Alkalmatlan idő (prédikáció, Padragkút-Ajka, Óév, 201612.31.)

textus: 2Tim 4,1-8
1 Kérve kérlek Isten és Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat; az ő eljövetelére és országára kérlek: 2 hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, feddj, ints, biztass teljes türelemmel és tanítással. 3 Mert lesz idő, amikor az egészséges tanítást nem viselik el, hanem saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük. 4 Az igazságtól elfordítják a fülüket, de a mondákhoz odafordulnak. 5 Te azonban légy józan mindenben, a bajokat szenvedd el, végezd az evangélista munkáját, töltsd be szolgálatodat.
6 Mert én nemsokára feláldoztatom, és elérkezett az én elköltözésem ideje. 7 Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, 8 végül eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró azon a napon; de nemcsak nekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését.


Észrevettem, hogy, amikor telefonálok, akkor mindig a bemutatkozás és köszönés után ez az első kérdésem, hogy „Alkalmas most?”. Minden bizonnyal ez azért van így, mert nem szeretnék alkalmatlankodni. Nagyon kellemetlen tud lenni egy alkalmatlankodó személy, aki pont akkor és úgy telefonál, vagy (még rosszabb!) akkor toppan be, amikor nem kellene, amikor nem alkalmas. Vannak ilyen személyek, akik akarva akaratlanul és sportot csinálnak ebből. Nagyon kellemetlen. Persze van ennek egy másik oldala is. Anyám szokta mindig mondani: „Akkor hívok mobilon valakit, amikor akarok, mert, ha nem alkalmas, akkor lehalkítja, kikapcsolja, nem vesz fel és kész!” Ebben is van igazság.
Pál apostol írta a mai szakaszunkat egy Timóteus nevezetű tanítványának. Nagyon fontos volt neki és igyekezett őt minden olyan információval és lelki útravalóval ellátni, amire szüksége lehet, mint példamutató gyülekezet vezetőnek. No, de olvassuk el mit is mond neki a mai szakaszban: „Kérve kérlek Isten és Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat; az ő eljövetelére és országára kérlek: hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő” Ez igen meglepő! Szinte könyörög Pál Timóteusnak, hogy hirdesse az igét akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő! Csak nem az alapvető empátia felrúgására, vagy intelligens viselkedés mellőzésére biztatta Pál Timóteust és ma minket is? Első hallásra talán úgy tűnik, hogy tényleg arra buzdít, hogy alkalmatlankodjunk. Főleg súlyos ez a gondolat, hogy nem csupán úgy általában, de az ige, az evangélium kapcsán mondja ezt Pál.
Azonban nagyon félreértenénk a szakaszt, ha ez lenne e végkövetkeztetésünk. Mert meggyőződésem, hogy Pál az alkalmas és alkalmatlan időt nem a mások megzavarására, zaklatására érti. Tudniillik nem a másik számára alkalmas és alkalmatlan időre gondol itt, hanem a mi számunkra alkalmas, vagy alkalmatlan időre! Nem amikor a másikat zavarjuk, hanem arra, amikor mi gondoljuk azt, hogy számunkra most nem alkalmas az idő, a hely, a szituáció, „most nem vagyok olyan állapotban”, „most inkább nem”, „majd legközelebb”. Igen, Pál arra biztat bennünket, hogy igét, az Isten beszédét mindig előtérben tartsuk és mindig készek legyünk megosztani másokkal, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő számunkra!
Miért? Mert „csak” ez van nekünk! Nincs mása a Krisztus követő embernek csak az evangélium. Minden ami ettől kevesebb, vagy éppen több akar lenni, az nem kell! Arra nincsen szükség! A keresztény ember kincse ez, olyan kincs, amit minél jobban osztogatunk, annál több lesz! Micsoda üzenet! Jézus Krisztus emberré lett, ő az út számunkra és minden ember számára az Istenhez, ő az aki nem csupán mutatja, de el is vezet bennünket a célig, az üdvösségre, amiről karácsony másnapján beszéltünk!
Mert bizony nagy a kísértés, hogy a gyülekezetben és a keresztény életben más irányt vegyünk. A gonosz állandóan arra próbál rávenni, hogy térjünk le erről az útról. „Mert lesz idő, amikor az egészséges tanítást nem viselik el, hanem saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük. Az igazságtól elfordítják a fülüket, de a mondákhoz odafordulnak.” - folytatja Pál. Bizony nagy a kísértés, hogy a könnyebb ellenállás felé vegyük az irányt, arra, amerre kellemesebb. „Ó, igen, Jézus nagyon szeret minket, de azért annyira nem kell ezt komolyan venni.” Pál nem köntörfalaz, igen van ilyen, nem is kevés! Az Úr oltalmazzon bennünket ettől! Az apostol nem ígér zsákbamacskát, azt mondja: Két út van, az igazság és a monda (vagy ahogyan az eredeti szöveg írja: „mítosz”) útja. A mítosz szép történet, mindenki elégedett vele, de megmarad „kívül”. Meghallgattuk, rácsodálkoztunk, elérzékenyültünk, vagy éppen meg sem mozgatott, de kívül marad, nem lesz a részünk. Az igazság viszont az ember részévé válik, beépül a „sejtjeinkbe”, alakít és formáz. Nem mindig kellemes, nem mindig az, ami simogatja a fülünket, de mindig az, amire szükség van és ami kell!
Erre van szükségünk nekünk is és mindenki másnak is. És ne féljünk, az Úr meg fogja adni azokat az alkalmas időket, amikor meg kell szólalnunk és tovább kell adnunk az igazságot. Lehet, hogy számunkra nem lesz alkalmas, de másiknak biztosan. Mert Isten Szentlelke előkészíti a szíveket az igazság befogadására és bennünket is annak továbbadására!
Adja az Úr, hogy rátaláljunk és belelépjünk azokba az alkalmas időkbe, amelyeket elkészített a számunkra! Ámen

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Víz(kereszt)parti sátorozás (prédikáció, Ajka-Öcs, Vízkereszt ünnepe, 2018.01.07.)

Egy másik választás, avagy hova teszed a voksodat (prédikáció, Padragkút-Ajka-Devecser, Böjt 4. vasárnapja, 2018.03.11.)

Valóban feltámadt? 1-2. (prédikációk, Húsvét ünnepe, 2018.04.01.-02.)