VIPál (prédikáció, Somlószőlős-Rigács, Vízkereszt ünnepe, 2016.01.10.)

textus: Ef 3,1-7

1 Ezért vagyok én, Pál Krisztus Jézus foglya értetek, a pogányokért. 2 Ha ugyan hallottatok arról, hogy Isten kegyelme milyen szolgálatot bízott rám a ti javatokra, 3 amikor kinyilatkoztatásával megismertette velem a titkot, ahogy előbb röviden megírtam. 4 Ha elolvassátok, megtudhatjátok belőle, hogyan értem én Krisztus titkát, 5 amely más nemzedékek idején nem vált ismertté az emberek fiai előtt úgy, ahogyan most kinyilatkoztatta szent apostolainak és prófétáinak a Lélek által: 6 hogy tudniillik a pogányok örököstársaink, velünk egy test, és velünk együtt részesek az ígéretben is Krisztus Jézusért az evangélium által. 7 Ennek lettem szolgájává Isten kegyelmének ajándékából, amelyben hatalmának ereje által részesített engem.




Régebben aktívan zenéltem zenekar(ok)ban. Sokféle hangszeren, de főleg dobon. Mindig szívesen emlékszem vissza a próbákra, koncertekre. Zeneszeretetem miatt, nem csak játszottam, de sok koncerten voltam is, legyen volt szó akár komoly, akár könnyűzenéről. Számomra nem csak maga az élmény volt a fontos, hanem megfigyelések is, ki hogyan visz végig egy koncertet zeneileg, vagy más tekintetben.
Az egyik legáltalánosabb dolog, amit megfigyeltem – és komolyabb helyeken tapasztaltam is – hogy fellépőket, a zenészeket, művészeket mindig külön kezelik. Ez alatt azt értem, hogy ők mindig külön bejáraton mennek be, külön helyiségben készülnek a fellépésre, külön kapnak mindent, megkülönböztetett figyelemben részesülnek. Ez azért is történik, hogy megvédjék őket a sokszor túlbuzgó közönségtől, biztosítsák a zavartalan koncertélményt, de a legfontosabb az volt, hogy ők nagyon fontosak, kiemelten fontosak az emberek között. Erre – bár nem csak zenészekre vonatkozóan, hanem minden fontos ember kapcsán – alkottak meg egy betűszót: a "VIP"-t. Ez angolul így hangzik: „very important person”, azaz „nagyon fontos személy”. Ezt vagy helyesen „víájpí”-nek, vagy magyarosan „vip”-nek ejtjük.
Pál apostol egy ilyen VIP helyzetről beszél. No, nem egy koncert kapcsán, hanem a Krisztushoz való tartozás kapcsán. Akkoriban – ahogyan sokszor ma is – sokan gondolják magukat VIP-nek, fontosabbnak, különlegesebbnek a Krisztusban, az egyházban, a gyülekezetben. Akkoriban a leggyakoribb „VIP-érzés” a zsidó származású keresztények között volt. Ők – mivel Isten választott ószövetségi népéhez tartoztak – fontosabbnak gondolták magukat, de legalábbis előrébb valónak, szemben a más vallásból megtért testvérekkel, akiket Pál összefoglalóan (és nem pejoratívan) „pogányok”-nak hív az igénkben. Ma mások szoktak lenni az okok, de a tünet ugyanúgy ott van: „Mert én régebb óta járok… Mert én jobban jelen vagyok… Mert én ilyenebb, vagy olyanabb vagyok… Mert én nem olyan vagyok mint ő…” Ezer meg ezer vélt ok lehet, ami miatt a hívő ember hajlamos jobbnak, vagy többnek gondolni magát.
Pál pedig azt mondja, hogy a keresztény ember jó ha fontosnak, VIP-nak tartja magát. Igen – jól hallottuk – jó, ha VIP-nak gondoljuk magunkat! A baj akkor van, ha másokat, ha a többieket nem tartjuk annak!
Élének él bennem egy nem túl jó emlék. Amikor nagymamám meghalt, akkor a hagyaték kapcsán nagyon komoly családi beszélgetéseink voltak. Nem arról volt szó, hogy ne tudtunk volna megegyezni, de mindannyiunknak más elképzelése volt arról, hogy mi legyen az örökséggel. Végül rendben lett minden, de volt néhány pont, amikor úgy éreztem, hogy az amúgy egyáltalán nem anyagias családom is egymásnak tudott volna ugrani az örökség kapcsán. Hála Istennek ez nem történt meg, de rámutatott egy nagyon fontos tényre: az örökség nagyon komoly dolog legyen az bármilyen, és nagyon óvatosan és körültekintően, szeretettől vezérelve kell bánni vele.
Pál azt írja a mai igénkben, hogy nincsen megkülönböztetés Krisztus követő között a gyülekezetben. Nincsen olyan, hogy valaki többre, vagy jobbra van hivatva a hitbeli dolgokban mint más. Krisztus szeretete és megismerése tekintetében nincsen különbség a tősgyökeres evangélikus és a más felekezetű között, nincsen különbség a régóta hívő és a frissen megtért között, nincsen különbség az ilyen vagy olyan testvér között… Persze sok más tekintetben van, de „Krisztus titka” az mindenki számára nyitott. Mert ez a titok, amiről itt Pál beszél, nem abban az értelemben titok, hogy el van rejtve és csak egy szűk kör, egy szűk elit „sajátja” lehet, hanem abban az értelemben titok, hogy felfoghatatlan, de Isten mindannyiunk számára elérhetővé és hittel megragadhatóvá tette. A szeretetből való megváltás.
Ez nem választhat szét bennünket, hiszen ez az összekötő kapocs. És ebben a titokban „örököstársak” vagyunk. Mert ez Jézus Krisztus testamentuma, ez az ő öröksége, amely mindannyiunk számára nyitva, pontosabban kinyilatkoztatva áll! És igen örökségről van szó, amellyel óvatosan és csakis szeretettel lehet bánni! Mert itt nem „csupán” egy házról, pénzről, vagy valami más földi örökségről van szó, hanem Krisztushoz való tartozásról a szeretetből való megváltásról!
És ezt ajándékba kapjuk! Pál e titok szolgálatában áll. Ő így írja: „hatalmának ereje által”. Sokszor tapasztaljuk békétlenség van közöttünk. Hogy nem tudunk megegyezni, nem tudunk egy közösségként mozdulni. Pedig talán még akarjuk is, mert belátjuk, hogy a békesség a közösség egyetlen útja és a békétlenség és széthúzás pedig a halála. De akkor sem megy. Nem is, magunktól biztosan nem. Ezt Pál is nagyon jól tudja. Mert csak az Ő „hatalmának ereje által” működik a dolog. Ebben a kifejezésben az „ereje” szó az eredetiben így hangzik: „energeia”. Igen, az „energia” szót találhatjuk meg ebben. Mert az Úr ad energiát. Ő fog adni nekünk akkor, ha miénk elfogyott, és biztosíthatok mindenkit, el fog fogyni. Nem spórolhatjuk meg annak felismerését, hogy az Úr szükséges ahhoz, hogy gyülekezet gyülekezet lehessen. És ehhez Ő elé kell vinnünk az ügyet, a békesség ügyét. És bizton számíthatunk arra, hogy ő meg fog hallgatni, sőt… válaszolni is fog nekünk! Mert mindannyian egyformák, de nem értéktelenül és jellegtelenül egyformák, ha VIP-egyformák vagyunk Krisztusban.

Vízkereszt ünnepe sokáig egybe esett a karácsonnyal. Ma Vízkereszt zárja a karácsonyi ünnepkört, de régen ekkor ünnepelték Jézus születését. Mi ennek az üzenete a mai igénk fényében? Az, hogy Krisztus megérkezésének az életünkben nagyon komoly közösségi oldala van. Krisztusban nincsenek „magányos farkasok”, sem pedig egymás mellett csak ülő közönség. Közösség, gyülekezet van! Kedves örököstársaim, óvjuk és építsük együtt gyülekezet közösségét, melyért Urunk az életét adta! Békesség nekünk! Ámen

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mi a különbség az evangélikus, a katolikus és a református úrvacsora/áldozás között? (Evlelkész podcast #13)

Sült hal és reformáció (prédikáció, Reformáció ünnepe, 2020.10.31.)

A kenyér öröme (prédikáció, Padragkút-Ajka, Böjt 4. vasárnapja, 2017.03.26.)