Kitáblázva (prédikáció, Padragkút-Ajka, Nagypéntek, 2018.03.30.)


textus: Jn 19,16-30
16 Ekkor kiszolgáltatta őt nekik, hogy megfeszítsék. Átvették tehát Jézust, 17 ő pedig maga vitte a keresztet, és kiért az úgynevezett Koponya-helyhez, amelyet héberül Golgotának neveznek. 18 Ott megfeszítették őt, és vele másik kettőt, jobbról és balról, középen pedig Jézust. 19 Pilátus feliratot is készíttetett, és rátétette a keresztre. Ez volt ráírva: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. 20 A zsidók közül sokan olvasták ezt a feliratot, amely héberül, latinul és görögül volt írva, ugyanis közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. 21 A zsidók főpapjai akkor szóltak Pilátusnak: Ne azt írd: A zsidók királya, hanem ahogyan ő mondta: A zsidók királya vagyok. 22 Pilátus így válaszolt: Amit megírtam, megírtam. 23 A katonák pedig, amikor megfeszítették Jézust, fogták felsőruháit, elosztották négy részre, mindegyik katonának egy részt. Fogták köntösét is, amely varratlan volt, felülről végig egybeszőve. 24 Ezt mondták egymásnak: Ezt ne szakítsuk szét, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen! Így teljesedett be az Írás: „Elosztották ruháimat maguk között, és köntösömre sorsot vetettek.” Ezt tették a katonák. 25 Jézus keresztjénél ott állt anyja és anyjának nővére, Mária, Klópás felesége, valamint a magdalai Mária. 26 Amikor Jézus meglátta, hogy ott áll anyja és az a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: Asszony, íme, a te fiad! 27 Azután így szólt a tanítványhoz: Íme, a te anyád! És ettől az órától fogva otthonába fogadta őt az a tanítvány.
28 Jézus ezek után tudva, hogy már minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: Szomjazom. 29 Volt ott egy ecettel tele edény. Egy szivacsot ecettel megtöltve izsópra tűztek, és odatartották a szájához. 30 Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: Elvégeztetett! És fejét lehajtva, kilehelte lelkét.





Tudom, hogy nagyon erős ez a kép, amit az ige tár elénk. Szinte előttünk van Krisztus Urunk keresztje. Nagyon megragad bennünket. Azt hiszem, hogy ilyen csend még igehirdetési alapige után nem volt a templomban. Most mégis azt kérem, hogy kicsit lépjünk ki ebből a képből. No, nem azért, hogy örökre magunk mögött hagyjuk, hanem azért utána, visszalépve egy még jobban megragadjon bennünket.
Tehát kilépve, gondoljuk végig egy kicsit, hogy mi kell egy nagy utazáshoz. Nem egy kicsi kiránduláshoz, vagy egy egynapos látogatáshoz, hanem egy igazán nagy utazáshoz. Először is: mit pakolnánk be a táskába bőröndbe? […] Mindenképpen élelmet, innivalót, ruhákat, a mindennapokban használt eszközöket, pipereholmit, könyvet, telefont, iratokat, útlevelet, ha szükséges… Azt hiszem a végtelenségig folytatódhatna a felsorolás, hiszen az alap dolgokon túl, biztosan mindenkinek lenne olyan személyes bepakolni valója, amelyre talán más nem is gondolna.
Aztán persze valahogyan közlekedni is kell. Valaki autóval, valaki busszal, vonattal, repülővel, netán hajóval… Mindenkinek a vérmérséklete, ízlése, és pénztárcája szerint. Mert velemivel menni kell, valamivel utazni kell.
Egy utazás a végéhez közeledik a mai igénkben. Egy nagy utazás… A legnagyobb. Jézus Krisztus eljött hozzánk, és nagyon hosszú utat tett meg, hogy ideérjen. Ő azonban nem sok mindent hozott magával. Nem voltak telepakolt bőröndök, kitömött táskák, hanem csak egyetlen egy dolog volt az, amit Jézus magával hozott hozzánk: a szeretet. És a szeretet volt az is, amely mindegy jármű, elhozta őt ide. Mert a mennyből nincsen vonat, és nem vezet ide autópálya sem, csakis a szeretet tudta „ideröpíteni” a Megváltót.
Nem volt könnyű ez az utazás. Egyrészt mindannyian tudjuk, hogy az emberlét sokszor milyen nehéz és keserű tud lenni, már önmagában is… De Jézus nem „csupán” az emberlétet hordozta, hanem minden bűnt, bajt, átkot és szenvedést is. Az utazása célja nem a kikapcsolódás volt, egy kis vakáció, nem egy kedves látogató volt ő, aki jön, aztán megy anélkül, hogy nyomot hagyna. Ő okkal, mégpedig nagyon nyomós okkal utazott hozzánk: hogy megmentsen minket. Amikor most a kereszten láthatjuk Őt, azt hihetnénk, hogy ő szorul segítségre, de nem. Mi szorulunk rá az ő keresztjére! Valódi szenvedés volt, amit megélt, hogy nekünk a menny lehessen az osztályrészünk. Áldozatot hozott, a legvégsőt… Sőt, még ennél is többet, mert ő nem egy önfeláldozó ember volt, hanem Isten Fia, aki maga is egy az Atyával, Isten. Maga a Mindenható jött el Krisztusban és szenvedett értünk. Éppen ezért sokan azt gondolják, hogy kereszténység szenvedés-orientált, hogy minekünk, keresztényeknek, szenvednünk kell, sőt még talán szeretünk is szenvedni. Hát, ennél nem sok minden áll messzebbre a valóságtól!
Krisztus utolsó szava a kereszten ez volt: „Elvégeztetett!” Micsoda mélysége van enne a szónak! Ez a szó (az eredeti görögben: teleó) azt is jelenti, hogy „tökéletesnek lenni”, meg azt is „befejezni”. Krisztus áldozata, melyet a kereszten hozott értünk, tökéletes volt. Tökéletes volt abban az értelemben, hogy nem volt hiányos. Jézus elvégzett mindent, amit kellett, és befejezte a megváltás művét. Mindezt pontosan azért tette, azért szenvedett, hogy NE nekünk kelljen szenvedni, hogy NEKÜNK ne kelljen szenvedni! Jézus az örök szenvedéstől szabadított meg minket! Ettől még van rossz a földön, igen. Sőt a szenvedés, melytől semelyikünk sem mentes, rossz, de olykor még a hasznunkra is válthat. De semmiképpen sem jó a szenvedés, semmiképpen sem üdvös az ember számára! Jézus utolsó szavával – „Elvégeztetett!”- nekimegy minden olyan akaratnak, és ellenáll minden olyan törekvésnek, amely szerint valamit tenni kell az üdvösségért, még ha szenvedés is! Mert nem kell, és nem is lehet!
Jézus azért utazott hozzánk, szeretet által vezérelve, hogy mindazt megtegye, amit kell. És számunkra is „kitáblázta” az utat, amely őhozzá visz! „Pilátus feliratot is készíttetett, és rátétette a keresztre. Ez volt ráírva: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. A zsidók közül sokan olvasták ezt a feliratot, amely héberül, latinul és görögül volt írva, ugyanis közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. A zsidók főpapjai akkor szóltak Pilátusnak: Ne azt írd: A zsidók királya, hanem ahogyan ő mondta: A zsidók királya vagyok. Pilátus így válaszolt: Amit megírtam, megírtam.” Biztos vagyok benne, hogy találkoztunk már annak a táblának az ábrázolásával, melyen ez négy betű van felírva: INRI. Ez pedig nem mást jelent, mint „Iesus Nasarenus Rex Iudeorum” (latin), magyarul pedig az előbb hallottuk: „A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA.” 

Hagyományosan a vádat írták fel egy táblára a kereszten függő feje fölé, hogy mindenki tudja, mi miatt ítélték ilyen szörnyű halálra. Jézus feje fölött ott a vád, amely számunkra azonban a reményt jelenti! Mert ő király! A kereszten szenvedve, önként, értünk – ő ott is király, Úr, elképzelhetetlen hatalom birtokosa! Ugyanaz az Úr, aki gyógyított, aki tanított, aki csodát tett, akiről az Ószövetség is írt, hogy el fog jönni, és ugyanaz az Úr, akit királyként fogadtak Virágvasárnap Jeruzsálem lakói. És ige, ma mi is elindulhatunk ezt a négybetűs útjelző táblát figyelve, sőt belekapaszkodva, azon az úton, melyen ő jött hozzánk, s melyet számunkra kétirányúvá tett az Atyához!
Nincsen másban üdvösség! Nem kell más, és nem is lehet más az utunk az Istenhez! Nincsen önmegváltás, nincsen megvilágosodás, melyet nem a Krisztus világít meg! Éppen ezért halt meg a kereszten a Fiúisten! Mert ez egy olyan botrány, amely hatalmas „óriásplakátként” áll minden időben és korban, hogy tekintetünket megragadja, szívünket odavonzza! „Nézd meg ember, mit tett érted az Isten!” Ámen!

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mi a különbség az evangélikus, a katolikus és a református úrvacsora/áldozás között? (Evlelkész podcast #13)

Sült hal és reformáció (prédikáció, Reformáció ünnepe, 2020.10.31.)

A kenyér öröme (prédikáció, Padragkút-Ajka, Böjt 4. vasárnapja, 2017.03.26.)