Családtag vagy (prédikáció, Öcs-Padragkút-Ajka-Nemeshany-Pusztamiske, Szenteste-Karácsony 1. napja, 2017.12.24-25)

textus: Lk 18,15-17

„15 Kisgyermekeket is vittek hozzá [ti. Jézushoz], hogy megérintse őket. Amikor a tanítványok ezt meglátták, rájuk szóltak, 16 Jézus azonban magához hívta őket, és így szólt: Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. 17 Bizony mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem megy be abba.”

Gyakorló szülőként ez az első olyan karácsonyunk, amikor már van gyerek karácsonyi műsor. Azt értem ezalatt, hogy a kislányom már olyan nagy, hogy tud szerepelni, és meg is volt idén az első karácsonyi műsora. Balettozott és csudaszép volt! És igen, ebben az időszakban se szeri se száma a mindenféle karácsonyi gyerekműsoroknak. Úgy tűnik, sokan azt gondolják, hogy csak ez az időszak alkalmas arra, hogy generálisan a gyerekek életének minden területén csinálni kell valami extrát, valami műsor, megmutatni magunkat, transzparenssé válni. Persze nagyon jó, ha látjuk a gyereket szerepelni, büszkék vagyunk és boldogok tőle. De azért – valljuk be őszintén – van egy határa is a gyerekműsoroknak, amikor az ember már úgy feltelik vele… Szereplés az oviban és az iskolában, a zeneiskolában, a táncórán, az edzéseken, a külön foglalkozásos csoportokban, meg még kitudja hol. És ugye ahol két gyerek van ott kétszer annyi, ahol három…, vagy ahol négy… És igazából az sem marad ki a műsorozásból, akinek nincs, vagy már nincs szereplés-korú gyermeke, mert ott vannak az unokák, de média is annyi gyerek műsort közvetít, hogy ha akarnánk se tudnánk lemaradni a dologról.

És persze egyrészt értjük, hiszen fontos a szünet előtt valamit felmutatni, meg végül is Jézus is gyermekként kezdte. És a mai igénk is – legalábbis úgy tűnik – ezt támogatja. Kisgyermekeket vittek Jézushoz, és a találkozás konklúziója úgy hangzott: „Bizony mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem megy be abba.” Isten országa, karácsony, gyerekek, nagyon passzol a dolog. Meg, végül is, szülőként, jó ha gyerek szerepel én meg nézhetem, mert amúgy is fáradt vagyok, kimerített az ünnep előkészülete, még lehet, hogy most is a vacsorán, vagy az ajándékokon görcsölök. Persze az is lehet, hogy minden rendben van, hátradőlök és csak élvezem az ünnepet.

Jézus számára mindig is fontosak voltak a gyerekek. Nagyon jól tudta, hogy milyen fontos munka az, ha valaki gyerekekkel foglalkozik, hiszen bennük van a jövő reménysége. Azonban azt kell mondanunk, hogy ez a szakasz elsősorban nem a gyerekekhez szól. Ők nagyon is tudják, hogy Jézus közelében jó lenni! Nekik nem kell magyarázni az Isten szeretetét. Ők érzik. Ez a szakasz a felnőtteknek szól elsősorban. „Bizony mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem megy be abba.” - mondja Jézus. Ez mégis mit jelent? Mit jelent az, hogy gyermekként fogadjam az Isten országát? Talán azt, hogy legyek újra gyerek? Jézus arra biztatna, hogy legyek újra/maradjak gyerek? Vagy arra, hogy legyek ugyan felnőtt, de gyerekes legyek?

Nem természetesen nem azt akarja Jézus, hogy a gyerekek örökké gyerekek maradjanak, és azt sem, hogy a felnőttek legyenek újra gyerekek. Itt nem erről van szó. Jézus itt is – mint oly sok másik alkalommal – az Istennel való kapcsolatra irányítja a figyelmünket. Arra, hogy az egyetlen lehetséges pozitív viszonyulás az Istenhez a kapcsolat, szoros kapcsolat. Jézus azért jött el, hogy ez a kapcsolat újra létrejöhessen Isten és ember között, azután, hogy a bűn szétszakította ezt a kapcsolatot. És mi a legszorosabb kapcsolat ezen a világon? Inkább úgy kérdezem, hogy (sok esetben) minek kellene lenni a legszorosabb kapcsolatnak, kapcsolatoknak ezen a földön? […] A családi kapcsolatoknak. Azt hiszem ebben egyet tudunk érteni akkor is, ha mondjuk a mi életünkben sajnos ez nincsen így. Szóval, ha Isten és ember, Isten által vágyott(!) szoros viszonyát le akarjuk írni akkor a családi kapcsolatoknál kell keresgélnünk. A Biblia sokszor úgy írja le Isten és az népe kapcsolatát, mint a házasságét, vagy a vőlegény-menyasszony kapcsolatot. De a mai napon mégis egy másik, talán az időszakot tekintve, sokkal adekvátabb, idevalóbb családi kapcsolatot hoz példának, mégpedig a szülő-gyermek kapcsolatot. Mi másban is gondolkodhatnánk, amikor le akarjuk írni az Isten-ember viszonyt?

Tehát, Jézus itt nem gyerekességre, gyerekeskedésre hív bennünket, hanem arra, hogy Isten családjában elfoglaljuk a helyünket, amit Ő nekünk szánt: a gyermek helyét. És tudjuk jól a gyerek a szülő számára (jobb esetben) mindig gyerek marad. A „kisfiam” akkor is „kisfiam”, ha két méteres és negyven éves, a „kislányom” akkor is „kislányom”, ha már felnőtt nő! Így van ez az Úrnál is. Nem gyerekeskedni kell, hanem azzal tisztában lenni, hogy akár gyerek vagyok, akár felnőtt, úgy számíthatok az Istenre, mint jó apára! Odafordulhatok segítségért, megoszthatok vele mindent, Ő erős karját, és minden erejét latba veti értem! És honnan tudom ezt? Onnan, hogy Jézust adta értem, egyetlen gyermekét, azért, hogy én is az lehessek!

Micsoda fantasztikus kép ez! Amikor ránézek a jászolra, ott látom az újszülött Jézust, akkor odaképzelhetem magamat is a karácsonyi jelenetbe, mint Isten gyermeke! Nem, nem a Szent Családba! Még annál is „magasabbra”, Jézus és az Atya családjába. Nem véletlen a „testvér” megszólítás a gyülekezetben, hiszen a Mennyei Atyánk gyermekei vagyunk mindannyian!

Ez aztán az üzenet, nem? Ez egy nagyon jó hír! Az Isten gyermekeinek tekint minket. Akkor már csak egy dolgot kell szem előtt, egészen pontosan, szívben tartani! Ha Isten gyermekeinek tart minket, akkor mi pedig tekintsük őt a Mennyei Apának! Ő adjon ehhez is erőt. Ámen