A jó almafa holtig tanul (prédikáció, Somlószőlős-Karakószörcsök, Szentháromság ünnepe utáni 3. vasárnap, 2016.06.12.)
textus:
Ez 18,20.29-32
„20 Annak kell meghalnia, aki vétkezett. A fiú nem bűnhődik
az apa bűne miatt, az apa sem bűnhődik a fia bűne miatt.
Igazságáért csak az igaz kap jutalmat, a bűn pedig csak magát a
bűnöst terheli. […] 29 De Izráel háza azt mondja: Nem
következetes az Úr. Én nem vagyok következetes, Izráel háza?
Inkább ti nem vagytok következetesek! 30 Ezért mindenkit a maga
tettei szerint ítélek meg, Izráel háza! – így szól az én
Uram, az Úr. Térjetek hát meg, hagyjátok el vétkeiteket, és
akkor nem fogtok elbukni bűneitek miatt! 31 Hagyjatok fel
vétkeitekkel, amelyeket elkövettetek, és újuljatok meg
szívetekben és lelketekben! Miért halnátok meg, Izráel háza? 32
Hiszen nem kívánom a halandó halálát – így szól az én Uram,
az Úr –, térjetek hát meg, és éljetek!”
Egy
jó ideje már, hogy a tudomány felfedezte, hogy kettő dolog, kettő körülmény
van, ami meghatározza, alakítja az ember életét: az öröklés és a
környezet. Azaz mindaz, amit hozunk magunkkal, öröklünk, és
mindaz, amit a körülöttünk lévőktől tanulunk. E kettő
körülmény adja össze az embernek a személyét. Azonban azon mind
a mai napig megy a vita, hogy melyik mondás a hangsúlyosabb a „nem
esik messze az alma a fájától” (mit hozunk, öröklünk), vagy
„a jó pap holtig tanul” (mit tanulunk, „szedünk” magunkra).
Hol egyik, hol másik oldal a trendi, de azt hiszem nem nekem a
tisztem igazságot tenni, és nem kívánok ebbe a vitába belefolyni, mert nem értek hozzá.
Annál
is inkább, mert ma csak eme vita két oldalának elegyével foglalkoznánk, azaz
mindazzal, amit magunkkal hozunk és amit megtanulunk szüleinktől,
nagyszüleinktől, családban, vagy azon kívül. Mert döbbenetesen
sokat hozunk, nem is hinnénk mennyit! És sokkal komolyabbakat és
meghatározóbbakat is, mint hogy „a szemed az anyukádé, a arcod
meg teljesen olyan mint apád”… stb. Nemzedékről, nemzedékre
cipelünk magunkkal mintákat, vagy éppen azok hiányát,
viselkedési formákat, megoldási sablonokat. Ez így van, ha
akarjuk, ha nem. És ennek megvannak a pozitív és negatív oldalai
is. Mert nem válogathatjuk meg, hogy mit viszünk magunkban, kapjuk
a jót és a rosszat is.
Nem
véletlen, hogy a Tízparancsolat záradékában ez a mondat
szerepel, ami minden úrvacsorai liturgiában elhangzik: „Megbüntetem
az atyák bűnéért a fiakat is három, sőt négy nemzedéken át,
ha gyűlölnek engem” (Ex [2Móz] 20,5). Igen, következménye
van az ember életének. Ha így él, akkor így adja tovább, ha
úgy, akkor úgy. Ez egy olyan egyetemes rend, ami alól senki sem
bújhat ki! És ezt ne csak testi-fizikai szinten értsük, mert
ennek komoly lelki, mentális, sőt adott esetben, spirituális
oldala is lehet! Mert, amit átadok a gyermekemnek, vagy éppen amit
átveszek a családomtól, azt bizony cipelni fogom, legyen az jó
vagy rossz, és akarva akaratlanul átadom magam is.
De
ha ez így van, akkor mit lehet tenni? Főleg a rossz, negatív
dolgok kapcsán égető ez a kérdés. Dobjak sarokba minden
erőlködést, akaratot, minden szándékomat, mert úgyis mindegy,
csak úgy élhetek, amint azt hozam magammal, és csak azt adhatom
át, amit kaptam…?!
Izrael
népe, pontosan erre jutott Ezékiel próféta idejében, akinek a
könyvéből felolvastam. Azt gondolták, hogy azért vannak olyan rossz helyzetben jelenleg, azért
érte az országot, a baj, azért rossz az életük, mert a felmenőik
bűne és azok következményei kísértenek az életükben. A fejezet elején,
amiből a mai igénk van ezt olvassuk: „Az apák ettek egrest,
és a fiak foga vásott el tőle” (Ez 18,2). Megtörténhet
ilyen? Igen, megtörténhet. Igenis az ősök tettei megtározzák a
leszármazottakét is. Ezt a tényt azonban, a saját felelősségünk
elhárítására használni legalábbis csúsztatás! Jól megtámogatott, de mégiscsak
kifogás.
„Annak
kell meghalnia, aki vétkezett. A fiú nem bűnhődik az apa bűne
miatt, az apa sem bűnhődik a fia bűne miatt. Igazságáért csak
az igaz kap jutalmat, a bűn pedig csak magát a bűnöst terheli.”
Hangzik az igénkben. Hangzik, mert a beszámítható egyén
felelősségét, a maga tettei és élete felett semmilyen indokkal
nem lehet kikerülni. Igen, lehet, hogy az ősök bűne, annak
eredménye nálam csapódik le, de nem vagyok sem robot, sem pedig
tehetetlen bábu, van akaratom, van erőm és időm, több, vagy
kevesebb, használjam!
De bizony van az az állapot, amikor ez kevés. Küzdök, hogy ki tudjak lépni
egy-egy generációs teherből, de egyszerűen nem megy. Akkor is
olyan vagyok, akkor is azt teszem. Mert a bűn és gonosz ilyen. Pál
apostol írja a római levelében: „miközben a jót akarom
tenni – csak a rosszra van lehetőségem” (Róm 7,21).
De
hát akkor mit tudok tenni akkor, amikor már nem tudok mit tenni? Nyilván semmit. De milyen jó, hogy nem vagyunk egyedül ebben sem. „Hiszen
nem kívánom a halandó halálát – így szól az én Uram, az Úr
–, térjetek hát meg, és éljetek!” - írja Ezékiel. A mi
gyenge akaratunk mellett van más is, még pedig az Úrnak végtelen
és kegyelmes akarata, amely ez: „Éljetek! Ti éljétek az
életeteket ne más! Mert ti vagytok értékesek nekem, személy
szerint!” Kedves Testvérek! Az egyetlen lehetőség kiszállni a
generációkon átívelő mókuskerékből az Úr által van! Ő
mindent megtesz azért, hogy az életünk élet legyen és a minénk legyen! Van egy mondás: „hozott anyagból dolgozunk”! Hát az
Úr hozzátesz ehhez még valamit, ami megváltoztatja az egésznek
nem csak a mennyiségét, de a minőségét is. Ez pedig nem más,
mint a kegyelem. Az a végtelen szeretet, amellyel felénk fordul és
az élet lehetőségét adja nekünk a megváltásban, Krisztus
keresztjében. Mert a kereszten ott lehet a mi „hozott anyagunk”
is, mindaz, ami terhel bennünket, amit magunkkal cipelünk! Tegyük
le oda! Tagadjuk meg, és tegyük le Urunk elé! Micsoda csoda ez,
micsoda lehetőség!
Uram, vedd el tőlem mindezt, mert csak te egyedül tudod megtenni! Had' tegyem le kereszted alá mindazt a rosszat, amit cipelek magammal. Adj nekem új életet, teremts újjá engem a magad számára, hogy csakis te tölts be az életemet, a te műhelyedben alakuljak azzá, amivé megálmodsz engem. Ámen.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése