Az álarcos Isten (prédikáció, Padragkút-Ajka-Devecser, Böjt 2. vasárnapja, 2017.03.12.)

textus: Mt 15,21-28

„21 Jézus azután elment onnan, és visszavonult Tírusz és Szidón vidékére. 22 És ekkor egy kánaáni asszony, aki arról a környékről jött, így kiáltozott: Uram, Dávid Fia! Könyörülj rajtam! Leányomat kegyetlenül gyötri a gonosz lélek! 23 Jézus azonban nem válaszolt neki egy szót sem. Erre odamentek hozzá a tanítványai, és kérték: Bocsásd el, mert utánunk kiáltozik. 24 De ő így felelt: Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz. 25 Az asszony pedig odaérve leborult előtte, és ezt mondta: Uram, segíts rajtam! 26 Jézus erre így válaszolt: Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak. 27 Az asszony azonban így felelt: Úgy van, Uram! De hiszen a kutyák is esznek a morzsákból, amelyek gazdájuk asztaláról lehullanak. 28 Ekkor így szólt hozzá Jézus: Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod! És meggyógyult a leánya még abban az órában.”

Meghallgatnád? Klikk, és görgess a poszt végére!

Nem is olyan régen még a farsangi időszakban voltunk, a böjtöt megelőzően. Gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt izgalmas ez az időszak. Se szeri se száma a báloknak, buliknak, mulatságoknak. És nem mellesleg a farsangi fánknak is idénye van, amit én nagyon szeretek. De mi is a farsang lényege? Természetesen a beöltözés, az álarc. Az, hogy másnak látszom, mint ami valójában vagyok, rejtőzködöm. Ettől ugyan (belül) nem leszek más, de mást mutatok kifelé. Mást látnak, mint ami/aki én vagyok.

A mai történetünk egy farsangi történet, még akkor is, ha nincsen benne semmi mulatság. Jézus idegen (nem izraeli) városokban jár, Tírusz és Szidón vidékén. Egy kánaáni, azaz nem izraeli asszonnyal kerül itt kapcsolatba. Az asszony szinte a semmiből „robban” be Jézus és tanítványok közé. Kiabál: „Uram, Dávid Fia! Könyörülj rajtam! ” Kiabálásának nem önös oka van, hanem a másért jár közben: „Leányomat kegyetlenül gyötri a gonosz lélek! ” - mondja. Az asszony annak ellenére megy oda Jézushoz, hogy alaphelyzetben semmilyen segítséget nem várhatna tőle. Valószínűleg tisztában van vele, hogy mivel idegen, egy tiszteletre méltó zsidó férfi nem állna szóba vele. Ezt támasztja alá a tanítványok reakciója is: „Bocsásd el, mert utánunk kiáltozik.” „Küldd már el mert ez nagyon ciki!” (Nagy hasonlóságot mutat a helyzet a két héttel ezelőttivel.) Pedig az asszony mindent megpróbál. „Dávid Fiának” nevezi Jézust (utalva arra, hogy Jézus Dávid király leszármazottja), pedig ő nem volt izraelita, számára ezek a szavak nem valószínű, hogy nagy jelentőséggel bírtak. Azt mondta, amiről úgy vélte, hogy Jézus ezt akarja hallani. De Jézus nem válaszolt neki egészen addig, amíg a tanítványok nem kérték, hogy küldje már el, és az asszony újra le nem borult előtte. Ekkor egy nagyon döbbenetes mondat hangzik el, aminél kevés erősebb van az evangéliumban: „Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak.” […] Ízlelgessük egy kicsit ezt a mondatot… Nem hiszem, hogy a Jézustól várható, segítségkérésre adott válaszlehetőségek között felsorolnánk ezt a mondatot. Nem így ismertük meg Jézus. Nem úgy, hogy „lekutyáz” valakit, aki segítséget kér tőle. Egy anyát, aki a lánya gyógyulásáért jár közben.

Egy farsangi helyzetben vagyunk, legalábbis az álarc értelmében. Jézus rejtőzködik ebben a történetben, mégpedig az irgalmatlanság álarca mögé bújik. Azt sejteti, hogy ő nem fog foglalkozni ezzel az asszonnyal, mert ő nem „gyermek” (izraelita), hanem „kutya” (pogány). Ne tudom, hogy erre mi mit válaszolnánk hasonló helyzetben… Az asszony azonban nem tágít és a történet folytatódik: „Úgy van, Uram! De hiszen a kutyák is esznek a morzsákból, amelyek gazdájuk asztaláról lehullanak.” - hangzik a reakció Jézus mondatára. Az asszony nem tesz mást, mint belehelyezkedik abba a helyzetbe és szerepbe, amit ez a rejtőzködő Jézus teremtett, elfogadja, és ezen belül próbálja őt meggyőzni. Miért? Mert a lányáért mindent megtenni, és biztos abban, hogy Jézus tud rajta segíteni, vagy még pontosabban: hisz abban, hogy Jézus tud rajta segíteni. És sikerrel jár, ezt mondja neki Jézus: „Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod! És meggyógyult a leánya még abban az órában.”

Boldog vég, happy end, ahogyan a filmes szakma mondja, de mégis azért ott van bennünk a felzaklató kérdés: Hogyan mondhat Jézus ilyet? És miért?

Van a teológiában egy fogalom, amit nagyon sokszor emlegetünk. Latinul ez így hangzik: Deus Absconditus, azaz magyarul: a rejtőzködő Isten. Vagy – hogy maradjunk a meglévő példánál – az álarcos, vagy „farsangoló” Isten. Vannak olyan helyzetek, vannak olyan idők, amikor (nem tudjuk miért), de az Isten rejtőzködik. Vagy abban az értelemben, hogy nem ad jelt magáról, vagy abban az értelemben, hogy nem annak mutatkozik, mint aki valójában. Ez legsúlyosabban a keresztben jelenik ez meg. A szenvedő Krisztusban az Isten rejtőzködik, hiszen nem láthatjuk dicsőségét, hatalmát, hanem éppen ellenkezőleg, a kereszten aratott győzelem egy végső vereségnek tűnik, de a vereség álarca mögött ott van a győzedelmes Krisztus. Ebben a történetben is rejtőzködik, mégpedig az irgalmassága az irgalmatlanság álarca mögött.

De hogyan is tudjuk ebben a rejtőzködésben felismerni a Krisztus valódi arcát? Mi Jézus megrendítő mondata? „Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak.” Ez egy abszurd mondat volt az izraeliták számára. Ők – mind a mai napig – kínosan ügyelnek a kultikus tisztaságra, azaz arra, hogy mit szabad és mit nem szabad megenni, és főleg, hogyan, milyen formában és elkészítési mód szerint. Ebben a nagyon szigorú rendszerben nem volt helye az állatoknak. A kutyák nem lehettek ott az asztalnál. Mit tesz Jézus? Bár az irgalmatlanság álarca mögé rejtőzik, de valójában beemeli az Isten népébe ezt az asszonyt úgy, hogy „helyet teremt neki” az asztalnál!

Feltehetjük a kérdést, hogy miért így? Miért kellett ezt ilyen komplikáltan megtenni? Azért mert Jézus azt is meg akarta tanítani az asszonynak, hogy attól még, hogy a „megfelelő szavakat” mondja („Dávid Fia”), nem feltétlenül kapja meg azt, amit szeretne. És vajon akkor is Őt kéri-e, ha nem válaszol olyan szépen, mint ahogyan az asszony kérte őt! Bizony, mert a Krisztus nem automata, hanem az ő vele való kapcsolat hit kérdése. Jézus megpróbálja az asszony hitét, aki megállja a próbát, és a lánya meggyógyul.

Milyen üzenetet hordoz ez a számunkra. A mai vasárnap az irgalom vasárnapja, és a 25. zsoltár 6. verse adja meg böjt második vasárnapjának témáját: „Gondolj Uram irgalmadra!” De mit is jelent az irgalom? Az irgalom az együttérzésből fakadó cselekvő-segítő szeretetet jelenti. Meg volt ez Jézusban? Igen. De azt is megmutatta, hogy ahogyan az ő személyét, a cselekvését sem lehet egy mintába, sémába beszorítani. Nem kapjuk meg mindig, amit akarunk és amikor akarjuk csak mert ő irgalmas! Ehhez hitre van szükség és a Jézusba való belekapaszkodásra, akkor is, ha az egy „álarc”, akkor is, ha nem azt tapasztaljuk vele kapcsolatban, amit elvárnánk, akkor is ha rossznak tűnik, akkor is a fájdalmas! Mert a hit feltétlen bizalmat (is) jelent midig és minden helyzetben.

A másik nagyon fontos és forradalmi üzenete ennek a történetnek, hogy ez a hit, ez a belekapaszkodás mindenki számára nyitott. Ennek pedig két oldala van. Bátorító üzenet ez azoknak, akik még távol vannak Jézustól, mert nyilvánvaló, hogy bárki „csatlakozhat”. Nincsen sem nemi, sem nemzetiségi, sem semmilyen kitétel, csak a hit számít. Másrészről viszont figyelmeztetés azoknak, akik közel vannak, vagy közel érzik magukat Jézushoz, templomba járnak, imádkoznak, evangélikusnak lettek megkeresztelve, konfirmáltak… Figyeljünk oda, és időről időre vizsgáljuk meg, hogy valóban kapcsolatban vagyunk e Jézussal, mert csak a hit számít. Minden mást, a templomba járás, az imádkozás, a keresztséget, a konfirmációt stb. a hit tesz élővé. Ha így van/lesz akkor újra és újra le fog hullani az álarc, vége lesz a „farsangnak” és mindig rátalálunk az irgalmas Istenre! Ámen