A végső kalkuláció (prédikáció, Ajka-Nemeshany, Vízkereszt utáni 2. vasárnap, 2017.01.15.)

textus: Jn 2,1-11
1 A harmadik napon menyegző volt a galileai Kánában, és ott volt Jézus anyja. 2 Meghívták Jézust és tanítványait is a menyegzőre. 3 Amikor elfogyott a bor, Jézus anyja így szólt hozzá: Nincs boruk. 4 Mire Jézus azt mondta: Vajon énrám tartozik ez, vagy terád, asszony? Nem jött még el az én órám. 5 Anyja így szólt a szolgákhoz: Bármit mond nektek, tegyétek meg! 6 Volt ott hat kőveder a zsidók tisztálkodási rendje szerint, amelyekbe egyenként két vagy három metréta fért. 7 Jézus így szólt hozzájuk: Töltsétek meg a vedreket vízzel! És megtöltötték színültig. 8 Majd ezt mondta nekik: Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak! Ők pedig vittek. 9 Amikor a násznagy megízlelte a vizet, amely borrá lett, mivel nem tudta, honnan van, csak a szolgák tudták, akik a vizet merítették, odahívta a vőlegényt, 10 és így szólt hozzá: Minden ember a jó bort kínálja először, és amikor megittasodtak, akkor a silányabbat: te pedig mostanáig tartogattad a jó bort. 11 Ezt tette Jézus első jelként a galileai Kánában, így jelentette ki dicsőségét, és tanítványai hittek benne. 12 Ezután lement Kapernaumba anyjával, testvéreivel és tanítványaival együtt, és ott maradtak néhány napig.


Vízkereszt ünnepén arról beszéltünk, hogy ez az ünnep Jézus megjelenésének, - egészen pontosan – az ő krisztusi mivolta nyilvánvalóvá válásának ünnepe. Említettem azt is, hogy több történet is kapcsolódik az ünnephez. Jézus megkeresztelkedése, a napkeleti bölcsek látogatása (ami textusunk is volt), és ez a mai, a kánai menyegző története, ahol Jézus megteszi az első csodáját, a víz borrá változtatását. Milyen jó, hogy az idei perikópa rendben két igét is kaptunk Vízkereszt történeteiből.
Egy lakodalmon vehetünk részt – képzeletben – e történeten keresztül. Milyen izgalmas, hogy pont egy ilyen jele és örömteli alkalommal teszi meg Jézus az első csodáját, és nyilvánítja ki ezáltal az ő isteni mivoltát.
Az Jézusról sokszor úgy gondolkodunk, hogy csak az életünk egyes részeiben vesz részt. Csak a templomban az istentiszteleten, csak gyülekezeti alkalmon, vagy csak imádság közben, vagy csak akkor amikor igét olvasunk. Vagy egy másik oldalról megközelítve: nem ritka, hogy akár tudattalanul is, de valamiféle helyrehozó „gépnek”, vagy „megoldó kulcsnak” gondoljuk Jézust. Jó példa erre, hogy amikor gondok vannak akkor felsóhajtunk: „jaj, Istenem!”, vagy ha megijedünk, akkor felkiáltunk „Jézusom!”. Amikor örülünk akkor nem szokott ilyen lenni, nem emlegetjük Jézust! Pedig ő minden egyes pillanatban benne akar lenni az életünkben. És nem csak akar, hanem benne is van. Mert az Úrban öröm van! Nem „csak” szent öröm, az Isten megtapasztalható jelenlétének öröme (bár az is nagyon fontos!), hanem „földi” öröm is. Az Úr, ahogyan tapasztaltam, ő ennek az életnek az örömeit is odaajándékozta az embernek, amikor megteremtette, amire jó példa a egy ünnep, egy lakodalmi vigasság.
Figyeljük csak meg, hogy Jézus első csodája milyen jellegű. Egy örömteli alkalomhoz, egy lakodalomhoz járul hozzá. Mivel? Borral. Nem is kevéssel hat kővedernyi vizet változtat át borrá. Ezek a kővedrek a rituális mosakodásra kellettek, amit a zsidó vallási törvények előírtak. Azt írja az ige: „Volt ott hat kőveder a zsidók tisztálkodási rendje szerint, amelyekbe egyenként két vagy három metréta fért.” Ez a métréta 40 litert jelentett. Azaz a legpesszimistább becslés szerint is 480 liter bort jelentett! Az pedig nem kevés. Aki valaha foglalkozott szőlővel az még jobban tudja. Lehet allegorizálni, hogy mindennek mögöttes jelentése van, miszerint Jézusban már nincsen szükség különféle megtisztulási szertartásokra (kőveder), mert az ő vére tisztít meg (bor)…, és biztos, hogy ez is benne van! De! Nem lehet, hogy Jézus egyszerűen „csak” azt akarta, hogy a pár és lakodalmas nép boldog, és felszabadult legyen, és tudjon örülni az Isten ajándékának, a közösségnek, a házasságnak, a vigasságnak….? Szerintem igen! Mert ő örömöt ajándékoz az embernek, és segít, hogy ne szenvedjenek hiányt semmiben!
Úgy gondolom mindannyian szerveztünk már valamilyen összejövetelt. Tudjuk jól, hogy egy ilyen baráti, vagy családi találkozásnak, ahol több ember ott van, mint amennyi a hétköznapjainkban általában körülvesz bennünket, mindig vannak kulináris összefüggései is. Azaz általában egy ilyen összejöveteleken eszünk és iszunk. Mi szokott lenni a legnagyobb pánikforrás (főleg a háziasszony részéről)? Hogy minden rendben lesz-e, ízlik e mindenkinek az étel és az ital, és hogy ELÉG LESZ-E! Általában minden házigazda, vagy háziasszony túltervezi a ételt is és az italt is, nehogy az összejövetel pont a fogyasztható dolgok hiánya miatt fulladjon kudarcba! Mindig jól rászámolunk, nehogy éhes maradjon valaki, mert az milyen rossz lenne!
Milyen szépen levezeti ez a mai történet, hogy Jézus pontosan egy ilyen nem várt helyzet, egy rossz kalkuláció okán segít a párnak, hogy nehogy ez megtörténhessen. Nem volt nehéz egy ilyen esküvőkor elszámolnia magát az embernek, hiszen egy-egy ilyen alkalom akár egy hétig is tarthatott folyamatosan. De Jézus megmenti a párt és a örömcsaládokat attól, hogy életük egyik legnagyobb eseménye kapcsán egy kínos kudarcot kelljen magukkal cipelniük egy életen át.

Egy ilyen egy hetes lakodalmat nagyon nehéz kiszámolni. Ennél hosszabb időt, és még több embert még nehezebb, s egy bizonyos szint felett lehetetlen. És ha áthelyezzük az ige mondanivalóját egy lakodalom képéból, példájából, a teljes élet vonatkozására, akkor azt látjuk, hogy minden egyes ember az életében sokkal több időt tölt el és sokkal több másik emberrel kerül kapcsolatba, mint egy lakodalom alkalmával. Mégpedig ezt sok találkozást, helyzetet, hullámhegyet és völgyet, szituációt és alkalmat kiszámítani, annak minden változójával és ismeretlen tényezőjével együtt, nem lehet! De nem is kell, mert Jézus nem „csak” egyes helyeken és időkben, a templomban, az imádságban, vagy a bajban akar ott lenni – ahogyan azt az igehirdetés elején beszéltük – hanem mindig! Ő ott akar lenni az örömben, a sikerben, a kényelmes napokban, de persze akkor is amikor segítségre szorulunk. Mert, ha ő tartja kezében az életünket, akkor mindig bizton számíthatunk arra, hogy ő megadja azt ami kell. Ne kalkulálgassunk, ne aggodalmaskodjunk, hanem bízzuk rá magunkat minden percben és meglátjuk, hogy akár bánat, akár öröm, ő ott lesz csodáival, azok között is legnagyobbal, jelenléte ajándékával. Ámen

Megjegyzések

  1. Nagyon jó prédikáció/bejegyzés lett. :)
    Jómagamnak sokat jelentenek az utolsó mondatokban leírtak (is), s remélem, hogy ez sokaknál is így van!
    Köszönöm, hogy Lelkész Úr mellékelt egy linket is!
    Erős vár a mi Istenünk!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mi a különbség az evangélikus, a katolikus és a református úrvacsora/áldozás között? (Evlelkész podcast #13)

Sült hal és reformáció (prédikáció, Reformáció ünnepe, 2020.10.31.)

A kenyér öröme (prédikáció, Padragkút-Ajka, Böjt 4. vasárnapja, 2017.03.26.)