Kamerák és bordák (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 19. vasárnap, 2020.10.18.)

 textus: 1Móz 2,18-24

18 Azután ezt mondta az Úristen: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat. 19 Formált tehát az Úristen a földből mindenféle mezei állatot, mindenféle égi madarat, és odavitte az emberhez, hogy lássa, minek nevezi; mert minden élőlénynek az a neve, aminek az ember elnevezi. 20 Így adott az ember nevet minden jószágnak, az égi madaraknak és minden vadállatnak, de az emberhez illő segítőtársat nem talált. 21 Mély álmot bocsátott azért az Úristen az emberre, és az elaludt. Akkor kivette az egyik oldalbordáját, és húst tett a helyére. 22 Az emberből kivett oldalbordát az Úristen asszonnyá formálta, és odavezette az emberhez. 23 Akkor ezt mondta az ember: Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett. 24 Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és ezért lesznek egy testté.



Már nagyon régóta rajongok a filmekért, sorozatokért. Persze nem mindenért, vannak kedvenc stílusaim, de az most mindegy, mert úgy általában is el tud varázsolni, hogy mi mindenre képes egy rendező, egy-egy színész, vagy éppen a számítógépes szimulációval dolgozó szakember egy film, vagy egy sorozat keretén belül. Egy jó ideig olyan misztikus dolognak tekintettem a filmeket, különösen is a sci-fiket, és nem is akartam velük kapcsolatban pl. kulisszatitkokról tudni, vagy a gyártás folyamatának érdekességeiről olvasni, hallani. Főleg kamasz és tinédzserkoromban borzasztóan illúziórombolónak éltem meg, ha mondjuk véletlenül értesültem olyasmiről, hogy valamelyik, általam nagyon szeretett, filmbeli szereplővel ez vagy az történt. Pl. nem lettem volna kíváncsi arra, hogy Han Solo hol nyaral, meg arra sem, hogy Neo vajon bekerült-e az elvonóra vagy sem… De ahogyan felnőttem (lélekben is) el kezdett érdekelni a háttér. Nem a bulvár része, hanem inkább a szakmai. Így jutottam el a werkfilmekhez. Ezek a filmek arról szólnak, hogy hogyan készült a film. Megmutatják a stábot, vagy éppen egy jelenetet úgy, hogy látszik, hogy vették fel. Hallatlanul izgalmas egy-egy nagy kedvenc jelenetet megnézni kívülről, hogy látom a kamerákat, a hangtechnikát, a szereplőket és a stábot egyaránt.

Ma, ha a hívő ember a világ keletkezésére, vagy az ember megjelenésére néz (amely a mai igénk témája), akkor abban kiváltságos helyzetben van, hogy láthatja a világ és az ember keletkezésének werkfilmjét.

A világban az utóbbi két évszázadban éles vita zajlott az egyház és a tudományos világ között, hogy vajon, hogyan keletkezett a világ. Ősrobbanás, evolúció, vagy… hat nap alatt, ahogyan a Biblia írja. Hála Istennek ez a vita már csak nyomokban maradt meg, hiszen mind az egyházban, mind pedig a tudományos élet ilyen irányban tájékozottabb felében, konszenzus született. Mégpedig az, hogy ugyanarról az eseményről beszélünk (a világ keletkezése), de egy egészen más szemszögből. Ugyanis a Biblia, amikor a teremtésről beszél, akkor nem kívánt eredetileg sem tudósítás lenni. Nyilván senki sem volt ott, hogy lejegyezze a látottakat, hanem arról akar a szöveg bizonyságot, hitvallást tenni, hogy az Isten volt az, aki ezt az egészet létrehozta. A tudomány feladat pedig az, hogy a(z aktuális) legjobb tudása szerint kikutassa, hogy mindez hogyan történt meg. És, ha hívő emberként a helyén kezeljük ezt a történetet, akkor a Bibliát olvasva és a tudományt kérdezve, megláthatjuk a világ werkfilmjét. Ott a Biblia, amely egy kameraállásból veszi a „jelenetet” és ott a tudomány, amely egy másikból. Ahogyan a filmekben szokott lenni, hogy az egyik kamera veszi a párbeszéd egyik szereplőjének az arcát, a másik a meg a másikét. Két nagyon különböző kép, mégis ugyanarról a jelenetről szól.

A tudomány beszél a hogyanról, kutatja, elemzi, számol, stb. Ez tiszta. De miről ad, nekünk információt akkor a Biblia? Hogyan kell érteni azt, ami benne van? Akár a mai szakaszt, amely teremtéstörténet vége?

Az elsőt és legfontosabbat már elmondtam: az Isten teremtette a világot. Lehet, hogy ősrobbanással és evolúcióval, ki tudja, de, hogy ő volt az tuti! És alapvető tény az is, hogy az Isten, mint személy a teremtményeivel, különösen is az emberrel, mint személlyel akar kapcsolatban lenni. Ő nem egy biológiai véletlennek tekinti az embert, ahogyan ő maga sem, egy személytelen „gyártósor”, vagy a megszemélyesíthetetlen „természet”, vagy éppen az „univerzum”. Itt személyekről van. Istenről, mint személyről és az emberről, mint személyről. Tehát a teremtéstörténetnek (pontosabban mind a kettőnek, mert hogy kettő van!) a célja az, hogy beszéljen az Istenről és az emberről és ezek kapcsolatáról.

Kapcsolat. Ez talán a kulcsfogalom itt (is). Kapcsolat, mert az Isten saját képmására (1Móz 1,27), vele való kapcsolatra teremtette az embert. Ez az alapbeállításunk. És kapcsolat, mert az ember és ember közötti kapcsolat is ugyanolyan alapvető. Nagyon érdekes, hogy az egész teremtéstörténet tele van azzal a refrénként visszatérő sorral, hogy „És látta Isten, hogy ez .” Egyetlen egy helyen szerepel itt, hogy valami nem oké, valami nem jó, mégpedig itt: „Nem jó az embernek egyedül lenni”- mondja az Isten. De nem csupán a diagnózist állítja fel, hanem megoldást is akar adni: „Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat.” És ekkor teremti meg a férfi mellé a nőt, mint segítőtársat.

Itt most elmondhatnék egy esketési prédikációt, de most nem teszem, ha nem gond. Nem fogok férfi és nő kapcsolatáról beszélni. Ez most nem az az alkalom. Amiről viszont beszélnünk kell, hogy milyen gazdag ez az – amúgy ténylegesen az esküvőkön is elhangzó ige – abból a szempontból, hogy a szentíró „elrejtette” benne nem csupán a férfi-nő, de az ember-Isten kapcsolat gyöngyszemeit is.

Ennek kulcsszava pedig a már említett „segítőtárs”. Sokan, főleg a hölgyek közül pejoratívnak érzik ezt a szót. „Mi az, hogy a nő csupán segítőtársa a férfinak? Megint kibújt a hímsoviniszta szög az egyház zsákjából!” Pedig ne érezzük annak! Ez a szó (Fun fact: ez a fogalom héberül úgy hangzik, hogy „ezer”.) Az esetek túlnyomó többségében az Istenre vonatkozik, mint aki az ember segítője (vö. 2Móz 18,4; Hós 13,9) van jelen. Itt azon kevés alkalmak egyike van, ahol ez nem Őrá, hanem emberre vonatkozik. Legyenek a hölgyek büszkék rá!

Másrészt ez a segítőtárs a férfi oldalbordájából „készül”! Sokszor beszélünk arról, hogy a teremtés és a megváltásnak a története milyen szoros kapcsolatban van. Ez itt az egyik eklatáns példa. János evangélistánál úgy olvassuk Jézus kereszten való halálának történetét, hogy „az egyik katona lándzsával átszúrta az oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki” (Jn 19,34). Egy borda jelezte az „segítőtárs” érkezését az ember számára, és egy „borda” átszúrása jelezte, hogy az egész emberiség számára van Mennyei Segítőtárs Jézus Krisztusban, aki életét adta értünk, hogy utunk lehessen az Istenhez. Ez a Mennyei Segítőtárs emberré – vagy ahogyan szintén János írja – „testté lett” (Jn 1,14). Bordái és minden más csontja és testrésze lett, mint nekünk. Isten általa belépett a saját alkotásába, korlátozta saját magát, beszorította a végtelent a végesbe, hogy mi megérthessük megtalálhassuk Őt!

És mindez szeretetből történt, szívből! Nem véletlen, hogy az Isten a nőt a férfi oldalbordájából teremtette. Ha fölé akarta volna rendelni, akkor a fejéből, ha alá akkor minden bizonnyal a lábából vesz ki csontot. De nem… a borda, ami középen van, és… közel a szívhez! Ugyanígy az Isten, bár mérhetetlenül hatalmasabb és erősebb nálunk, és mi nyilvánvalóan alá vagyunk rendelve neki, de Ő mégsem „fölülről”, elnyomóként érkezik hozzánk, de nem is „alulról”, akinek az a dolga, hogy a kívánságainkat teljesítse, mint a jótündér, az aranyhal, vagy a Mikulás, hanem szívből közeledik, szeretetből. Kapcsolatra vágyik az emberrel, annak ellenére, hogy tulajdonképpen nem neki, hanem kizárólag nekünk van erre szükségünk, hogy egészek és teljesek lehessünk! És ez az ismertség és kapcsolat pedig leginkább Jézus Krisztuson az ő tanításán, megváltó művén, de legfőképpen személyén keresztül valósulhat meg. Így ér össze minden!

Adja Isten, hogy hozzánk is elérjen! Ámen

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mi a különbség az evangélikus, a katolikus és a református úrvacsora/áldozás között? (Evlelkész podcast #13)

Sült hal és reformáció (prédikáció, Reformáció ünnepe, 2020.10.31.)

A kenyér öröme (prédikáció, Padragkút-Ajka, Böjt 4. vasárnapja, 2017.03.26.)