Jézus és Arany (prédikáció, Ajka, Nagycsütörtök, 2018.03.29.)
textus:
Jel 3,20-22
Jézus
mondja: „20 Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha
valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz,
és vele vacsorálok, ő pedig énvelem. 21 Aki győz, annak megadom,
hogy velem együtt üljön az én trónomon; mint ahogy én is
győztem, és Atyámmal együtt ülök az ő trónján. 22 Akinek van
füle, hallja meg, amit a Lélek mond a gyülekezeteknek!”
Kezdjük egy kérdéssel. Ha egyetlen egy költeményt kellene választani Arany Jánostól, amit mindenki ismer, és amit mindenki megtanult egykor, vagy majd – remélhetőleg – fog, akkor melyik lenne az? […] Nem, nem a Toldira gondoltam, bár az is lehetne akár. […] Igen, a Családi kör. Ez azok közé a kevesek közé tartozik, melyeket részben még ma is tudok. Az első versszakot biztosan.
„Este
van, este van: kiki nyúgalomba!
Feketén bólingat az eperfa lombja,
Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,
Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.
Mintha lába kelne valamennyi rögnek,
Lomha földi békák szanaszét görögnek,
Csapong a denevér az ereszt sodorván,
Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán.”
Feketén bólingat az eperfa lombja,
Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,
Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.
Mintha lába kelne valamennyi rögnek,
Lomha földi békák szanaszét görögnek,
Csapong a denevér az ereszt sodorván,
Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán.”
Nem
is maga vers fogott meg igazán, vagy akár a számtalan
mondanivalója. Inkább a hangulata és képiessége az, ami
fantasztikusan gazdag. Miközben mondjuk, vagy halljuk a verset
szinte látjuk magunk előtt a jeleneteket az éji bogárral és a
csonka toronnyal… Csodálatosan festi meg számunkra a költő,
egyre és egyre színesebbre az estének a képét. Néha nem tudjuk,
hogy álló, vagy mozgókép van előttünk.
És
ebbe a képbe érkezik meg a kilencedik versszakban a koldus veterán
(azaz katonaviselt férfi), akit én magamban mindig csak a Vándorként emlegetek.
„De
vajon ki zörget? „Nézz ki, fiam Sára:
Valami szegény kér helyet éjtszakára:
Mért ne fogadnók be, ha tanyája nincsen,
Mennyit szenved úgy is, sok bezárt kilincsen!””
Valami szegény kér helyet éjtszakára:
Mért ne fogadnók be, ha tanyája nincsen,
Mennyit szenved úgy is, sok bezárt kilincsen!””
Döbbenetes
a kép. Valaki, aki be akarna jönni, hogy része legyen egy
családnak, de annyiszor kap visszautasítást, hogy már szenved
„sok bezárt kilincsen”! Erről pedig mindig az egyetemi évek
ugranak be. Az egyetem alatt végig dolgozva, egy idei szórólapot
osztogattam. Méghozzá nem is akárhogyan, hanem piros lámpánál
autóknak. Ez akkoriban még nagyon új dolog volt. Nem úgy mint ma,
hogy már szinte nincsen Pesten olyan lámpás hely, ahol ne
akarnának kérni, vagy adni valamit. Szóval azok alatt a hónapok
alatt megtanultam, hogy milyen jó az elfogadás és milyen szenvedés
tud lenni a visszautasítás, a sok bezárt kilincs. Mert sokan
elfogadták, de még többen visszautasították a szórólapot, ami
a tanulást, az mindennapi megélhetést jelentette számomra.
Azt
mondhatnánk, hogy „szép-szép persze, de azért bekéredzkedni
egy otthonba éjszakára az nem ugyanaz, mint a Bécsi út egyik
lámpás kereszteződése”. Igen, valóban nem, ezért nagyon
különleges a Családi kör. Mert a befogadott vándorral a családi
kör nem válik családi kör plusz még valakivé, hanem családi
kör, szoros egység marad.
A
mai igénkben egy sok mindenben hasonló, de sok mindenben más
helyzet van leírva. „Íme, az ajtó előtt állok, és
zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót,
bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.”-mondja
Jézus. Hasonló a két kép között, hogy mind a Vándor, mind
pedig Jézus ott áll az ajtó előtt. De amíg a Vándor egy konkrét
címen van, addig Jézus nem mondjuk a Kossuth utca 825., vagy az Ady
Endre utca 934. előtt, hanem a életünk, lelkünk ajtaja előtt.
Közös az, hogy mind a ketten nagyon be akarnak jönni. De amíg a
Vándor vágyát a szükség fűti, tudniillik ő neki létszükséglet
bekéredzkedni valahová, addig Jézus velünk való közösségének
vágyát a tiszta, megmentő szeretet vezérli. Mert Jézusnak vágya
az, hogy velünk legyen, vágya az, hogy bejöhessen, hogy része
lehessen az életünknek, hogy közösségben legyen velünk. Nem
kellene, hogy megtegye, sőt még akár el is várhatná, mint Isten
Fia, hogy könyörögjünk a belépéséért, de – egészen
elképzelhetetlen módon – ő maga ajánlja fel és vágyik rá!
És még csak titkolni sem akarja, hogy mit szeretne „ha valaki
meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és
vele vacsorálok, ő pedig énvelem” Asztalhoz ülne,
vacsorához, amely talán a legintimebb közösségi esemény képe.
És mit mond: nem azt, hogy „az asztalnál akarok ülni”, és azt
sem, hogy „adjatok nekem enni”, hanem „vele vacsorálok, ő
pedig énvelem”. Közösség, amely nem kunyeráláson alapul,
hanem kölcsönösségen „vele vacsorálok, ő pedig énvelem”.
És
innentől kezdve, már nem is én terítem azt a bizonyos lelki
asztalt, hanem Jézus. Mert nem az Ő számára létszükséglet a
befogadtatás, hanem a mi számunkra, hogy befogadjuk Őt! És
valójában nem mi adunk menedéket neki, hanem Ő lesz menedék a
számunkra.
És
nem csak nekünk, hanem mindenkinek, akik közel áll hozzánk, a mi
családi körünknek. Mert, ha Arany János össze tudta hozni azt,
hogy a Vándor jelenlétével a családi kör, családi kör maradt,
akkor Jézus bőven meg tudja tenni, hogy ne „csupán” családi
kör maradjon a családi kör, hanem még „családi kör”-ebb
legyen.
Ráadásul
mindezt duplán. Egyrészről a családunk, rokonságunk kapcsán,
ahol Jézus (akár általunk is) helyre hozhat helyzeteket, dolgokat,
vagy éppen még mélyebbé és teljesebbé tehet kapcsolatokat.
Másrészt pedig kapunk tőle egy újabb családi kört, ahol
testvérek vesznek körül bennünket, keresztény testvérek, a
gyülekezet.
Ma
Nagycsütörtök van, az Úrvacsora ajándéka megalapításának
ünnepe. Jézus asztalközösséget, vagy ha úgy tetszik családi
kört farag a tanítványok csoportjából. És ezt akarja ma velünk
is tenni. Ott áll az ajtónk, a lelki ajtónk előtt és várja,
hogy beengedjük Őt. És itt van, asztalt terít számunkra,
amelyben menedék, kegyelem, közösség, bűnbocsánat és szeretet
van. Így legyen!
Nagyon szép prédikáció! :-)
VálaszTörlésSzinte látom magam előtt, hogy Jézus ott áll az ajtónk előtt, és amikor mi azt kinyitjuk (remélem, minél többen teszik ezt!), akkor hirtelen minden megváltozik. Mi leszünk a Vándorok, és igazából mi érezhetjük magunkat (szerintem) befogadottnak...