A rajtkő (prédikáció, Somlószőlős, Advent 1. vasárnapja, 2015.11.29.)

textus: Jer 23,5-8

Eljön majd az idő – így szól az Úr –, amikor igaz sarjadékot támasztok Dávidnak, olyan királyt, aki bölcsen uralkodik, törvényesen és igazságosan jár el az országban. 6 Az ő napjaiban szabad lesz Júda, Izráel is biztonságban él, és így fogják nevezni: Az Úr a mi igazságunk! 7 Eljön majd az idő – így szól az Úr –, amikor nem azt mondják többé, hogy él az Úr, aki fölhozta Izráel fiait Egyiptom földjéről, 8 hanem azt, hogy él az Úr, aki fölhozta, hazahozta Izráel házának utódait észak földjéről és mindazokból az országokból, amelyekbe szétszórta őket; és a maguk földjén fognak lakni.




Újat kezdünk ma, minden tekintetben. Egy új egyházi év indult el, ami számunkra is meghozhatja az új kezdet lehetőségét. Meggyújtjuk az adventi koszorún az első gyertyát, több településen is központi gyertyagyújtásokat tartunk. Más az oltárterítő színe, más liturgiát éneklünk az eddig megszokott helyett. Sok-sok külsőséggel próbáljuk megtámogatni az új kezdetet.
De vajon bennünk mi a helyzet? Odabent megadjuk magunknak és az életünknek az új kezdet lehetőségét?
Vészterhes időkben mondja el Jeremiás próféta a fenti igéket a népnek. Akkoriban történt az az esemény, amit a Biblia egészen röviden „fogság”-nak nevez. De ezt a fogságot nem úgy kell elképzelni, mint pl. rácsok mögött, vagy tömlöcben. Ez a fogság az egész nép életében jelen volt, azáltal, hogy az aktuális korabeli nagyhatalom (a Babiloni Birodalom), deportálta, kitelepítette Izrael messze az otthonától egy másik nép helyére, akiket pedig az ő helyükre kényszerített át. Ezáltal a lakosságcsere által próbálta a birodalom békéjét és homogenitását, akár erőszakkal is biztosítani. És ebben a helyzetben, otthonuktól, templomuktól távol kellett valahogyan Jeremiásnak hirdetni az Isten üzenetét, jóságát, szeretetét. Nem volt kis feladat.
A jelen nem volt fényes, nem volt békés, nem volt rendben. Ezért Isten Jeremiáson keresztül biztatja a népet, hogy tartsanak ki, mert boldog és békés jövőt, reménnyel teli jövőt készített el a számukra. Nem véletlen az, hogy kétszer és nagyon hangsúlyosan megjelenik ez a mondat a mai igénkben: „Eljön majd az idő”; „Eljön majd az idő”. Eljön majd az új kezdet ideje, amikor rendben lesznek a dolgok, vagy legalábbis minden feltétel adott lesz hozzá.

Itt ebben az igében is megjelenik az az ószövetségi mozzanat, amit messiási próféciának nevezünk. Azaz olyan szakasz, amit Isten embere, a próféta (legyen az bármelyik) kijelent, Isten által ihletve a Messiásról, - és mi már tudjuk ki az! - Jézus Krisztusról. Csodálatos dolog az, hogy Jézus születése előtt már évszázadokkal megszülettek ezek az igék, amelyek világosan és egyértelműen Jézusra utalnak. Kijelenti, hogy Dávid házából, családjából fog származni. És ezt el is olvashatjuk a Máté írása szerinti evangélium elején (Mt 1). Kijelenti, hogy király lesz, aki bölcsen uralkodik. Jézus úgy tanított már itt földön, hogy az emberek megdöbbentek a bölcsességén és hatalmán, mert nem úgy beszélt mint mások, hanem erő volt benne (Mk 1,22). És már csecsemő korában hatalmasságok borultak le előtte (Mt2,1kk). És az egyik legfőbb tulajdonság, ami jellemezni fogja őt az az igazságosság. Jeremiás így fogalmaz: „így fogják nevezni: Az Úr a mi igazságunk!” Ezt is megtalálhatjuk Jézusban, hiszen ő azt mondta: „megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket.” (Jn 8,32) és ez az igazság Ő maga: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam.” (Jn 14,6).
Isten már ekkor Jézus ígéretével bátorította a népet. És ezt a bátorítást nem csak az a fogságban lévő generáció hallgatta és olvasta, hanem utána még sok, akkor is amikor Jézus megszületett, akkor is amikor ő itt a földön testben tanított.
„De” – mondhatnánk – „mit jelent ez nekem? Én nem vagyok fogságban élő zsidó Jeremiás korából! Én az otthonomban élhetek, a saját országomban, falumban, városomban. Engem nem hurcoltak el és nem kell messze földön élnem. Itt vagyok. És nem vagyok a Jézus korában élő nép tagja sem. Én nekem nem kell nyögni a római hódítók igáját és nem várom feszülten a Messiást, hogy mikor is jön el és mikor szabadít meg, mert Jézus már eljött, itt járt a földön és ma is itt van velünk. Akkor mégis mi a közöm van nekem ehhez az egészhez? Hogyan jelenthet ez nekem adventet, várakozást” - mert az „advent” szó ezt jelenti - „hogyan jelenthet nekem ez új kezdetet?!”
Tényleg, mit is várunk ma? Az Ígéret Fia már megszületett és eljött értünk. A mai kor gyermekei vagyunk, a ma Magyarországán. Miben segít ez az ige nekünk?
Luther azt írja a Kis Kátéban: „Isten jó és kegyelmes akarata meglesz imádságunk nélkül is, mégis azt kérjük ebben az imádságban, hogy bennünk is meglegyen.” Hát így van ez a Messiás megérkezésével, várásával kapcsolatban is. Jézus megszületett, a bölcsek, pásztorok imádták, tanítványokat szerzett és tanított, a kereszten megváltott és feltámadt. De mindez a munka, mindez a szolgálat, mindez a kegyelem és egyben történelmi tény szép történet marad „csupán” hacsak meg nem történik bennünk is! Mert igen, arra várunk az adventben, arra várunk minden egyházi év elején, hogy nekünk, értünk – és főleg – bennünk megszülessen a Megváltó! Hogy mindaz, amit ő tett az személyes valósággá legyen bennünk is! Az az igazi üzenete az adventnek, hogy Krisztus befogadásával lehetőségünk van a megújulásra.

Ez az a pont, az a rajtkő ahonnan elindulhat a megújulás. A gyertya, a koszorú, az ünnep jó és kell, de nem cél, hanem eszköz ahhoz, hogy rádöbbenjünk és befogadjuk a Krisztust, hogy aztán innen indulva számot vethessünk életünkkel és elfogadhassuk mindazt, amit ő adni akar. Itt ezen a földön, ebben az országban, városban, faluban, és majdan odaát az Vele való örökkévalóságban. Ámen.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Víz(kereszt)parti sátorozás (prédikáció, Ajka-Öcs, Vízkereszt ünnepe, 2018.01.07.)

Egy másik választás, avagy hova teszed a voksodat (prédikáció, Padragkút-Ajka-Devecser, Böjt 4. vasárnapja, 2018.03.11.)

Valóban feltámadt? 1-2. (prédikációk, Húsvét ünnepe, 2018.04.01.-02.)