Jézus és Arany (prédikáció, Ajka, Nagycsütörtök, 2018.03.29.)


textus: Jel 3,20-22
Jézus mondja: „20 Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem. 21 Aki győz, annak megadom, hogy velem együtt üljön az én trónomon; mint ahogy én is győztem, és Atyámmal együtt ülök az ő trónján. 22 Akinek van füle, hallja meg, amit a Lélek mond a gyülekezeteknek!





Kezdjük egy kérdéssel. Ha egyetlen egy költeményt kellene választani Arany Jánostól, amit mindenki ismer, és amit mindenki megtanult egykor, vagy majd – remélhetőleg – fog, akkor melyik lenne az? […] Nem, nem a Toldira gondoltam, bár az is lehetne akár. […] Igen, a Családi kör. Ez azok közé a kevesek közé tartozik, melyeket részben még ma is tudok. Az első versszakot biztosan.


„Este van, este van: kiki nyúgalomba!
Feketén bólingat az eperfa lombja,
Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,
Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.
Mintha lába kelne valamennyi rögnek,
Lomha földi békák szanaszét görögnek,
Csapong a denevér az ereszt sodorván,
Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán.”

Nem is maga vers fogott meg igazán, vagy akár a számtalan mondanivalója. Inkább a hangulata és képiessége az, ami fantasztikusan gazdag. Miközben mondjuk, vagy halljuk a verset szinte látjuk magunk előtt a jeleneteket az éji bogárral és a csonka toronnyal… Csodálatosan festi meg számunkra a költő, egyre és egyre színesebbre az estének a képét. Néha nem tudjuk, hogy álló, vagy mozgókép van előttünk.
És ebbe a képbe érkezik meg a kilencedik versszakban a koldus veterán (azaz katonaviselt férfi), akit én magamban mindig csak a Vándorként emlegetek.


„De vajon ki zörget? „Nézz ki, fiam Sára:
Valami szegény kér helyet éjtszakára:
Mért ne fogadnók be, ha tanyája nincsen,
Mennyit szenved úgy is, sok bezárt kilincsen!””

Döbbenetes a kép. Valaki, aki be akarna jönni, hogy része legyen egy családnak, de annyiszor kap visszautasítást, hogy már szenved „sok bezárt kilincsen”! Erről pedig mindig az egyetemi évek ugranak be. Az egyetem alatt végig dolgozva, egy idei szórólapot osztogattam. Méghozzá nem is akárhogyan, hanem piros lámpánál autóknak. Ez akkoriban még nagyon új dolog volt. Nem úgy mint ma, hogy már szinte nincsen Pesten olyan lámpás hely, ahol ne akarnának kérni, vagy adni valamit. Szóval azok alatt a hónapok alatt megtanultam, hogy milyen jó az elfogadás és milyen szenvedés tud lenni a visszautasítás, a sok bezárt kilincs. Mert sokan elfogadták, de még többen visszautasították a szórólapot, ami a tanulást, az mindennapi megélhetést jelentette számomra.
Azt mondhatnánk, hogy „szép-szép persze, de azért bekéredzkedni egy otthonba éjszakára az nem ugyanaz, mint a Bécsi út egyik lámpás kereszteződése”. Igen, valóban nem, ezért nagyon különleges a Családi kör. Mert a befogadott vándorral a családi kör nem válik családi kör plusz még valakivé, hanem családi kör, szoros egység marad.
A mai igénkben egy sok mindenben hasonló, de sok mindenben más helyzet van leírva. „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.”-mondja Jézus. Hasonló a két kép között, hogy mind a Vándor, mind pedig Jézus ott áll az ajtó előtt. De amíg a Vándor egy konkrét címen van, addig Jézus nem mondjuk a Kossuth utca 825., vagy az Ady Endre utca 934. előtt, hanem a életünk, lelkünk ajtaja előtt. Közös az, hogy mind a ketten nagyon be akarnak jönni. De amíg a Vándor vágyát a szükség fűti, tudniillik ő neki létszükséglet bekéredzkedni valahová, addig Jézus velünk való közösségének vágyát a tiszta, megmentő szeretet vezérli. Mert Jézusnak vágya az, hogy velünk legyen, vágya az, hogy bejöhessen, hogy része lehessen az életünknek, hogy közösségben legyen velünk. Nem kellene, hogy megtegye, sőt még akár el is várhatná, mint Isten Fia, hogy könyörögjünk a belépéséért, de – egészen elképzelhetetlen módon – ő maga ajánlja fel és vágyik rá!
És még csak titkolni sem akarja, hogy mit szeretne „ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem” Asztalhoz ülne, vacsorához, amely talán a legintimebb közösségi esemény képe. És mit mond: nem azt, hogy „az asztalnál akarok ülni”, és azt sem, hogy „adjatok nekem enni”, hanem „vele vacsorálok, ő pedig énvelem”. Közösség, amely nem kunyeráláson alapul, hanem kölcsönösségen „vele vacsorálok, ő pedig énvelem”.
És innentől kezdve, már nem is én terítem azt a bizonyos lelki asztalt, hanem Jézus. Mert nem az Ő számára létszükséglet a befogadtatás, hanem a mi számunkra, hogy befogadjuk Őt! És valójában nem mi adunk menedéket neki, hanem Ő lesz menedék a számunkra.
És nem csak nekünk, hanem mindenkinek, akik közel áll hozzánk, a mi családi körünknek. Mert, ha Arany János össze tudta hozni azt, hogy a Vándor jelenlétével a családi kör, családi kör maradt, akkor Jézus bőven meg tudja tenni, hogy ne „csupán” családi kör maradjon a családi kör, hanem még „családi kör”-ebb legyen.
Ráadásul mindezt duplán. Egyrészről a családunk, rokonságunk kapcsán, ahol Jézus (akár általunk is) helyre hozhat helyzeteket, dolgokat, vagy éppen még mélyebbé és teljesebbé tehet kapcsolatokat. Másrészt pedig kapunk tőle egy újabb családi kört, ahol testvérek vesznek körül bennünket, keresztény testvérek, a gyülekezet.
Ma Nagycsütörtök van, az Úrvacsora ajándéka megalapításának ünnepe. Jézus asztalközösséget, vagy ha úgy tetszik családi kört farag a tanítványok csoportjából. És ezt akarja ma velünk is tenni. Ott áll az ajtónk, a lelki ajtónk előtt és várja, hogy beengedjük Őt. És itt van, asztalt terít számunkra, amelyben menedék, kegyelem, közösség, bűnbocsánat és szeretet van. Így legyen!

Megjegyzések

  1. Nagyon szép prédikáció! :-)

    Szinte látom magam előtt, hogy Jézus ott áll az ajtónk előtt, és amikor mi azt kinyitjuk (remélem, minél többen teszik ezt!), akkor hirtelen minden megváltozik. Mi leszünk a Vándorok, és igazából mi érezhetjük magunkat (szerintem) befogadottnak...

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mi a különbség az evangélikus, a katolikus és a református úrvacsora/áldozás között? (Evlelkész podcast #13)

Sült hal és reformáció (prédikáció, Reformáció ünnepe, 2020.10.31.)

A kenyér öröme (prédikáció, Padragkút-Ajka, Böjt 4. vasárnapja, 2017.03.26.)