Lehetetlenből zászlót (prédikáció, Ajka-Öcs, Újév, 2017.01.01.)

textus: Gen (1Móz) 17,1-8
1 Amikor Abrám kilencvenkilenc éves volt, megjelent Abrámnak az Úr, és ezt mondta neki: Én vagyok a Mindenható Isten. Járj színem előtt, és légy feddhetetlen! 2 Megajándékozlak szövetségemmel, és nagyon-nagyon megszaporítom utódaidat. 3 Ekkor Abrám arcra borult, Isten pedig így szólt hozzá: 4 Ez lesz az én szövetségem veled: Sok nép atyja leszel! 5 Nem neveznek többé Abrámnak, hanem Ábrahám lesz a neved, mert sok nép atyjává teszlek. * 6 Nagyon-nagyon megszaporítom utódaidat, népeket támasztok belőled, királyok származnak tőled. 7 Szövetségre lépek veled, sőt utódaiddal is, örök szövetségre minden nemzedékükkel. Mert Istened leszek, és utódaidnak is. 8 Neked és utódaidnak adom a földet, ahol jövevény vagy, Kánaán egész földjét birtokul örökre, és Istenük leszek.


Középiskolás koromban háromféleképpen lehetett becenevet kapni. Az egyik az volt, hogy valamilyen esemény kapcsán valakire ráragadt valamilyen becenév. De lehetett valamilyen tulajdonság után is becenevet kapni. Például ha valakinek vörös haja volt, akkor könnyen megkaphatta a „Gyufa” becenevet. De legizgalmasabb mégis a harmadik út volt, mikor valaki úgy kapott becenevet, hogy az adott mesélő becenév pontosan ellentéte annak, mint amilyen a nevet viselő személy. Így lehetett például, hogy egy közel két méter tíz centi magas embernek a „Csöpi” becenevet adták. Még ma is sokat mosolygok azokon a neveken. De akkor tényleg komolyan gondoltuk ezt az egészet…
Az ókorban a névadás egy nagyon jelentőségteljes alkalom volt. Ha valaki nevet, vagy új nevet kapott a régi helyére, akkor az új életet, de legalábbis nagy fordulatot jelentett. És volt még egy igen komoly aspektusa ennek a dolognak, mégpedig az, hogy aki a nevet adta, annak az elnevezett a tulajdona lett, a szónak nem feltétlenül negatív értelmében. Alá-fölé rendelő kapcsolatot jelentett ez az elnevező és az elnevezett között. Sok példát látunk erre a Bibliában, és például a katolikus egyházban ezért van bérmaneve az embereknek, mert ezzel nyilvánítja ki az egyház, hogy most már oda tartoznak a bérmálás szentségében részesültek.
A mai történetünk is egy ilyen elnevezés. A Biblia egyik nagy alakja Abrám kap egy új nevet az Istentől: Ábrahám. Mi ez utóbbi néven ismerhetjük őt inkább. Csakhogy ez az elnevezés kissé visszásnak tűnhet. „Nem neveznek többé Abrámnak, hanem Ábrahám lesz a neved, mert sok nép atyjává teszlek. Nagyon-nagyon megszaporítom utódaidat, népeket támasztok belőled, királyok származnak tőled. ” - mondja az Úr. Tudniillik az „Ábrahám” pont ezt jelenti, „sok nép atyja”. Csakhogy van ezzel egy kis bökkenő! Így kezdődik az igénk: „Amikor Abrám kilencvenkilenc éves volt, megjelent Abrámnak az Úr” - tehát Ábrahám (mi már nevezzük csak így az új nevén, az egyszerűség és érthetőség kedvéért) 99 éves volt ekkor. S bár az akkori bibliai személyek között nem volt ritka az ilyen kor, de a teremtettség az teremtettség, a biológia az biológia. Ábrahámnak ekkor még nem volt egyetlen gyermeke sem! Úgy tűnhet, hogy Istennek fanyar humora volt Ábrahámmal szemben, hiszen pontosan olyan nevet, becenevet adott neki, ami teljes ellentétben volt az ő helyzetével. Azaz egy szál gyermeke sem volt és azt a nevet kapta, hogy sok nép atyja! Mint Csöpi a kettőtíz magas volt.
Micsoda ígéret ez? Vagy csak gúnyolódik az Isten? Dehogyis! Az kinyilvánítja Ábrahám felé, az új név által, hogy hozzá tartozik elválaszthatatlanul és megmásíthatatlanul! És a név sem egy vicc, vagy éppen irónia, hanem „csupán” lehetetlenség! Olyannyira lehetetlen, hogy amikor Isten a küldöttei által megismétli ezt az ígéretet, akkor Sára (Ábrhahám felesége) ki is nevette az küldötteket. „Hogyan lehetne már gyerekünk?! Hiszen már túl öregek vagyunk hozzá!”
És mégis azt mondja az Isten, hogy ez az ígéret és új név nem gúny, nem vicces becenév, hanem a szövetség Ábrahámmal és családjával. Egy szövetség, amit maga az Isten ajánl fel és köt velük. És bizony ennek a szövetségnek a zászlaja lehetetlenből van szőve! Mert valóban, nulla az esély arra, hogy egy 99 éves embernek gyereke lehessen. És mégis ez a lehetetlenség-zászló azóta is lobog, mert csodák csodája, Ábrahámnak tényleg gyermeke született, és tőle származott Izrael népe, és majdan Jézus is!
Az Isten beváltotta az ígéretét, megtartotta a szövetségben foglaltakat, mely szövetséget autonóm akaratából kötött Ábrahámmal. Nem kellett volna megtennie, hiszen ő semmit sem profitált ebből a szövetségből, hiszen neki semmire és senkire sincsen szüksége céljai elérésére, de mégis így tett, végtelen szeretetéből.

Mi az üzenete ennek ma számunkra? Egy új esztendő kezdünk most. És az Úr velünk is szövetséget kötött, új szövetséget Jézus Krisztusban. Nem kell tehát aggódni, nem kell adni a negatív esélyekre, nem kell, hogy aggódjunk gyülekezetünk, egyházunk, családjaink miatt, mert az Isten szövetségének zászlaja lehetetlen helyzetekből van szőve, és ő megteszi értünk mindezeket! Honnan tudom? Tudniillik a leglehetetlenebb dolog már megtörtént, mégpedig az, hogy Isten saját magát adta értünk Krisztusban! Feláldoztatott Isten Fia miértünk! Ennél lehetetlenebbnek tűnő esemény nem történhetett volna értünk, de Isten mégis ezzel pecsételte le, vagy ha úgy tetszik hitelesítette szövetségét. Ő adja meg azt is, hogy ebben a szövetségben élve, felírhassa neveinket az élet könyvébe, hogy az örökkévalóságban is az övéi lehessünk! Ámen

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mi a különbség az evangélikus, a katolikus és a református úrvacsora/áldozás között? (Evlelkész podcast #13)

Sült hal és reformáció (prédikáció, Reformáció ünnepe, 2020.10.31.)

A kenyér öröme (prédikáció, Padragkút-Ajka, Böjt 4. vasárnapja, 2017.03.26.)