Jézus és a Star Trek (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 10. vasárnap, 2019.08.25.)

textus: Lk 20,9-19

„9Azután ezt a példázatot mondta a népnek: Egy ember szőlőt ültetett, és munkásoknak adta bérbe, majd hosszú időre idegenbe távozott. 10És amikor eljött az ideje, elküldött a munkásokhoz egy szolgát, hogy adják oda neki a részét a szőlő terméséből. De a munkások megverték, és üres kézzel küldték el. 11Azután egy másik szolgát küldött, de azt is megverték, megalázták, és üres kézzel küldték vissza. 12Majd egy harmadikat is küldött, de ezt is megsebesítették és kidobták. 13Akkor így szólt a szőlő gazdája: Mit tegyek? Elküldöm szeretett fiamat, őt talán meg fogják becsülni. 14De mikor meglátták őt a munkások, így tanakodtak egymás között: Ez az örökös! Öljük meg őt, hogy mienk legyen az örökség! 15És kidobták a szőlőből, majd megölték. Vajon mit fog velük tenni a szőlő ura? 16Eljön, és elpusztítja ezeket a munkásokat, a szőlőt pedig másoknak adja. Amikor ezt hallották, így szóltak: Ez nem történhet meg! 17Ő azonban rájuk nézett, és ezt mondta: Akkor mit jelent az Írásnak ez a szava: „A kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő”? 18Aki erre a kőre esik, összezúzódik, akire pedig ez a kő ráesik, szétmorzsolja azt. 19Az írástudók és főpapok már abban az órában el akarták őt fogni, de féltek a néptől, mert megértették, hogy róluk mondta ezt a példázatot.”

 


Sokszor elmondtam már szószéken – és minden bizonnyal még elő fog kerülni egy párszor – hogy mennyire szeretem a sci-fit és a fantasyt, mint műfajt, akár könyv, akár film vagy sorozat formájában. Többek között azért is nagyon jók ezek a műfajok, mert alapvető emberi, társadalmi, vallási, történelmi, stb. problémákat helyzeteket lehet úgy tárgyalni, hogy az nem is itt van, hanem például egy messzi, messzi galaxisban. Így pedig – kicsit eltávolítva a dolgot – rá tudunk nézni, mintegy külső szemlélőként arra, ami nagyon is közel van, nagyon is a miénk. Többek között ezért, a sci-fi és a többi „fantasztikus” műfaj mára nagyon kinőtte magát és olyan magas irodalmi művek is vannak, melyek méltán nevezhetnek a szépirodalom kategóriában. Kettő példát fogok hozni, itt az elején, egyet egy sorozatból egy másikat pedig egy filmből. A sorozat, a Star Trek (régebbi magyar nevén: Űrszekerek). Ebben a sorozatban van egy olyan nem emberi értelmes faj (sok másik mellett), akiket úgy neveznek: vulkániak. Ők abban látták meg a fejlődésnek a kulcsát, hogy egy eljárással kiiktatják magukból az érzelmeket és a hideg logikának élnek csupán. Ehhez hasonló koncepció van a másik példában is, amely egy film, az Equilibrium. Ebben a filmben az emberiség (legalábbis a filmben szereplő része) egy újabb világháború után úgy dönt, hogy kiirtja magából azt, ami – szerintük – minden rossznak, tragédiának és a háborúnak a forrása: érzelmeket. Kifejlesztenek egy gyógyszert, amit mindenkinek szednie kell naponta, meghatározott időben és akkor teljesen eltűnnek az érzelmei. (Mind a sorozatot, mind pedig a filmet nagyon ajánlom mindenkinek.)

A közös a sorozatban szereplő vulkániakban és az Equilibriumban szereplő társadalomban, hogy az érzelmeket úgy látják, mint ami akadály, ami gyilkos lehet, ami a fejlődést akadályozza, a hatékonyságot visszaveti. És, valljuk be őszintén, szerintem az emberek többségének megfordult a fejében az, hogy mennyivel egyszerűbb lenne az élet, ha nem éreznénk. Az interneten, a közösségi oldalakon is nem egyszer belefutok olyan megszólalásokba, képekbe, amelyek azt taglalják, hogy sokszor milyen nehéz és kusza dolog érezni. Ez egy olyan egyetemes emberi tapasztalat, mely lépten-nyomon előbukkan a világirodalomban is. Gondoljunk csak Catullus versére, Illyés Gyula fordításában:

Gyűlölök és szeretek. Kérded tán, mért teszem én ezt?
Mit tudom! Ezt érzem. Szenvedek, ezt tudom én.

Ehhez csatlakozik gyönyörűen az – általam igen kevéssé szeretett – R-GO dala, Szikora Robival:

Szeretlek is, meg nem is
Tudod így van ez

Azt hiszem, értjük…

Az ember amikor gondolkodik az Istenről, akkor képeket alkot magában, hogy az Isten milyen. Ezeket sok mindenre lehet alapozni. És az egyik kézenfekvő alap maga az ember. Mindenki magából indul ki – szokták mondan. Két véglet fordulhat elő, ha az ember csupán saját magából kiindulva képzeli el az Istent. Az egyik az, hogy Isten olyan mint mi csak nagyobb (ez a görög-római kultúra sajátja volt leginkább), vagy pedig abból, hogy egyáltalán nem olyan mint mi. Más, idegen, távol álló. Ez pedig a kereszténység nagy kísértése. Ugyanis nagyon sokan magukból és úgy általában az emberiség tetteiből kiindulva, úgy képzelik, hogy az Isten és ember közötti távolság nem csak a „távol levésben”, de a természetbeni abszolút különbségben is tetten érhető. „Az Isten minden bizonnyal érzelemmentes, hiszen hogyan engedheti meg, hogy ez meg az megtörténjen (erről nem olyan régen beszéltünk). Másrészt pedig egy ekkora rendszert mint a világ csak akkor lehet hatékonyan tervezni, megépíteni és irányítani, ha nem homályosítják el az ítélőképességet az érzelmek. Igen, az Istennek biztosan nincsenek érzelmei! Csak üldögél apatikusan a felhők között és koordinálja, dirigálja a világot. Vagy még csak azt sem, hanem csak hagyja, hogy felfaljuk magunkat.” Hát igen, ilyen és ezekhez hasonló gondolatok kísérthetik az Isten kereső embert, ha csak önmagából indul ki.

De milyen jó, hogy nem csak magunkból lehet kiindulni! Az Isten sok mindent és sok mindenkit adott, hogy mi jobban megismerhessük és megragadhassuk őt. A legnagyobb, amit pedig adott a Biblia és annak közepe, lényege Jézus Krisztus. Az ő személyén, tanításán, szolgálatán keresztül tudjuk legjobban megismerni az Istent.

A mai történetünk, egy példázat. A jézusi példázatokról pedig azt érdemes tudni, hogy mindig ugyanarról szólnak. Így vagy úgy, de Isten és ember kapcsolatáról. Van egy szőlősgazda, aki bérbe adja a szőlőjét és eltávozik. Aztán amikor jönne a bérleti díjért, a bérlők – ahelyett, hogy becsülettel fizetnének – a szolgát, a küldöttet megverik és elzavarják. Ezt teszik a következővel is. Majd végül a szőlősgazda elküldi a fiát, hátha őt komolyan veszik. Nem így történik, hanem a fiút megölik. Majd a történet végén Jézus megkérdezi a hallgatóságot: Szerintetek mit fog tenni a gazda? Nyilvánvalóan bosszút fog állni.

Ennek a példázatnak két olvasta lehetséges. Az egyik a történeti. A példázatban nyilvánvalóan a gazda Isten, a szolgák a próféták és egyéb emberei az Istennek, a Fia pedig Jézus. A bérlők pedig Izrael népe. Magyarul: Izrael népe újra és újra visszautasította a prófétákat, majd Jézust is megölték és ezért bűnhődniük kell. Ez következett be Kr.u. 70-ben, amikor a rómaiak a földdel egyenlővé tették Jeruzsálemet és benne a templomot. Ez is legyen intő példa a számunkra.

De van ennek a történetnek, ma a számunkra, egy sokkal aktuálisabb olvasata is. Ugyanis ez a történet telis-tele van érzelmekkel! Igen, ott vannak az emberi érzelmek, melyek itt negatívak, a bérlők gyűlölete, haszonlesése, hűtlensége. De ott van a szőlősgazda, az Isten érzelmei is!

„Egy ember szőlőt ültetett, és munkásoknak adta bérbe, majd hosszú időre idegenbe távozott.” Micsoda bizalom kell ehhez! Aki keze munkájának van maradandó eredménye, az tudja, hogy milyen nehéz attól megválni, azt másra bízni, azt kölcsön adni, stb. Az Isten pedig az üzenetét és vele való kapcsolatot rábízza az emberre! És ez bizony nem „üzleti” logikán alapszik, hiszen az Isten nyilvánvalóan tudja, hogy az ember legtöbbször hűtlen lesz hozzá. Akkor min alapulhat ez a bizalom? Csakis érzelmeken, mégpedig erős és pozitív érzelmeken.

Majd amikor a hűtlenség megtörténik, akkor „egy másik szolgát küldött” És amikor ez sem jön be, akkor „egy harmadikat is küldött”! Mit tapasztalunk itt? Türelmet. Szinte végtelen türelmet. És bizony ez sem a logikán és a matekon múlik, hiszen már az első szolga megverése után, mi is sejtettük, hogy itt a bérlők nem játszanak tisztességesen! Hát, akkor a türelem is érzelmeken kell, hogy alapuljon!

Sőt! Utána azt olvassuk, hogy ezt mondja a Gazda: „Elküldöm szeretett fiamat, őt talán meg fogják becsülni.” Mi ez? Iszonyatos felelőtlenség! Hiszen ha a szolgákkal így bántak, akkor mit fognak tenni az örökössel?! Mit? Megölték… És nem csak a példázatban…

Majd pedig a méltó büntetés, mert a Szőlő Ura „Eljön, és elpusztítja ezeket a munkásokat, a szőlőt pedig másoknak adja.”

Micsoda isteni érzelmek! Micsoda ambivalens, egymásnak ellentmondó isteni érzelmek! Kazoh Kitamori, egy a második világháború után író japán evangélikus lelkész-teológus professzor írja: „Isten szenvedése Istennek az az akarata, hogy szeresse haragjának a tárgyát” Ez gyönyörű! „Isten szenvedése Istennek az az akarata, hogy szeresse haragjának a tárgyát”, aki nyilvánvalóan a hűtlen ember. Ez ezt a érzelmekkel teli lelkületet mutatta meg Jézusban is, hiszen (és ez is Kitamori gondolata) „Isten átöleli azt, akit nem szabad átölelni, ezért ő maga törik össze, kap sebeket, hordozza a fájdalmat.” Ez is gyönyörű!

Kedves Testvérek! Ma, mi is szőlőbérlők vagyunk! Az Úr ma is népére, a Krisztus-követőkre bízza önmagát, a kapcsolatát, a szeretetét, az Fiáról szóló evangéliumot. Ott van irántunk is a bizalom, amely nem üzleti érdeken, közgazdasági számításokon, bevétel-kiadási egyensúlyon, hanem szereteten alapul! A kérdés már csak az, hogy mit kezdünk vele. Vajon használjuk, vajon odaállunk az Isten elé, amikor eljön az ideje (10.vers) és hálát tudunk neki adni? Tudjuk őt dicsérni? Megbecsüljük-e azt a méltóságot, amit kaptunk? Vagy, ha úgy érezzük, hogy még nem vagyunk kapcsolatban a szerető Istennel, akkor merjük-e kérni őt, hogy jöjjön közel és teremtsen újjá minket? De jó lenne… Ámen