Igehirdetési előkészítő ( Veszprémi Evangélikus Egyházmegye LMK; Szentháromság ünnepe utáni 15. vasárnap; 2014.10.01.)

textus: Gal 2,16-20

„16 tudjuk, hogy az ember nem a törvény cselekedetei alapján igazul meg, hanem a Krisztus Jézusba vetett hit által. Ezért mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hit és nem a törvény cselekvése által, mert a törvény cselekvése által nem igazul meg egy ember sem.

17 Ha pedig Krisztusban keresve megigazulást, magunk is bűnösnek bizonyulunk, akkor talán Krisztus a bűn szolgája? Szó sincs róla!

18 Mert ha ismét felépítem, amit leromboltam, saját magamat nyilvánítom törvényszegőnek.

19 Mert én meghaltam a törvény által a törvénynek, hogy Istennek éljek. 20 Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.”

Egyházi év:

Az elmúlt időszakban, a Szentháromság ünnepe után, több vasárnap is a hit és cselekedetek, ill. a hit-törvény-megigazulás témakörét boncolgatja. Így egyrészt lehet építeni az előző vasárnapokra, másrészt pedig nehéz mindig valami „újat” mondani a dologról, és nem csak a száraz „hitből, hit által” tételt ismételgetni.

Ennek elkerülésére segít bennünket az egyházi év. Ez a vasárnap ugyanis a hálaadó vasárnap. Sok helyen ezen a vasárnapon tartják az aratási hálaadást, de ahol ez nem szokás ott is végiggondolhatjuk, hogy miért vagyunk hálásak az Istennek. Jó kép lehet a mulandóság és az aratatás, vagy Krisztusban „keresztre feszítettség” és a hitben való élet szembeállítása, párhuzama.

Kontextus:

Nagyon izgalmas a textusnak a környezete. Eleve egy kivágott szakaszról van szó. Lemarad az az egység első és utolsó verse is. Pedig az első adja meg a feliratot, a címzést: „Mi, akik zsidónak születtünk, és nem pogányok közül való bűnösök vagyunk,” (2,15), az vége pedig a negatív összefoglalás, hogy mi lenne, ha nem az lenne, amit Pál hirdet: „Nem vetem el Isten kegyelmét: mert ha a törvény által van a megigazulás, akkor Krisztus hiába halt meg.” (2,21)

Szélesebb kontextusban pedig igen érdekes a helye az igénknek. Előtte egy olyan történeti-teológiai adalék van, amely oly ritka Pálnál és nem szerepel az Apcselben sem. Valószínűleg Lukács túl széplelkű volt ahhoz, hogy leírja, hogy hogyan veszett össze Péter és Pál, pontosabban, hogyan tette helyre Pál a Pétert (2,11-14). Pedig ebből a történetből következik a textusunk, mint teológiai magyarázat, amelynek a már említett 15. vers a bevezetése, ill. a 18. vers is erre utal.

Utána pedig szintén egy unikum következik. Pál ugyanis káromkodik afölötti haragjában, hogy a galaták vissza akarnak térni az törvényhez: „Ó, esztelen galaták” (3,1) Az eredeti kifejezés, amit itt „esztelen”-ként fordít a UFO és a RUF is (ανοητος) „értelem nélkülit”, „ostobát” jelent.

A textus:

Négy részre bontottam a textust:

1. 16. vers

2. 17. vers

3. 18. vers

4. 19-20. vers

1. 16. vers – A radikális-egyértelmű hang

In medias res kezdi Pál a szakaszt. Már itt leírja, hogy mi is a lényeg. Senki sem igazulhat meg cselekedetekből, hanem csak hit által. A törvény ugyanis nem hozhat már (Krisztus után) üdvösséget.

A megigazulásra a „δικαιοω” igét használja, ami nem enged meg spekulációt, mint azt mondjuk az „αληθεια” engedné, itt a teljesen egyértelmű igazságról van szó. Ki igaz és ki nem! Ezen kívül megfontolandó párhuzam, hogy ahol az RUF és az UFO is „ember”-t fordít, ott Pál „σαρξ”-ot ír. Ebből következik, hogy az Isten egységben kezeli az embert, test és lélekként, és a megigazulás a testre is vonatkozik nem csak lélekre. Pál használhatta volna a „σωμα”-t is, de nem tette.

2. 17. vers – Hatások

Itt ebben és a következő versben Pál kilép a belső világból és külső világ felé fordul. Mit jelent a megigazulás a környezetünkre nézve? Nagyon igaz az a mondás, hogy ahogyan a keresztény ember (hát még a pap!) viselkedik, cselekszik, beszél, úgy ítéli meg a világ a gyülekezetet, az egyházat és az Istent is. Ezt nagyon szem előtt kell tartanunk! És bár törekednünk kell arra, hogy egy jó megítélés legyen, de tudnunk kell azt is, hogy a mi rajtunk keresztül alkotott kép nem lesz teljes mértékben valódi. És főleg: a mi tetteink, vagy megítélésünk nem hat vissza Krisztusra! A mi bűnösségünk nem hat a hitünk tárgyára!

3. 18. vers – Hasadás

Mint említettem ez a vers a textust megelőző szakaszra utal vissza (2,11-14). Arról beszél Pál, hogyha már egyszer elfogadták a kegyelmet a galaták, akkor ne akarjanak már visszatérni a törvényhez, mert akkor képmutatóságuk miatt a hitelüket vesztik, és nem csak a világ előtt, hanem saját maguk előtt is. Nem lehet már restaurálni a törvény alatti állapotot, kegyelem után nem.

Erre utal a „παραβατης” kifejezés is, amit a RUF és az UFO is „törtvényszegő”-nek fordít. Pedig ez így nem teljesen helyes. A törvényszegő úgy lenne, hogy „παραβατης νομου”. Önmagában a „παραβατης” csak „valaminek a megszegőjé”-t jelent. Azzal, hogy Pál itt nem használ tárgyat, hanem csak magát a cselekvést írja le általában. Ezzel azt is kifejezi, hogy az, aki vissaz akar térni a törvény alá, az általában „megszegő”, vagy mondhatjuk úgy is „meghasonló” lesz. Olyan, akiben már nincsen semmi igazi, meghasad önmagában, ellehetetlenül.

4. 19-20. vers – Elkezdődött

Pál itt visszatér a belső világba, hogy leírja, a megigazulás folyamatát. Leírja, hogy már nincsen a törvény alatt, mert Krisztussal együtt meghalt és feltámadt (újjászületés). Így – a megmentettség miatt – már nem ő maga rendelkezik az életével, hanem az, aki megmentette. Ez nem „robot” vagy éppen „beprogramozott” állapotot jelent, hanem azt, hogy ha elfogadom azt, hogy Krisztus meghalt értem, és nekem emiatt van a megigazulásom, akkor éljek is úgy, hogy az életem ezt tükrözze, felvállalva hitemet és meggyőződésemet.

Emellett Pál ismét megerősíti a test fontosságát azzal, hogy azt írja: „azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem”, de egyúttal rámutat arra is, hogy most ugyan ebben testben élem ezt az életet, de majd lesz ez máshogyan is. De ez élet ugyanaz az élet lesz, amit majd odaát élek. Mert az örök életem már elkezdődött!

Gondolatok a prédikációhoz

1. A hagyomány kérdése: mit dobjunk ki és mit nem a magunkkal hozott tradícióból?

2. „más evangélium”: hamis örömhírek; hamis pénzt úgy lehet felismerni, hogy az eredetit ismerjük

3. Adjunk hálát Istennek bátran azokért a dolgokért is, amik a testünket táplálják (aratási hálaadás)

4. „Vissza a törvény alá”: sokkal egyszerűbb a törvények és szabályok mentén élni, mint hittel útmutatást kérni az Istentől és gondolkodni. A felszabadító kezdet után könnyebb a hit döntéseit statikus rendszerbe foglalni, de nem ez a helyes út.