Bányász evangélium (prédikáció, Advent 3. vasárnapja, 2019.12.15.)

textus: Jer 1,17-19

„17Övezd fel derekadat és indulj, hirdesd nekik mindazt, amit én parancsolok! Ne rettenj meg tőlük, különben én rettentelek meg téged általuk! 18Megerősített várossá teszlek ma téged: vasoszloppá és ércfallá az egész országgal szemben, Júda királyaival, vezetőivel, papjaival és az ország népével szemben. 19Harcolni fognak ellened, de nem bírnak veled, mert én veled leszek – így szól az ÚR –, és majd megmentelek!”

1865. Rémlik valakinek ez a dátum, ez az év, hogy milyen jelentős események történtek ekkor? […] Ebben az éveben véget ér az amerikai polgárháború, megtörténik a forradalom utáni Magyarország és Erdély uniója, Pesten felavatják a Tudományos Akadémia épületét, Zsolnay megalapítja a porcelán gyárat. Ebben az évben születik Csók István festőművész, Szász Károly, Róth Miksa és Rudyard Kipling is, aki a Dzsungel könyvét írta. De van egy olyan „születés” is, ami nekünk itt Ajkán talán még fontosabb. Az ajkai szénbányászat kezdete is ez az év. Puzdor Gyula ebben az évben bízott meg egy bányamérnököt, hogy birtokának egy részén kutasson szén után. Ez az első kutatás nem sok sikert hozott, de mégiscsak ez volt az első mozzanata az ajkai szénbányászatnak. Nos, itt jegyzem meg, hogy evangélikusként, ez egy teljesen releváns információ, hiszen a Puzdor család evangélikus volt! Sőt 1943-ban Puzdor Gyula meghívására Petőfi Sándor (aki szintén evangélikus volt) itt töltötte a húsvéti vakációt, tudniillik iskolatársak voltak Pápán. Ezt az alkalmat örökíti meg templomunkban egy emlékkoszorú is. Szóval, Puzdor Gyulával elkezdődött az a folyamat, ami 139 évig tartott. 2004. szeptember 3-án hozták fel az utolsó csille szenet Ajkán, ami a mai napig megtekinthető a bányászati múzeumban. Ajka legújabb kori történelme összefonódik a bányászattal, s bár ma már nincsen bányászat, de azért még egy darabig mindenki úgy fog emlékezni Ajkára, mint bányászvárosra.

A bányászat, mint minden más, igen nagy fejlődésen ment keresztül az utóbbi 100-200 évben. Sohasem volt – és sohasem lesz – veszélytelen, sohasem volt – és sohasem lesz – egyszerű, de minél régebbre megyünk vissza az időben, annál rizikósabb dolog volt bányásznak lenni. Abban az időben pedig, amikor az igénk született, a Krisztus előtti 7. században, pedig azt lehet mondani, hogy iszonyatosan nehéz és életveszélyes foglalkozás volt, amit legtöbbször nem is szabad emberek, hanem rabszolgák végeztek, mert nem volt élő ember, aki magától bevállalta volna.

Ebben a helyzetben szólal meg a mai igénk, Jeremiás tollából az Úr szava: „Megerősített várossá teszlek ma téged: vasoszloppá és ércfallá” Itt ugyan nincsen szó szénről, hanem vasról és ércről, de beláthatjuk, hogy abban az időben, amikor semmilyen gép, semmilyen védőfelszerelés, rendes szerszám és megfelelő szakártelem nem állt rendelkezésre, akkor egy vasoszlop és ércfal elképzelhetetlenül hatalmas dolog volt. Iszonyatos mennyiségű munka, emberélet és anyagiak kellettek hozzá, hogy kibányásszanak egy vasoszlopnyi vasat és egy fal felépítésére elegendő ércet. Ezért nyilván ilyen nem is létezett akkoriban. Mégis az Úr azt mondja Jeremiásnak, hogy bizony – ha nem is szó szerint, fizikailag – de lelkileg vasoszloppá és ércfallá teszi őt!

De mégis miért mondott ilyet az Úr? Miért nem mondta azt, hogy „erőssé teszlek” aztán ennyi? Miért használt egy ilyen döbbenetes erejű képet, hiszen a szinte lehetetlenséget ígérte a prófétának! Azért, hogy tudtára adja, hogy minden emberi képzeletet felülmúló módon támogatni fogja a prófétát. Miért? Mert feladatot bízott rá, „hirdesd nekik mindazt, amit én parancsolok”. Azaz menjen a próféta a saját népe közé és mondja el, hogy mit üzen az Úr. Menjen a köznéphez, menjen a hatalmasokhoz, és bátran hirdesse az Úr szavait.

Amikor az Isten feladatot ad, akkor nem hagy bennünket eszköztelenül. Nem hagyja, hogy megfelelő háttér híján legyen az ő követe. Mindig megadja a lehetőséget, az erőt, az eszközöket arra, hogy beteljesítse a követ a feladatát.

De miért fontos ez ma nekünk? Azt értjük, hogy Jeremiásnak ez nagyon fontos volt, és hogy ez milyen szép és grandiózus dolog, de mi van velünk?

Elárulom, hogy ez a szakasz nekünk is szól. Főleg annak a fényében, amit Pál apostol ír: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek.” (1Kor 2,9) A jeremiási ige és ez a páli szakasz – azt hiszem első hallásra/olvasásra is feltűnt – hogy rokonságban vannak egymással, és kiegészítik egymást. Az Isten nem hagy minket magunkra, hanem hatalmas dolgokat készített el a számunkra, „vasoszlopot”, „ércfalat” és csupa olyan dolgot, amit még „szem nem látott, fül nem hallott”! A karácsony közeledtével, újra előttünk van az ajándékozó Isten. Aki minden képzeletet felülmúlóan akar bennünket megajándékozni.

Van egy olyan fogalom a teológiában, hogy „kinyilatkoztatás”. Az Istent csak úgy tudjuk megismerni, ahogyan ő megmutatja magát. Nem tudjuk sem kikutatni, sem megtalálni, csak akkor és ahogyan ő akarja. Ezt az ön-megmutatást nevezzük kinyilatkoztatásnak. Ezerféleképpen teszi meg ezt az Úr. Megteszi a természetben, amelynek csodái róla tesznek hitvallást. Megteszi igéjében, a Bibliában, ahol a mai textus is megtalálható. És megteszi ajándékaiban is, a vasoszlopokban és ércfalakban, amelyek nyilvánvalóan nem léteznének az életünkben, ha ő nem tenné! És biztos vagyok abban, hogy a legtöbben fel tudnánk sorolni nem egy, nem kettő olyan helyzetet, amikor magunk sem tudjuk, hogy hogyan maradtunk talpon, éltük túl a dolgot! Nos, ezek azon a helyzetek, amikor mi lettünk vasoszloppá és ércfallá az Úr munkája nyomán.

Mindez a miénk lehet, mindezt megkaphatjuk, ha rálépünk az Isten útjára. Ezt nem csak egyszer, de kismilliószor meg kell tenni, hiszen nagyon sok külső erő, és sokszor magunk miatt is letérünk róla. Így nem csak az ajándék, de feladat is szól hozzánk: „indulj, hirdesd nekik mindazt, amit én parancsolok”. És nekünk, itt ma, 2019 adventjében, mit kell hirdetnünk? Hát azt, hogy jön a Krisztus! Azt, hogy nem csak ünnep közelít felénk, hanem a Megváltó maga is! Hogy ő ott akar lenni velünk, az életünkben, az ünnep fényében és a hétköznapi szürkeségben egyaránt! Ahogyan az oltár előtti ige írta: „Menjetek, és mondjátok el […] , amiket hallotok és láttok: vakok látnak, és bénák járnak, leprások tisztulnak meg, és süketek hallanak, halottak támadnak fel, és szegényeknek hirdettetik az evangélium, és boldog, aki nem botránkozik meg énbennem.” (Mt 11,4-6), „mondjátok el, hogy Krisztusban, az ő munkája nyomán, csodák történnek, kapcsolatok állnak helyre, gyógyulás történik testben és lélekben és hogy örömhír van!” Van Megváltónk, van utunk az Istenhez! Ámen