Te is? Én is. (prédikáció, Ajka-Nemeshany, Böjt 5. vasárnapja, 2018.03.18.)

textus: Gen (1Móz) 14,18-20
18 Melkisédek, Sálém királya kenyeret és bort vitt ki eléje. Ő a Felséges Isten papja volt, 19 megáldotta őt, és ezt mondta: Áldott vagy, Abrám, a Felséges Isten előtt, aki az eget és a földet alkotta! 20 És áldott a Felséges Isten, mert kezedbe adta ellenségeidet! Abrám pedig tizedet adott neki mindenből.




Mindannyiunknak van elképzelése arról, hogy milyen a hívő ember. Direkt nem mondtam evangélikust, mert általában ezek a képek nem nagyon különölnek el felekezetek szerint. Milyen egy keresztény, milyen egy vallásos ember? Mindenkinek vannak elképzelése legyen akár maga is hívő ember, vagy nem. A jó hívőhöz körülbelül ilyen fogalmakat szoktunk társítani: templomba jár, imádkozik, valamelyik egyházhoz tartozik, dob a perselybe, tiszteli a papot, hisz Istenben és Jézusban, és a többi… A hit és az ima kivételével ezek mind olyan dolgok, tettek, hozzáállások, melyek a vasárnaphoz kötődnek. És amúgy ez rendben is van. Azonban ez utóbbi – a hit – amely az imát is mozgatja, bizony kihat a hétköznapokra is. Pontosabban, ha tényleg van, akkor ki kell hatnia. Abban azonban már igencsak megoszlanak a vélemények, hogy milyen egy hívő ember a hétköznapokban. Sokak szerint a hit vasárnapra és csupán a templomba való, nem kell, vagy éppen nem illik hangoztatni a hétköznapokban, hiszen magánügy. Mások szerint pedig az egész csak egy képmutató dolog, ahol az ember vasárnap igyekszik kiváltani a hétköznapok csibészségeit. Megint mások szerint a hétköznapokban is transzparensen kell megélni a hitet, hiszen azt a mandátumot kaptuk Jézustól, hogy minél több embernek eljuttassuk az evangéliumot. Aztán ha mindezt aprópénzre váltjuk még szélesebb skálát kapunk, főleg hogyan-kell, hogyan-nem-lehet kérdéskör mentén.
Ábrahámot, mai történetünk főszereplőjét, a Biblia (az Újszövetségben!) a hit példaképének tartja (Róm 4,9kk), sőt egyenesen a hit hősének is szoktuk őt nevezni. (Az ne tévesszen meg bennünket, hogy itt a Biblia „Abrám”-ot ír. Ugyanarról a személyről van szó, csak az Ábrahám nevet – amin emlegetni szoktuk – később kapja Istentől.) És bizony azt kell mondanunk, hogy Ábrahám a hétköznapokban is keményen megélte a hitét. Volt természetesen, hogy ő is elbukott, de generálisan azt kell mondanunk, hogy tényleg kitartott a hite mellett. „Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívta Isten, hogy induljon el arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni. És elindult, nem tudva, hova megy. Hit által költözött át az ígéret földjére, mint idegenbe, és sátrakban lakott […] Hit által kapott erőt arra is, hogy a meddő Sárával nemzetséget alapítson, noha már idős volt, minthogy hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette.” (Zsid 11,8-9.11)- írja az Újszövetség Ábrahámról, értelmezve történetét. Engedelmeskedett, mikor az Isten arra hívta, költözött, mikor az Úr azt mondta. Erőt kapott amikor kellett, és a meddő felesége fiút szült, amikor az Úr azt megígérte, bár mindketten már nagyszülő korban voltak. Mindezek pedig hit által történtek meg.
Azt kell mondanunk tehát, hogy Ábrahám egy olyan hívő ember volt, aki a hétköznapokban is megélte a hitét, mégpedig olyan, az egésze éltre kiható döntések kapcsán, mint a költözés, a lakóhely váltás, vagy éppen a gyermekvállalás. Azt hiszem, hogy példát vehetünk Ábrahámról és sok mindent tanulhatunk tőle, hogy a sok-sok véleményen túlmutatóan, milyen is egy hívő ember élete!
Itt talán be is lehetne fejezni a prédikációt, hiszen kerek a dolog, és egy gondolatmenet végére értünk. Pedig csak most jön igazán a mai igénk üzenete.
Ábrahám egy győztes csata után van. Igen, jól hallottuk (olvastuk), győztes csata után. Tudniillik Ábrahám hadvezér is volt, annak is kellett lennie, hiszen a Közel-Keleten vándorolt, új lakóhely után kutatva, és bizony az a terület sem ma, sem akkor nem volt valami békés környék. Szóval, egy győztes csata után, mai rövidke szakaszunkban Ábrahám, Melkisédekkel, Sálem királyával találkozik. Ebben még nem lenne semmi rendkívüli, csakhogy… Fogalmunk sincs, hogy kicsoda Melkisédek! Az egész Bibliában csupán két helyen van róla szó – itt és Zsid 7,1kk-ban – és a másik helyen is csak annyit tudunk meg róla, hogy mit jelent a neve („Melkisédek” azt jelenti: igazság királya; a „Sálem” pedig békességet jelent, tehát Melkisédek az igazság és a békesség királya). Ráadásul még ezt a zavarba ejtő tényt is közli a Biblia, hogy tudniillik tényleg fogalmunk sincs, hogy ki ő: „Sem apja, sem anyja, sem nemzetsége, sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs, mivel pedig hasonló az Isten Fiához, pap marad mindörökké.” (Zsid 7,3) Ráadásul az Újszövetség nem átallja Jézushoz hasonlítani Melkisédeket!
És azt olvassuk a mai szakaszunkban, hogy Ábrahám, az Isten által kiválasztott hithős tizedet ad Melkisédeknek. Ez azt jelenti, hogy minden jövedelméből 10%-ot odaad ennek az ismeretlen figurának. Ezzel gyakorlatilag elismeri Melkisédek méltóságát, igazságát, hogy ő tényleg az Isten szerint való ember. Teszi ezt annak ellenére, hogy elvileg ő az a választott személy, akit az Isten elhívott arra, hogy majd a leszármazottain keresztül „hozzon világra” egy népet, Izrael népét, akik a választott népe lesznek, és akik közé majd meg fog érkezni a Megváltó, Jézus Krisztus. Persze ebből Ábrahám még nem tudott (és nem is tudhatott) mindent ilyen konkrétan, csak valami sejtése volt, az Úr ígérete alapján: „Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel. […] Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.” (1Móz 12,2k)
De végül is, mi az ami számunkra üzenet ebből a szakaszból? Az, hogy: lehet másképpen! Az elején beszéltünk arról, hogy mindenkinek van egy képe arról, hogy milyen a jó hívő és a jó Istent követő, hogy lehet jól az Istenről gondolkodni. De mindig lehet másképpen. Az mindig gyanús, ha valaki azt mondja, hogy csak ilyen vagy csak olyan lehet a hívő ember, másmilyen nem lehet. Aki – hogy így mondjam – „egyedül üdvözítőnek” tartja magát, vagy az elképzelését, az bizonyosan téved. Ez persze nem az jelenti, hogy minden relatív, úgysem tudhatjuk pontosan, úgyhogy tök mindegy. Nem, ez is egy tévút. De látnunk kell, hogy az Istennek olyan határtalan a fantáziája, és olyan kikutathatatlanok a tervei és útjai, hogy ki vagyok én, hogy azt mondjam, csak így, vagy csak úgy lehet! És persze a „másképpen” nem egyenlő a „kevésbé”-vel sem! Hinni ugyanis, félszívvel nem lehet!
Éppen ezért Krisztus követői között az elfogadás kell, hogy az első legyen. Ez nem azt jelenti, hogy maradéktalanul át kell vennem a másik gondolkodásmódját, vagy hitéből fakadó életvitelét. Nem. Ez azt jelenti, hogy elfogadom azt, hogy én nem állok az Isten felett, és nem én határozom meg azt, hogy ő hogyan, mire hív el valakit. (Ez különben az alapja az ökumenének, a különböző felekezetek, egyházak közötti egységet munkáló mozgalomnak.) És ebben áldás van. Isten megáldja Ábrahámot, mikor elhíjva, és Melkisédek is megáldja őt, elismeri Ábrahámot: „Áldott vagy, Abrám, a Felséges Isten előtt”. Ábrahám, bár nem szólal meg a történetben, de tizedet ad Melkisédeknek. Melkisédek pedig Isten előtt áldottnak mondja Ábrahámot. És ebben a kölcsönös elfogadásban tisztelik egymásban az Isten emberét, és erősítik egymást.
Erre van szükségünk az egyházban! Erre a kölcsönösségre, erre a tiszteletre. Én ilyen vagyok, ő pedig olyan, de mindketten egy helyre, Krisztushoz tartozunk! Ez a fajta egység, amely nem az egyformaságon, hanem a kölcsönös elfogadáson és tiszteleten alapul, sehol sem valósul meg csakis kizárólag az egyházban. Ez a különleges közösség az, amire elhívást kaptunk (többek között)! Ezt az egységet munkáljuk! És nem utolsósorban ez az, ami a világ számára vonzó lesz, ami embereket tud Krisztushoz vezetni! Ebben Ő maga segítsen bennünket. Ámen

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Víz(kereszt)parti sátorozás (prédikáció, Ajka-Öcs, Vízkereszt ünnepe, 2018.01.07.)

Egy másik választás, avagy hova teszed a voksodat (prédikáció, Padragkút-Ajka-Devecser, Böjt 4. vasárnapja, 2018.03.11.)

Valóban feltámadt? 1-2. (prédikációk, Húsvét ünnepe, 2018.04.01.-02.)