Köszöntél rendesen? (prédikáció, Padragkút-Ajka, Virágvasárnap, 2018.03.25.)

textus: Jel 1,4-6
4 János, az Ázsiában levő hét gyülekezetnek: Kegyelem nektek és békesség attól, aki van, és aki volt, és aki eljövendő, és a hét lélektől, akik trónja előtt vannak, 5 és Jézus Krisztustól, a hű tanútól, aki elsőszülött a halottak közül, és a föld királyainak fejedelme, aki szeret minket, és vére által megszabadított bűneinktől, 6 aki országa népévé tett minket, papokká Isten, az ő Atyja előtt: övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké.


Mi az, amit először megtanulunk, ha idegen nyelvet akarunk elsajátítani? […] Igen, a köszönést – vagy ha komplexebben nézzük – akkor a bemutatkozást. Miért? Mert egy kapcsolatnak, legyen az bármilyen, az alapja és kezdete a köszönés és a bemutatkozás. De ehhez nem kell idegen nyelvet tanulni, hogy érezzük a köszönés fontosságát. Emlékszem, kislányomnál is, már egészen pici korától kezdve, mikor jött hozzánk valaki, mindig mondtuk neki: „Köszönjél szépen Zoé!”. Persze még a hátáról a hasára sem tudott fordulni, de valahogy minden szülő kényszeresen meg akarja mutatni, hogy a gyerek köszönne,… csak még nem tud. Elköszönésnél pedig nem maradhatott el (a gyerek kezét megfogva, és azzal integetve) a „pápá”. Saját gyerekkoromból pedig jól emlékszem, hogy lelkemre kötötték: „köszönjél rendesen”, és én köszöntem rendesen, és a felnőttek pedig konstatálták: „Milyen rendes gyerek ez. Köszön rendesen.”. Nos, azt hiszem nem kell taglalni tovább, hogy a köszönés milyen fontos dolog.
Kicsit tovább görgetve a gondolatot, az sem mindegy, hogy hogyan köszönünk. Egy köszönés sok mindent elárul a köszönőről, arról akinek köszön, és a kettejük kapcsolatáról is. Nem mindegy, hogy „helló”, „szevasz”, „szia”, „csókolom”, „jó napot”, „tiszteletem”, a napszaknak megfelelő vagy éppen valamilyen más köszönés. Másképpen köszönünk egy családtagnak, egy barátnak, másképpen egy munkatársnak, másképpen a főnöknek, vagy a beosztottnak, másképpen egy ismerősnek és egy ismeretlennek… Sőt még az alapján is változhat a köszönés, hogy hol tartózkodunk. Gondoljunk csak egyházi köszönésünkre: „Erős vár a mi Istenünk!”.
A mai igénk egy köszönés, egy üdvözlés. Ugyan nem személyes, szemtől szembeni, hanem egy levélben megírt köszönés, de attól még az. Hallgassuk meg még egyszer: „Kegyelem nektek és békesség attól, aki van, és aki volt, és aki eljövendő, és a hét lélektől, akik trónja előtt vannak, és Jézus Krisztustól, a hű tanútól, aki elsőszülött a halottak közül, és a föld királyainak fejedelme, aki szeret minket, és vére által megszabadított bűneinktől, aki országa népévé tett minket, papokká Isten, az ő Atyja előtt: övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké.” Elsőre – pontosabban másodjára – kicsit terjengősnek tűnhet. Talán egy „üdv”, vagy maximum egy „Erős vár a mi Istenünk” is megtette volna… János apostol köszönése, üdvözlése eredetileg ázsiai (ami nem a földrészt, hanem a Római Birodalom egy tartományát, kisebb területét jelentette) gyülekezetek számára íródott, de most nekünk is szól. Azonban János nem azért köszön így, mert mondjuk grafomán volt, vagy éppen szerette a barokkos, túlcizellált megfogalmazásokat, de nem is a túl sok levélpapír kényszerítő ereje volt ennek a köszönésnek, de legalábbis a hosszának az oka, hanem az, mert már ez is önmagában üzenetet hordoz. Hiszen azt mondtuk, hogy a köszönés sok mindent elárul a köszönőről és arról, akinek köszönnek és a kettejük kapcsolatáról. Az ige most nekünk „köszön”. De mit árul el ez a számunkra?
Az első nagyon fontos dolog az, hogy az János nem úgy köszön, mint aki direkt kapcsolatot feltételez közötte és (most éppen) közöttünk. Köszönésben nem csupán az ő és a mi kapcsolatunk jelenik meg, hanem elsősorban az a személy, aki összeköt bennünket, téren és időn át. És ezzel ki is mondja, hogy a keresztény emberek közötti kapcsolat azért lehetséges úgy, ahogy most van, mert van, AKI összeköt bennünket. Ez pedig nem más mint Jézus Krisztus.
És miért ilyen formán szólít meg bennünket az ige? „Kegyelem nektek és békesség”- így kezdi János. Mert az a kozmikus háló, AMI összeköt bennünket, keresztény testvéreket és pluszban még összeköt bennünket a Úrral is, az nem más, mint a Jézus által, számunkra lehetővé, elérhetővé tett kegyelem és békesség.
De mi a kegyelem? Az ige ezt is megosztja velünk. „…és Jézus Krisztustól, a hű tanútól, aki elsőszülött a halottak közül, és a föld királyainak fejedelme, aki szeret minket, és vére által megszabadított bűneinktől” A feltámadás, a szeretet, a bűntől való szabadítás, és az bennünket elfogadás döbbenetes munkája, melyet Jézus tett meg értünk! Ő, aki halálával nem elbukott, hanem győzött, legyőzve magát a halált is! Ezért írja János: „övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké” Ez a győztes Krisztus az, aki összehoz és összeköt bennünket, legyünk akárkik is. És innentől kezdve nem számít, hogy ki milyen, honnan jött, mi a beosztása, társadalmi helyzete, – és ami mostanában igen hangsúlyos – politikai nézete, stb. Mert a kapcsolat közös alapja a Krisztus.
Vajon tudunk-e így tekinteni a Krisztusra az elkövetkező nyolc napban, a nagyhét eseményei során? Tudunk e a Krisztusra mint bennünket összekötő Úrra tekinteni, nem csak akkor, amikor dicsőségesen bevonult Jeruzsálembe, ahogyan ma olvastuk az oltár előtti igében (Mt 21,1-9), és akkor, amikor feltámad, hanem akkor is, mikor szerény vacsoráját költi a toprongyos tanítványokkal, amikor az egyikük elárulja, mikor elfogják, megverik és brutális módon kivégzik…! És tudunk-e rá így tekinteni nem csak akkor, amikor kegyelmesen megadja nekünk, amit kérünk, ott van, segít, hanem akkor is, amikor (látszólag) messze van, nincsen ott, vagy éppen nem halljuk, nem tapasztaljuk őt? Mert ő akkor is győztes Úr, akkor is a világ Ura, akkor is Megváltó, akkor is övé a dicsőség!. Úr. Tudok-e megrendülni ezen? És aztán le tudok-e borulni elé, és kimondani: Uram…?
Ma virágvasárnap van. Nem tudom, hogy tudjuk-e, hogy honnan ered a mai nap elnevezése? Eredetileg Palmarum volt neve, ami – nem meglepő – pálmát jelent. Nálunk valószínűleg azért lett virágvasárnap, mert akár még száz évvel ezelőtt is, az embereknek fogalmuk sem volt arról, hogy mi az a pálma. Így lett Palmarum-ból Virágvasárnap, és a pálma díszítésből barka, ami már (szerencsés esetben) van ilyenkor.
Pálmaágakat lengetve köszöntötték Jézus az emberek, amikor bevonult Jeruzsálembe. Királyi fogadtatásban részesítették, pedig Jézus szamárháton vonult be a városba. Vajon én hogyan tudom köszönteni őt, amikor közeledik felém? Amikor most, a kereszténység legnagyobb ünnepének, a húsvétnak a kapujában itt van közöttünk? Mert azért jön, hogy megmutassa kegyelmét, és ebben nekünk ne feszültségünk, terhünk vagy zaklatottságunk, hanem a legnagyobb békességünk legyen! Az a tudat, hogy Krisztus az enyém és én az övé vagyok! Ámen

Megjegyzések

  1. Ámen! Kitűnő virágvasárnapi prédikáció, köszönöm szépen, hogy olvashattam! :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy másik választás, avagy hova teszed a voksodat (prédikáció, Padragkút-Ajka-Devecser, Böjt 4. vasárnapja, 2018.03.11.)

Víz(kereszt)parti sátorozás (prédikáció, Ajka-Öcs, Vízkereszt ünnepe, 2018.01.07.)

Valóban feltámadt? 1-2. (prédikációk, Húsvét ünnepe, 2018.04.01.-02.)