Bátraké a... (prédikáció, Somlószőlős-Karakószörcsök, Szentháromság ünnep utáni 9. vasárnap, 2016.07.24.)

textus: 1Kor 10,1-13

„1 Tudjátok meg, testvéreim, hogy atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek át, 2 és mindnyájan megkeresztelkedtek Mózesre a felhőben és a tengerben. 3 Mindnyájan ugyanazt a lelki eledelt ették, 4 és mindnyájan ugyanazt a lelki italt itták, mert a lelki kősziklából ittak, amely velük ment. Az a kőszikla pedig Krisztus volt. 5 De többségükben nem lelte kedvét az Isten, úgyhogy elhullottak a pusztában. 6 Mindez példává lett a számunkra, hogy ne kívánjunk gonosz dolgokat, amint ők kívántak. 7 Bálványimádók se legyetek, mint közülük némelyek, amint meg van írva: „Leült a nép enni és inni, majd mulatozni kezdtek.” 8 De ne is paráználkodjunk, mint ahogy közülük némelyek paráználkodtak, és elestek egyetlen napon huszonháromezren. 9 Krisztust se kísértsük, ahogyan közülük némelyek kísértették, és elpusztultak a kígyóktól. 10 De ne is zúgolódjatok, mint ahogyan közülük némelyek zúgolódtak, és elveszítette őket a pusztító angyal. 11 Mindez pedig példaképpen történt velük, és figyelmeztetésül íratott meg nekünk, akik az utolsó időkben élünk. 12 Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék! 13 Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.”

Ha azt mondom, hogy keresztény erény, keresztény tulajdonság vagy éppen bibliai jó tulajdonság, akkor milyen fogalmak jutnának eszünkbe? […] Jóság? Szentség? Önmegtartóztatás? Irgalmasság? Szelídség? Béketűrés? Engedelmesség? Igazságosság? Ezek mind-mind jó gondolatok, erények. De ezen kívül vannak még, talán olyanok, amelyekre nem is gondoltunk volna. Ez egyik ilyen a bátorság! Igen a bátorság! Persze, attól, hogy valaki bátor még nem lesz automatikusan keresztény, de keresztény ember igen nagy bátorságról tesz tanúbizonyságot. Miért? Egyrészről azért, mert az Istenbe veti a bizalmát, olyasvalakibe, akit nem lát, aki nem kézzel fogható. Erre nem minden ember érzi magát képesnek, pedig hittel és bizalommal az Úr közelről megtapasztalható valóságos személy, és teljesen valóságos munkája is az életünkben! De ettől még nagy bátorság kell hozzá! 

Mind e mellett bátorság kell ahhoz is, hogy az Isten ajándékaival élni tudjunk. Mindazzal, amit ő adott és úgy, azzal a tudattal, hogy ő adta! Merjünk hálát adni érte, merjünk kérni, merjünk várni – és ami talán a legfajsúlyosabb – merjük használni! Rengeteg ajándékot készített el és készít ma is az Úr számunkra. Helyzeteket, embereket, eseményeket, lehetőségeket, útjelzőket. És ez utóbbiak közül a legfontosabb a Szentírás, a Biblia! Az ige, amit használni kell! Mert az Úr nem azért adta, hogy a vitrinben pihenjen, vagy azért, hogy a polcon porosodjon, hanem azért hogy olvassuk, tanulmányozzuk, hovatovább használjuk!

Rengeteg kép sorjázik a mai bibliai szakaszban. Pál, az Újszövetség nagy alakja és írója, rengeteg ószövetségi történetet sűrít bele ebbe a tizenhárom újszövetségi versbe. Talán számunkra nem egyértelműek ezek a sztorik, de az akkori olvasó számára teljesen azok voltak. (Bárcsak nekünk is azok lennének!) Pál azonban nem csak idézi ezeket a történeteket, nem csak úgy utalgat rájuk, hanem használja őket. Nagyon bátran és nagyon határozottan használja őket. Eredetileg ezek az ószövetségi történetek Izrael népéről és Izrael népének szóltak, de Pál egyértelműen megfogalmazza, hogy nekünk, keresztényeknek, is fontos üzenetet hordoznak, sőt, talán sokkal mélyebb értelemre is találhatunk, mint az eredeti „szereplők”. Pál apostol világosan kijelenti, hogy ezek a történeket Krisztusra is rámutatnak, arra Krisztusra, aki évszázadokkal később jött el, mint amikor ezek a történek megíródtak. Pálnak azonban volt bátorsága arra, hogy nyitottan a Szentlélek vezetésére, kijelentse ezt és használja mindazt, amit az Istentől kapott. Odáig elmegy, idézem: „Mindez pedig példaképpen történt velük, és figyelmeztetésül íratott meg nekünk” - ezek az igék a mieink, az Isten ajándéka, hogy épüljünk belőle és ne kövessük el azokat a hibákat, amelyeket ők ott akkor elkövettek.

Az utolsó két vers egyfajta záradék ebben a szakaszban. „12 Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék! 13 Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.” Az első vers egy figyelmeztetés. „12 Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!” - „Azt hiszed, hogy jó keresztény vagy? Úgy gondolod, hogy jó evangélikus vagy? Úgy gondolod, hogy jó úton jársz?” „Vigyázz, hogy nehogy észrevétlenül rossz helyre tévedjél elbizakodottságból!” Mert igen, bátorság kell a hívő élethez, bátorság az Isten szerint élni és használni igéjét és más ajándékait. De ez a bátorság nem arra kell, hogy késztessen bennünket, hogy újra és újra megdicsérgessük magunkat és megveregessük a saját vállunkat, hogy „lám, milyen bátor és jó voltam!”, hanem arra, újra és újra Ahhoz térjek vissza, Aki mindezt lehetővé tette számomra, Őhozzá, aki az ajándékait és a hozzájuk való bátorságot is adja nekem.

Az utolsó vers pedig egy biztatás! „Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.” Biztatás ez arra, hogy az Isten az ő bátor hívet nem küldi, nem vezeti lehetetlen helyzetbe. Mindig lesz megoldás, mindig lesz lehetőség, hogy a hitből fakadó bátorság Isten cselekvő szeretete által kihúzzon bennünket a mélységből. Mert, ha mégis lehetetlennek tűnő helyzetbe kerülünk (magunk vagy más hibájából), ha mégis nem látjuk a kiutat, az akkor is ott van, mert az Isten elkészítette és segíteni fog bennünket abban, hogy megtaláljuk, rálépjünk arra az útra és végül eljuthassunk az Ő örök országába. Ámen.