Szántás, mese, követés (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 5. vasárnap)


textus: Lk 9,57-62
57Amikor mentek az úton, valaki ezt mondta neki: Követlek, akárhova mégy. 58Jézus azonban így felelt: A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania. 59Egy másikhoz pedig így szólt: Kövess engem! De ő ezt kérte: Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat! 60Jézus így válaszolt neki: Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te pedig menj el, és hirdesd az Isten országát! 61Egy másik is ezt mondta: Követlek, Uram, de előbb engedd meg, hogy búcsút vegyek házam népétől! 62Jézus pedig így felelt: Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.




Az a helyzet, hogy nem járok sokat külföldre. Mindazonáltal két nagyon meghatározó külföldi utazási élményem van. Az első 2009-ben, amikor egy szemesztert tanulhattam odakint Finnországban, a második pedig pont tíz évvel később, idén, 2019-ben, amikor is hat napot töltöttünk el feleségemmel együtt a Szentföldön, Izraelben, főleg Jeruzsálemben. Órákat tudnék mind a két utazásomról mesélni, de nyilván ez nem egy úti beszámoló, hanem egy igehirdetés.
De! Van egy közös aspektus ebben a két utazásban, ami nagyon ideillik. Mégpedig az, hogy mind Finnország, mind pedig Izrael egy nagyon másmilyen hely, mint Magyarország. Nem csak földrajzilag, vagy kulturálisan, hanem időjárás, éghajlat tekintetében is. Érdekes, hogy mind a két országba januárban érkeztem. Nálunk olyan 0°C volt itthon, Finnországban -17, Izraelben pedig +20. Ebből is látszik, hogy azért ezek nagyon más helyek, mint amit mi megszoktunk, ami a „normális” a számunkra. És pontosan ebből adódóan nagyon más ezeken a helyeken a mezőgazdaság megítélése. Hiszen ameddig nálunk, ha az ember csak ledobja a magot a földre, akkor is kinő belőle valami (persze tudom, hogy rengeteg munka van vele, és minden tisztelet a mezőgazdaságban dolgozóknak!), addig mind Finnországban, mind pedig Izraelben nagyon nehéz dolga van a földművesnek. És pontosan ezért mind a két helyen iszonyatosan nagy megbecsülése van azoknak, akik sikeres termelő tevékenységet folytatnak. Aki az izraeli sivatagban, vagy a finn jégmezőkön termelni tud, az hős a nép szemében! És az tuti, hogy nem „parasztozzák” le őket!
Jézus nem véletlenül használt a mezőgazdaságból vett képeket. Egyrészt azért, mert a gépesítés előtti időszakban nagyon sok élőerőre volt szükség a megfelelő mennyiségű élelmiszer megtermeléséhez, ezért sokan foglalkoztak ezzel. Másrészt pedig életbe vágóan fontos ágazat volt, hiszen a nép, a közösség léte múlt rajta, hogy sikerül egy-egy évben a termés.
A mai igében Jézus követéséről van szó. Arról, hogy hogyan lehet valaki igazán keresztény. Nem csak keresztény címkéjű, ízű, szagú, hanem valóban az is. És ezzel kapcsolatban Jézus nagyon radikális dolgokat mond. „Kövess engem!”- mondja valakinek. És érkezik a válasz: „Követlek, Uram, de előbb engedd meg, hogy búcsút vegyek házam népétől! Jézus pedig így felelt: Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.” Erről az jut eszembe, amikor a kislányom mesét néz, számítógépen (nincsen tévénk). Vége a mesének és szólunk neki, hogy jöjjön vacsorázni. „Csak még egy mesét, lécci! És közben meg is vacsorázok.” És ilyenkor, ha sikerül neki az apukáját az ujja köré csavarni, akkor belemegyek a dologba. Általában ekkor szokott történni, hogy ráborul a kakaó a billentyűzetre, a szendvics a szőnyegen landol (és természetesen „arccal” lefelé), a pohár szörp meg az ölében… Vagy (ami a legtöbbször megtörténik) vége az újabb mesének a vacsora meg érintetlenül ott van a tányéron. Miért? Mert az étkezés egész embert kíván. Oda kell rá figyelni, mert fontos.
Az ember, akit Jézus megszólított, azt mondja: „előbb szeretnék búcsút mondani a szeretteimnek, után a követni foglak”. Jézus ezt mondta neki: „Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.” Micsoda durva dolognak tűnik ez elsőre! Mi azt, hogy Jézus nem engedi elbúcsúzni a szeretteitől?! Jézus ezzel azt akarja mondani, hogy nem fontos a család? Nyilvánvalóan nem. Elsőre a Jézussal beszélgető ember is, és talán mi is félreértettük az igét.
Két nagyon fontos dolgot kell leszögeznünk. Az egyik az az, hogy Jézus követése, akkor Jézus korában sem feltétlenül azt jelentette, hogy konkrétan együtt vándorolni Jézussal. Az apostolok esetében persze igen, de tudjuk jó, hogy Jézusnak több mint 500 tanítványa volt (1Kor 15,6), akik jelentős többsége nem követte Jézust mindenhová. Szóval Jézus itt nem (feltétlenül) arra utalt, hogy konkrétan nem búcsúzhatna el otthon. Hanem akkor mire? Arra, amit az a mini hasonlat sugall, amit válaszként mondott: „Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.” Ahogyan mesenézés közben nem lehet rendesen vacsorázni, úgy szántani sem lehet úgy, ha az ember nem előre, hanem hátra néz. Főleg nem Izraelben, ahol nagyon kevés a termőföld, és nagyon kell rá vigyázni, nagyon körültekintően kell művelni, hiszen egy közösség sorsa, életben maradása múlik rajta. Minden ferde barázdával értékes négyzetméterek vesznek kárba! Magyarul: a Krisztus követés egész embert kíván, odafigyelést, akaratot, hitet. De ez nem azt jelenti, hogy nem lenne érték a család, a közösség, a házasság, a szeretetkapcsolat. Hanem azt jelenti, hogy tudnunk kell, hogy ezekben az előbb felsorolt értékes kapcsolatokban is akkor tudunk kiteljesedni és akkor tudunk eleget adni és elfogadni, ha mindezeket a Krisztus követés, a Krisztusban való hit alapjára tudjuk felépíteni! Ahogyan máshol mondja Jézus: „Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek.” (Mt 6,33)
Tehát a hit nem egy extra dolog az ember életében. Nem valami olyasmi, ami úgy mellesleg ott van, hanem alap! Olyan alap, amire lehet építkezni, amire fel lehet húzni egy egész életet! Jó alapra lehet csak jó házat építeni, rossz alapra bármilyen csilli-villi palotát húzunk is fel, előbb vagy utóbb össze fog dőlni! Persze jó alapra is lehet rossz házat felhúzni. De, ha össze is dől, akkor lehet újat építeni, amely már szilárd és biztonságos.
Ezt kínálja most nekünk Jézus. Vár, hogy egész lényünkkel odaforduljunk hozzá, rálépjünk az általa kijelölt útra és elkezdjünk építkezni! Ahol mi is otthonra találhatunk benne és ő is bennünk! Ámen

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mi a különbség az evangélikus, a katolikus és a református úrvacsora/áldozás között? (Evlelkész podcast #13)

Sült hal és reformáció (prédikáció, Reformáció ünnepe, 2020.10.31.)

A kenyér öröme (prédikáció, Padragkút-Ajka, Böjt 4. vasárnapja, 2017.03.26.)