Igazság az asztalon (prédikáció, Somlószőlős-Kerta, Szentháromság ünnepe utáni 6. vasárnap, 2016.07.03.)

textus: Róm 6,3-11

„3 Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az ő halálába kereszteltettünk? 4 A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk. 5 Ha ugyanis eggyé lettünk vele halálának hasonlóságában, még inkább eggyé leszünk vele feltámadásának hasonlóságában is. 6 Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megerőtlenüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek. 7 Mert aki meghalt, az megszabadult a bűntől. 8 Ha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk. 9 Hiszen tudjuk, hogy Krisztus, aki feltámadt a halottak közül, többé nem hal meg, a halál többé nem uralkodik rajta. 10 Mert meghalt a bűnnek egyszer s mindenkorra, amely életet pedig él, azt az Istennek éli. 11 Így azt tartsátok ti is magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek Istennek Krisztus Jézusban!”

Valahol Németországban őriznek egy asztalt. Egy asztalt, ami nekünk evangélikusoknak egy kicsit talán nagyobb horderővel bír mint másoknak. Ez az asztal Martin Lutheré, vagy magyarosan Luther Mártoné volt. Sok mindent láthatott és tapasztalhatott az az asztal. Mégis a legdrasztikusabb vallomás, ami rákerült, rá íródott, hovatovább belevéstek, az egy mondat volt latinul (én magyarul idézem): "Meg vagyok keresztelve". Luther ezt a a rövid tényközlőmondatot véste bele ebbe az íróasztalába. Hogy mikor tette, nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy nem volt egyszerű helyzetben. Üldözték, kiátkozták, megvetették, stb. és ő azt akarta, hogy amikor csak leül ehhez a bizonyos asztalhoz dolgozni, prédikációt, vagy könyvet írni, vagy éppen imádkozni, akkor ez a mondat legyen mindennek a teteje és alapja. Meg vagyok keresztelve!

Vajon mi késztette a reformátort arra, hogy belevésse egy feltehetőleg nem olcsó és fontos bútordarabba ezt a mondatot? Miért volt fontos neki egy olyan esemény, amire nem is emlékszik, ami ellen, vagy annak érdekében - csecsemőként - tenni semmit sem tudott? Egy esemény amelyben az ő akarata sehogyan sem játszott szerepet. Talán pontosan ezért. De ne szaladjunk előre.

Pál apostol ebben a szakaszban a kereszténység legmélyebb és egyik legkomolyabb eseményéről beszél, a keresztségről. Amikor ezt a szakaszt olvasom mindig egy út képe jelenik meg előttem. Egy úté, ami valahonnan valahova, vagy ha úgy tetszik "a"-ból "b"-be, tart. Párhozamos fogalmak sorjáznak itt. Halálból új életbe; régi (ó) emberből új ember; bűnből feltámadás... Az ember alapvetően egy pontszerű eseményként gondol a keresztelésre, pedig valójában egy út. De egy olyan út, amit elsősorban nem az ember jár meg, hanem az Isten.

Sokak szemét szúrja, hogy mi az egyházban gyerekeket keresztelünk. "Miért nem várják amíg felnő?"; "Miért nem ő maga választ hitet?" Nem mondom, hogy nincsen igazság ezekben és hasonló más mondatokban. Legyen felnőtt, hozzon döntést. De akkor miért is keresztelünk (általában) gyermekkorban? Azért, mert a keresztség nem az ember cselekedete! Nyilvánvalóan nem a gyermeké, de nem is papé, de még csak a szülőké, nagyszülőké, vagy a keresztszülőké sem! Egyes egyedül az Istené! Ő az, aki akkor, mikor az ember még nem tett és nem is tehet semmit, a megfelelő utat megtéve elé fut, kitárja a karját, hogy "Gyermekem, én készen állok, hogy egymáshoz tartozzunk És te?" És ez utóbbi kérdésre majd tényleg felnőttként adja kell megadni a választ. Éppen ezért van, hogy a felnőttkeresztségben (ami hála Istennek egyre több van) is először történik meg a keresztség és utána a hitvallás.

Mert mit olvasunk az igében? A keresztségben "amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk" Nem a keresztszülő, a gyermek, vagy a pap által, hanem ahogyan Krisztus, úgy az Atya által mi is új életet kaphatunk! Ez mind mind rajtunk kívül álló tettek. Ha gy tetszik elszenvedői vagyunk a keresztségnek a szó legszebb, legjobb és legnemesebb értelmében.

De mit történik a keresztségben? Mi az, amit konkrétan eredményez? Legeslegelőször azt, amit már eddig is leírtam: az Isten kitárja felénk a karját. Nem véletlen, hogy mindig megkérdezzük a konkrét keresztelés előtt: Mi a gyermek, vagy felnőtt neve? Azért tesszük ezt, mert az Isten a keresztség mozzanatában néven nevez, néven szólítja az embert és magáénak ismeri el és az Isten-gyermekség lehetőségét ajánlja fel! Ha csak ennyi lenne, már ez is hatalmas ajándék és csoda lenne!

De a keresztség még ennél is több! Bűnbocsánatot is ad! Minden ember legyen bármilyen kicsi és ártatlan, de az Istentől elszakadottan, bűnben születik. Ez fajunk sajátja, amióta bűn belépett a világba. Ez ellen mit semmit sem tudunk tenni, de Isten viszont igen. És az Úr megindul, útra kel név szerint felénk, feléd, néven szólít és el akarja venni a bűnt az életedből Krisztus keresztje által! Mert mindazt, ami az Istentől elválaszt azt Ő, Krisztus felvitte a keresztre és nekünk nem kell cipelni! Innentől kezdve nem. Mert nincs az a rossz, nincs az a baj, nincs az a bűn, ami erősebb lenne az Isten szereteténél! Nincs.

"Meg vagyok keresztelve" - véste bele Luther az íróasztalába. És talán már meg is kaptuk a választ, hogy miért. Azért mert ez mindennél erősebb kötelék és biztonság. Ha hiszek ezeknek az igéknek, akkor keresztség nem csupán egy emlék nélküli emlék lesz fotókon, nem csupán egy szép családi ünnep, nem csupán egy újabb keresztkomaság bebiztosítása a családban, hanem az élő Isten szeretetének eszköze, újra és újra. Bajban vagyok? Meg vagyok keresztelve és az Isten az én oltalmam. Szomorúság ért? Meg vagyok keresztelve és az Isten vigasztaló karja ma is készen áll az ölelésre. Bűn terhel, amivel nem vagyok képes megbirkózni? Meg vagyok keresztelve és az Isten szeretet minden helyzetben, elvesz a terhemet, ha lerakom. Betegség gyötör? Meg vagyok keresztelve, Isten gyógyító szeretetét várhatom. Közel a vég? Meg vagyok keresztelve, Isten odaát is vár engem! Nem vagyok megkeresztelve? Akkor itt az ideje! Ámen