...ha megtartják, úgy jó! (prédikáció, Ajka-Pusztamiske, Szentháromság ünnepe utáni 14. vasárnap, 2017.09.17.)
textus: Gen (1Móz) 28,10-22
„10 Jákob pedig elindult Beérsebából, és Hárán felé
tartott. 11 Elért egy helyre, és ott töltötte az éjszakát, mert
a nap lement. Fogott egyet az ott levő kövek közül, a feje alá
tette, és lefeküdt azon a helyen. 12 És álmot látott: Egy lépcső
állt a földön, amelynek teteje az égig ért, és Isten angyalai
jártak azon fel és le. 13 Odafönt pedig az Úr állt, és ezt
mondta: Én vagyok az Úr, atyádnak, Ábrahámnak Istene, és
Izsáknak Istene! Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom és a te
utódaidnak. 14 Annyi utódod lesz, mint a föld pora, terjeszkedni
fogsz nyugatra és keletre, északra és délre, és általad nyer
áldást, meg utódod által a föld minden nemzetsége. 15 Mert én
veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és visszahozlak
erre a földre. Bizony, nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit
megígértem neked. 16 Amikor Jákob fölébredt álmából, ezt
mondta: Bizonyára az Úr van ezen a helyen, és én nem tudtam! 17
Félelem fogta el, és így szólt: Milyen félelmetes ez a hely! Nem
más ez, mint Isten háza és a menny kapuja. 18 Reggel fölkelt
Jákob, fogta azt a követ, amely a fejealja volt, fölállította
szent oszlopként, és olajat öntött a tetejére. 19 Azután
elnevezte azt a helyet Bételnek – azelőtt Lúz volt annak a
városnak a neve. * 20 És ilyen fogadalmat tett Jákob: Ha velem
lesz Isten, és megőriz ezen az úton, amelyen most járok, ha ad
nekem ételül kenyeret és öltözetül ruhát, 21 és épségben
visszatérek apám házába, akkor az Úr lesz az én Istenem. 22 Ez
a kő pedig, amelyet szent oszlopként állítottam föl, Isten háza
lesz, és bármit adsz nekem, a tizedét neked adom.”
Van a Bibliában három ember, akit „ősatyáknak”, vagy idegen
szóval patriarcháknak szokott neveznünk. Ők azok az emberek,
akiket az Isten először kiválasztott arra, hogy általuk egy
bizonyos embercsoporton (majdan népen) mutassa be leginkább azt,
hogy ő milyen és az ő akaratát. Az ősatyákig „elszigetelt”
történetek sorjáztak a Szentírásban, de velük elkezdődött egy
folytatásos sorozat.
Azt hiszem abban megegyezhetünk, hogy ha valakit kiválaszt az
Isten, akkor arra a személyre, annak életére, tetteire érdemes
odafigyelni. Bizony nagyon érdemes, de nem csak azért, amiért
gondoljuk. Sokszor az a képzet él bennünk, hogy el kell érni egy
bizonyos szintet ahhoz, hogy az ember „kiválasztott” lehessen.
Annyi film, könyv, vers, írás született kiváló emberekről,
akik kiválóságuk folytán kiválasztottak lettek egy-egy
feladatra, küldetésre. Ebből kifolyólag talán arra
következtetésre juthattunk, hogy ha az Isten kiválaszt valakit,
akkor az az ember, vagy azok az emberek a tetején vannak ennek a
kritériumrendszernek, tuti, hogy non plus ultrák. Hát, ennél
nagyobbat nem is tévedhettünk volna. A Biblia tele van olyan
személyekkel, aki nem hogy kiválasztottnak, de egy-két
megmozdulásuk alapján, még jó embernek sem tűnnek. A mai
főszereplőnk Jákob apja, Izsák (szintén ősatya és
kiválasztott), csakhogy mentse a bőrét, hazudik és ezzel
veszélybe sodorja a családját. Az anyja, Rebeka, csalásra
biztatja főszereplőnket, Jákobot, hogy ő legyen a „befutó”
az örökség tekintetében, ne az iker bátyja Ézsau. Mert, hogy ő
konkrétan kimondva jobban szereti Jákobot, az apának, Izsáknak
pedig Ézsau a kedvence (és nem idézőjelben!). Szép kis család…
Szép kis kiválasztottak… Pedig így van. Ez a család, és
szűkebben, Izsák és Jákob, illetve még visszamenőleg Izsák
apja Ábrahám, azok akiket ősatyáknak nevezünk. A kiválasztottak.
A mai szakaszunk pontosan az előbb említett, anyai buzdításra
történt, csalás után történt. Jákob kicsalja az áldást az
apjától, ami az örökség leglényegesebb része, a
kiválasztottság megerősítése (többek között). S bár az öreg
Izsák kissé rezignáltan tudomásul veszi a dolgot, de Jákobnak
menekülnie kell a bátyja haragja elől, aki – mellesleg
megjegyzem, teljesen jogosan – iszonyúan dühös. És annyira,
hogy meg akarja ölni a testvérét. Szép kis család!
Ezek után Jákob elmenekül az anyja testvéréhez, nagybátyjához.
Az út hosszú és ő nagyon egyedül van. „Elért egy helyre,
és ott töltötte az éjszakát, mert a nap lement.”- kezdi az
igénk. Nem csak valóságban ment le a nap, hanem Jákob életére
is árnyék vetül. Csalt, nem is először, s bár övé az apai
áldás, de eleddig nem sokra ment vele. Bujdosó lett, hontalan. Az
áldás ellenére olyannyira semmije sincsen, hogy még a párnája
is csak egy kő a sivatagban. „Fogott egyet az ott levő kövek
közül, a feje alá tette, és lefeküdt azon a helyen.” Szép
kilátások.
De ezek után pedig egy nagyon izgalmas dolog történik. Jákob
álmodik és ebben az álomban találkozik Istennel. Ebben a nagyon
különleges formában erősíti meg Isten azt, hogy igen ő és a
családja kiválasztott. „Én vagyok az Úr, atyádnak,
Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene! Ezt a földet, amelyen
fekszel, neked adom és a te utódaidnak. Annyi utódod lesz, mint a
föld pora, terjeszkedni fogsz nyugatra és keletre, északra és
délre, és általad nyer áldást, meg utódod által a föld minden
nemzetsége. Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova
mégy, és visszahozlak erre a földre. Bizony, nem hagylak el, amíg
nem teljesítem, amit megígértem neked.” Annak ellenére,
hogy Jákob éppen a a csalása következményeit szenvedi el, annak
ellenére, hogy az egész családja katasztrófa, mégis az Isten
megerősíti: titeket választottalak ki. És ez nem csak munkával
és felelősséggel, de áldással is jár. Sőt „általad nyer
áldást, meg utódod által a föld minden nemzetsége” -
mondja az Úr. Elárulhatom, hogy „utódod” alatt itt Jézust
érthetjük bátran, hiszen sok-sok nemzedékkel később Jézus
Jákob leszármazottjaként érkezik meg hozzánk.
De hogyan lehet ez? Mármint, hogy egy ilyen csaló ember, meg
családja legyen Izrael népének és Megváltónak is őse? Miért
nem választott ki az Isten valaki jobbat, arra érdemesebbet? Ennek
egyetlen oka van, mégpedig az, hogy az Isten így döntött. A
kiválasztottság, az Isten útján való járás, nem a kiválóságon
múlik, hanem az Isten döntésén és azon, hogy az illető megy e
rajta! (Bár sokszor ez utóbbi paraméterre sincsen szükség. Lásd
Jónás.) Mert a kiválasztottság nem az ember érdeme, hanem
egyedül az Isten ígéretén múlik, az ő teremtő munkájának
eredménye.
Van egy mondásunk, szerintem mindenki ismeri. Így kezdődik: „Az
ígéret szép szó...” Hogyan is folytatódik? […] „…ha
betartják, úgy jó!” Hányszor mondtuk ezt el életünk során?
Számtalanszor. Hát, az Isten betartja az ígéreteit. Mert igen,
tényleg nagy nép lett Jákob és tényleg az ő „utódjában”
Jézusban lehetünk mindannyian az Isten kiválasztottjai. Mert ez ma
sincsen másképpen. Nem attól leszünk mi az Istenhez tartozók,
kiválasztottak, mert annyira jók vagyunk, hanem azért, mert Jézus
által miénk az áldás, mert az Isten ezt akarta. És mert teremtő,
feladatra, kiválasztottságra alkalmassá tevő teremtő munkája
bennünk is dolgozik. Micsoda üzenet ez! Mi is kiválasztottak
vagyunk és lehetünk!
De van még itt két dolog, amiről röviden beszélnünk kell. Mert
a már tárgyalt üzeneten túl egy bátorítás és egy cselekvési
terv is van ebben az igében.
Mi a bátorítás? Maga a tény, hogy Isten ily módon választ ki,
egészen pontosan, hogy ott van. Mit jelent ez? Az a bátorítás
hangzik ebből az igéből, hogy Isten még a legszéthullottabb
közösségben, a legszéthullottabb családban is ott van és
dolgozik! Hogy nem lehet annyira szétesve egy család, hogy az Isten
ne tudna benne teremteni, ne tudna általa cselekedni. Micsoda
bátorítás ez is!
És van még egy cselekvési terv is. Jákob miután felébred a
követ amelyen aludt felállította szent oszlopként, ha úgy
tetszik templomként, oltárként, emlékeztetőként, és ezt
mondta: „Ha velem lesz Isten, és megőriz ezen az úton,
amelyen most járok, ha ad nekem ételül kenyeret és öltözetül
ruhát, és épségben visszatérek apám házába, akkor az Úr lesz
az én Istenem. Ez a kő pedig, amelyet szent oszlopként állítottam
föl, Isten háza lesz, és bármit adsz nekem, a tizedét neked
adom.” Jákob is ígéretet tesz. Válaszol az Isten ígéretére
egy sajáttal. Rálép az útra, elfogadja az állapotát és
belehelyezkedik.
Kedves Testvérek! Isten Jézus Krisztus által kiválasztott
bennünket, akik hiszünk. Ebben a kiválasztásban egyedül az ő
akarat játszott szerepet, mi ezt ajándékba kaptuk. Teremtő
szeretete által alkalmassá tesz bennünket a feladatokra, és
áldását adja. Nincs az az súlyos állapot, vagy helyzet, amin az
ő akarata ne hatolna át és ne érvényesülne. És választ vár…
Tőlünk. Elköteleződsz? Teszel te is ígéretet? Vállalod? Kell
ez neked egyáltalán? […] Szerintem kell. Mindennél jobban kell.
Nekem az alábbi mondások jutottak eszembe a (z ismételten remek) prédikációt olvasva:
VálaszTörlés1) Isten útjai kifürkészhetetlenek.
2) Vigyázz mit kívánsz, nehogy megkapd egyszer.
3) Az Úr nem az alkalmasakat választja ki, hanem a kiválasztottakat teszi alkalmassá.
4) Isten mindig, mindenhol, minden körülmények között velünk van.
5) Az Úr mindig betartja az ígéretét.
És a végére (bár ez nem is egy mondás, és nem is pontosan "rímel" ide) valahogy #Luther, #vihar, #ígéret szavak is valamiért eszembe jutottak...