Mi van a másik "orcámmal"? (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 8. vasárnap, 2019.08.11.)

textus: Lk 6,27-35

„27Nektek pedig, akik hallgattok engem, ezt mondom: szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket; 28áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak titeket! 29Aki arcul üt téged, tartsd oda annak arcod másik felét is, és aki elveszi felsőruhádat, attól alsóruhádat se tagadd meg! 30Adj mindenkinek, aki kér tőled, és aki elveszi a tiedet, attól ne követeld vissza! 31És amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük! 32Ha azokat szeretitek, akik szeretnek titeket, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. 33És ha azokkal tesztek jót, akik veletek jót tesznek, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is ugyanezt teszik. 34És ha azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi a jutalmatok? Bűnösök is adnak kölcsönt bűnösöknek, hogy visszakapják azt, ami jár nekik. 35Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt.”

2013-ban kezdtem el küzdő sportolni. Mindig is szerettem volna, de valahogyan nem sikerült hamarabb elkezdeni. Nagyon élveztem, ráadásul volt reggeli edzés héttől fél kilencig, ami nekem külön jó volt. Szóval elég jól haladtam is a dologgal, teljesítettem, vizsgáztam, és persze az edzőtársakkal barátkoztam. Jó hamar kiderült, hogy mi a foglalkozásom, hogy lelkész vagyok. Azt kell mondjam, hogy az akkori pesti edzőtársaim nem a legcizelláltabb, legműveltebb személyiségek voltak vallásos szempontból (sem), mégis szinte azonnal megkaptam: „Hogy kerülsz te ide lelkészként? Neked szabad visszaütni? Nem kéne odatartani a másik »orcádat« is?” Akkor és ott, nem bocsátkoztam a magyarázat kifejtésébe, de most nem lehet megúszni…

Igen, azt hiszem ez az egyik olyan szakasz a Bibliában, amelyik nagyon sokszor elhangzik. Elhangzik egyrészt kritikaként AZ egyház felé, amikor valamely dologban/ügyben a sarkára áll, másrészt pedig AZ egyén, a keresztény ember felé, amikor felemeli a hangját, ha dühbe gurul, ha kiborul, ha visszaüt… Nyilván, akik ezt a kritikát megfogalmazzák – egyházon kívülről – nem a teológiai pontosságot, vagy tiszta Krisztus követő életet akarják bennünk számonkérni, hanem előnyökhöz akarnak jutni egy vitában, vagy éppen a hívő ember kihasználásában! „Mert ugye neked, keresztény embernek, nem szabad szóvá tenni, nem szabad haragudni, nem szabad ellenállni, nem szabad kiállni magadért...” stb., stb., stb.

Amikor egy bibliai szöveget vizsgálunk (különösen, ha jézusit), akkor mindig érdemes megnézni, hogy kinek szól az az adott szakasz. Mert nem minden szól mindenkinek. „Nektek pedig, akik hallgattok engem, ezt mondom”- így kezdi Jézus. Ez a szakasz alapvetően a tanítványoknak szól. Az akkoriaknak és a maiaknak egyaránt. Közvetlenül a mai alapige előtt a Boldogmondások lukácsi verziója található (Általában a mátéi verziót szoktuk emlegetni, mint pl.: „Boldogok a lelki szegények, mert övék az Isten országa.” stb.), ami általános, és nem csak kizárólag a tanítványokra vonatkozó elveket, törvényszerűségeket, állapotokat fogalmaz meg. Itt azonban kifejezetten a tanítványoknak és a tanítványokról beszél Jézus. „Nektek pedig, akik hallgattok engem, ezt mondom” Tehát itt valami más minőségről van szó. Valami olyanról, ami lehet (sőt biztos), hogy nem jellemzi az átlagembert, hanem a Krisztus-követő, újjáteremtett ember sajátja – vagy ha úgy tetszik – magatartásformája.

De miben is áll ez? Nézzük meg mit mond Jézus, milyen példákat hoz.

1. „Aki arcul üt téged, tartsd oda annak arcod másik felét is,”

2. „aki elveszi felsőruhádat, attól alsóruhádat se tagadd meg!”

3. „Adj mindenkinek, aki kér tőled, és aki elveszi a tiedet, attól ne követeld vissza!”

Hát ez elég erős! Ez tényleg nem az alapvető emberi magatartás leírása! Ez tényleg valami… emberfeletti viselkedésmód! Még azt is ki merem mondani, hogy mission impossible, lehetetlen küldetés…! Akkor mégiscsak az edzőtársaimnak volt igaza? Nem visszaütni, hanem a másik felét is odatartani? És a kritikusoknak volt igaza, akik szerint az egyház nem lehet ellenálló, és a keresztény embernek szent passzivitásba, semmittevésbe kell visszavonulnia, ha valami rossz éri?

Nem hinném. Ugyanis azt gondolom, hogy akik ezt a pár példát receptként, forgatókönyvként próbálják érvényesíteni az életükben, azok a lényeget vétik el. Nem lehet arról szó, nem hiszem, hogy Jézus azt akarná, hogyha az utcán megtámadnak, akkor ne védjem meg magamat! Nem hiszem el, hogy télen, ha egy idegen odajön és elkéri a kabátomat, akkor oda kellene adnom, hogy aztán tüdőgyulladást kapjak! Nem hiszem el, hogy a józan észt „elhajítva”, kihúzva a falatot a saját családom szájából, a hó végi utolsó forintjaimat is adjam kölcsön annak, aki biztosan nem adja vissza! Ezt nem hiszem el!

Ahhoz, hogy megértsük a szakaszt, nézzük meg ennek a résznek a keretét, az elejét és a végét. Nagyon hasonló a kettő, nyilvánvalóan Lukács direkt heylezte ebbe a keretbe a jézusi mondatokat. Így hangzik az eleje: „Nektek pedig, akik hallgattok engem, ezt mondom: szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket; áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak titeket!” És a vége pedig: „Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt.” A jézusi mondások elején és végén egy nagyon markáns gondolat áll: „szeressétek ellenségeiteket”! Ez is egy sarokkő a kereszténységben, és ugyanúgy rendszeres számonkérés tárgya, mint a másik arc odatartása. Azonban ez a radikális kijelentés, most nem bonyolítja, hanem inkább segíti a helyzetünket. A görög nyelvben, ahogyan a magyarban, több szó van a szeretetre. Ahogyan ott van a szeretet és szerelem megkülönböztetése anyanyelvünkben, úgy a görögben is ott vannak a különböző fajtái a szeretetnek, még ha más vonal mentén is. Az a szó, ami itt szerepel az „agapé”, az agapé-szeretet. Ez az isteni, avagy Istentől jövő, Istentől származó, Istenre támaszkodó szeretetet jelenti. Nem baráti szeretetről van itt szó, nem szimpátiáról, nem túláradó érzelmekről, nem ölelgetős babusgatásról, és nem is a másik iránt érzett olthatatlan vágyról, hanem valami egészen másról.

„szeressétek ellenségeiteket” Az agapé-szeretet egy döntés. Döntés arról, hogy Krisztusian fogok cselekedni az embertársammal. Miért? Nem azért, mert annyira szeretem őt, hogy a keblemre ölelném, hanem azért mert a Krisztust szeretem! Isten nem várja el, hogy pozitív érzelmet sajtoljak ki magamból az iránt, aki rosszat tett velem, hanem azt, hogy ne a rosszra, hanem Krisztusra tekintve viszonyuljak még ellenségeimhez is! Ennek a szakasznak nem az a lényege, hogy képmutatva, műmosollyal, fogcsikorgatva adjam kölcsön az utolsó forintjaimat, vagy adjam oda kabátomat az utcán, vagy hogy szimmetrikusak legyenek a kék-zöld foltok az arcomon, tartsam oda a másik oldalát is egy soron következő ütés számára! Nem! A szakasz lényege az, hogy felszámoljam azt a lelkületet magamban, amely azért ad, hogy cserébe kapjon a másik embertől! Mert, akit szeretek, és a akivel kapcsolatban vagyok (legtöbb esetben) azért szeretem, mert ő is szeret, viszontszeret engem. Adok neki azért, mert tudom, hogy számíthatok rá, hogy ő is ad. És ez tök jó, ez rendben is van így. De mi van azzal a nagyon sok emberrel, akit nem ismerek, vagy éppen nagyon is, túl jól ismerem és ezért nem állnak közel hozzám?

Nos, ezekre az emberi kapcsolataimra vonatkozik ez az agapé-szeretet. Miért? Mert az Isten az üzletszerű, adok-kapok kapcsolat egyeduralmát akarja felszámolni ember és ember között, hogy Krisztuson keresztüli, vagy ha úgy tetszik, egy krisztusi átjátszóállomáson keresztüli egészséges kapcsolat lehessen belőle! Ahol a másik embert Krisztuson át nézem, az ő szemén és lelkületén át. Ahol nem a nem a magam nagylelkűsége, hovatovább nagyszerűsége, irányítja szolidaritást, az irgalmat, az odafordulást, hanem a Krisztustól jövő erő! És ahol nem rossz feltételezése az első, hanem jó önzetlen cselekvése!

Könnyű ez? Nem, nagyon nem. De lehetetlen? Korán sem. De döntenem kell! Minden helyzetben, amikor kapcsolatba kerülök másokkal, akár ellenséggel, és lehetőségem van gyakorolni az agapé-szeretetet, akkor el kell döntenem, hogy teszem-e, és ha igen, akkor hogyan. De nem vagyok ebben egyedül. Jézus ott van velünk ebben is. De csak akkor tudok jól dönteni, akkor tudok jó döntést hozni, ha ebben is Jézusra támaszkodom. Ehhez azonban az kell, hogy folyamatosan kapcsolatban legyek vele. Ha szabálykönyvet akart volna adni Jézus, akkor nem kellene kapcsolatot tartanom vele, hanem csak felcsapni a megfelelő passzust, aztán cselekedni. Egy idő után azonban nagy eséllyel kiüresedett volna az egész, meghalt volna a lényeg, ahogyan ez megtörtént a mózesi törvényekkel is (lásd a képmutató farizeusok). De Jézus nem törvénykönyvet, hanem kapcsolatot hagyott ránk! Örökké tartó kapcsolatot, ahogyan ő mondta: „én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28,20)