Egy leheletnyi különbség (prédikáció, Padragkút-Ajka, Szentháromság ünnepe utáni 15. vasárnap, 2017.09.24.)

textus: Gen (1Móz) 2,4b-9.15

„Amikor az Úristen a földet és az eget megalkotta, 5 még semmiféle mezei fű nem volt a földön, és semmiféle mezei növény nem hajtott ki, mert az Úristen még nem bocsátott esőt a földre. Ember sem volt, aki a földet megművelje. 6 Akkor forrás fakadt a földből, és mindenütt megöntözte a termőföld felszínét. 7 Azután megformálta az Úristen az embert a föld porából, és az élet leheletét lehelte az orrába. Így lett az ember élőlény. 8 Ültetett az Úristen egy kertet Édenben, keleten, és ott helyezte el az embert, akit formált. 9 Sarjasztott az Úristen a földből mindenféle fát, szemre kívánatosat és eledelre jót; az élet fáját is a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának fáját. […] 15 Fogta tehát az Úristen az embert, és elhelyezte az Éden kertjében, hogy művelje és őrizze azt.”

Se szeri se száma manapság az okoseszközöknek. Okostelefonok, okosórák, okoskarkötő, okosporszívó, okosotthon, stb. stb. Az emberiség olyan sebességű technikai fejlődésben van, ami szinte felfoghatatlan. Jól emlékszem még, hogy régen, (pl. a mobiltelefonok esetében) évekig használtunk egy-egy modellt, alig volt választék, szinte mindenkinek ugyanolyan volt. Gondoljunk csak például a 3310-esre, majdnem minden mobilozó embernek volt egy. Ma már – azt lehet mondani – naponta jönnek ki az új modellek és másfél éve nagyon drágán vett nagyon jó okosmobilom használata közben azt érzem, hogy a középkorban járok. És ráadásul már kezd is tönkremenni. Hiszen ma már mindennapok technikai eszközeit a fejlődés üteme szerint gyártják. Nem is akarnak hosszabb élettartamot nekik, hogy megvegyük a következőt.

Mielőtt még azt hinnénk, hogy valamiféle fejlődés és technika ellene luddita prédikációt hallunk, azelőtt szeretném leszögezni, hogy nem így van/lesz. Sőt, szerintem fantasztikus, hogy mennyi mindent elértünk, mi emberek. Hiszem azt, hogy az Isten nem véletlenül adta nekünk a képességet arra, hogy képesek legyünk arra, amire. A kérdés mindig csak az, hogy mi mennyire maradunk okosak, sőt bölcsek ebben a nagy fejlődésben.

Az ember a technikai fejlődésben is magából indul ki. Az eszközeink többsége azért készül, hogy megkönnyítse, megjobbítsa az életet, a munkát a szórakozást. Olyan dolgokat fejlesztünk, amelyek helyettünk végeznek el dolgokat, értünk. Pl. a porszívó azért van, hogy ne kelljen söprögetni, a számológép azért van, hogy ne kelljen fejben, vagy írásban számolni, stb. És persze az ember a kialakításban is önmagát próbálja lemásolni. Minden számítógépnek, végső soron, az emberi agy a mintája. Érdekes tény, hogy 2014-ben egy japán kutatócsoport vette a világ 4. legnagyobb szuperszámítógépét, és azt a célt tűzte ki, hogy megpróbálják az emberi agyban 1 másodperc végbemenő folyamatokat lemásolni. A gépnek 40 percébe(!) került a dolog. Az emberi agy egészen pontosan 2400-szor gyorsabban dolgozik, mint a világ egyik legjobb számítógépe. Ez azért egy „leheletnyi” különbség.

A mai igénk a teremtéstörténetből származik. Ez a szakasz talán a legvitatottabb rész, ami a Bibliában van. Tudósok és egyházak ugrottak egymásnak évszázadokon keresztül a maguk igazát bizonygatva. Teremtés vagy ősrobbanás, isteni alkotás, vagy evolúció. És úgy tűnik, hogy a középkortól kezdve egyre inkább a tudomány áll jobban. Ez azonban egy hatalmas nagy tévedés. Nem, nem az, hogy a tudomány áll nyerésre, hanem maga az egész alapprobléma. Nem gondolhatja egyház azt, hogy valaki ott volt az Isten mellett, amikor megteremtette a világot és lejegyzetelte, hogy mi történt! De a tudományos világ sem gondolhatja, hogy mindez a minket körülvevő csoda, amely – minden emberi tevékenység ellenére – egy harmonikus rendszert mutat, csupán véletlenül jött létre! Mind a tudománynak, mind pedig az egyháznak rá kell döbbennie, hogy bár ugyanazt a világot írják le, de egészen más szemszögből, más oldalról közelítve. A tudománynak kell viselnie a tényt, hogy mind e világ mögött ott az Isten akarata és kreativitása. Az egyháznak pedig el kell viselnie, hogy a „hogyan” kérdésre a tudomány hivatott válaszokat találni.

A teremtéstörténet bizonyságtétel arról, hogy az Isten hozta létre ezt a világot. Nem kevesebb, de nem is több ennél. És pontosan emiatt kaphatunk ma mi ebből üzenetet. Van egy rész a mai szakaszunkban, ami nagyon megfogott engem. „Azután megformálta az Úristen az embert a föld porából, és az élet leheletét lehelte az orrába. Így lett az ember élőlény.” Döbbenetes tény kettő mondatba összesűrítve. Az Isten megalkotja az embert. Itt a „megformálta” kifejezés az, ahogyan a kézműves, vagy művész dolgozik, alkot. Az Isten művészien megalkotja az embert. Ott van az ember a maga anyagi mivoltában, de még nem kész. Ekkor az Isten „az élet leheletét lehelte az orrába”. Tudni kell, hogy az eredeti héberben a lélek, a lehelet és a szél ugyanaz a szó. AZ Isten belelehel az emberbe, lelket, a lelkét adja belé. Így lesz az ember teljes és egész.

„Az emberi agy egészen pontosan 2400-szor gyorsabban dolgozik, mint a világ egyik legjobb számítógépe. Ez azért egy „leheletnyi” különbség.”- említettem pár perccel ezelőtt. Az emberi fejlődés nem verseny. Nem azt kell méregetnünk, hogy mikor jutunk el az Isten teremtő munkájának a közelébe. Vajon mikor győzzük le ezt a 2400-szoros hátrányt és leszünk „istenek”. Ez tényleg nem verseny. Mert ha le is győzzük azt a „leheletnyi” különbséget, ezt 2400-szoros hátrányt, akkor is ott lesz mindig egy másik „leheletnyi” különbség. Egy istenleheletnyi különbség. Mert alkothatunk szuperszámítógépeket, létre hozhatunk élethű és embernek kinéző robotokat, vagy bármi mást. Az csupán „halott” anyag marad, mert ott lesz az a bizonyos istenleheletnyi különbség.

Valakik ebben a kihívást látják: „talán ezt is le lehet majd győzni”. Valakik ebben a gátat és korlátot látják: „micsoda butaság ez, csak egy idejét múlt bizonygatás, nem több!” Én a kiváltságot és lehetőséget látok ebben. Azt, hogy az Isten micsoda méltóságot adott az embernek. Ez kiváltság. És persze felelősség is. De mind e mellett, sőt efölött lehetőség is. Mert pontosan ez az istenleheletnyi különbség az, ami miatt mi kapcsolatban lehetünk a Teremtőnkkel. Mert bár az embernek a teremtés után el kellett hagynia azt a tökéletes világot, az Éden kertjét, amit az Isten a számára elkészített, de az Úr elküldte Fiát, hogy megváltson minket és elküldte a Szentlelket, hogy összegyűjtsön minket. A kapcsolat nem szakadt, meg. Miért? Mert az Isten gondoskodik teremtményeiről, megadja a lehetőséget a kapcsolatra és megmenekülésre.

De mi ebből a mai üzenet? Az, hogy az Istent és azt a tényt, hogy ő teremtette a világot nem kell megvédeni. Ő teremtett, tudósok feladata pedig az, hogy felfedezzék hogyan. És pontosan teremtettségünk miatt vagyunk (először is) kapcsolatban Ővele. Mert összeköt bennünket az ő lehelete, az ő lelke. Másodsorban az az üzenetünk, hogy ez a lehelet Jézus Krisztusban hozta helyre ember és Isten viszonyát. Jézus ezt mondta a tanítványoknak a feltámadása után(!): „Békesség nektek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket. Ezt mondva rájuk lehelt, és így folytatta: Vegyetek Szentlelket!” (Jn 20,21-22) Ebben az istenleheletben ott van az egész Szentháromság, az Atya, a Fiú, és a Szentlélek is. Micsoda közösség! És mindez értünk van. Nem azért mert annyira jók vagyunk, vagy mert megérdemeljük, hanem szeretetből, mert az Ő alkotása vagyunk.

Leheletnyi a különbség, mégis ahogyan só nélkül nem igazi az étel, úgy ettől a lehelettől lesz teljes az élet. És örök. Ámen