Lehetetlenből zászlót (prédikáció, Ajka-Öcs, Újév, 2017.01.01.)
textus: Gen (1Móz) 17,1-8
„1 Amikor Abrám kilencvenkilenc éves volt, megjelent Abrámnak
az Úr, és ezt mondta neki: Én vagyok a Mindenható Isten. Járj
színem előtt, és légy feddhetetlen! 2 Megajándékozlak
szövetségemmel, és nagyon-nagyon megszaporítom utódaidat. 3
Ekkor Abrám arcra borult, Isten pedig így szólt hozzá: 4 Ez lesz
az én szövetségem veled: Sok nép atyja leszel! 5 Nem neveznek
többé Abrámnak, hanem Ábrahám lesz a neved, mert sok nép
atyjává teszlek. * 6 Nagyon-nagyon megszaporítom utódaidat,
népeket támasztok belőled, királyok származnak tőled. 7
Szövetségre lépek veled, sőt utódaiddal is, örök szövetségre
minden nemzedékükkel. Mert Istened leszek, és utódaidnak is. 8
Neked és utódaidnak adom a földet, ahol jövevény vagy, Kánaán
egész földjét birtokul örökre, és Istenük leszek.”
Középiskolás koromban háromféleképpen lehetett becenevet
kapni. Az egyik az volt, hogy valamilyen esemény kapcsán valakire
ráragadt valamilyen becenév. De lehetett valamilyen tulajdonság
után is becenevet kapni. Például ha valakinek vörös haja volt,
akkor könnyen megkaphatta a „Gyufa” becenevet. De legizgalmasabb
mégis a harmadik út volt, mikor valaki úgy kapott becenevet, hogy
az adott mesélő becenév pontosan ellentéte annak, mint amilyen a
nevet viselő személy. Így lehetett például, hogy egy közel két
méter tíz centi magas embernek a „Csöpi” becenevet adták. Még
ma is sokat mosolygok azokon a neveken. De akkor tényleg komolyan
gondoltuk ezt az egészet…
Az ókorban a névadás egy nagyon jelentőségteljes alkalom volt.
Ha valaki nevet, vagy új nevet kapott a régi helyére, akkor az új
életet, de legalábbis nagy fordulatot jelentett. És volt még egy
igen komoly aspektusa ennek a dolognak, mégpedig az, hogy aki a
nevet adta, annak az elnevezett a tulajdona lett, a szónak nem
feltétlenül negatív értelmében. Alá-fölé rendelő kapcsolatot
jelentett ez az elnevező és az elnevezett között. Sok példát
látunk erre a Bibliában, és például a katolikus egyházban ezért
van bérmaneve az embereknek, mert ezzel nyilvánítja ki az egyház,
hogy most már oda tartoznak a bérmálás szentségében
részesültek.
A mai történetünk is egy ilyen elnevezés. A Biblia egyik nagy
alakja Abrám kap egy új nevet az Istentől: Ábrahám. Mi ez utóbbi
néven ismerhetjük őt inkább. Csakhogy ez az elnevezés kissé
visszásnak tűnhet. „Nem neveznek többé Abrámnak, hanem
Ábrahám lesz a neved, mert sok nép atyjává teszlek.
Nagyon-nagyon megszaporítom utódaidat, népeket támasztok belőled,
királyok származnak tőled. ” - mondja az Úr. Tudniillik az
„Ábrahám” pont ezt jelenti, „sok nép atyja”. Csakhogy van
ezzel egy kis bökkenő! Így kezdődik az igénk: „Amikor Abrám
kilencvenkilenc éves volt, megjelent Abrámnak az Úr” - tehát
Ábrahám (mi már nevezzük csak így az új nevén, az egyszerűség
és érthetőség kedvéért) 99 éves volt ekkor. S bár az akkori
bibliai személyek között nem volt ritka az ilyen kor, de a
teremtettség az teremtettség, a biológia az biológia. Ábrahámnak
ekkor még nem volt egyetlen gyermeke sem! Úgy tűnhet, hogy
Istennek fanyar humora volt Ábrahámmal szemben, hiszen pontosan
olyan nevet, becenevet adott neki, ami teljes ellentétben volt az ő
helyzetével. Azaz egy szál gyermeke sem volt és azt a nevet kapta,
hogy sok nép atyja! Mint Csöpi a kettőtíz magas volt.
Micsoda ígéret ez? Vagy csak gúnyolódik az Isten? Dehogyis! Az
kinyilvánítja Ábrahám felé, az új név által, hogy hozzá
tartozik elválaszthatatlanul és megmásíthatatlanul! És a név
sem egy vicc, vagy éppen irónia, hanem „csupán” lehetetlenség!
Olyannyira lehetetlen, hogy amikor Isten a küldöttei által
megismétli ezt az ígéretet, akkor Sára (Ábrhahám felesége) ki
is nevette az küldötteket. „Hogyan lehetne már gyerekünk?!
Hiszen már túl öregek vagyunk hozzá!”
És mégis azt mondja az Isten, hogy ez az ígéret és új név nem
gúny, nem vicces becenév, hanem a szövetség Ábrahámmal és
családjával. Egy szövetség, amit maga az Isten ajánl fel és köt
velük. És bizony ennek a szövetségnek a zászlaja lehetetlenből
van szőve! Mert valóban, nulla az esély arra, hogy egy 99 éves
embernek gyereke lehessen. És mégis ez a lehetetlenség-zászló
azóta is lobog, mert csodák csodája, Ábrahámnak tényleg
gyermeke született, és tőle származott Izrael népe, és majdan
Jézus is!
Az Isten beváltotta az ígéretét, megtartotta a szövetségben
foglaltakat, mely szövetséget autonóm akaratából kötött
Ábrahámmal. Nem kellett volna megtennie, hiszen ő semmit sem
profitált ebből a szövetségből, hiszen neki semmire és senkire
sincsen szüksége céljai elérésére, de mégis így tett,
végtelen szeretetéből.
Mi az üzenete ennek ma számunkra? Egy új esztendő kezdünk most.
És az Úr velünk is szövetséget kötött, új szövetséget Jézus
Krisztusban. Nem kell tehát aggódni, nem kell adni a negatív
esélyekre, nem kell, hogy aggódjunk gyülekezetünk, egyházunk,
családjaink miatt, mert az Isten szövetségének zászlaja
lehetetlen helyzetekből van szőve, és ő megteszi értünk
mindezeket! Honnan tudom? Tudniillik a leglehetetlenebb dolog már
megtörtént, mégpedig az, hogy Isten saját magát adta értünk
Krisztusban! Feláldoztatott Isten Fia miértünk! Ennél
lehetetlenebbnek tűnő esemény nem történhetett volna értünk,
de Isten mégis ezzel pecsételte le, vagy ha úgy tetszik
hitelesítette szövetségét. Ő adja meg azt is, hogy ebben a
szövetségben élve, felírhassa neveinket az élet könyvébe, hogy
az örökkévalóságban is az övéi lehessünk! Ámen
Megjegyzések
Megjegyzés küldése