Gyomros indok (prédikáció, Ajka-Öcs, Szentháromság ünnepe utáni 19. vasárnap, 2018.10.07.)

textus: Jn 6,24-29

„24 Amikor tehát látta a sokaság, hogy sem Jézus, sem a tanítványai nincsenek ott, beszálltak a hajókba, és elmentek Kapernaumba, hogy megkeressék Jézust. 25 Amikor megtalálták a tenger túlsó partján, megkérdezték tőle: Mester, mikor jöttél ide? 26 Jézus ezt válaszolta nekik: Bizony, bizony, mondom nektek, nem azért kerestek engem, mert jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok. 27 Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért, amelyet az Emberfia ad majd nektek, mert őt pecsétjével igazolta az Atya Isten. 28 Ekkor megkérdezték tőle: Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgokat cselekedjünk? 29 Jézus ezt felelte nekik: Az az Istennek tetsző dolog, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.”

Nem tudom, hogy hallott e már valaki a Láthatatlan Színházról? […] A Láthatatlan Színház egy olyan – tágabban értelmezett – interaktív színházi előadás, melyben a nézők a főszereplők. A színpadi tér titkos, senki sem láthatja. Minden egyes nézőnek bekötik a szemét, és egyesével a kísérők (a révészek) átvezetik őket a színpadon, ahol a történeseknek ők lesznek a (látás nélküli) résztvevői. Döbbenetes élményekben lehet része azoknak a bátor „nézőknek”, akik ebben részt mernek venni. Magam is voltam már „néző” Láthatatlan Színházban. A tanulság – sok más egyeben túl – hogy milyen az, amikor az ember nem csak egy-két érzékszervét használja, ahogyan szokta, hanem máshogyan, és olyanokat, amelyek – így ebben a szokatlan rendszerben – sokkal érzelemdúsabban adják vissza az élményt. Speciel a Láthatatlan Színházban a látásunk, amely az érzékelésünk 80-85%-t adja, ki van kapcsolva. Éppen ezért minden más felerősödik: a hallás, a tapintás, a szaglás, és még néha az ízlelés is. Meglepő, hogy milyen képet tud adni a világ, ha nem megszokott módon közelítjük meg.

A mai igénk is az érzékszervek körül forog. A a sokaság ugyanis nem találja, vagy ha úgy tetszik, nem látja Jézust. Ez egy új tapasztalat. Történetünket megelőzően két csoda is történik, ahol Jézus hatalmának lehettek tanúi az emberek. Az egyik az ötezer ember megvendégelése (a kenyérszaporítás), a másik pedig a vízen járás. Mind a két esemény nagyon nagy hatással volt az érzékszervekre. (Bár ez utóbbinak csak a tanítványok voltak tanúi.) Látni, hogy mire képes Jézus, sőt ízlelni is, a kényér és a hal formájában. Ezek után pedig Jézus eltűnik. A túlfűtött érzékszervi élmények után egy ingerszegény, vagy hogy úgy mondjam, Jézus-szegény környezet meglehetősen sokkolóan hatott. El is kezdték Jézus keresni, és a tenger túlsó partján találták meg.

Az innentől következő beszélgetés Jézus és a tömeg között, nagyon izgalmas. Már csak azért is, mert két kérdést tesznek fel Jézusnak, de ő egyikre sem válaszol! Pontosabban másra válaszol. Mindig nagyon érdemes odafigyelni azokra a párbeszédekre az evangéliumban, ahol Jézus nem a feltett kérdésre válaszol. Ugyanis nem kitérni akar, nem is elmismásolni a dolgot, hanem arra kényszerít bennünket, hogy átgondoljuk a kérdést. Ugyanis a jó kérdés legalább annyira fontos, mint a jó válasz.

„Mester, mikor jöttél ide?” - hangzott az első kérdés. A tömeg annak ellenére, hogy csoda történt velük, egyszerűen nem tudtak elvonatkoztatni. A kenyér a fizika törvényei meghazudtolva megszaporodott, mégis megkérdezik, „Jézus, mikor jöttél ide?”. Frappáns válasz lehetett volna Jézustól, pl.: „Pont akkor, amikor akartam.” Jót is nevettünk volna a butuska tömegen. De Jézusnak nem célja oltogatni, szégyenbe hozni másokat. A válasz így szólt: „Bizony, bizony, mondom nektek, nem azért kerestek engem, mert jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok.” „Nem az a jó kérdés, hogy hogyan tudom ezeket a dolgokat megtenni” - mondhatta volna Jézus - „hanem az, hogy ti miért követtek engem!” Vagy, hogyha le akarnánk ezt az egészet fordítani az érzékszervek síkjára, szintjére, akkor így is hangozhatott volna a dolog: „Nem jó érzékszervetek hozott ide benneteket!” Igen, a tömeg szó szerint megízlelte Jézus hatalmát a kenyérszaporítás kapcsán, és ez volt az, ami miatt keresték őt. Az ingyen kenyér.

De – tisztázzuk – én nem ítélem el a sokaságot! Minden valószínűség szerint én is a kenyér miatt kerestem volna Jézust, ha én is olyat tapasztaltam mint ők. Galilea, a meg úgy általában a környék, egy nagyon szegény térség volt, ahol a minden egyes falatért meg kellett dolgozni, és akkor sem valószínű, hogy jutott elég. (De tegyük színünkre a kezünket. Ma Magyarországon, ahol a kutatások szerint minden harmadik magyar gyerek szegénységben él és ahol tízezerszámra éheznek rendszeresen. És ez csak gyerekek… Plusz a felnőttek… De most nem ez a témánk.) Szóval, egy ilyen helyzetben szinte borítékolható, hogy ha valakinek van egy ilyen „kenyeres” tapasztalata, akkor az lesz az igazi, a legmélyebb motivációja. Az emberek – el nem ítélhető módon – a hasukat követték és nem pedig Jézust. Mert a gyomruk még a csodák tapasztalatát is felülírta.

Jézus így folytatja: „Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért, amelyet az Emberfia ad majd nektek, mert őt pecsétjével igazolta az Atya Isten.” Ezzel Jézus nem azt akarja mondani, hogy az éhezés az smafu, csak lelkizzetek, és akkor rendben lesztek. Ha így gondolta volna, akkor nem szaporítja meg a kenyeret ötezer éhes ember számára. Arra akar rávilágítani, hogy rossz érzékszervet használnak. Ugyanis ahhoz, hogy valaki Jézus igazán követni tudja, ahhoz nem elég ízlelni, szagolni, nem elég látni, nem elég tapintani, vagy hallani.

A Jézus körülvevő tömeg azonban nem tud kilépni a kenyér „bűvöletéből”. Így hangzik a második kérdés: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgokat cselekedjünk?” Magyarul: Hogyan tudunk fizetni ezért az „örök életre megmaradó” kenyérért? Mit kell érte tenni? Újabb nagyon is reális tapasztalat szólal meg bennük: mindennek ára van. Talán ott lehetett a rettegés, hogy ha a sima kenyérért sem tudunk megdolgozni annyira, hogy elég legyen, akkor hogyan tudnánk azért, ami „örök életre megmaradó”.

Jézus azonban itt sem a kérdésre felel: „Az az Istennek tetsző dolog, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.” Nem kell és nem is lehet tenni ezért a „örök életre megmaradó” eledelért, kenyérért. Hiszen az maga Jézus az a „kenyér”! (Ez kiderül a beszélgetés folytatásából, ami már nem az alapigénk része [6,35]). És Jézus megjelöli azt az „érzékszervet”, amit használni kellene az ő követésében, ahhoz, hogy igazán hozzá tartozzunk: a hitet.

Döbbenetes, ahogy ebben az egy hogy mondatban lecsupaszodnak a tények! Jézust az Atya küldte, a hittel lehet vele kapcsolatba kerülni, és ez tetszik az Istennek. És nyilván, ha a Teremtő Isten ezt a „módszert” adta akkor ennek működnie kell, hiszen ő ezt értünk tette.

Bámulatos, hogy mit megtapasztalhat az ember, ha a megfelelő „érzékszervet” használja! A Láthatatlan Színházban kikapcsolva a látást, Jézus követésében pedig „bekapcsolva” hitet. Micsoda kapuk és terek nyílnak meg, ha az ember hittel kapaszkodik Jézusba! Ez persze nem azt jelenti, hogy ne ízlelhetnénk: „Érezzétek, és lássátok, hogy jó az Úr!” (Zsolt 34,9) Itt szó szerint ez szerepel: „Ízleljétek és lássátok, hogy jó az Úr!”. Vagy hogy ne láthatnánk-hallhatnánk: „Amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy nektek is közösségetek legyen velünk: a mi közösségünk pedig közösség az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal.” (1Jn 1,3) stb. Ez inkább egy óvó figyelmeztetés: Ne hagyjuk, hogy ezek az érzékszervek elnyomják a legfontosabbat, a hitet! Mert sok motiváció lehet a Jézus követésben, de az ő vele való kétirányú kapcsolatot csak a hit tudja megadni.

Hívjuk segítségül az Isten Szentlelkét, hogy ébressze bennünk hitet, újra és újra, minden nap. Ámen