Belefér? (prédikáció, Padragkút-Ajka, Mennybemenetel ünnepe, 2017.05.28.)
textus: 1Kir 8,22-28
„22 Azután odaállt Salamon az Úr oltára elé, szemben Izráel
egész gyülekezetével, kezeit az ég felé tárta, 23 és ezt
mondta: Uram, Izráel Istene! Nincs hozzád hasonló Isten sem fent
az égben, sem lent a földön! Hűségesen megtartod a szolgáiddal
kötött szövetséget, ha teljes szívvel előtted járnak. 24
Megtartottad, amit ígértél a te szolgádnak, Dávidnak, az én
apámnak. Amit megígértél, hatalmaddal be is teljesítetted a mai
napon. 25 Most azért, Uram, Izráel Istene, tartsd meg, amit a te
szolgádnak, Dávidnak, apámnak ígértél, amikor ezt mondtad: Nem
vesznek ki színem elől utódaid, akik Izráel trónján ülnek, de
csak akkor, ha fiaid ügyelnek útjukra, és előttem járnak,
ahogyan előttem jártál te is. 26 Most azért, Izráel Istene,
váljék valóra ígéreted, amelyet a te szolgádnak, Dávidnak, az
én apámnak tettél! 27 De vajon lakhat-e Isten a földön? Hiszen
az ég, sőt az egeknek egei sem fogadhatnak magukba téged, hát még
ez a ház, amelyet én építettem! 28 Mégis tekints a te szolgád
imádságára és könyörgésére, Uram, Istenem, és hallgasd meg a
kiáltást és az imádságot, amikor ma a te szolgád a te színed
előtt imádkozik.”
Lassan itt a nyár, és aki meg tudja tenni, az elmegy ebben az
időszakban nyaralni. A nyaralás alapvetően a pihenést,
kikapcsolódást szolgálja, de mint mindent, ezt is el lehet
rontani, és több helyen is megborulhat a rég várt pihenés. Az
egyik ilyen pont a pakolás, azaz hogy mit viszünk magunkkal. Két
eset lehetséges, vagy otthon marad valami, ami kellene, vagy annyi
cuccot rakunk be, hogy már bele sem fér a hátizsákba, vagy az
autóba. Mert pakolni tudni kell, hogy lehető legjobban kihasználjuk
a teret, akár a táskában, akár az autóban. Ez a pakolás dolog
még erősebben a költözésnél jön ki. Aki már költözött, az
tudja, hogy a pakolás a legsúlyosabb része a költözésnek, hogy
minden beférjen, elférjen. A rutinosabbak azt is tudják, hogy
minden köbmilliméter számít, amikor jön a teherautó. „Ezt még
oda be lehet dugni, az még odafér, no, ez már nem fér be!”
Akinek van szeme hozzá, az sokkal hatékonyabban tud pakolni,
kihasználni a helyet és a teret. Akinek viszont nincsen szeme
hozzá, annak jóval nehezebb dolga van, és könnyen pórul járhat.
A mai igénk egy imádság, mégpedig Salamon templomszentelési
imája. Az első, a jeruzsálemi templom elkészülte után és
használatbavétele előtt mondja ezt el Salamon. Kicsit furcsának
hathat, hogy egy imádság az igehirdetés alapigéje. Hiszen az
imádság egy nagyon személyes, szubjektív dolog, ami – talán
úgy érezzük – nem lehet elég objektív egy igehirdetés, egy
közösség számára. Az Úr azonban csodálatos módon fel tudja
ezt használni, s lehet ez a szöveg egyszerre egy nagyon személyes
és korának szóló ima, és Isten igéje, amely nekünk is elő, a
21. században.
Salamonnak jó szemmértéke volt. Jól látta, hogy mi fér bele.
Persze Salamon a király nem nyaralni volt, nem is költözött,
hanem templomot épített. És érezte, „látta” hogy micsoda
abszurd dolog ez valójában. Mármint templomot építeni. Hogyan is
mondhatnánk egy épületre, hogy Isten háza? Mégis hogyan jöhetünk
mi ahhoz, hogy beszorítsuk az Isten négy fal és egy tető közé?!
Salamon ezt így fogalmazta meg: „De vajon lakhat-e Isten a
földön? Hiszen az ég, sőt az egeknek egei sem fogadhatnak magukba
téged, hát még ez a ház, amelyet én építettem!” És
milyen jól látta, nem fér bele! Sehogyan sem. De Salamon azt is
tudta, hogy – bár jó „szemmértéke” van – de nem minden
„látható” az emberi szem számára. Salamon így folytatja:
„Mégis tekints a te szolgád imádságára és könyörgésére,
Uram, Istenem, és hallgasd meg a kiáltást és az imádságot,
amikor ma a te szolgád a te színed előtt imádkozik.” Teljes
mértékben tisztában volt azzal, hogy az Isten nem „férhet” be
emberi kéz által épített ingatlanba. De azzal is tisztában volt,
hogy a templomépítés az Istennek az akarata, aki népe között
akar lenni. Így lehetett az, hogy bár teljességgel lehetetlen,
mégis a jeruzsálemi templom lett az Isten háza.
De azt még Salamon sem gondolta, hogy az Isten még ennél
extrémebb módon is „beleférhet” a maga által teremtett
világba. Ő nem, de mi ma már tudjuk, hogy az Isten nehogy egy
templomba, de egy emberi testbe is belefér, ha akar. Jézus Krisztus
nem csupán teljesen ember, de teljesen Isten is volt egy személyben.
Pál apostol írja: „Mert benne [ti.
Krisztusban] lakik az istenség egész teljessége
testileg” (Kol 2,9). És az Isten maga szeretetét és
kegyelmét mutatta meg azzal, hogy belefért a maga által
létrehozott világba, hogy az abban szabadon engedett ember számára
szabadulást biztosítson. És ahogyan Salamon és az Ószövetség
idejében a templom volt az Isten jelenlétének a helye és kulcsa,
úgy az Újszövetség szerint a Krisztus az Isten jelenlétének a
záloga. Ő az, akiben ott van az Isten teljessége, aki értünk
dolgozik.
Ma Jézus mennybemenetelét ünnepeljük. Nem lehet nem párhuzamba
állítani a két történetet, Salamon imáját és Jézus
mennybemenetelét. Sok párhuzam van két történet között,
nyilván nem véletlen, hogy egyházunk ezt az igét jelölte ki. Én
csak egyet emelnék ki. „Azután odaállt Salamon az Úr oltára
elé, szemben Izráel egész gyülekezetével, kezeit az ég
felé tárta” kezdi a mai igénk. Jézus pedig ezt
monda mennybemenetele előtt a tanítványoknak: „Ellenben erőt
kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek
Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld
végső határáig. Miután ezt mondta, szemük láttára
felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől. Amint
távozása közben feszülten néztek az ég felé, íme, két férfi
állt meg mellettük fehér ruhában, akik ezt mondták: Galileai
férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve?
Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el,
ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe.” (Apcsel 1,8-11)
Salamon is és tanítványok is az ég felé néznek. Salamon azt
várja, hogy az Isten lejöjjön, a tanítványok pedig (úgy
gondolják) annak tanúi, hogy Jézus elmegy tőlük. És bár a maga
módján mindkettő igaz, de mégsem. Mert ahogyan az is nyilvánvaló,
hogy az Isten nem fér bele egy templomba, de mégis ott van, úgy az
nyilvánvaló, hogy Jézus amellett, hogy visszatér a mennybe, az őt
megillető helyre az Atya jobbján, ahogyan az Apostoli
Hitvallásban is mondjuk, tény, hogy ő ma is itt van közöttünk,
ahogyan Máté evangélista lejegyzi Jézus szavait: „én
veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt
28,20).
Nem fér bele és mégis belefér, elment és mégsem ment el.
Logikai ellentmondások, melyek az Isten szeretetének drágakövei.
Így hát a Krisztusban hívő ember egészen bizonyos lehet abban,
hogy Megváltója a legfőbb helyen ül az ő Atyja mellett és
közbenjár értünk szüntelenül! De nem úgy, mint aki nincsen
tisztában azzal, hogy mi van velünk, nem úgy, mint aki távol van,
hanem úgy, hogy ő itt van, és személyesen vesz részt az
életünkben. Kísér, vigasztal, ajándékoz, bátorít. Legyünk mi
is bátrak, mint Salamon, aki bár tudta, hogy lehetetlen, hogy Isten
elférjen egy templomban, mégis azt kérte, hogy így legyen és
megkapta. Legyünk mi is bátrak, és kérjük Feltámadott Urunkat,
hogy költözzön a szívünkbe, mert akármilyen is az, akármekkora
is, ő belefér! Ámen
Amikor megláttam az Útmutatóban ezt az igét, Mennybemenetel alkalmából, akkor először nem értettem (sőt, másodszorra sem), hogy:
VálaszTörlés1) Miért pont egy ószövetségi szakasz van kijelölve?
2) Mit keres itt egy ima?! (Ami egyébként még csak nem is a Zsoltárok könyvéből való...)
De Lelkész úrnak hála, most megértettem! Remekül keretbe van foglalva az egész.
Két dolog csak a végére:
- Salamon nekem a "kedvenc királyom" az Ószövetségből, valahogy az ő történetei hatottak rám a legjobban (pedig Saul és Dávid 'sztorija' sem piskóta!)
- A pakolás... na igen... amikor az ember egy hónappal a tanév vége előtt anno már elkezd "mindig egy picivel többet hazavinni" hétvégére (és minimum ugyanennyivel kevesebbet visszavinni!) a koleszból, de amikor eljön az utolsó nap... na akkor derült ki nálam is szinte mindig, hogy mintha semmit nem vittem volna előzőleg haza... :)