Jézus és a túrós csusza (prédikáció, Padragkút-Ajka-Devecser, Advent 2. vasárnapja, 2017.12.10.)

 Prédikáció Padragkút-Ajka-Devecser Advent2 171210
textus: Lk 1,5-17
5 Heródesnek, Júdea királyának idejében élt egy pap, név szerint Zakariás, Abijjá rendjéből; a felesége, Erzsébet Áron leányai közül való volt. 6 Igazak voltak mindketten Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr minden parancsolata és rendelése szerint. 7 Nem volt gyermekük, mert Erzsébet meddő volt, és már mindketten idősek voltak. 8 Történt pedig egyszer, hogy amikor rendjének beosztása szerint papi szolgálatát végezte Isten előtt, 9 a papi szolgálat szokott módja szerint, sorsolással őt jelölték ki arra, hogy bemenjen az Úr templomába, és bemutassa az illatáldozatot. 10 Az egész nép pedig kint imádkozott az illatáldozat órájában. 11 Ekkor megjelent neki az Úr angyala, és megállt az illatáldozati oltár mellett jobb felől. 12 Amikor Zakariás meglátta, megrettent, és félelem szállta meg. 13 De az angyal így szólt hozzá: Ne félj, Zakariás, meghallgatásra talált a te könyörgésed: feleséged, Erzsébet fiút szül neked, akit nevezz Jánosnak. 14 Örömöd lesz ő és vigasságod, és sokan örülnek majd az ő születésének, 15 mert nagy lesz ő az Úr előtt, bort és részegítő italt nem iszik, és már anyja méhétől fogva betelik Szentlélekkel, 16 Izráel fiai közül sokakat visszatérít majd az Úrhoz, az ő Istenükhöz, 17 és őelőtte jár Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a gyermekekhez térítse, és az engedetleneket az igazak lelkületére, hogy felkészült népet állítson az Úr elé.




A mai igénk Zakariásról, és jövőbeni fiáról, Keresztelő Jánosról szól. Zakariás pap volt a jeruzsálemi templomban. Legnagyobb bánatára gyermektelen volt, neki és feleségének Erzsébetnek (aki Szűz Mária testvére volt) nem született gyermeke. Idősek voltak már, valószínű már le is mondtak arról, hogy gyermekük szülessen. Zakariás pedig egy napon az Úr előtt állt a templomban és áldozatot mutatott be. „a papi szolgálat szokott módja szerint, sorsolással őt jelölték ki arra, hogy bemenjen az Úr templomába, és bemutassa az illatáldozatot.” -írja az ige. Miért? Mert félelmetes dolog az élő Isten jelenlétébe lépni, ráadásul a nép bűnei miatt, annak engeszteléseképpen! Akkoriban a papi ruhán csengők voltak, hogy senki ne menjen a pap közelébe, hogy minden szempontból tisztán léphessen be a szentélybe. Sőt a pap lábára kötelet kötöttek, hogy ha valami nem stimmelne vele, vagy az áldozattal, és az Úr nem fogadja azt szívesen és lesújt a papra, akkor ki tudják húzni anélkül, hogy bemennének a szentélybe. Szóval Zakariásra esett a választás, aki el is végezte a szolgálatot. Egyszer csak egy angyal jelenik meg neki és beszélni kezd hozzá: „Ne félj, Zakariás, meghallgatásra talált a te könyörgésed: feleséged, Erzsébet fiút szül neked, akit nevezz Jánosnak. Örömöd lesz ő és vigasságod, és sokan örülnek majd az ő születésének, mert nagy lesz ő az Úr előtt” Biztos vagyok benne, hogy sok mindent képzelt Zakariás, valószínűleg úgy gondolta, hogy itt a vég, valami baj van vele, vagy az áldozattal, neki annyi. Álmaiban sem merte gondolni, hogy egy angyal, aki megjelenik neki a szentélyben az ő személyes dolgaival fog foglalkozni.
Nagy üzenete a mai igénknek, hogy amikor az Úr jelenlétében vagyunk, akkor bármi megtörténhet. Nem feltétlenül azt fogjuk kapni, amit várunk. Nem feltétlenül azt fogjuk hallani, amit várunk, és nem biztos, hogy úgy cselekszik az Úr, ahogyan mi elvárnánk tőle. Zakariás a nép bűnei miatt imádkozott, mégis egy gyermek ígéretét kapta. És biztos vagyok benne, hogy Zakariás és Erzsébet nagyon örültek a gyermeknek, „örömöd lesz ő és vigasságod” - mondta az angyal, és ez biztos így is volt. De Zakariás még nem tudhatta – mi viszont tudjuk – hogy ez a gyermek felnőve, nem csupán János, de Keresztelő János lett, aki viszont nem feltétlenül lett olyan, élt olyan életet, mint amilyent szülei szántak neki, a várva várt egyetlen gyermeknek. Az igében azt olvassuk, hogy felnőve „János teveszőr ruhát viselt, derekán pedig bőrövet, tápláléka sáska volt és vadméz.” (Jn 3,4) és a sivatagban prédikált, kiabált, furcsa dolgokat csinált, mindezt pedig azért, hogy előkészítse az utat Jézusnak. Persze ő a szülei számára mindig gyermek marad, de mennyivel jobb lett volna, ha tisztes szakmát választ, megnősül, családja lesz meg ilyesmi… Az Úr megadta Zakariásnak, amit kért, de nem egészen úgy, ahogyan – szerintem – elképzelte.
Ki az aki szereti a túrós tésztát/csuszát? […] Nem egy adventi étel, de szerintem szinte mindenki szereti,… persze mindig vannak kivételek. Általában, amikor az ember elmegy barátaihoz, vagy valamelyik közeli rokonához vendégségbe, akkor sokszor, hogy megkérdezik, hogy mit szeretne, mit főzzenek neki. Vagy például megkérdezik, hogy mondjuk… „a túrós tészta jó lesz?” „Szereted?” Én, amikor ezt a kérdést feltettem (persze nem csak túrós tésztát főzünk mindig, ez lehetett bármilyen más étel is, csak a konkrét példa kedvéért választottam), akkor sűrűn ezt a választ kaptam. „Szeretem, ha finoman/jól van elkészítve.” Na, köszönöm, ezzel sokra megyek! Mert hogy kinek mi a finom, mi a szájaíze… hát, az egyénenként változik. Valaki sósan szereti a túrós tésztát, sok-sok pirított szalonnával. Valaki sósan, de szalonna nélkül. Valaki édesen porcukorral, valaki édesen, de csakis kristálycukorral. Valaki cukorral és szalonnával. Egyes helyeken pedig köretként adják halpaprikáshoz. De ez még hagyján! Valaki azt szereti, ha tészta szét van főzve, valaki pedig azt, ha éppen nem kemény. És a tészta fajtáról meg ne is beszéljünk…! „Szeretem, ha finoman/jól van elkészítve.” Na, köszönöm! Ahány ház, annyi szokás, ahány ember annyi ízlés.
Advent a várakozásnak az ideje. De az a nagy kérdés, hogy mi mire, vagy kire várunk! Jézus korában is várták a Messiást. Egy harcos politikust vártak, aki szó szerint király lesz, és majd megszabadítja Izraelt az elnyomó Római Birodalomtól, újra szuverén államot teremt. Hát, egészen másképpen jött el Jézus, mert ő az egész világot szabadította meg a végső pusztulástól, és az Istenhez való eljutás reménységét hozta el. Ma vajon kit várunk? Sokan talán csupán a „Kisjézust”, aki cuki a szalmában, az állatok és a pásztorok gyűrűjében, a betlehemi csillag sziporkázó fényénél. Valaki tovább megy és a mindenkit keblére ölelő Jézust várja, aki mindig mindent megbocsát, mindig mindenen csak jóságosan mosolyog, mert ez a dolga. És igen, tényleg cuki lehetett Jézus a jászolban, és tényleg ő a megbocsátás lelkületével érkezett közénk… De! Zakariás pap példájából tudjuk, hogy félelmetes dolog (is) az élő Isten jelenlétében lenni, Jézus előtt megállni. „Mert benne [ti. Jézusban] lakik az istenség egész teljessége” (Kol 2,9) – írja Pál. Benne ott van az ítélet, de a megbocsátás is, ott van az igazság, de a kegyelem is, ott van hatalom, de a szeretet is. Milyen sokszínűség! És milyen fantasztikus, hogy erre rácsodálkozva egyre jobban és mélyebben fedezhetjük fel Megváltónkat!
És ez a kulcsfogalom: felfedezés! Mert, ahogyan az evangéliumot, úgy Jézust sem formálhatjuk a saját képünkre, nem alakíthatjuk a saját szánk íze szerint. „Túrós tészta, oké, de csak ha szalonnával és sósan… Vagy nem is… Inkább cukrosan, de csakis porcukorral!”; „Jézus? Hmm… jöhet, de csak akkor, ha mindig olyan lesz, ahogyan én szeretném, akkor majd hiszek benne, akkor majd várni fogom őt!” Csakhogy ez önbecsapás! Ugyanis ha nem a felfedező lelkületével, az újra való rácsodálkozni vágyás izgalmával várom a Megváltót, akkor valójában… magamat várom! És az „én”-ből sosem lesz megváltás, csakis Jézus munkája által.

Hogy kinek várjuk Jézust? Nem tudom. De Őt akarom várni. Nem magamat, nem egy bennem élő képet, nem egy általam elképzelhető és megteremthető figurát, hanem azt aki jön, aki az Atyától jön! Hú, de jó lenne, ha ezt mind ki tudnánk mondani, újra és újra! Ezért imádkozzunk, úgy, hogyan az úrvacsorai liturgiában szoktunk, az úrvacsoravétel előtt, amikor tényleg Jézusra várunk: „Úr Jézus Krisztus, aki halott voltál, de íme, élsz örökké, és mindent megteszel üdvösségünkre, add meg most mindenkinek azt, amire szüksége van: a kételkedőnek hitet, a gyengének állhatatosságot, a keményszívűnek megtérést, az elesettnek új erőt, az aggódónak megnyugvást és a szomorkodónak vigasztalást! Egyesíts minket (...), hogy valamennyien részesüljünk minden értelmet meghaladó békességedben, és megízleljük eljövendő országod örömét!

Megjegyzések

  1. Nagyon jo predikacio lett (ez is)!
    A cimet olvasva eloszor nem ertettem, hogy jon ossze Jezus es a turos csusza, de vegul hal'istennek sikerult megerteni! :)
    Nagyon elgondolkodtato, mind az ige, mind a predikacio - igen, advent masodik vasarnapjan igencsak (szerintem abszolute jo ertelemben vett) elgondolkodtato dolgokrol van bennuk szo...!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Víz(kereszt)parti sátorozás (prédikáció, Ajka-Öcs, Vízkereszt ünnepe, 2018.01.07.)

Egy másik választás, avagy hova teszed a voksodat (prédikáció, Padragkút-Ajka-Devecser, Böjt 4. vasárnapja, 2018.03.11.)

Valóban feltámadt? 1-2. (prédikációk, Húsvét ünnepe, 2018.04.01.-02.)