Milyen az Isten, avagy a Mátrix és az emberi képzelet (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 4. vasárnap, 2019.02.03.)
textus:
Jób 42,1-6
„1
Jób ekkor megszólalt, és így felelt az Úrnak: 2 Tudom, hogy
mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, amelyet meg ne
valósíthatnál. 3 Ki akarja eltakarni örök rendemet tudatlanul? –
kérded. Valóban olyasmiről szóltam, amit nem érthetek:
csodálatosabbak, semhogy felfoghatnám. 4 Hallgass meg, hadd
beszéljek! – kértem. Én kérdezlek, te meg oktass engem! –
felelted erre. 5 Eddig még csak hírből hallottam rólad, de most
saját szememmel láttalak. 6 Ezért visszavonok mindent, bűnbánatot
tartok porban és hamuban.”
Meghallgatnád? Katt ide!
Egyik kedvenc filmem a Mátrix. Pontosabban kedvenc filmtrilógiám, mivel, hogy három, szorosan egymáshoz kapcsolódó filmről van szó. (Már többször idéztem belőlük szószéken.) És sokakkal ellentétben nekem tetszik a második és a harmadik rész is. Ha az ember túlteszi magát a film „hollywood”-i részén, akkor sok értéket lehet benne találni. Nagyon jó mondatok vannak benne, amelyek, akár a kontextusból kiemelve is, egyfajta közmondásként, szólásként megszívlelendők.
A
második részben az egyik (negatív) szereplő, a Merovingi (más néven a „Francia”, [a fenti képen]) mondja ezt a mondatot: „A világban
egyetlen törvény van, egyetlen biztos pont, egyetlen általános
igazság: a kauzalitás. Akció-reakció, ok és okozat.” Biztosan
hallottunk már a fent említett törvényéről, a kauzalitás, azaz
ok-okozat törvényéről. És nem csak a filmbeli szereplő, de az
emberek nagy része is így gondolkodik. Teszünk valamit, annak így
vagy úgy következménye lesz, aminek meg amaz lesz a következménye,
ésatöbbi. Ennek a gondolkodásmódnak egy változata a
pillangóhatás is. És valljuk be őszintén, van is benne
valami. Sőt, talán jól is van ez így…
Csakhogy!
A kauzalitás, mint egyedüli uralkodásra vágyó törvény
beszüremkedett az egyházba, hovatovább a Istenről való
gondolkodásba is! Vajon hallottuk-e már ezt a mondatot: „Az Isten
olyan, hogy ha jót teszek megjutalmaz, ha rosszat, akkor megbüntet.”
vagy „Miért történik velem ez tragédia? Miért büntet az
Isten? Mit követtem el?” Ugye ilyen és ezekhez hasonló
mondatokat hallottunk már? Sőt! Talán már a mi szánkból is
elhangzott, és nem is egyszer! Na, most lélekben, odabent mindenki
tegye fel a kezét, aki már mondott ilyen mondatokat. […] Ugye,
hogy ugye!
A
mai igénk, amely Jób könyvének végső tanulsága, erre az
ok-okozati istenképre reagál. Szinte minden korban, így Jób
könyvének írásakor is, az ember igyekezett rendszerbe, egyetemes
törvényekbe foglalni mindazt, amit tudott vagy tudni vélt az
Istenről. Ma is ezt csináljuk, így „működik” az ember… És
Jób könyvének idejében a kauzalitás, a viszonzás teológiája
és istenképe volt az uralkodó, ahogyan talán ma is… Ha jó
vagy, akkor az Isten megjutalmaz, ha rossz, akkor megbüntet. Ha
Istenhez tartozol, akkor minden sikerül (de legalábbis a fontos
dolgok), ha nem, akkor nem. És nyilván ebben van némi igazság!
DE! Pontosan Jób könyve vetette fel a dilemmát először és
őszintén, ami pedig a következő: „Van úgy, hogy jó emberekkel
rossz dolgok történnek. Van olyan, hogy emberek ártatlanul
szenvednek. Ez tény! Akkor most tulajdonképpen milyen is az
Isten?!” A könyv – számunkra ismeretlen – írója Jób
történetén keresztül mutatja be ezt a dilemmát. Azon a Jóbon
keresztül, aki bizony ártatlanul szenved: elveszti vagyonát,
családját, egészségét, mindenét. És mikor nincstelenül,
betegen fetreng a sátrában, még a felesége is azt mondja neki:
„Átkozd meg Istent, és halj meg!” (Jób 2,9) Milyen
brutálisan durva ez a mondat! És egyben – egy kauzális, egy
viszonzásra épülő istenképpel rendelkező embertől – teljesen
érthető is! Hiszen, ha az Isten csupán olyan, hogy a jót
jutalmazza és rosszat bünteti, akkor az ártatlan szenvedésének
két oka lehet. Az első, amit Jób felesége is gondolhatott, a
tiszta gonoszság! Ha pedig ez így van, akkor ki kell mondani, hogy
az Isten gonosz! „Átkozd meg Istent, és halj meg!”
De
Jób nem adja fel. Ragaszkodik az Istenhez. Közben, beteg állapotára
tekintettel, meglátogatják a barátai is. És ezek a barátok
hosszú fejezeteken keresztül győzködik – szintén ebben a
viszonzásos-kauzális istenképben gondolkodva – hogy biztosan
valami titkos bűne van, azért bünteti őt így az Isten. Az
ártatlan szenvedésnek ez a második lehetséges oka. Hogy mégsem
ártatlan az illető! Ez már azért egy kicsit konszolidáltabb,
mint az első… De Jób tagad, és mi tudjuk, hogy jogosan, mert ő
igaz ember volt.
A
történet legvégén pedig elhangoznak Jób azon szavai, mely a mai
alapigénk: „Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan
szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál. Ki akarja eltakarni
örök rendemet tudatlanul? – kérded. Valóban olyasmiről
szóltam, amit nem érthetek: csodálatosabbak, semhogy felfoghatnám.
Hallgass meg, hadd beszéljek! – kértem. Én kérdezlek, te meg
oktass engem! – felelted erre. Eddig még csak hírből hallottam
rólad, de most saját szememmel láttalak. Ezért visszavonok
mindent, bűnbánatot tartok porban és hamuban.” Rengeteg
lelki kincs van ebben a pár mondatban, én mégis csak egyet fogok
kiemelni, e fenti szakaszból származó három mondatok keresztül,
amelyek a következők: „Tudom, hogy mindent megtehetsz, és
nincs olyan szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál. […]
Valóban olyasmiről szóltam, amit nem érthetek: csodálatosabbak,
semhogy felfoghatnám. […] Ezért visszavonok mindent,
bűnbánatot tartok porban és hamuban.” Jób arra az egyetlen
egyetemes, és az Istennel kapcsolatos törvényre, szabályra talált
rá, amely nem a kauzalitás, az ok-okozat, és amely a mi számunkra
is nagyon fontos kell, hogy legyen ma. Ez pedig az a tény, hogy az
Istent nem lehet dobozba zárni! Nem lehet azt mondani, hogy
„az Isten ettől eddig tart/cselekszik és ezen túl
nem”! Még akkor sem, ha az a „-tól-ig” a kauzalitás, az
ok-okozati összefüggés. Még csak azt sem mondhatjuk, hogy az
Isten igazságos! Pontosabban azt, hogy az Isten csak
igazságos! Egyrészt mert az ő igazsága sokkal összetettebb, mint
a miénk, másrészt pedig ott van az igazsággal szembenő kegyelem,
amelyben minden keresztény ember reménykedik a Krisztusban. Azaz,
hogy a Krisztusért engem az Isten befogad az ő örök országába,
tudniillik magamtól nem tudok oda felkapaszkodni!
Az
Istent nem lehet keretek közé szorítani! Mert az
Isten olyan is, amilyet én nem tudok elképzelni. És ha
meg is tapasztalom az elképzelhetetlent (mint
Jób), akkor sem biztos, hogy meg tudom érteni. Hát
erre jött rá Jób is: „Valóban olyasmiről szóltam, amit nem
érthetek: csodálatosabbak, semhogy felfoghatnám.”
Törekednünk
kell arra, hogy minél többet tudjunk az Istenről, az Istenből.
De, amikor valami jön az Istentől, amit már nem fér bele abba a
képbe, amit mi elképzeltünk róla, akkor vagy revideáljuk a
képünket az Úrról (ha tudjuk), vagy pedig ott állunk és azt
mondjuk: „Ezt már nem tudom felfogni!” Azonban ez nem baj! Ha
őszintén meg tudunk állni az Isten előtt, és azt mondani: „nem
értem”, akkor már a jó úton vagyunk. Mert az Istennel
kapcsolatban, felismerve saját határainkat, nem mindig az a
dolgunk, hogy megértük a dolgokat, hanem az, hogy eldöntsük
elfogadjuk-e az Isten ezzel együtt vagy pedig elutasítjuk Őt!
Jób
rádöbbent, hogy olyasmit próbált megfejteni, amit nem lehet.
Olyat próbált megmagyarázni, amihez nem ért, ami nem az
kompetenciája, még akkor sem, ha saját bőrén tapasztalta meg
(szó szerint). És erre egyetlen reakció, egyetlen válasz létezik:
„Ezért visszavonok mindent, bűnbánatot tartok porban és
hamuban.”, „Uram te hatalmas vagy én meg mérhetetlenül
kicsi hozzád képest. Uram, irgalmazz!” Ámen
Én a Mátrixból csak az első részt láttam (nagyon jó volt, be is szereztem duplalemezes, fullextrás dvd-n anno), a második nem tetszett, a harmadikat már meg sem néztem... De igen, az idézetek belőle nagyon jók, komoly mondanivalójuk van.
VálaszTörlésJób történetére is igaz mindez. Ő egy igazi példakép.
A fenti szavai pedig... Igen, ettől is példakép...!