Pont itt! (prédikáció, Ajka, a Reformáció 500. évfordulója, 2017.10.31.)

textus: Zsoltárok 46,2-12

„2 Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. 3 Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe; 4 ha háborognak és tajtékoznak is vizei, és tombolásától megrendülnek a hegyek. 5 Egy folyó ágai örvendeztetik Isten városát, a Felségesnek szent hajlékait. 6 Isten van benne, nem inog meg, megsegíti Isten reggelre kelve. 7 Népek háborognak, országok inognak, ha az Úr mennydörög, megretten a föld. 8 A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk. 9 Jöjjetek, lássátok az Úr tetteit, aki bámulatos dolgokat művel a földön. 10 Háborúkat szüntet meg a föld kerekségén, íjat tör össze, lándzsát tördel szét, harci kocsikat éget el. 11 Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten! Magasztalnak a népek, magasztal a föld. 12 A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk.”

1517. Ötszáz év… Ötszáz… Elképzelni is nehéz, ha nem lehetetlen, ekkora időszakot. „Ez még gombócból is sok” - szokták mondani. A százötvenedik évben, 1667 óta, ünnepeljük a reformáció indulását, azaz azt az eseményt, ami elindította a mozgalmat, aminek eredményeképpen ma egyházunk létezik és olyan, amilyen. Maga az esemény – tudjuk jól – az volt, hogy Luther Márton kiszögezte 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára, amiben szerepeltek mindazok az helyzetek, tendenciák, gondolatok, egyházi dolgok, amiket visszaélésnek és rossznak gondolt, hitt, és ott voltak ezekre adott válaszai is. Mert, hogy ez volt a célja: a megreformálás, az egyház újraértelmezése. Az, hogy ez sajnos egyházszakadás(ok)hoz vezetett, az tragikus hozadéka, nem pedig célja volt a reformációnak.

De mi is volt konkrétan a reformáció középpontjában? Mi volt a legfontosabb eredménye? Ebben az évben nagyon sokat hallottunk arról, hogy mi mindent köszönhetünk a reformációnak. Kulturális forradalom is volt, rengeteg művészt, zenészt megihletett a folyamat. Nyelvi forradalom is volt, hiszen az anyanyelvi prédikációk és a könyvnyomtatás által szélesebb rétegek számára elérhetővé vált a tudás és műveltség, és még sorolhatnánk… Mégis mindezek – az amúgy jó dolgok – eltörpülnek a leglényegesebb tény, a reformáció igazi középpontja mellett, ami pedig nem más mint a valóságos Isten személye megismerésének vágya!

Mert Luthert ez a kérdés hajtotta és mozgatta: Hogyan találhatok kegyelmes Istenre? És Luther meg is találta a választ, hiszen ott van a Szentírásban: Isten kegyelmes, és ő velünk van! „Isten a mi oltalmunk és erősségünk”; „A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk.” - írja a 46. Zsoltár, amit felolvastam az igehirdetés elején, és ahonnan evangélikus köszönésünk, az „Erős vár a mi Istenünk” is származik.

Az volt, és ma is az a reformáció középpontja, hogy az Úr, a mi oltalmunk, erősségünk és várunk. De nem olyan vár, amibe be kellene jutnunk ostrommal, csellel, vagy éppen be kellene vásárolnunk magunkat, mondjuk jó tettekkel, hogy ott aztán biztonságban és békében élhessünk, hanem egy olyan vár, amely adott a számunkra, mindenfajta emberi feltételtől mentesen. És a hit, azaz Isten megragadása ezzel a „hatodik érzékszervvel” az, ami a várban lételhez szükséges! És ott tényleg biztonságban leszünk nem számít, „ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe; ha háborognak és tajtékoznak is vizei, és tombolásától megrendülnek a hegyek. ”, mert ezen a biztonságon nem ronthatnak a körülmények.

Pont az elmúlt vasárnap volt egy nagy vihar Akkora volt, hogy el is nevezték: mégpedig Nárcisznak. Sokan maradtak áram nélkül, és a tűzoltók, a katasztrófavédelem munkatársai, a rendőrök, a mentősök, és még sokan mások is, akiket nem soroltam fel, fáradságot nem ismerve dolgoztak azon, hogy mentsék, amit és akit lehet. Eddig 300 millió forintra becsülik a kárt. Ekkor szoktak elhangozni ilyen és hasonló kérdések, mint például: „hogyan engedhette ezt Isten?”, vagy „hogyan engedhette ezt a te Istened?”, „hol van ilyenkor az te Istened?” Tényleg nagy vihar volt vasárnap, tegnap még jeget is kaptunk hozzá. De vannak ennél nagyobb viharok is. Sőt nem csak természeti csapások keserítik az életünket, hanem a mindennapok tragédiái is. Érzelmi és anyagi gondok, boldogtalanság, sárga csekk, egyedüllét, veszteség, gyász, betegség… és a végtelenségig sorolhatnám.

„Hol van ilyenkor a te Istened?” - szól a kérdés. „Pont itt!” - mondja az ige. Pont itt, ahol te is vagy. Pont ott, ahol és ahogy éppen vagy. Mert az Istennel való viszonyunk nem egy szerződés, amiben a feleknek teljesíteni kell dolgokat. Én teszem a jót, és akkor az Isten megsegít! Vagy éppen „Segíts magadon, Isten is megsegít.” Nem, mert az Istennel való viszonyunk nem szerződés, hanem kapcsolat. Személyes kapcsolat. Az Isten soha nem ígérte meg azt, hogy minden egyszerű lesz, hogy könnyű lesz. Még a híveinek sem ígérte meg. Ha minden oké lenne, akkor Jézus Krisztusnak nem kellett volna eljönnie a világba, akkor nem neki kellett volna elhordozni a bűnt, a szenvedést és a halált. De azt ígérte az Úr – és elszántságára pontosan Jézus Krisztus áldozata a bizonyíték – hogy bármi is történik, Ő pont itt van! Nem külső szemlélőként, nem kárörvendő nézőként, hanem erős várként, amely a legnagyobb vihar közepette is biztonságot adhat. Mert Luther pontosan ezt fedezte fel (újra): Isten nem gonosz, törődik velünk, (Madáchnak nincsen igaza: „a gép forog az alkotó pihen” gondolatával), de nem is akarat nélküli robotként vagy rabszolgaként kezel minket, hanem méltósággal fordul felénk, teremtményei felé, és kész a személyes kapcsolatra. Micsoda ajándék ez!

[…]

Kedves Ünneplő Gyülekezet! A reformáció egy történelmi tény, de nem kezelhetjük úgy, mint egy pontszerű eseményt, vagy egy időben behatárolható szakaszt a világ folyásában (még ha olyan impozáns is, mint az 500 év), ha hűek akarunk maradni annak lelkiségéhez. Mert a reformáció célja az hogy hasson, hogy az Istenre találásban mi is átformálódhassunk, re-formálódhassunk. Nem az Isten változott meg a reformáció által, hanem Ő az, aki átformálta, újra formálta az embereket. És most bennünket is megszólít: „Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!” - írja a zsoltár. Ez az elcsendesedés nem a hang nélküliséget jelenti, hiszen tudjuk jól, hogy attól, hogy csöndben is lehet szenvedni, lehet belül ordítani, háboroghat a lelkünk. Arra biztat minket az Úr, hogy nyugodjunk meg és szónak nemes értelmében, veszítsük el a kényszeres kontrollt a környezetünk, de legfőképpen magunk felett! Mert az Úr itt van, dolgozik értünk, fölösleges terheket vesz le rólunk, és várja, hogy kapcsolatba lépjünk vele.

Az internetet használók minden bizonnyal ismerik a következő képet, ha nem is ebben a verzióban.

A „Keep Calm”, azaz „nyugodj meg”, „ne pánikolj” feliratok elárasztanak mindent. Van közöttük sok vicc, meg sok értelmetlen verzió is. De ez biztosan jó „Keep calm and trust God”, azaz „Nyugodj meg, és bízz Istenben!”

Erre hív bennünket az Úr, ez volt az előző ötszáz év lényege, és legyen a következő ötszázé is. Ámen