Gyógyulni? Csak okosan. (prédikáció, Padragkút-Ajka-Devecser, Szentháromság ünnepe utáni 20. vasárnap, 2018.10.14.)

textus: Mt 6,9

„Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved”

Kb. két héttel ezelőtt Zoéval, a kislányommal, az egyik délután elmentünk cukrászdába, ovi után. Különleges alkalom volt, mert én mentem érte. A családi dinamika nálunk úgy alalkult, hogy én viszem minden reggel oviba, és feleségem hozza. Ezen a délutánon, azonban én hoztam. Zoé rögtön le is csapott a dologra, és elbűvölő-cukin rám nézett: „Apa, menjünk cukrászdábaaaaaa!”. Hát, lehet erre nemet mondani? Oké, menjünk. Fagyiztunk. Pontosabban ő fagyizott, én meg ittam egy kávét. Igen, meglehetősen utószezonban voltunk/vagyunk szóval nem túl nagy volt a választék. De – háta Istennek – volt a kedvence: citrom. Leültünk és annyira örültünk egymásnak, a cukrászdának, meg a citrom fagyinak, hogy bohóckodni kezdtünk. Csináltunk is több, nagyon jó képet, ahogyan grimaszolunk. Gondoltam is, fel is teszem a Facebookra, olyan jó kép. De, aztán, úgy gondoltam, hogy ráér később. Napokkal az eset után megint eszembe jutott. De egyre kevésbé volt – valami miatt – hajlandóságom feltölteni a képet. Aztán az az egészen szokatlan gondolatom jött, hogy mi lenne, ha egyáltalán nem tenném fel? Mi lenne, ha most nem elbüszkélkednék a lányommal, vagy éppen a kapcsolatunkkal (de legalábbis azon pillanatával), hanem megtartanám. Magamnak, nekünk. Egy pillanatra nem is értettem a saját gondolatomat. „Ha nem teszem mindenki számára elérhetővé a képet, akkor minek csináltam?”- jött a kérdés. „Magamnak, magunknak.”- válaszoltam. És így, végül, az a bizonyos kép a minénk és csakis a minénk lett.

Ennek az élményemnek a kapcsán gondoltam át, hogy mennyire megváltozott minden az utóbbi egy-két évtizedben. Nem vagyok egy technika ellenes, luddita alkat, magam is használom az okos és egyéb eszközöket. De tény, ami tény, sok minden megváltozott. Az emberek találkozás helyett a virtuális térben vannak inkább „együtt”, valódi kapcsolatok helyett inkább az elektronikus került az előtérbe, és a különleges-személyes sőt titkos dolgok helyett a végtelen és korlátlan kitárulkozás, transzparencia jellemzi a mindennapokat. És milyen paradox, hogy miközben a technikai vívmányok alapvető célja az, hogy megkönnyítsék az életünket, ezzel párhuzamosan egyre több időt vesznek el az életünkből. És szinte szünet nélkül teret követel az életünkben.

És bizony ebben a környezetben/helyzetben (is) szól az evangélium. A mai szakaszunk igéi az egyik legismertebb bibliai szakasz bevezető sorai: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved” Igen, talán ez az egyik legismertebb, és éppen ezért, talán az egyik legkevésbé átgondolt mondat a Bibliában. Olyan ez, mint mikor egy ismert, már többször olvasott könyvben átlapozzuk, vagy sokszor nézett filmben áttekerjük azokat a részeket, amelyekre emlékszünk. Vagy éppen olvassuk/nézzük, de nem is figyelünk oda rá. Pedig ez az egy sor pontosan rávilágít azokra a hiányokra, amivel ma, a jelen társadalmában annyira küzdenek az emberek. Ráadásul úgy küzdenek, hogy sokszor észre sem veszik.

Három szót emelnék ki ebből a szakaszból: „mi”; „Atyánk”; és „szent(eltessék)”. Ez a három szó pontosan megmutatja a mai társadalom hiányait. Ahogyan fentebb is írtam: Az emberek találkozás helyett a virtuális térben vannak inkább „együtt” („mi”), valódi kapcsolatok helyett inkább az elektronikus került az előtérbe („Atya”), és a különleges-személyes sőt titkos dolgok helyett („szent”) a végtelen és korlátlan kitárulkozás, transzparencia jellemzi a mindennapokat. Nézzük meg ezeket a hiányokat fordított sorrendben.

1. „Szent”, avagy a szent tér: Amikor az ember szinte közönség előtt éli le az életét, akkor nagyon szükség van megkülönböztetett helyekre, amelyek mások, mint a mindennapiak. És ennek megkülönböztetettségnek a legmagasabb formája a szent hely. Itt nem földrajzi lokációra, hanem inkább érzésre, tapasztalatra, időre kell gondolni. Mekkora igénye van a szentre az embernek! Minden emberben ott van a vágy, hogy valami/valaki magasabbal találkozzon, ami túlmutat az olykor szebb olykor nyomorúságosabb életen! Ami/aki túlér a fizikán és a biológián, ami értelmet és célt tud adni. Ma, ezt nagyon elveszítettük. Nagyon hiányzik.
2.  „Atya”, avagy a bensőséges kapcsolatok: Jézus úgy szólítja meg Istent, és tanítás nyomán mi is, hogy „Atya”, azaz Apa, ez egy nagyon bensőséges kifejezés. Nincs még egy vallás, ahol olyan bensőséges lenne az kapcsolat a transzcendenssel, mint ahogyan a kereszténységben alapból lehet! Ugyanis az ember kapcsolatokra (és ezen belül bensőséges kapcsolatokra is) van teremtve. A családban, a lakóhelyén, a munkahelyén, az iskolában, vagy az oviba. Mennyire nagyon szükség van ezekre a kapcsolatokra és sokszor mennyire hiányzik.
3.  „Mi”, avagy az igazi közösség: Mekkora szükség van ma közösségekre! Igaziakra. De sajnos nagyon megtanultam azt, hogy a hiány és az igény nem mindig esik egybe. Pedig ahelyett, hogy otthon gubbasztanék mennyivel jobb lenne, ha lennének olyanok, akiknek a szemébe nézhetek, akikkel kezet foghatok, vagy éppen megölhetem őket… Ezek azok a dolgok, amelyeket másképpen nem tudok megélni csak úgy, ha ténylegesen és fizikálisan együtt vagyunk.

De Jézus szava ezekben a hiányokban is megszólít: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved” És ez a mondat nem csak felfedi hiányokat, hanem a hiányok betöltésére is utat mutat! Ezek a mondatok, nem csupán „diagnosztizálnak”, hanem gyógyítanak is!

1.  „Szent”, avagy a szent tér: Jézus ezáltal az imádság által szent térbe visz minket. Hiszen ott, ahol az Isten nevét, magát az Istent szentnek különlegesnek, a mindennapok sodrásától, sőt az emberi akarattól független Úrnak tekintenek és tisztelnek, ott szent tér alakul ki, hiszen maga a Szent van ott.
2.  „Atya”, avagy a bensőséges kapcsolatok: Ő pedig úgy viszonyul hozzánk ebben a szent térben, mint egy jó Atya. Alapvetően nem szeretem az archaizálást, a régies szavak használatát, de itt kifejezetten jó, hogy meghagyták a bibliafordítók: „Atya”. Igen, persze, ő apa is, és úgy akar hozzánk közeledni, mint egy jó apa, de ennél sokkal több is, Mindenható Atya. Ő valódi kapcsolatot kínál, amely kapcsolatban és e kapcsolat által az emberi kapcsolataink is alakulnak, gyógyulnak, újra formálódnak. Engedjük az Atyát az életünkbe.
3. „Mi”, avagy az igazi közösség: Nem véletlen, hogy Jézus így kezdi az imádságot „Mi Atyánk” és nem úgy, hogy az „Én Atyám”. Mert bár igaz, hogy Isten mindannyiunknak az atyja egyenként is, de ő közösségre (is) elhívott minket. Valódira. Ezt nevezzük gyülekezetnek, egyháznak.

Ma a gyógyító Krisztus van előttünk. Ő, aki által mi, kapcsolataink, közösségeink épülhetnek, gyógyulhatnak. A Mi Atyánk Szentségét ajánlja fel nekünk. Ebben a világban élünk. Jézus így imádkozik elfogása előtt a Főpapi imában: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.” (Jn 17,15) Ennek a világnak a része vagyunk, de nem vagyunk e világ uralma alatt. Élhetünk, igazából, gyógyulhatunk igazából. Így legyen, ámen.