Szegények és gazdagok (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 18. vasárnap, 2019.10.20.)

textus: Jak 2,1-7
1Testvéreim, amikor a dicsőséges Urunkba, Jézus Krisztusba vetett hitetek szerint éltek, ne legyetek személyválogatók. 2Mert ha belép hozzátok a gyülekezetbe fényes ruhában egy aranygyűrűs férfi, és ugyanakkor egy szegény is belép kopott ruhában, 3és ti arra figyeltek, aki a fényes ruhát viseli, sőt ezt mondjátok neki: „Te ülj ide kényelmesen”, a szegényhez pedig így szóltok: „Te állj oda”, vagy „Ülj le ide a zsámolyomhoz”, 4nem kerültetek-e ellentmondásba önmagatokkal, és nem lettetek-e gonosz szándékú bírákká? 5Figyeljetek csak ide, szeretett testvéreim: vajon nem Isten választotta-e ki azokat, akik a világ szemében szegények, hogy hitben gazdagok legyenek, és örököljék azt az országot, amelyet Isten az őt szeretőknek ígért? 6De ti megszégyenítettétek a szegényt. Vajon nem a gazdagok hatalmaskodnak-e rajtatok, nem ők hurcolnak-e titeket törvény elé? 7Nem ők káromolják-e azt a szép nevet, amelyről titeket elneveztek?



Sokszor vádolják a Bibliát, hogy túl elvont a ma embere számára. Kétségtelen, hogy a Biblia egy olyan mű, ami nem strandkönyv vagy egy ponyva. Nem egy laza regény, ami könnyen, gyorsan fogyasztható. A ma emberének „instant” ízlése nehezem birkózik olyan dolgokkal, amely előkészítést, odafigyelést és – adott esetben – megküzdést kíván. Ehhez még, csak hogy ne legyen egyszerű, nehezítő körülményként ott van az olvasási készség és képesség csökkenése, amely tendenciózus az újabb generációk esetében. (Erről már volt szó korábban.)
Azonban a mai részünk egyáltalán nem ilyen. Ezeket a szavakat és mondatokat hallgatva/olvasva egy igen konkrét elképzelés kerül elő a keresztény közösségi élettel kapcsolatban, mégpedig az anyagiak, a vagyoni helyzet tekintetében.
Nagyon izgalmas megnézni, hogy az egyház, fennállásának 2000 éves története során, milyen viszonyt ápolt az anyagiakkal. Az evangéliumot olvasva alapvetően (úgy tűnhet) egy szegénységet preferáló irány képe rajzolódik ki. Aztán ahogyan telt múlt az idő és az egyház üldözöttből megtűrt, majd preferált vallási közösség lett, úgy a vagyoni gyarapodás is egészen más megvilágításba került. Már nem csak, hogy nem volt probléma a gazdagság, de maga az egyház is (saját jogán) vagyont kezdett gyűjteni. Ez a vagyongyarapítás közvetlenül a reformáció előtti időszakban csúcsosodott ki, mikor az egyházszervezet (egyik) legfőbb tevékenysége a hívek lehúzása volt. Olyannyira, hogy már a bűnbocsánatot is áruba bocsátották! (És természetesen tisztelet a kivételnek!) Közvetve vagy közvetlenül, de ez a rossz gyakorlat indította Luthert annak a bizonyos 95 tételnek a kifüggesztésére.
Ma igen széles spektrumon mozog az, hogy hogyan gondolkodnak a keresztények a anyagiakról. Mind a mai napig szinte minden véglet és az azok közötti átmenetek megtalálhatóak. Vannak, akik a szent szegénységet tartják egyedüli útnak, és azt mondják: „Jézus szegény volt, a tanítványok is, meg ott vannak az igék: boldogok a szegények (Lk 6,20), add el minden vagyonodat (Mk 10,21) és a többi, és a többi.” És ott van a másik véglet is, a sikerteológia, amely egyszerűen azt mondja: „Ha az Isten szeret téged, akkor megáld és ezt minden szinten teszi, az anyagiak szintjén is. Ha pedig nem szeret, akkor nem teszi sem így, sem úgy, sem az anyagiakban.” És e között a kettő között pedig ott van ezer árnyalat. Bármennyire is izgalmas lenne, de ma nem tisztünk igazságot tenni ezen vélekedések között.
Azonban adott a helyzet, hogy a ma társadalma és mindegyik másik is, úgy épül fel, hogy vannak olyanok, akik jobb és vannak, akik rosszabb anyagi helyzetben vannak. Ennek intézményes egyenlővé tételére voltak kísérletek a történelem folyamán. Egyik katasztrofálisabban sikerült mint a másik. Ezzel korán sem azt mondom, hogy jó az, hogy vannak emberek, akik szükséget szenvednek a mindennapokban, vagy éppen olyan módon gazdagok, vagy gazdagodnak, hogy az már vérlázító, de ez van és ezzel kell együtt élnünk.
És bizony ezek az anyagi, és az abból, fakadó társadalmi különbségek ugyanúgy megvannak a gyülekezetekben is. Sőt azt veszem észre, hogy ahogyan a társadalmunk szegregálódik akár az egészségügy, akár az oktatás mentén, vagy sok más területen egyaránt, úgy egyre kevesebb találkozási pont van a különböző anyagi helyzetben lévő társadalmi osztályok között. Azonban, hála Istennek, a gyülekezet egy olyan terep, ahol ez a találkozás megvalósul, és nagyon remélem, hogy ez így is marad…
Mai szakaszunk nagyon érthető és nagyon gyakorlatias iránymutatást ad a gyülekezeteknek: „Mert ha belép hozzátok a gyülekezetbe fényes ruhában egy aranygyűrűs férfi, és ugyanakkor egy szegény is belép kopott ruhában, és ti arra figyeltek, aki a fényes ruhát viseli, sőt ezt mondjátok neki: „Te ülj ide kényelmesen”, a szegényhez pedig így szóltok: „Te állj oda”, vagy „Ülj le ide a zsámolyomhoz”, nem kerültetek-e ellentmondásba önmagatokkal, és nem lettetek-e gonosz szándékú bírákká?”- írja Jakab. Hát igen. Milyen alapvető emberi reakció ez. „Gazdag, befolyásos, ó hát akkor gyere előre!” „Te meg, suttyó, találj magadnak helyet hátul.” Erre a gyakorlatra van is egy műszó a Bibliában: a személyválogatás. De mit jelent ez a szó? A személyválogatás pozitív iránya a protekció, negatív iránya pedig a hátrányos megkülönböztetés. Az személyválogató, aki a valaki egy meghatározott aspektus, pl. az anyagiak, mentén előnybe részesít, vagy hátrányosan megkülönböztet egy másik embert. Érdekes, hogy ez a kifejezés (eredeti görög formájában) csak a Bibliai és egyházi szövegekben volt megtalálható. Sarokpont, hogy úgy mondjam.
Márpedig az egyházban és a gyülekezetben nem lehetünk személyválogatók. Miért?
1. Mert Isten népe egy másik vonatkoztatási rendszerben mozog. Itt nem számít az anyagi helyzet, mert az Istennel való kapcsolat nem pénz kérdés. Sosem volt az és nem is lehet. És ez nem utópia, hanem élő valóság a gyülekezetben.
2. Ha ez előbbi nem lenne elég, akkor biztasson bennünket a Biblia, hogy az Isten nem személyválogató (Apcsel 10,34). Az Isten szemében mi mindannyian ugyanannyit érünk. Nem régen hallottam a találó mondatot: „A koporsón nincsen zseb”. De hogy ne legyünk már ilyen halál-központúak, úgy is mondhatjuk, hogy az emberi lelken nincsen zseb.
Az egyháznak nem feladata olcsón „megvásárolni” a szegényeket azzal, hogy „igen, itt nagyon gáz, de majd a mennyben, ott majd jó lesz”, ahogyan ezt tette oly sokszor. De az sem feladata, hogy az anyagiakat megvetve szegénységi fogadalmat tetessen minden emberrel. Azonban az nagyon is feladata, hogy hirdesse: a hitben nem az a fontos, nem lehet az a fontos, hogy „mid van”, hanem csak az, hogy „ki vagy”. Az Isten úgy lát és szereti az embert, ahogyan van és nem az alapján, hogy mije van, mit ért el, vagy mit birtokol. Ez kell, hogy megvalósuljon az egyházban! Krisztus követői vagyunk. Ebben a követésben Krisztus Urunkhoz akarunk hasonlítani egyre inkább. Márpedig ő mindenkihez odafordult legyen az gazdag vagy szegény. A személyt nézte, a szükséget nézte, és az Isten szeretetét közvetítette.
Szegények és gazdagok mindig is lesznek. A gyülekezetben is. Ez azonban nem kell, hogy akadályozzon bennünket abban, hogy egymás testvérei legyünk. A szegény feladata, hogy ne utálja a gazdagot csak azért mert gazdag. Ne irigykedjen, hanem inkább adjon hálát azért amije van, és ha többre van szüksége, akkor kérje Istent és maga is igyekezzen azt elérni. A gazdag feladata pedig az, hogy tanuljon a szegénytől. Tanulja meg az Istenre hagyatkozást azon a nehezített pályán, amit anyagi jóléte eredményez. Hiszen sokkal nehezebb úgy az Istenre hagyatkozni, őrá bízni magunkat, ha közben dúskálunk az anyagi javakban. Illetve gyakorolja az irgalmat és nem csak a szavak, de az anyagiak szintjén is, hiszen mindene amije csak van, azt Istentől kapta.
Az Úr adja meg ezt az áldott harmóniát. Ámen

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mi a különbség az evangélikus, a katolikus és a református úrvacsora/áldozás között? (Evlelkész podcast #13)

Sült hal és reformáció (prédikáció, Reformáció ünnepe, 2020.10.31.)

A kenyér öröme (prédikáció, Padragkút-Ajka, Böjt 4. vasárnapja, 2017.03.26.)