Jézus a jó kőműves (prédikáció, Padragkút-Ajka-Devecser, Vízkereszt utáni 2. vasárnap, 2018.01.14.)

textus: Jn 2,1-11

„1 A harmadik napon menyegző volt a galileai Kánában, és ott volt Jézus anyja. 2 Meghívták Jézust és tanítványait is a menyegzőre. 3 Amikor elfogyott a bor, Jézus anyja így szólt hozzá: Nincs boruk. 4 Mire Jézus azt mondta: Vajon énrám tartozik ez, vagy terád, asszony? Nem jött még el az én órám. 5 Anyja így szólt a szolgákhoz: Bármit mond nektek, tegyétek meg! 6 Volt ott hat kőveder a zsidók tisztálkodási rendje szerint, amelyekbe egyenként két vagy három metréta fért. 7 Jézus így szólt hozzájuk: Töltsétek meg a vedreket vízzel! És megtöltötték színültig. 8 Majd ezt mondta nekik: Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak! Ők pedig vittek. 9 Amikor a násznagy megízlelte a vizet, amely borrá lett, mivel nem tudta, honnan van, csak a szolgák tudták, akik a vizet merítették, odahívta a vőlegényt, 10 és így szólt hozzá: Minden ember a jó bort kínálja először, és amikor megittasodtak, akkor a silányabbat: te pedig mostanáig tartogattad a jó bort. 11 Ezt tette Jézus első jelként a galileai Kánában, így jelentette ki dicsőségét, és tanítványai hittek benne.”

 
Ki az, aki végzett már valamilyen kőműves munkát? […] Nem akarok sztereotip lenni, elnézést a hölgyektől, de ez egy férfias példa lesz. Azzal tudok főzni ami van. Nos, a kőműves munkának két része van. Vagy épít az ember, vagy bont. Vagy odarak valamit, vagy elvesz. Jómagam érettségi után, az egyetem előtt, egy ideig kőműves segédmunkásként dolgoztam, lakásfelújításban. Nagyon sok értékes tapasztalatot szerez az ember, ha igazán, két kézzel dolgozik… Szóval kőműves segédmunkásként nagyon jó volt látni, hogy egy lakás hogyan meg tud szépülni. Jó volt látni, hogy épül, alakul. Sok munkában, hivatásban – így a lelkésziben is például – nem látja az ember mindig a munka gyümölcsét, legalábbis nem azonnal. Egy kőműves viszont ha felrakott egy falat, akkor az ott van, ha bevakolt egy részt, akkor az be van van vakolva. Ott van, látszik. Minden kőműves tudja azonban, hogy nem mindent lehet felújítani, nem mindent lehet megmenteni. Van, hogy bontani kell előtte. Nem véletlen az, hogy sokszor a kőműves mielőtt belekezdene a dologba, belevágja a falba a kalapácsot, hogy megnézze milyen „belülről”. Mi meg kapkodunk a szívünkhöz, hogy „jaj, te jó ég! Mit csinál ez a lakásommal?!” Pedig a dolgát végzi, meg kell néznie, hogy a felújítás előtt bontani kell-e vagy sem.

Jézus komoly „kőműves munkát” végez a hívő ember életében. És nagyon jó megtapasztalni, amikor nem egy lakás, de egy élet épül, szépül, alakul. Időbe telik, ára van, de gyönyörű lesz. Jézus azonban jó „kőműves” és tudja, hogy nem lehet mindent felújítani, megmenteni, van, hogy bontani kell! És Jézus bizony, az igén keresztül is, bontogatja lefelé azokat a dolgokat, amiket nem lehet, és nem is kell megmenteni, átmenteni a hívő életbe. Vagy ha mégis megtettük, akkor ki kell takarítani onnan.

Az első ilyen „fal”, amit Jézus le akar ma bontani az a probléma központú istenkép. Az, hogy akkor fordulunk csak az Isten felé, amikor baj van. Sajnos egy kicsit az egyház is ráerősít erre, amikor azt mondja, hogy „majd meglátjátok, ha baj lesz, akkor úgyis eszetekbe jut az Isten!” Mert ugye, zuhanó repülőgépen nincsen ateista – tudjuk jól. És igen, persze az Isten megsegít, valóban. Ez nem is kérdés, de ő nem egy problémamegoldó menedzser, aki mindenféle módszerekkel egyengeti az utunkat.

Múlt héten beszéltünk arról, hogy Vízkereszt ünnepe Jézus nyilvánvalóságának ünnepe. Annak az ünnepe, hogy az emberek számára nyilvánvalóvá vált, hogy kicsoda Jézus. Vagy legalábbis rájöttek arra, hogy ő nem csupán egy ember. Ehhez az ünnephez tartozik a napkeleti bölcsek (régies nevén: három királyok) látogatása Jézusnál (Mt 2,1kk) Jézus megkeresztelkedése (Mt 3,13kk), és a mai történetünk is, a kánai menyegző. Jézus itt teszi meg az első csodáját, vagy ahogyan az ige eredeti nyelve fogalmaz a „kezdeti csodát”. Ha bárkit is megkérdezünk, akár egyháztól távoli embereket, hogy mondjon két-három csodát, amit Jézus tett, akkor biztos hogy a vízen járás (Mk 6,45kk) mellett, a víz borrá változtatása is szerepelni fog a listán.

De térjünk vissza a történetünkhöz. Adott egy lakodalmi helyzet. Már önmagában is izgalmas, hogy Jézust egy ilyen környezetben látjuk. Mulatozás közben, lehet, hogy még ivott és táncolt is! Ilyesmi tudniillik elő szokott fordulni egy lakodalmon. Ez már önmagában falakat bontogat… Szóval lakodalmi helyzet, és Mária Jézus anyja odalép Jézushoz és mondja neki, hogy elfogyott a bor. Ez baj. Nagy baj. Főleg egy lagziban. Jézus azonban nagyon érdekesen reagál: „Vajon énrám tartozik ez, vagy terád, asszony? Nem jött még el az én órám.” Jézus egyszerűen negligálja az édesanyját. „Nem rám tartozik. Nem vagyok sem borász, sem beszállító, de még csak esküvőszervező sem!” Később Jézus persze megoldja a problémát, hiszen a vizet borrá változtatja, de nem azért, amiért elsőre gondoljuk. Nem azért, mert (1) neki az a dolga, hogy a problémákat, sőt, a mi problémáinkat megoldja, és még csak nem is azért (2) mert az anyja kérte rá! Főleg a katolikus testvérek értelmezik ez utóbbi gondolat szerint a történetet. Látszik is, hogy elég komolyan lepattintja Máriát. A kapcsolat ugyanis, (amely a mi Jézushoz és az Atyához való viszonyulásunk is az alapja) nem a probléma és Jézus, de még csak nem is Mária és Jézus között van (legalábbis ebben a helyzetben), hanem történetben néma és meg sem jelenő ifjú pár és Jézus között van! Jézus nem Mária, a násznép, a vőfély, az esküvőszervező vagy még ki tudja kinek a problémáját oldotta meg, hanem az ifjú párnak, aki nem mellesleg, semmit nem tudott az egészből. Nekik okozott örömet, és tette zavartalanná számukra a nagy napot!

Jézus lebontja a problémamegoldó istenkép falát és a boldogulásunkat és örömeinket is szem előtt tartó Istent hozza elénk. Ez milyen jó!

A második fal, amit Jézus lebont nagyon hasonló. Az eszközként használt Isten képét bontja le bennünk. Sokszor (akinek nem inge…) bizony eszközként tekintünk Istenre és az imára. Én imádkozom, esetleg még próbálkozom úgy is élni, ahogyan gondolom, hogy Istennek tetszik, és akkor ő megadja majd, amit kérek. Csakhogy ez nem ilyen „adok-kapok-mindenki jól jár” dolog. Miután Jézus beszélgetése lezajlott Máriával, Mária ezt mondta a szolgáknak: „Bármit mond nektek, tegyétek meg! Volt ott hat kőveder a zsidók tisztálkodási rendje szerint, amelyekbe egyenként két vagy három metréta fért. Jézus így szólt hozzájuk: Töltsétek meg a vedreket vízzel! És megtöltötték színültig. Majd ezt mondta nekik: Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak! Ők pedig vittek.” Csak, hogy értsük a dolog súlyosságát: Egy „métréta” kb. 40 liter. Minden kőkorsóba 2-3 métréta fért bele. Tehát a legóvatosabb becslések szerint is 480 liter vizet kellett odahordani a szolgáknak. És higgyük el lett volna jobb dolguk is, egy lakodalomban, mint vizet hordani. És nem volt kerti csap meg slag, hanem valószínűleg vödrökkel tették meg, kútból húzva! Ez azért nem kis munka. Aztán miután megtették vinni kellett belőle a násznagynak, hogy kóstolja meg, a mosakodási célra használt kővedrekbe hordott vizet! Érezzük, hogy milyen abszurd! Mégis megtették! Micsoda példa ez a számunkra! A csodára, Isten örömszerző-gondoskodó szeretetére éhes hívő ember példát meríthet ebből. Jézus természetesen bárhogyan meg tudta volna tenni, és ma is bárhogyan megtenné a csodát. De ebben a történetben kaptunk egy jó, követendő példát: Az ember akkor tapasztalhatja meg igazán az Isten közelségét és munkáját, ha életvitelszerűen hallgat Őrá! Nem eszköznek tekinti, hanem annak ami, Istennek, és rábízza magát, még akkor is, ha látszólag, emberi számítás és a racionalitás szerint nonszensz! Persze az ember magából indul ki, de akkor is tudnunk kell, hogy Isten nem ember, nem úgy viselkedik, nem úgy gondolkodik „Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az Úr.” - írja Ézsaiás (55,8)

Ez azonban jó hír! Milyen jó, hogy van Istenünk, és ő valóban Isten, és akként viselkedik is! Mi a dolgunk azon túl, amiről beszéltünk, hogy ne csak a problémákat megoldó eszközt lássuk Őbenne? A nyitottság, hogy nyitottak legyünk az Úrra. Járjunk hát nyitott szemmel, hogy észrevegyük az ő csodáit, és járjunk nyitott szívvel, hogy szívünkre is vegyük azokat! Ámen