian el vagyunk távolodva tőle, és újra és újra vissza kell térnünk hozzá! Ez nem elhagyható része aspektusa a böjtnek, akár mint időszaknak, akár mint cselekménynek. Erről azonban mégsem fogok beszélni. Pontosabban NEM ÉN fogok róla beszélni. Zárásképpen felolvasok egy szakaszt az Alázatban járni Istennel c. kötetből, Adalberto Piovano tollából, aki un. apoftegmákhoz, a sivatagi atyák mondásaihoz, fűzött kommentárok mentén mutat rá az Istennel való járás különböző ízeire. Olvasom…