Éhség (prédikáció, Somlószőlős-Kerta-Kamond, Szentháromság ünnepe utáni 4. vasárnap, 2016.06.19.)

textus: Róm 8,18-23

„18 Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk. 19 Mert a teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését. 20 A teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá, nem önként, hanem annak akaratából, aki alávetette, mégpedig azzal a reménységgel, 21 hogy a teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára. 22 Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig. 23 De nemcsak ez a világ, hanem még azok is, akik a Lélek zsengéjét kapták: mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására.”

Húsz éves voltam, amikor eldöntöttem, hogy változtatok az életemen. Ez a változás leginkább az étkezési szokásaimban jelent meg. Tudniillik meglehetősen túlsúlyos voltam, magyarul: kövér! Eldöntöttem, hogy én márpedig le fogok fogyni. Így is lett és több hónapnyi kőkemény fogyókúrával sikerült is.

Én nem éltem olyan korban, vagy helyen, nem voltam olyan helyzetben, amikor kényszerűségből éheznem kellett volna. De azt el kell mondanom, hogy önként vállalt "éhezésem" is nagyon nehéz időszak volt. Sokszor majdnem megtörtem, sokszor fel akartam adni, mert éhes voltam. És márpedig, amikor az ember éhes, úgy igazán éhes, nem csak úgy enne valamit, hanem amikor irtózatosan mardossa az éhség, amikor gyakorlatilag éhezik, akkor szinte bármit befalna! Bármit, amit csak talál: sósat, édeset, savanyút, keserűt. Ilyenkor már nem számít, hogy milyen „szájú” vagyok, bármi jöhet, amit először meg tudok kaparintani. És ilyenkor mindennek jó íze van, mindenre azt tudom mondani, hogy pont nekem való ez, legyen az akár bármilyen "szemét". Nagyon emlékszem, hogy így voltam a paradicsomos káposztával, világéletemben gyűlöltem, de akkor, amikor már több mint 24 órája nem ettem... hm... mennyei íze volt!

Az ember test és lélek egysége, és bizony egy csomó minden van, ami ugyanúgy, vagy nagyon hasonlóképpen működik a testben és a lélekben. Az éhség is ilyen. Mert bizony, ahogyan nem csak testi, de lelki szükségleteink is vannak, úgy bizony nem csak testi, de lelki éhség is létezik. És, sok esetben, pontosan ugyanúgy működik a lelki, mint a testi.

Döbbenetes lelki éhség van a világban! Mindenki annyira ki van éhezve, annyira vágyik a biztonságra, a békességre, a kapcsolatra, lelki feltöltődésre, valamire, vagy valakire, aki vezetni, segíteni, oltalmazni tudja, utat mutatni… És amikor az ember lelkileg éhes, úgy igazán éhes, nem csak úgy hellyel-közzel, hanem amikor jóformán éhezik, akkor hajlamos arra - lelki szinten is - hogy, elfogadja, vagy ha úgy tetszik, "befalja" a leginkább elérhető, leginkább fogyasztható "ételt", ami elé kerül! És ilyenkor mindennek jó íze van, mert már csak a tudat, hogy kielégíteni próbálom a (lelki) éhségemet, örömmel tölt el.

És ezt nagyon sokan ki is használják, a szó rossz értelmében, azaz szépnek tűnő, dizájnos, könnyen emészthető, gyors „lelki kaját” kínálnak, amely telíteni tud, de jóllakatni - és főleg táplálni - biztosan nem.

"a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését" - írja Pál. Ott az éhség, a sóvárgás, hogy valamit kapjon az ember, de vajon megkapja-e? Isten fiainak (és teszem hozzá: lányainak) megjelenését várja a világ, hogy végre valami táplálót, igazit kapjon. Bár legtöbbször nem is tud róla, mégis ott motoszkál mindenkiben belül az a vágy és a tudat, hogy mennyivel jobb lenne igazi tartalmat, igazi kapcsolatot és közösséget kapni, nem beérni azzal, amit először meglátunk!

De mi az, amit Isten fiai és lányai adhatnak? Mi ez, amire érdemes odafigyelni? Az evangélium, az Isten embermentő szeretetének az üzenete... Hogy van mód, hely és alkalom arra, hogy Istenről halljunk, hogy róla tanuljunk, hogy vele kapcsolatban legyünk! 

Azonban egy csomó más dolog is "tolakszik"! Minden és mindenki maga felé próbálja vonni a figyelmet: "Itt megtalálod a számításod!", "Ha hozzánk jössz, akkor megértesz mindent!", "Elmondom a jövőt, és mindenre felkészülhetsz!", "Olvasd ki csillagból, kőből, kártyából, tenyérből...", vagy "Ha pénzed van, akkor minden van!" és még a végtelenségig sorolhatnám az ideológiákat, vallásokat, filozófiákat, eszméket, az egészen körmönfontaktól a legblődebbig... Mert mindenki azt hirdeti, hogy a legmegfelelőbb, hovatovább a tökéletes megoldás nála van!

De az egyház nem eshet bele ebbe a hibába! Nem mondhatja, hogy a tökéletes megoldás nála van! Két okból nem teheti: egyrészt mert nem így van, másrészt pedig, ha így tenne, akkor ugyanúgy hazudna, mint bárki más, a fentebb felsoroltak közül.

Mert az egyház nem tökéletes! ÓÓ, tudjuk jól, hogy korán sem! Ezt Pál is tudja: "De nem csak ez a világ hanem [...] mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására". Mert nekünk, az egyházat alkotó embereknek is ugyanúgy szükségünk van, az Isten szeretetére, mint azoknak, akiknek ezt meg kell, hogy mutassuk. Nem birtokoljuk a végső megoldást, - mint ahogyan senki sem - de mi vagyunk azok, akiknél ez megtalálható és akiket az a tisztesség ért, hogy rámutathatunk! Őrá. Akiben szabadság van, szabadság a rossztól és szabadság a jóra. Őrá, aki nem változik és mindig biztos pont tud lenni az életünkben! Őrá, aki odafigyel ránk és minden tökéletlenségünk ellenére oltalmába vesz! Őrá, aki felette áll mindennek, aki az egész világ Ura! Őrá, aki elküldte a Fiát, hogy mindezt lehetővé tegye a számunkra, aki bűnt és halált legyőzve Őhozzá vezet minket!

Ő az, aki az éhséget, a lelki éhséget csillapítani tudja. Igazán, táplálón, megváltón, örök életre! Ámen!