Ki az Isten? (prédikáció, Ajka-Nemeshany-Pusztamiske, Szentháromság ünnepe utáni 21. vasárnap, 2018.10.21.)

textus: Mt 6,13

„és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól; mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké.”

Ahányan vagyunk annyifélék vagyunk – ha kezdhetek egy ilyen közhellyel. De ez tényleg így van. Léteznek egyetemes, mindenkire vonatkozó emberi tulajdonságok, vonások, gondolatok. Nem tudom, hogy találkoztunk-e már a kollektív tudattalan fogalmával? Ez azt jelenti, hogy bármely korban járunk, bármely országban vagy földrajzi helyen az egész bolygón, vannak olyan elképzelések, amelyek nagyon hasonlóak. Gondolhatunk például a sárkányokra. Bebizonyították azt, hogy különböző kultúrákban, amelyek a múltban biztos, hogy nem találkozhattak, nem kerülhettek kapcsolatba bárhol a világon, (pl.: Japán és az közép-amerikai aztékok), mind-mind elképzeltek sárkányokat, amik nagyon hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek. Vagy például az a gondolat is a kollektív tudattalan része, és amely minden kultúrában benne van: hogy létezik lélek, és az tovább él, mint a test. Sokan úgy gondolják, hogy ez annak a jele, hogy mindannyian Isten alkotása vagyunk.

A másik oldalon viszont vannak bizony olyan elképzelések és gondolatok, amelyek nem hogy országról országra, de egyénről egyénre változhatnak. Ez utóbbiakhoz tartozik az istenkép is, az, hogy hogyan képzeljük el az Istent. Biztos vagyok benne, hogy ha 100 embert megkérdeznék, akkor lenne legalább egy olyan dolog, vagy tulajdonság, amit mindenki mondana az Istennel kapcsolatban, még akkor is, ha nem hisz benne. De – emellett – abban is biztos vagyok, hogy bár a szavak között lenne hasonlóság, a gondolat és az elképzelés, a belső kép, a hasonló kifejező szavak ellenére, mindenkinél különböző lenne. Van, aki a kedélyes felhőn ücsörgő öregurat látja, valaki kegyetlen zsarnokot, valaki személytelen erőként, vagy a természetként azonosítja, és vannak, akik számára szimbolikus, vagy elvont fogalom az Isten…

De milyen jó, hogy ha kutatjuk, akkor ennél azért közelebb lehet jutni, hogy ne csupán gondolkodjunk az Istenről, de meg is ismerjük őt! Keresztényként egyértelműen kijelenhetjük, hogy a megismerés (egyik) kulcsa a Biblia. Márpedig a Biblia arról tesz tanúságot, hogy az Isten „Istent soha senki sem látta”, de van valaki, akin keresztül határozott képet kaphatunk róla: „az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt.” (Jn 1,18) Magyarul, Jézus életén, munkáján és szavain keresztül pont olyan képet tudunk kapni Istenről, mint amilyen kell, hogy kapjunk ahhoz, hogy megismerjük őt!

A másik lehetőség az Isten megismerésére a – fogalmazzunk így – „direkt kapcsolat”, az imádság. Azaz, amikor igazán és tudatosan az Isten jelenlétében vagyok. Fontos része ennek a kommunikáció, azaz, hogy információt közöljek és kapjak is, de elsődlegesen a minőségi idő, az Őrá való odafigyelés a cél, és az, hogy saját magamat az Ő fényében lássam.

És e két útnak, a Bibliának és az imádságnak, az elegye, jótékony „koktélja” Miatyánk, amelynek (a múlt heti és) a mai szakaszunk (is) része. Hiszen a Bibliában szereplő imádságról van szó, amit maga Jézus tanított nekünk. Nos, azt hiszem, ennél nem tudunk „hatékonyabb módszert” az Isten megismerésére.

A Miatyánknak a legvége a mai textus. „és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól; mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké.” Kettő részre bontanám ma ezt a verset, és – szinte már azt mondhatom: szokás szerint – a másodiktól, a végétől kezdeném.

„tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké.” Vannak olyan bibliai kéziratok, amelyekben ez a rész már nincs ott a Miatyánk végén. Nem mindenki írta oda. Én nagyon szomorú lennék, ha nem lenne ott, mert szerintem nagyon fontos üzenete van ennek a dicséretnek, doxológiának (ahogyan idegen szóval mondjuk). Különösképpen is nagy hatással van az istenképünkre van, vagyis kellene, hogy legyen.

Hogy mit is értek ezalatt? Az emberek nagy részének téves elképzelései vannak az Istenről. Persze mindenkinek vannak téves elképzelései, hiszen emberek vagyunk és nem tudjuk ésszel (sem) felfogni az Isten személyét, de én most nem ezekre gondolok. Hanem olyanokra, amelyek úgy ott vannak az emberekben, hogy közben egyértelmű és megtudható, hogy az nem úgy van! Megtudható a Bibliából, megtudható Jézustól. És ez a záró dicsőítés tűpontosan rávilágít ezekre. „tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké.”

1. Jó ideig nem értettem, hogy miért van ott a Miatyánkban az, hogy „tiéd az ország”. Mit jelent az, amikor ezt imádkozom? Azt jelenti, hogy Magyarország (is) Istené? Vagy itt Izraelt, vagy netalántán Palesztinát kell érteni? Vagy mindig az aktuális országot, ahol éppen vagyok? Vagy ez egy olyan „lelki” ország, amiről úgy szokott írni a Biblia, hogy „Isten országa”? Vagy itt a mennyországról van szó? Esetleg mindről egyszerre? Nos, jelen állás szerint úgy gondolom, hogy a „tiéd az ország” jelentheti az előbb felsoroltak bármelyikét, sőt szerintem még annál is többet! Az „ország” kifejezés a hívő ember világban való létét/életét fejezi ki. Sokszor azt képzeljük az Istenről, hogy ő csak a lelki dolgokkal, lelki emberekkel, (általunk vélt vagy valós) magasztos izékkel tölti a mindennapjait! El kell árulnom, hogy ez nem így van! Ugyanis övé az ország, övé az világ mindenestül, benne veled együtt! Az urunk nem „csak” az ünnepnek, nem „csak” a vasárnapnak, nem „csak” a léleknek, de testnek, a mindennapoknak, az olykor boldog, olykor nyomorúságosan nehéz életszakaszoknak is az Istene! Övé minden. Micsoda bátorítás ez! Ugyanis, akkor a legjobb kezekben vagyunk! Bárcsak mindenki rádöbbenne erre…!

2. Istené a hatalom is. Ez szerintem senkit sem lepett meg. Viszont az már igen érdekes, hogy bár kimondtuk, hogy az övéi vagyunk, hozzá imádkozunk, Mindenhatónak mondjuk, mégis oly sokszor esünk kétségbe! Övé a hatalom, és nem egy gyenge Istenről van szó, akiről a Magna Cum Laude így énekelt a Vidéki Sanzonban: „a főnököm az az Isten, kinek szárnya van, de ereje nincsen”. Nem, tényleg övé a hatalom, az abszolút hatalom! Van ereje arra, hogy megszabadítson, van ereje arra, hogy övé lehessek én is, örökké!

3. És övé a dicsőség is. Szóval, Ő egy dicsőséges Isten. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy nem hatalmas munkagép, aminek az rendeltetése, hogy ami életünk gödreit betemesse, vagy falait lebontsa! Nem olyan, amibe ha beleülünk és jól meg van tankolva (imádsággal), akkor majd megold mindent! Mi vagyunk azok, akik őrá szorulunk és nekünk kell őt követni, nem pedig ő a mi szolgálónk! És ez igaz, és mégis micsoda fantasztikus és elképzelhetetlenül hatalmas dolog, hogy Jézus Krisztusban, tanításában, életében, keresztjében és imájában mégis az Isten szolgált nekünk (Mk 10,45)! Ez döbbenetes! Ilyen Istenünk van.

*

És csak (méltatlanul) nagyon röviden ejtsünk szót a vizsgált bibliai versünk első felére is. „és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól” 2013-ban és 2017-ben hétben is felröppent a hír egyházi berkekben, és ki is csapta a biztosítékot rendesen, hogy vannak olyan körök, bibliatudósok, sőt maga Ferenc pápa is, a katolikus egyház feje, akik szerint meg kellene változtatni a Miatyánk szövegét, mert a „és ne vígy minket kísértésbe” félrevezető lehet. Ugyanis az Isten „a gonosztól nem kísérthető, és ő maga sem kísért senkit a gonosszal” (Jak 1,13). És ebben minden hívő, minden egyház megegyezik. Miért mondjuk akkor ezt „e vígy minket kísértésbe”, mikor nyilvánvaló, hogy nem teszi? Akkor érthetjük ezt meg, ha az egész mondatot nézzünk „ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól” Hogyan tudnánk akkor ezt a mondatot értelmezni a magunk számára az elhangzottak alapján? Magyarul: mit is jelent ez a mondat? Talán így válaszolhatnánk erre: „Nem viszel, kísértésbe tudom. De azt is tudom, hogy olykor megengeded, hogy kísértést szenvedjek. De ha már benne vagyok, akkor szabadíts meg a gonosztól!”

Bízhatunk abban, hogy az Isten az újra és újra támadó kísértésekben, nehézségekben megszabadít bennünket a gonosztól? Hogyne bízhatnánk! Ez a mi élő reménységünk! Miért? Pontosan azért, amit minden Miatyánk végén elmondunk: „mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké” Ámen