Szegények és gazdagok (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 18. vasárnap, 2019.10.20.)
textus:
Jak 2,1-7
„1Testvéreim, amikor a dicsőséges Urunkba, Jézus Krisztusba
vetett hitetek szerint éltek, ne legyetek személyválogatók. 2Mert
ha belép hozzátok a gyülekezetbe fényes ruhában egy aranygyűrűs
férfi, és ugyanakkor egy szegény is belép kopott ruhában, 3és
ti arra figyeltek, aki a fényes ruhát viseli, sőt ezt mondjátok
neki: „Te ülj ide kényelmesen”, a szegényhez pedig így
szóltok: „Te állj oda”, vagy „Ülj le ide a zsámolyomhoz”,
4nem kerültetek-e ellentmondásba önmagatokkal, és nem lettetek-e
gonosz szándékú bírákká? 5Figyeljetek csak ide, szeretett
testvéreim: vajon nem Isten választotta-e ki azokat, akik a világ
szemében szegények, hogy hitben gazdagok legyenek, és örököljék
azt az országot, amelyet Isten az őt szeretőknek ígért? 6De ti
megszégyenítettétek a szegényt. Vajon nem a gazdagok
hatalmaskodnak-e rajtatok, nem ők hurcolnak-e titeket törvény elé?
7Nem ők káromolják-e azt a szép nevet, amelyről titeket
elneveztek?”
Sokszor
vádolják a Bibliát, hogy túl elvont a ma embere számára.
Kétségtelen, hogy a Biblia egy olyan mű, ami nem strandkönyv vagy
egy ponyva. Nem egy laza regény, ami könnyen, gyorsan fogyasztható.
A ma emberének „instant” ízlése nehezem birkózik olyan
dolgokkal, amely előkészítést, odafigyelést és – adott
esetben – megküzdést kíván. Ehhez még, csak hogy ne legyen
egyszerű, nehezítő körülményként ott van az olvasási készség
és képesség csökkenése, amely tendenciózus az újabb generációk
esetében. (Erről már volt szó korábban.)
Azonban
a mai részünk egyáltalán nem ilyen. Ezeket a szavakat és
mondatokat hallgatva/olvasva egy igen konkrét elképzelés kerül
elő a keresztény közösségi élettel kapcsolatban, mégpedig az
anyagiak, a vagyoni helyzet tekintetében.
Nagyon
izgalmas megnézni, hogy az egyház, fennállásának 2000 éves
története során, milyen viszonyt ápolt az anyagiakkal. Az
evangéliumot olvasva alapvetően (úgy tűnhet) egy szegénységet
preferáló irány képe rajzolódik ki. Aztán ahogyan telt múlt az
idő és az egyház üldözöttből megtűrt, majd preferált vallási
közösség lett, úgy a vagyoni gyarapodás is egészen más
megvilágításba került. Már nem csak, hogy nem volt probléma a
gazdagság, de maga az egyház is (saját jogán) vagyont kezdett
gyűjteni. Ez a vagyongyarapítás közvetlenül a reformáció
előtti időszakban csúcsosodott ki, mikor az egyházszervezet
(egyik) legfőbb tevékenysége a hívek lehúzása volt. Olyannyira,
hogy már a bűnbocsánatot is áruba bocsátották! (És
természetesen tisztelet a kivételnek!) Közvetve vagy közvetlenül,
de ez a rossz gyakorlat indította Luthert annak a bizonyos 95 tételnek a kifüggesztésére.
Ma
igen széles spektrumon mozog az, hogy hogyan gondolkodnak a
keresztények a anyagiakról. Mind a mai napig szinte minden véglet
és az azok közötti átmenetek megtalálhatóak. Vannak, akik a
szent szegénységet tartják egyedüli útnak, és azt mondják:
„Jézus szegény volt, a tanítványok is, meg ott vannak az igék:
boldogok a szegények (Lk 6,20), add el minden vagyonodat (Mk 10,21)
és a többi, és a többi.” És ott van a másik véglet is, a
sikerteológia, amely egyszerűen azt mondja: „Ha az Isten szeret
téged, akkor megáld és ezt minden szinten teszi, az anyagiak
szintjén is. Ha pedig nem szeret, akkor nem teszi sem így, sem úgy,
sem az anyagiakban.” És e között a kettő között pedig ott van
ezer árnyalat. Bármennyire is izgalmas lenne, de ma nem tisztünk
igazságot tenni ezen vélekedések között.
Azonban
adott a helyzet, hogy a ma társadalma és mindegyik másik is, úgy
épül fel, hogy vannak olyanok, akik jobb és vannak, akik rosszabb
anyagi helyzetben vannak. Ennek intézményes egyenlővé tételére
voltak kísérletek a történelem folyamán. Egyik
katasztrofálisabban sikerült mint a másik. Ezzel korán sem azt
mondom, hogy jó az, hogy vannak emberek, akik szükséget szenvednek
a mindennapokban, vagy éppen olyan módon gazdagok, vagy
gazdagodnak, hogy az már vérlázító, de ez van és ezzel kell
együtt élnünk.
És
bizony ezek az anyagi, és az abból, fakadó társadalmi különbségek
ugyanúgy megvannak a gyülekezetekben is. Sőt azt veszem észre,
hogy ahogyan a társadalmunk szegregálódik akár az egészségügy,
akár az oktatás mentén, vagy sok más területen egyaránt, úgy
egyre kevesebb találkozási pont van a különböző anyagi
helyzetben lévő társadalmi osztályok között. Azonban, hála
Istennek, a gyülekezet egy olyan terep, ahol ez a találkozás
megvalósul, és nagyon remélem, hogy ez így is marad…
Mai
szakaszunk nagyon érthető és nagyon gyakorlatias iránymutatást
ad a gyülekezeteknek: „Mert ha belép hozzátok a gyülekezetbe
fényes ruhában egy aranygyűrűs férfi, és ugyanakkor egy szegény
is belép kopott ruhában, és ti arra figyeltek, aki a fényes ruhát
viseli, sőt ezt mondjátok neki: „Te ülj ide kényelmesen”, a
szegényhez pedig így szóltok: „Te állj oda”, vagy „Ülj le
ide a zsámolyomhoz”, nem kerültetek-e ellentmondásba
önmagatokkal, és nem lettetek-e gonosz szándékú bírákká?”-
írja Jakab. Hát igen. Milyen alapvető emberi reakció ez. „Gazdag,
befolyásos, ó hát akkor gyere előre!” „Te meg, suttyó,
találj magadnak helyet hátul.” Erre a gyakorlatra van is egy
műszó a Bibliában: a személyválogatás. De mit jelent ez a szó?
A személyválogatás pozitív iránya a protekció, negatív iránya
pedig a hátrányos megkülönböztetés. Az személyválogató, aki
a valaki egy meghatározott aspektus, pl. az anyagiak, mentén
előnybe részesít, vagy hátrányosan megkülönböztet egy másik
embert. Érdekes, hogy ez a kifejezés (eredeti görög formájában)
csak a Bibliai és egyházi szövegekben volt megtalálható.
Sarokpont, hogy úgy mondjam.
Márpedig
az egyházban és a gyülekezetben nem lehetünk személyválogatók.
Miért?
1.
Mert Isten népe egy másik vonatkoztatási rendszerben mozog. Itt
nem számít az anyagi helyzet, mert az Istennel való kapcsolat nem
pénz kérdés. Sosem volt az és nem is lehet. És ez nem utópia,
hanem élő valóság a gyülekezetben.
2.
Ha ez előbbi nem lenne elég, akkor biztasson bennünket a Biblia,
hogy az Isten nem személyválogató (Apcsel 10,34). Az Isten
szemében mi mindannyian ugyanannyit érünk. Nem régen hallottam a
találó mondatot: „A koporsón nincsen zseb”. De hogy ne legyünk
már ilyen halál-központúak, úgy is mondhatjuk, hogy az emberi
lelken nincsen zseb.
Az
egyháznak nem feladata olcsón „megvásárolni” a szegényeket
azzal, hogy „igen, itt nagyon gáz, de majd a mennyben, ott majd jó
lesz”, ahogyan ezt tette oly sokszor. De az sem feladata, hogy az
anyagiakat megvetve szegénységi fogadalmat tetessen minden
emberrel. Azonban az nagyon is feladata, hogy hirdesse: a hitben nem
az a fontos, nem lehet az a fontos, hogy „mid van”, hanem csak
az, hogy „ki vagy”. Az Isten úgy lát és szereti az embert,
ahogyan van és nem az alapján, hogy mije van, mit ért el, vagy mit
birtokol. Ez kell, hogy megvalósuljon az egyházban! Krisztus
követői vagyunk. Ebben a követésben Krisztus Urunkhoz akarunk
hasonlítani egyre inkább. Márpedig ő mindenkihez odafordult
legyen az gazdag vagy szegény. A személyt nézte, a szükséget
nézte, és az Isten szeretetét közvetítette.
Szegények
és gazdagok mindig is lesznek. A gyülekezetben is. Ez azonban nem
kell, hogy akadályozzon bennünket abban, hogy egymás testvérei
legyünk. A szegény feladata, hogy ne utálja a gazdagot csak azért
mert gazdag. Ne irigykedjen, hanem inkább adjon hálát azért amije
van, és ha többre van szüksége, akkor kérje Istent és maga is
igyekezzen azt elérni. A gazdag feladata pedig az, hogy tanuljon a
szegénytől. Tanulja meg az Istenre hagyatkozást azon a nehezített
pályán, amit anyagi jóléte eredményez. Hiszen sokkal nehezebb
úgy az Istenre hagyatkozni, őrá bízni magunkat, ha közben
dúskálunk az anyagi javakban. Illetve gyakorolja az irgalmat és
nem csak a szavak, de az anyagiak szintjén is, hiszen mindene amije
csak van, azt Istentől kapta.
Az
Úr adja meg ezt az áldott harmóniát. Ámen
Remek prédikáció - kitűnő "felvezetése" a jövő vasárnapnak... :)
VálaszTörlés