Tényleg érdekli az Istent, hogy mi van velem? - Neh 9,32

textus: Neh 9,32

“Most azért, Istenünk, te nagy, erős és félelmetes Isten, aki hűségesen megtartod a szövetséget, ne tartsd csekélységnek azt a sok nyomorúságot, amely utolért bennünket, királyainkat, vezetőinket, papjainkat, prófétáinkat, őseinket és egész népedet az asszír királyok idejétől mind a mai napig!”

Van az a mondásunk, hogy “Minden nézőpont kérdése”. Ez persze nem igaz, így önmagában, de az bizonyos, hogy a nézőpont rendkívül fontos szerepet játszik a dolgok megítélésben, és egyes helyzetek, állapotok megértésében. Úgy is le tudnánk fordítani a nézőpontot, hogy “mihez képest”. 

Mondok erre példákat. Például ott van a súlyemelés. Az egy egzakt, objektív tény, hogy 50kg, 100kg, vagy 200kg, stb. Ki mennyit tud felemelni. Azonban ez csak egy szelete a valóságnak. Mert pl. ha valaki 50kg-ot tud felemelni, de kemény munkával, két hónap alatt már 100-at, akkor az sokkal többet árul el, de legalábbis szükséges információ ahhoz, hogy egy személy súlyemelési teljesítményét mérjük. Ebben az esetben az utóbbi adat, ami a valóságot jobban leírja.

De lehet ez fordítva is. Vegyük pl. a szegénységet. A szegénységgel foglalkozó tudományágakban (pl. a szociológiában, közgazdaságtanban, vagy éppen a teológiában) van az un. abszolút szegénység és az un. relatív szegénység. Az abszolút szegénység azt jelenti, hogy valaki egy (központilag) meghatározott létminimum alatt él. A relatív szegénység pedig azt jelenti, hogy valaki a társadalom átlagához képest él sokkal szerényebb körülmények között. És a kettő nagyon nem ugyanaz. Megjegyezném, hogy - egészen döbbenetes módon - Magyarországon 2020 óta nem határoznak meg létminimumot, ami alapján a szegénységet meg lehetne határozni. Nyilván azért nem teszik, mert így nyugodtan lehet mondani, hogy Magyarországon megszűnt a szegénység… Amúgy utoljára 2020-ban állapítottak meg létminimumot, amely két fős felnőtt háztartás esetében 218 400 Ft, ami nyilván már akkor is egy vicc volt. És ehhez még hozzátenném, hogy ma Magyarországon a minimálnyugdíj összege 28.500.- Ft. Igen, vannak olyan nyugdíjas állampolgárok, akik ennyi pénzt kapnak egy hónapban…

De térjünk vissza a témánkhoz. Láthatjuk, hogy mennyire fontos a nézőpont a dolgok megítélésben. Különösen éles ez, amikor valami súlyos dolog történik, vagy nehézség van. Nehémiás könyvének 9. fejezetében egy csapat lévita állt ki a nép elé és kiáltott az Úrhoz a népért. Ennek részét képezi a mai textusunk is. A sok-sok nyomorúság miatti fájdalmukat osztották meg Úrral. Így kezdik: “Most azért, Istenünk, te nagy, erős és félelmetes Isten, aki hűségesen megtartod a szövetséget, ne tartsd csekélységnek azt a sok nyomorúságot, amely utolért bennünket” Kinek a nézőpontja kerül itt elő? Hát az Isten nézőpontja! “Ne tarsd csekélységnek a nyomorúságot, ami velünk történt. Tudjuk, hogy te nagy és hatalmas vagy! Te mindent megtehetsz. Te hoztad létre a világot, te is tartod fent. Amik velünk történtek azok, hozzád képest gyakorlatilag semmik. De mi mégis kérünk, hogy ne tartsd ezt csekélységnek!” Micsoda mély kapcsolódás és őszinte teológia csendül ki ebből! 

Ezt erősíti az eredeti szöveg is, amely nem azt mondja, hogy “ne tartsd csekénységnek”, hanem szó szerint azt, hogy “ne legyen kicsi az arcod előtt”. “Istenem, amikor rám nézel, amikor a helyzetemet nézed, akkor nem csak objektíven lásd a dolgokat, hanem válts nézőpontot és lásd meg, hogy NEKEM mennyire nehéz ez!” Sőt! Én úgy értelmezem a szöveget, hogy ebben még az a “burkolt” kérés is benne van, hogy az Isten a prioritási sorrendjében sorolja előre az ügyemet. Persze technikailag ilyen nincsen, hiszen az Isten bármit és egyszerre is megtehet, de akkor is… A kapcsolat így működik.

De mi is az Isten nézőpontja? És nem csak Nehémiás idejében, hanem inkább ma, most, itt, közöttünk. “Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” (Mt 11,28) - mondja Jézus. Na, ez az Isten nézőpontja! Menjünk Jézushoz, vigyük elé mindazt, ami bennünk van, akkor is, ha ő pontosan tudja, hogy mi van velünk. És azzal a tudattal tegyük meg ezt, hogy ő látja, sőt elfogadja a mi nézőpontunkat is, és nem csak úgy foglalkozik velünk, szabadít meg és gyógyít, hanem ezt személyre szabottan teszi! Legyen bátorságod odalépni elé! Semmi mást nem kell tenned, csak odavinni elé mindazt, ami benned van!

De mi az, ami bennem van? Vagy inkább: hogyan állok ahhoz, ami bennem van? Hogyan tudom odavinni (vagy hogyan nem) az Isten színe elé, egyszerűen elmondani neki? A mai igénk ebben is segítséget nyújt és két tévúttól is megóv bennünket. Ezek a tévutak sokszor félrecsúszott teológiai gondolkodás vagy éppen személyiségtípustól is függenek. Így ír a mai igénk. “Most azért, Istenünk, te nagy, erős és félelmetes Isten, aki hűségesen megtartod a szövetséget, ne tartsd csekélységnek azt a sok nyomorúságot, amely utolért bennünket,” Eddig tárgyaltuk. Így folytatja: ”királyainkat, vezetőinket, papjainkat, prófétáinkat, őseinket és egész népedet az asszír királyok idejétől mind a mai napig!” 

Ez a felsorolás egyrészt megvéd bennünket a túlzott önsajnálattól. Nem csak minket, hanem mindenkit és minden időben érnek bajok. A királyokat is, a vezetőket is, a gazdagokat is. Sőt még a papokat és prófétákat, az Isten embereit is. És ebben semmi unikális nincsen, mert régen is így volt, ma is így van, és amíg Jézus vissza nem jön, addig így lesz.

Másrészt viszont ez az ige megóv bennünket attól is, hogy elbagatellizáljuk a saját bajainkat. “Á, másnak sokkal rosszabb… Nem is annyira gáz… Van az Istennek jobb dolga, mint velem foglalkozni…” stb. Nem. Az Isten veled is akar foglalkozni! Sőt, pont veled akar foglalkozni! Te is vagy annyira fontos, mint bárki más! Hiszen Krisztus (aki megmutatta nekünk az Úr nézőpontját) érted is az életét adta, hogy életed legyen! 

Ezért most bátorítok mindenkit, hogy ami éppen most benned van, ami nyom, terhel vagy csak foglalkoztat, vidd az Úr elé! Hivatkozz Jézusra és kérd az Isten segítségét! Tegyük ezt most meg együtt!