Adventi nyílászáró csere (prédikáció, Advent 4. vasárnapja, 2019.12.22.)

textus: Zsolt 24,7-10

„7Emeljétek föl fejeteket, ti, kapuk, emelkedjetek föl, ti, ősi ajtók, hogy bemehessen a dicső király! 8Ki az a dicső király? Az erős és hatalmas ÚR, az ÚR, aki hatalmas a harcban. 9Emeljétek föl fejeteket, ti, kapuk, emeljétek föl, ti, ősi ajtók, hogy bemehessen a dicső király! 10Ki az a dicső király? A Seregek URa, ő a dicső király!”

Ki az közülünk, aki már átélt lakásfelújítást? Tegye fel a kezét! […] Gondoltam, hogy nem leszek egyedül. És most tegye fel a kezét az, akinek jó és harmonikus élmény volt a lakásfelújítás. […] Nos, ahogyan látom, lényegesen kevesebb kéz van a magasban. Ez nem véletlen. Egy felújítás az mindig stresszel jár. Először is, el kell dönteni, hogy mit akarunk, mennyink van rá és hogy lehetséges-e e kivitelezés. Mitől kell megszabadulni, ahhoz, hogy menjen, melyek azok a falak, bútorok, akármik, amik a felújítás után nem fognak beférni, illetve melyek azok, amik meg igen. Aztán kell keresni valakit, aki elvégzi a munkát. Vagy találunk egy vállalkozót, aki generálkivitelező, azaz mindent megcsinál, vagy megcsináltat, vagy mi magunk szerezzük be a kőművest, a villanyszerelőt, a vizest, a burkolót, stb. külön-külön.

És ami az izgalmas, hogy a felújítások a legritkább esetben végződnek úgy, ahogyan eltervezzük. Vagy, tovább tartanak… Nem! Mindig tovább tartanak, mint terveztük. Mindig. És legtöbbször nem lesz olyan, mint szeretnénk. Itt egy kicsit ilyenebb, ott egy kicsit olyanabb, „én nem ezt kértem”, „nem így képzeltem el” – értjük miről van szó. És persze ilyenkor mindig más a hibás: anyagfáradás, selejt, a mester volt a béna, a kivitelező hibája, nem volt rendesen megtervezve… Őrület.

Ma egy nagyon ősi szöveg van előttünk. A 24. zsoltár, amiből a mai textus van, (minden valószínűség szerint) egy ősi liturgia. Isten népe, az Ószövetségi időkben, valószínűleg ezeket a sorokat énekelte, amikor a Szövetség Ládáját (a Frigyládát), ami az Isten jelenlétét szimbolizálta – és amiben (többek között) benne voltak a 10 parancsolat kőtáblái – bevitték a jeruzsálemi templomba. „Emeljétek föl fejeteket, ti, kapuk, emelkedjetek föl, ti, ősi ajtók, hogy bemehessen a dicső király! Ki az a dicső király? Az erős és hatalmas ÚR, az ÚR, aki hatalmas a harcban. Emeljétek föl fejeteket, ti, kapuk, emeljétek föl, ti, ősi ajtók, hogy bemehessen a dicső király! Ki az a dicső király? A Seregek URa, ő a dicső király!” Vitték a ládát és közben énekeltek. Nyilván, mivel a kapuknak és ajtóknak nincsen feje, ezért nem szó szerint kell érteni, hanem azt fejezték ki ezekkel a sorokkal, hogy olyan hatalmas valaki jön, hogy már nem is fér be a szabvány ajtón és kapun. És ki ez a valaki? „A Seregek URa, ő a dicső király!”

Advent üzenete, többek között, az, hogy az Isten közel lép hozzánk és emberré lesz Jézus Krisztusban. Jön, a Megváltó közeledik felénk. És most nekünk nem egy láda szimbolizálja őt, hanem inkább a jászol, ami most érkezik hozzánk. A jászol érkezik hozzánk, amelyben bár fizikailag nem egy hatalmas valaki van, hanem egy csecsemő, mégis a végtelenség öltött benne testet, a Hatalmas Isten. Így nekünk sem ártanak ezek a sorok énekelve, vagy csak kimondva: „Emeljétek föl fejeteket, ti, kapuk, emelkedjetek föl, ti, ősi ajtók, hogy bemehessen a dicső király!”

Mert, hogy ő hozzánk akar megérkezni és kopogtat nálunk. „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.” (Jel 3,20)- mondja Krisztus a Jelenések könyvében. Igen ám, de mi van, ha nem fér be az ajtón? Mert bizony a szabvány nyílászárón nem fér be a Krisztus. Éppen ezért felújításra van szükség. Mindenek előtt nyílászáró cserére.

Hajlandóak vagyunk-e ebbe a felújításba belekezdeni? Hajlandóak vagyunk-e felkészülni arra, hogy megérkezik a szívünkbe a Krisztus? Készek vagyunk-e befelé tekinteni, megnézni, hogy mi az, ami stimmel és mi az, ami nem és belevágni a dologba? Ennek a felújításnak az első lépése pedig a várakozás. Az, hogy feltétel nélkül várjuk a Megváltó érkezését. Úgy szoktam mondani: Krisztust várni nem elvárásokkal lehet, hanem a felfedezés kíváncsiságával és örömével. Nem határozhatom meg, hogy a Krisztus milyen legyen, mit tegyen. Nem. Amit tehetek, hogy elfogadom tőle, amit adni akar.

És kérhetem ehhez a szemléletváltáshoz is az ő segítségét, de ezt nekem kell megtenni. És ebben a felújításban, nyílászáró cserében nem lehet mást hibáztatni, ha nem megy. Mert én vagyok a megrendelő, a tulajdonos, a kivitelező és a kőműves is egyben. Kész vagyok erre?

De úgy fer, hogy ejtsünk szót arról is, hogy mi történik, ha megteszem ezt, ha bevállalom. Így ír erről János apostol: „Akik pedig befogadták [ti. Jézust], azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében” (Jn 1,12) Ez már valami! A jászolban fekvő gyermek, aki most előttünk van, gyermekké akar tenni bennünket is. Nem abban az értelemben, hogy nem akarja, hogy felnőjünk, vagy gyerekessé tenne, hanem abban az értelemben, hogy mi is testvérei és Isten gyermekei, az ő családjának tagjai leszünk általa. És ezzel Isten teljes szeretete, kegyelme, mellettünk állása a miénk lehet! Ezért szerintem érdemes belevágni ebbe a bizonyos felújításba! Ámen