A beszélgető Isten - Érkezési oldal 1. (Prédikáció, Szenteste, 2016.12.24.)

textus: Zsid 1,1-4

„1 Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, 2 ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit mindennek örökösévé tett, aki által a világot teremtette. 3 Ő Isten dicsőségének kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült. 4 Annyival feljebb való az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt náluk."

Nem tudom, hogy ki hogyan van vele, de én nagyon szeretek beszélgetni. Új emberek megismerésének, régi barátok megértésének, a világban lévő folyamatokban való részvételhez, egyszóval az igazi élethez elengedhetetlen a beszélgetés. Hogy ilyen, vagy olyan okoknál fogva információt cseréljünk, megosszuk egymással gondolatainkat, véleményünket. Egy új találkozásnál, ha rákérdeznek, hogy milyen volt, akkor a legalapvetőbb dolog, hogy volt-e témánk, tudtunk-e beszélgetni, tudniillik akivel nem lehet beszélgetni, azzal nem érezzük isgazán jól magunkat.

Nem véletlen ez! Az Isten teremtményei vagyunk, s ő egy beszélő, hovatovább beszélgető Isten. A Biblia lapjai, s az egész világ azt mutatja, hogy az Isten beszél és beszélgetni akar. Sokan úgy képzelik el, hogy az Isten nem beszél, nem tart kapcsolatot az emberekkel, vagy csak nem lehet kikutatni, hogy mit is akar mondani. De ez nem igaz! Az Isten folyamatosan próbálkozik a kapcsolatfelvétellel. Közli az üzenetét, az akaratát az emberiséggel, de nem csak úgy általában, hanem minden egyes emberrel is külön-külön. Persze kérdés az, hogy mi meghalljuk-e az üzenetet, s ha igen, akkor akarunk-e beszélgetni vele?

Akár belegondoltunk már, akár nem de egy beszélgetésben nem mindig a tartalom, a beszélgetésnek a tárgya az, amit elsődlegesenérzékelünk, és ami befolyásol bennünket, a beszélgetés értékelésében, hanem az, hogy ki mondja és hogyan mondja. Mert hiába mondok és bármilyen szép és okos dolgot, ha nem tudom úgy megosztani a másikkal, hogy megértse, komolyan vegye és megfogadja. Ebben azt hiszem egyetérthetünk. Az igénk azt írja: „Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit mindennek örökösévé tett, aki által a világot teremtette.” Sokféleképpen meg lehet hallani az Isten üzenetét, a természetben, a történelem eseményeiben, a lelkiismeretben, a másik ember jó szavában, értünk tett erőfeszítéseiben, de végső és legfontosabb üzenet mindenki számára egyértelműen és hozzáférhető módon ott van: Jézus Krisztus személyében. És ha igaz, amit állítottunk, hogy a beszélgetésben a legfontosabb sokszor inkább a beszélő és beszéd módja, akkor nézzük meg, hogy kicsoda által és hogyan szólt hozzánk leginkább és legkiemelkedőbben az Isten.

Állítólag zenehallgatás során az adott szám, vagy dal első tizenöt másodperce számít, ha az nem fog meg, akkor nem hallgatjuk tovább a számot. Ez szerintem a beszélgetésben is hasonlóképpen van. Az első benyomás nagyon sokat számít. Mi volt tehát, az Isten minden más formát felülmúló és megelőző beszédének, beszélgetésének kezdő lépése, vagy ha úgy tetszik „elsőtizenötmásodperce”? Nem tudom, hogy ki az aki foglalkozott, vagy foglalkozik állattartással, a kutya-macska-hörcsög-aranyhal-stb kedvenc szinten túl? Én soha nem foglalkoztam állatokkal, de van elég ismeretségem ahhoz, hogy tudjam hogyan is mint néz ki és milyen állapotok vannak az állatok mellett. Mi az Isten legkiválóbb üzenetének nyitánya? Az, hogy a Fiát, akiben önmagát adta nekünk egy istállóban hozta világra az édesanyja! Ez meglehetősen erős belépő! Én ott voltam a kislányom születésénél, és igen, tudjuk, hogy a magyar egészségügy hagy némi kívánni valót maga után, de azért egy istálló…?

Amikor látom a levelezőlapokat, vagy a Facebook-os üdvözleteket, a jászolról, a báránykákról, meg a pásztorokról, meg hasonlókról (ami persze jól is van így), akkor mindig „beleakadok”. Az Isten Fia, a Szentháromság második személye, mindenek örököse, aki által teremtette Isten az egész világot, egy istállóban kellett, hogy megszülessen…?! Legyek, trágya, bűz és miegyéb között?

Ez súlyosabb mint a legerősebb fényreklám, a legnagyobb óriásplakát, vagy a legtöbbet játszott reklám! Ez egy olyan dolog, ami mellett nem lehet csak úgy elmenni. Hogy ja, igen, oké… Micsoda üzenet ez! Az Isten végtelen kegyelmének és szeretetének jele, a beszélgető Isten akarata. Aki leginkább nem dörgedelemmel, nem durván és agresszívan, nem mint a Seregek Ura jól odavágott nekünk, hogy így adja meg az emberekkel való beszélgetés „elsőtizenötmásodpercét”,… hanem egy méltatlan helyen születő kisgyermek formájában érkezett meg közénk.

És ez a jászolban fekvő Jézus, ugyanaz a Jézus, aki által az Isten a világot teremtette, ugyanaz, mint aki betegeket gyógyított és tanított, ugyanaz, aki értünk halt meg a kereszten, hogy eljuthassunk az Istenhez és letehessük a terheinket, és ugyanaz aki majd egyszer visszajön, hogy helyreállítsa a világot. Ez aztán a beszélgető partner, nem? És neki van mondanivalója a számunkra, személyre szabott és különleges. Nem tudom, ki hogy van vele, de én szívesen meghallgatom!