A név kötelez (prédikáció Újév napja, 2019.01.01.)

textus: Jn 14,12-17

„12 Bizony, bizony, mondom nektek: aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi, sőt ezeknél nagyobbakat is tesz. Mert én az Atyához megyek, 13 és amit csak kértek majd az én nevemben, megteszem, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban; 14 ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megteszem. 15 Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat, 16 én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: 17 az igazság Lelkét, akit a világ nem fogadhat be, mert nem látja őt, nem is ismeri; ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz.”

Újév napja külön álló ünnep, abban az értelemben, hogy nem az Óév estéje számvetésének a folytatása. Újév napjának apropóját nem a polgári esztendő fordulása adja, hanem – mint a legtöbb egyházi ünnepnek – egy bibliai történet. Újév napja az egyházi év harmadik nagy állomása. Az első volt az advent, a Krisztus Urunk megérkezése ünnepére való várakozás időszaka, a második a Karácsony az emberrélétel csodájának ünnepe, és a harmadik az Újév. Nyolc nappal vagyunk karácsony után. Márpedig minden gyermeket, aki Jézus korában született a nyolcadik napon mutattak be a templomban, az Úr színe előtt, és a fiúk ekkor estek át a körülmetélés procedúráján, mely által a választott nép tagjai lettek, és természetesen, ekkor kapott nevet minden gyermek. Ez utóbbiról kell ma szót ejtenünk. Arról,hogy a névadás az apa privilégiuma volt, arról beszéltünk Karácsony első napján. Úgyhogy nem ebbe az irányba mozdulnánk, hanem abba, mit is jelent számunkra Jézus neve.

Mindenek előtt identitást. Hiszen a hívő ember Jézust követi. Maga a keresztény szó is a „Krisztus” szóból származik (nem pedig a kereszt szóból). Maga a „Jézus”, „Jehosua” név „Szabadítót” jelent. Nem volt ritka akkoriban ez a név, de nem is az unikalitása a lényeg, hanem a jelentése, és a személy, akit ezzel a névvel illetünk. Mindenek előtt azt hirdeti ez a név a számunkra, hogy aki keresztény, az meg van szabadítva! Oly sokszor azonosítják, a kereszténységet a túlzó szabályok és az értelmetlen korlátok vallásaként – és ebben az egyháznak igen nagy szerepe és bűne van – pedig a szabadság az, amire el vagyunk hívva Jézus nevében, nevének viselésével. Ez a szabadság persze nem azonos a „mindent szabad, mindent lehet” elvvel, mert azt káosznak hívják nem pedig szabadságnak. A szabadság azt jelenti, hogy értelmes keretek között kiteljesedett, vagy inkább beteljesedett életre van lehetőségem.

Másodsorban a név kötelez. Ez azt jelenti, hogy aki Jézus nevében él, annak törekednie kell arra, hogy méltó legyen és maradjon ehhez a névhez. Mai igénkből kiviláglik, hogy ehhez három dolog kell: hit, tettek és engedelmesség. És mind a három. Tudom, hogy evangélikus szószékről nem sűrűn hangzik el a most következő gondolat, de ahhoz, hogy valaki keresztény, Krisztus-követő, Jézus szabadságában élő ember lehessen, ahhoz nem elé a „puszta” létében való hit! Jakab apostol írja: „Te hiszed, hogy egy az Isten. Jól teszed. Az ördögök is hiszik és rettegnek.” (Jak 2,19) Isten és Jézus létében való hit nem elégséges. Az üdvösséghez az kell, hogy Jézusban, mint Szabadítóban, örök életre felszabadítóban, a Megváltóban higgyek, aki meghalt és feltámadt értem! És ez nem „csupán” a létében, de a tetteiben való hitet is jelenti!

És pontosan ezért van az, hogy hit mellett ott kell lennie a tetteknek is. „aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi, sőt ezeknél nagyobbakat is tesz” Valami egészen döbbenetes titok lapul ezekben a sorokban! Egyszerűen elképzelni sem tudom azt, hogy hogyan lehetséges az, hogy valaki nagyobbat tegyen mint Jézus! De mégis a Mester ezt ígéri! Ami azonban világosan megragadható ebben, az az, hogy Jézus megváltó munkájában, az evangéliumban, a jó hírben való hithez elválaszthatatlanul hozzákapcsolódnak tettei is. Mégpedig a mindennapok tettei! Az életvitel, a cselekedetek, melyek a mindennapokban „világítanak”.

De ez csak akkor működik, ha tényleg Jézus nevében létezünk, élünk. És ez a harmadik aspektus a hit és a tettek mellett, az engedelmesség. Nem szeretjük ezt a szót „engedelmesség”, mert végtelenül sok rossz emberi tapasztalat kapcsolódik hozzá. Ha csak a magam életére gondolok, mennyiszer kellett engedelmeskednem nálam magasabb pozícióban lévő embernek, úgy, hogy tudtam, jobb esetben semmi értelme, rosszabb esetben pedig káros és rossz, amit csinálnom kell! De szerintem mindenki a végtelenségig tudná sorolni a saját példákat az iskolából, a munkahelyről, a hivatalból, a családból… És ha kitágítjuk globálisra a képünket, akkor még rosszabb a helyzet, hiszen mindannyian tudjuk, hogy mennyi mindent követtek és követnek el az engedelmesség jegyében, parancsra…

De – mindezek ellenére – azt kell mondanunk, hogy mégis kell az engedelmesség. De van egy nagy különbség, pontosabban több nagy különbség is az embereknek való engedelmesség és a Jézusnak való engedelmesség között. Az első az, hogy Jézusnak engedelmeskedünk. „Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat”- mondja. Nem egy esendő embernek, hanem a Megváltónak engedelmeskedünk, és higgyük el, ha másért nem a tettei miatt (Jn 14,11), hogy Ő jobban tudja! Sokkal jobban, mint mint valaha is kiötölhetjük. Még ez igaz még akkor is, ha saját magunkról van szó! Második az, hogy a Jézusnak való engedelmesség nem egyenlő a kényszerítéssel. Azaz nem vesztük el a személyiségünket, akaratunkat, hanem belesimulunk és kiteljesedünk az Övében!

Emlékszem gyerekkoromban, szolnoki lévén, rengeteg időt töltöttünk a Tiszán, főleg túrakenuval. És szinte banálisnak számított a tapasztalat, hogy mennyivel könnyebb folyásirányba „csorogni” (ahogyan neveztük), mint árral szemben evezni. Minden kenutúrán kocsival felvittük a kenukat 70, 100 vagy akár ennél is több kilométerrel följebb a folyó mentén, és onnan csorogtunk le egészen Szolnokig. Megtehettük volna, hogy árral szemben megyünk fölfelé, sőt ki is szállhattunk volna kenukból, hogy a part mentén gyalog menjünk, de ha valaki igazán a mélységében, és szépségében akarja megélni a folyót, a túrát és természet békességét, akkor úgy csinálja, ahogyan mi, sodrásirányban csorog lefelé. Ugyanígy, ha valaki Jézus követő akar lenni, akkor úgy lesz igazán az, ha az engedelmesség által, a Krisztusi akarat sodrásirányában halad az öröklét felé!

És ez vezet el bennünket a mai végső misztériumhoz, titokhoz, ami ebben a jézusi mondatban csúcsosodik ki: „amit csak kértek majd az én nevemben, megteszem, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban” Mert ebben a mondatban nem az a lényeg, hogy Jézus mit ad, vagy mit nem. Erre nincsen befolyásunk, Jézus nem egy automata, ami ima-érmékkel működik! Ebben a mondatban a lényeg az, hogy a Jézus-nevében-való-lét állapotában valósul meg! Nem az a nagy kunszt, hogy valaki odabiggyeszti az ima végére, hogy „Jézus nevében kérem”, hanem az, hogy az egész léte és élete Jézus nevében van!

Erre hív ma bennünket Újév napja! A Jézus nevében való életre. Most van itt az idő, ahogyan a „megkeresztelt” BUÉK mondja: Bízd Újra Életed Krisztusra! Legyen számunkra 2019 a Krisztusban való lét éve! Ámen