Kitáblázva (prédikáció, Padragkút-Ajka, Nagypéntek, 2018.03.30.)
textus:
Jn 19,16-30
„16
Ekkor kiszolgáltatta őt nekik, hogy megfeszítsék. Átvették
tehát Jézust, 17 ő pedig maga vitte a keresztet, és kiért az
úgynevezett Koponya-helyhez, amelyet héberül Golgotának neveznek.
18 Ott megfeszítették őt, és vele másik kettőt, jobbról és
balról, középen pedig Jézust. 19 Pilátus feliratot is
készíttetett, és rátétette a keresztre. Ez volt ráírva: A
NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. 20 A zsidók közül sokan
olvasták ezt a feliratot, amely héberül, latinul és görögül
volt írva, ugyanis közel volt a városhoz az a hely, ahol
megfeszítették Jézust. 21 A zsidók főpapjai akkor szóltak
Pilátusnak: Ne azt írd: A zsidók királya, hanem ahogyan ő
mondta: A zsidók királya vagyok. 22 Pilátus így válaszolt: Amit
megírtam, megírtam. 23 A katonák pedig, amikor megfeszítették
Jézust, fogták felsőruháit, elosztották négy részre, mindegyik
katonának egy részt. Fogták köntösét is, amely varratlan volt,
felülről végig egybeszőve. 24 Ezt mondták egymásnak: Ezt ne
szakítsuk szét, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen! Így
teljesedett be az Írás: „Elosztották ruháimat maguk között,
és köntösömre sorsot vetettek.” Ezt tették a katonák. 25
Jézus keresztjénél ott állt anyja és anyjának nővére, Mária,
Klópás felesége, valamint a magdalai Mária. 26 Amikor Jézus
meglátta, hogy ott áll anyja és az a tanítvány, akit szeretett,
így szólt anyjához: Asszony, íme, a te fiad! 27 Azután így
szólt a tanítványhoz: Íme, a te anyád! És ettől az órától
fogva otthonába fogadta őt az a tanítvány.
28
Jézus ezek után tudva, hogy már minden elvégeztetett, hogy
beteljesedjék az Írás, így szólt: Szomjazom. 29 Volt ott egy
ecettel tele edény. Egy szivacsot ecettel megtöltve izsópra
tűztek, és odatartották a szájához. 30 Miután Jézus elfogadta
az ecetet, ezt mondta: Elvégeztetett! És fejét lehajtva, kilehelte
lelkét.”
Tudom, hogy nagyon erős ez a kép, amit az ige tár elénk. Szinte előttünk van Krisztus Urunk keresztje. Nagyon megragad bennünket. Azt hiszem, hogy ilyen csend még igehirdetési alapige után nem volt a templomban. Most mégis azt kérem, hogy kicsit lépjünk ki ebből a képből. No, nem azért, hogy örökre magunk mögött hagyjuk, hanem azért utána, visszalépve egy még jobban megragadjon bennünket.
Tehát
kilépve, gondoljuk végig egy kicsit, hogy mi kell egy nagy
utazáshoz. Nem egy kicsi kiránduláshoz, vagy egy egynapos
látogatáshoz, hanem egy igazán nagy utazáshoz. Először is: mit
pakolnánk be a táskába bőröndbe? […] Mindenképpen élelmet,
innivalót, ruhákat, a mindennapokban használt eszközöket,
pipereholmit, könyvet, telefont, iratokat, útlevelet, ha szükséges…
Azt hiszem a végtelenségig folytatódhatna a felsorolás, hiszen az
alap dolgokon túl, biztosan mindenkinek lenne olyan személyes
bepakolni valója, amelyre talán más nem is gondolna.
Aztán
persze valahogyan közlekedni is kell. Valaki autóval, valaki
busszal, vonattal, repülővel, netán hajóval… Mindenkinek a
vérmérséklete, ízlése, és pénztárcája szerint. Mert
velemivel menni kell, valamivel utazni kell.
Egy
utazás a végéhez közeledik a mai igénkben. Egy nagy utazás… A
legnagyobb. Jézus Krisztus eljött hozzánk, és nagyon hosszú utat
tett meg, hogy ideérjen. Ő azonban nem sok mindent hozott magával.
Nem voltak telepakolt bőröndök, kitömött táskák, hanem csak
egyetlen egy dolog volt az, amit Jézus magával hozott hozzánk: a
szeretet. És a szeretet volt az is, amely mindegy jármű, elhozta
őt ide. Mert a mennyből nincsen vonat, és nem vezet ide autópálya
sem, csakis a szeretet tudta „ideröpíteni” a Megváltót.
Nem
volt könnyű ez az utazás. Egyrészt mindannyian tudjuk, hogy az
emberlét sokszor milyen nehéz és keserű tud lenni, már önmagában
is… De Jézus nem „csupán” az emberlétet hordozta, hanem
minden bűnt, bajt, átkot és szenvedést is. Az utazása célja nem
a kikapcsolódás volt, egy kis vakáció, nem egy kedves látogató
volt ő, aki jön, aztán megy anélkül, hogy nyomot hagyna. Ő
okkal, mégpedig nagyon nyomós okkal utazott hozzánk: hogy
megmentsen minket. Amikor most a kereszten láthatjuk Őt, azt
hihetnénk, hogy ő szorul segítségre, de nem. Mi szorulunk rá az
ő keresztjére! Valódi szenvedés volt, amit megélt, hogy nekünk
a menny lehessen az osztályrészünk. Áldozatot hozott, a
legvégsőt… Sőt, még ennél is többet, mert ő nem egy
önfeláldozó ember volt, hanem Isten Fia, aki maga is egy az
Atyával, Isten. Maga a Mindenható jött el Krisztusban és
szenvedett értünk. Éppen ezért sokan azt gondolják, hogy
kereszténység szenvedés-orientált, hogy minekünk,
keresztényeknek, szenvednünk kell, sőt még talán szeretünk is
szenvedni. Hát, ennél nem sok minden áll messzebbre a valóságtól!
Krisztus
utolsó szava a kereszten ez volt: „Elvégeztetett!”
Micsoda mélysége van enne a szónak! Ez a szó (az eredeti
görögben: teleó) azt is jelenti, hogy „tökéletesnek lenni”,
meg azt is „befejezni”. Krisztus áldozata, melyet a kereszten
hozott értünk, tökéletes volt. Tökéletes volt abban az
értelemben, hogy nem volt hiányos. Jézus elvégzett mindent, amit
kellett, és befejezte a megváltás művét. Mindezt pontosan azért
tette, azért szenvedett, hogy NE nekünk kelljen szenvedni, hogy
NEKÜNK ne kelljen szenvedni! Jézus az örök szenvedéstől
szabadított meg minket! Ettől még van rossz a földön, igen. Sőt
a szenvedés, melytől semelyikünk sem mentes, rossz, de olykor még
a hasznunkra is válthat. De semmiképpen sem jó a szenvedés,
semmiképpen sem üdvös az ember számára! Jézus utolsó szavával
– „Elvégeztetett!”-
nekimegy minden olyan akaratnak, és ellenáll minden olyan
törekvésnek, amely szerint valamit tenni kell az üdvösségért,
még ha szenvedés is! Mert nem kell, és nem is lehet!
Jézus azért utazott hozzánk, szeretet által vezérelve, hogy
mindazt megtegye, amit kell. És számunkra is „kitáblázta” az
utat, amely őhozzá visz! „Pilátus feliratot is készíttetett,
és rátétette a keresztre. Ez volt ráírva: A NÁZÁRETI JÉZUS, A
ZSIDÓK KIRÁLYA. A zsidók közül sokan olvasták ezt a feliratot,
amely héberül, latinul és görögül volt írva, ugyanis közel
volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. A zsidók
főpapjai akkor szóltak Pilátusnak: Ne azt írd: A zsidók királya,
hanem ahogyan ő mondta: A zsidók királya vagyok. Pilátus így
válaszolt: Amit megírtam, megírtam.” Biztos vagyok benne,
hogy találkoztunk már annak a táblának az ábrázolásával,
melyen ez négy betű van felírva: INRI. Ez pedig nem mást jelent,
mint „Iesus Nasarenus Rex Iudeorum” (latin), magyarul pedig az
előbb hallottuk: „A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA.”
Hagyományosan a vádat írták fel egy táblára a kereszten függő
feje fölé, hogy mindenki tudja, mi miatt ítélték ilyen szörnyű
halálra. Jézus feje fölött ott a vád, amely számunkra azonban a
reményt jelenti! Mert ő király! A kereszten szenvedve, önként,
értünk – ő ott is király, Úr, elképzelhetetlen hatalom
birtokosa! Ugyanaz az Úr, aki gyógyított, aki tanított, aki
csodát tett, akiről az Ószövetség is írt, hogy el fog jönni,
és ugyanaz az Úr, akit királyként fogadtak Virágvasárnap Jeruzsálem lakói. És ige, ma mi is elindulhatunk ezt a
négybetűs útjelző táblát figyelve, sőt belekapaszkodva, azon
az úton, melyen ő jött hozzánk, s melyet számunkra kétirányúvá
tett az Atyához!
Nincsen
másban üdvösség! Nem kell más, és nem is lehet más az utunk az
Istenhez! Nincsen önmegváltás, nincsen megvilágosodás, melyet
nem a Krisztus világít meg! Éppen ezért halt meg a kereszten a
Fiúisten! Mert ez egy olyan botrány, amely hatalmas
„óriásplakátként” áll minden időben és korban, hogy
tekintetünket megragadja, szívünket odavonzza! „Nézd meg ember,
mit tett érted az Isten!” Ámen!
Köszönöm! 10/10.
VálaszTörlés