Az én utamon, az én életemben (prédikáció, Ajka-Öcs, Advent 1. vasárnapja, 2017.12.03.)

textus: Lk 3,1-6

„1 Tibériusz császár uralkodásának tizenötödik évében, amikor Júdea helytartója Poncius Pilátus volt, Galilea negyedes fejedelme Heródes, Iturea és Trakhónitisz tartományának negyedes fejedelme Heródes testvére, Fülöp, Abiléné negyedes fejedelme pedig Liszániász volt, 2 Annás és Kajafás főpapok idején szólt az Úr Jánoshoz, Zakariás fiához a pusztában. 3 Ő pedig bejárta a Jordán egész környékét, és hirdette a megtérés keresztségét a bűnök bocsánatára, 4 ahogyan meg van írva Ézsaiás próféta beszédeinek könyvében: „Kiáltó szava hangzik a pusztában: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit! 5 Minden völgyet töltsetek fel, minden hegyet és halmot hordjatok el, legyen a görbe út egyenessé, a göröngyös simává: 6 és meglátja minden halandó az Isten szabadítását.””

Advent első vasárnapját írjuk ma. Ezzel megkezdődik az új egyházi év és egy „minősített időszak” a keresztény hátterű/jellegű/de sokszor inkább csak „ízű” országaiban a világnak. Minősített időszak mindenképpen, kinek így, kinek úgy, kinek pedig így is, úgy is. Valakinek azért minősített időszak, mert valami olyat termel vagy árul, amit ilyenkor még jobban vesznek az ünnepek közeledtével. Valakinek azért minősített időszak, mert meg próbálja ezeket az árukat megszerezni a szeretettei számára, a szeretete kimutatásaképpen. Valamelyik csoportba (esetleg mindkettőbe) mi is beletartozunk, és alapvetően ezzel nincsen semmi baj. Hiszen milyen jó, ha az ajándékozással is erősítjük szeretteinkhez, barátainkhoz való tartozásunkat! Ezen felül van még egy csoport, plusz még egy fajta minősített időszak értelmezés, amely (akár) jó mederben tudja tartani az előző kettőt is. Ez pedig nem más az ünnepre való belső készülés időszaka.

Jómagam nagyon szeretem az adventi időszakot. Hogy miért? Azért, mert az advent egy „túra”, egy „minősített, úton lévő” időszak, melyben nagyon határozott cél hajt, mégpedig a Krisztussal való találkozás. És olyan jó, hogy minden évben rá lehet döbbenni arra a fantasztikus tényre, hogy amikor „megérkezünk” Krisztushoz az ünnepben, akkor vesszük csak észre, hogy tulajdonképpen egészen végig velünk volt! Ennek fényében hadd módosítsam az előző kijelentésemet: nem „csupán” úton lévő időszakról van szó, hanem a Krisztussal úton lévő időszakról. Éppen ezért (de persze más okok miatt is) az adventet nagyon lelki időszaknak tartják a hívő emberek, tartjuk mi is. Meg az egész világ is úgy tekint az egyházra ebben az időszakban, mint valamiféle lelki impulzusokat közvetítő ünnepi csoportosulásra.

Ezeket kicsit jobban, lelkileg „megrágva” tűnt föl nekem, hogy Lukács evangélista, az idézett igehirdetési alapige szerzője, mennyire nem lelki dolgokkal indítja mai mondanivalóját. „Tibériusz császár uralkodásának tizenötödik évében, amikor Júdea helytartója Poncius Pilátus volt, Galilea negyedes fejedelme Heródes, Iturea és Trakhónitisz tartományának negyedes fejedelme Heródes testvére, Fülöp, Abiléné negyedes fejedelme pedig Liszániász volt, Annás és Kajafás főpapok idején szólt az Úr Jánoshoz, Zakariás fiához a pusztában.” - írja Lukács. Azt még csak-csak továbblendülünk, hogy bár adventről, a karácsony ünnepére való felkészülésről van szó, és Jézus még csak meg sincsen említve („majd a pap úgyis belemagyarázza, aggódni ezen felesleges” ☺), de azon már lehet átsiklani, hogy ebben az többé-kevésbé (valljuk be: inkább kevésbé) ismert nevek, és a – vélhetően – földrajzi helyek közötti felsorolásban semmilyen lelki tartalom nem csillan fel! Iturea…, Trakhónitisz… (ez utóbbi úgy hangzik, mint egy betegség), Abiléné és Lászániász… Hát, hol vannak a csillagok, az angyalok, a szeretet, az ajándékozás, a másikhoz odafordulás, ésatöbbi?!

Lukács nagyon tudatos szerző. Egészen pontosan tudja, a Szentlélektől ihletetten, hogy mit miért ír, és mit hogyan ír. Ezzel a felsorolással, amely egy konkrét földrajzi és (kevésbé) konkrét időbeni pozícionálás, Lukács a Kr.u.-i 3. évtized Palesztínájába kalauzol bennünket. Az Úrra, a karácsonyra várunk? Lukács a földre ránt bennünket, mert mindenek előtt azt kell megértenünk, hogy ahhoz, hogy megragadhassuk az ünnep, a karácsony üzenetét és valóságát,… azt kell látnunk, hogy az ünnep alapját jelentő események tényleg megtörténtek! Az a bizonyos lelki többlet, a lelki tartalom, amely igazán minősítetté és lelkivé teszi ezt az időszakot, valóságos tényeken alapul és nem egy mesén! Lukács arra irányítja a figyelmünket, hogy Jézus tényleg itt járt a földön, és ő tényleg szolgált nekünk, tényleg megszületett, tényleg meghalt és tényleg fel is támadt! A Mindenható és Mindenen Felül Álló Isten belépett a saját maga által teremtett világba, a fizikai valóságba korlátozta magát, hogy mi emberek odataláljunk az ő jelenlétébe!

De a Mindenható Isten nem csupán az időt és a teret adta meg ennek az eseménynek, hanem a megváltásunk történetének szereplőit is odahelyezte, ahol nekik lenniük kellett. Pontosan ezért kerül elénk advent első vasárnapján Keresztelő Jánosnak az személye. Keresztelő János Jézus unokatestvére volt – nyilván nem apai, hanem anyai ágon – és az volt a feladata a megváltás „nagy színpadján”, hogy előkészítse az embereket Jézusra, az ő tanítására. János „hirdette a megtérés keresztségét a bűnök bocsánatára”, azaz rituálisan alámerítette az embereket a Jordán folyóba, akik ezzel fejezték ki az Isten felé fordulásukat, a bűntől való megtisztulásukat. Így mikor Jézus el kezdett tanítani a megtérésről, vagy éppen a keresztségről, akkor a korabeli ember már nem értetlenkedett, hanem pontosan tudta, hogy miről van szó. János útkészítő, útmunkás volt, aki Jézus tanításának és szolgálatának készítette elő az utat.

De hogyan lesz ezekből a „földhözragadt” földrajzi helyekből, ismeretlen-ismerős személyekből, és Keresztelő János szolgálatából advent, igazi advent? Hol találjuk meg azt a plusz lelki tartalmat, amit, amúgy nagyon helyesen, beleérzünk adventbe? Hogyan lesz az új egyházi év, amely a mai vasárnappal kezdődik, új kezdet? Válhat-e egyáltalán egy történelmi szituáció új kezdet forrásává bennem?

Igen, válhat! Méghozzá hatalmas erőforrássá! Hogyan? Úgy, hogy mindezeket amikről eddig beszéltünk, történelmi pozícióból áthelyezzük lelki pozícióba! Hogyan lehetséges ez? Jézus egy valós történelmi időben, egy valós földrajzi helyen szólt, tanított, gyógyított és végezte megváltásunk művét. Kereszthalála után föltámadt, és azt mondta a tanítványainak: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön.” (Mt 28,18) Tehát, ha Jézus 2000 éve egy valós történelmi időben és egy valós földrajzi helyen cselekedett, akkor mint Isten Fia, mint minden hatalom örököse, ne cselekedne akár az én időmben, akár azon a (földrajzi) helyen ahol én vagyok? Vagy akár bennem is? Hát, persze, hogy tud és akar is cselekedni! Hiszen kísér engem az adventben, de nem csak akkor, hanem minden nap. Az én dolgom az, hogy most adventben különösen is figyeljek rá!

És ebből következik, hogy ha Jézus itt van, márpedig itt van, akkor jó eséllyel ma is akar magának „keresztelő jánosokat”, útkészítőket, útmunkásokat, csakúgy, mint anno. Milyen nagy csoda lenne, ha én is Jézus útmunkásává válhatnék, ha felölthetném lelkiekben azt a bizonyos „narancsszínű, fényvisszaverős kezeslábast” és készíthetném az utat az én Uramnak, hogy minél többen megismerjék őt! És igen, elképzelhető, hogy nem lesz mindig egy leányálom, mert a munka nehéz és nem mindig látszik az eredménye…, de lelki lesz az biztos. És ebben a munkában összekapcsolódhatok Teremtőmmel és Megváltómmal. Ő adja meg, hogy magam idejében, a magam helyén én is útmunkás lehessek! Ámen