A küszöbön toporogva (prédikáció, Szentháromság ünnepe utáni 20. vasárnap, 2020.10.25.)

 textus: Mal 2,5-6

„ 5 Szövetségem volt vele, élet és békesség szövetsége. Azért adtam neki, hogy féljen engem. Félt is, és remegve tisztelte nevemet. 6 Igaz tanítás volt a szájában, és nem volt álnokság az ajkán. Békességben és becsületesen élt előttem, és sokakat megtérített a bűnből.”

A teljes istentisztelet videója.

A prédikáció letölthető audió verziója: 

Egy párkapcsolatban mindig döntő fontosságú az első benyomás. No, nem a pár első benyomása (persze az is), de itt most a család első benyomására gondolok. Az alkalom, amikor először „viszed haza”, vagy „visznek haza”. Aki már élt át ilyet, az tudja. Sikerülhet nagyon jól, de elsülhet nagyon rosszul is.

Én soha nem fogom elfelejteni, amikor a(z akkor még bőven nem) feleségem először hazavitt. Este felé járt az idő, amikor leszálltunk a buszról a szülőfalujában. Nem volt messze a buszmegállótól a ház, de addig is rengeteg információt kaptam azzal kapcsolatban, hogy mire számíthatok, és hogy hogyan legyen. Odaértünk a házhoz, persze előre engedtem a(z akkor még nem) feleségemet, és ahogyan bement a házba, én megtorpantam egy pillanatra a küszöbön. No, nem a menekülést fontolgattam, az nem az én stílusom. Inkább csak átfutott rajtam annak a bizonytalansága, hogy dacára a(z akkor még nem) feleségem alapos felkészítőjének, fogalmam sincs, hogy mire számítsak! Mi lesz, ha belépek? Vajon be fogok jönni a családnak? Vagy nekem be fog jönni a család? A szándékaim tiszták voltak – hogy ilyen archaikus kifejezéssel éljek – azzal nem is volt gond. De ott a küszöbön, azért megfordult bennem, hogy ennek még bármi lehet a vége…

Úgy képzeljük el, hogy Malakiás próféta könyve egy ilyen küszöb-helyzet. Malakiás az utolsó próféta Jézus előtt, és az ő könyve az utolsó könyv az Ószövetségben az Újszövetség előtt. 400 évvel járunk Krisztus előtt, „közel” van a Megváltó. Azonban ma, számunkra nem is ezért fontos, és nem is ezért „küszöb” Malakiás próféta, hiszen mi már Jézus földre jövetele „után” élünk, hanem azért, mert Malakiás, és benne a mai szakaszunk, nem csak akkor és ott jelentett határvonalat Izrael népének, hanem bizony ma, nekünk is egy határvonal, küszöb lehet. Röviden összefoglalva: a mai szakasz az Isten küszöbén toporgó ember útmutatója.

Amikor az ember keresi az Istent, akkor eleinte nem tudhatja, hogy mire számítson. Hallhatott már ilyet és olyat is, de a maga bőrén kell megtapasztalni a kapcsolatot ahhoz, hogy tudja hogyan is lesz. És, igen, valóban. Bár személyes tapasztalat kell ahhoz, hogy az ember kapcsolatban legyen az Istennel, de azért kaphat egy jó felkészítést – többek között – a mai igénkből.

„Szövetségem volt vele, élet és békesség szövetsége. Azért adtam neki, hogy féljen engem. Félt is, és remegve tisztelte nevemet.”- kezdi a mai szakaszunk. Nos, ez így elsőre nem túl biztató. Félni az Istentől? A félelem rossz dolog. A félelem megbénít, „fortélyos félelem igazgat”- mondja a költő. Vajon tényleg az Isten küszöbén toporogva a félelemre kell, hogy számítsak? Dehogyis! Jézus számtalanszor szólította meg úgy a tanítványait, mikor valamilyen nagy horderejű, hatalmas tettel szembesültek, hogy „Ne féljetek!” (pl. Mt 14,27; Mt 10,31; Mk 6,50; stb.) És első szava a feltámadás után ez volt az őt szellemnek tartó apostoloknak: „Békesség nektek!” (Jn 20,19)

De akkor miről szól EZ a „félelem”, ami itt szerepel? A pozícióról, az ember helyzetéről. Arról, hogy nem lehet csak úgy berontani az Istenhez! Nem lehet nagy mellénnyel, túláradó önbizalommal, orrunkat a magasban hordva az Isten elé állni! Az Isten hatalmas. Mérhetetlenül nagyobb mint mi!

Egyszer láttam egy videót a világ legnagyobb dömperéről. A BelAZ75710-es 20.6m hosszú, 8.16m magas és 9.87m széles. Hatalmas jószág. Egy ember eltörpül mellette. Minden bizonnyal, ha valaki odaáll mellé, vagy éppen utazik benne, akkor sok mindent érez, de hogy félelem is van benne az az tuti. Miért? Már csak a méretei miatt, a hatalmassága, ereje miatt is! Bár az Isten nyilvánvalóan nem egy dömper, és távol álljon tőlem, hogy olyanokat mondjak pl.: hogy az Isten olyan hatalmas mint ez a dömper, csak felszorozva egymillióval… De az analógia akkor is ül. Amikor az ember megtapasztalja, hogy milyen kicsi és milyen gyenge, valamihez, vagy valakihez képest, akkor abban mindig van félelem. Így, amikor az Isten színe előtt vagyunk, akkor mindig lebegjen előttünk a tény: kegyelemből, az Isten kegyelméből élünk és vagyunk! Ő mérhetetlen nagyságához mi mérhetőek sem vagyunk. Alázat ott, a küszöbön!

Azonban az Isten jelenlétében való félelem SOHASEM áll önmagában. „Szövetségem volt vele, élet és békesség szövetsége.” Az Isten hatalmasságában nem a pusztításra törekszik. Sokszor azért van bennünk a pőre félelem a hatalmas dolgokkal, személyekkel, a hatalommal szemben, az valahol zsigeri őstapasztalat, hogy aki képes rá, hogy bántson, az bántani fog. De nem így az Isten. „Szövetségem volt vele, élet és békesség szövetsége.” Életet és békességet kínál az Isten. És nem csak úgy, hanem meg is tudja tenni, oda is tudja adni, ha akarja. És ezért nincsen az Isten jelenlétében tiszta félelem. Mert ő hatalmával a békességet ajánl. Pál apostol írja: „Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok”(Róm 8,15)

És ez a fiúsági (gyermekségi) lét kell ahhoz, hogy a célt el tudjuk érni, ami pedig az üdvösség. Minden hívő ember és a hívő lét végső célja az üdvösség. Legalábbis annak kéne lenni. Mert a célunk, hogy a fizikai lét végével az Istennél legyen örök helyünk. Ha úgy tetszik, a keresztény élet eszkatologikus, azaz a vége felől értelmezi az életet.

És ezen felül azt is olvassuk, hogy nem csupán békesség és élet az, amit az Isten az ő végtelen hatalmából és kegyelméből ajánl, hanem szövetség is. Szövetséget azok szoktak kötni, akiknek szükségük van egymásra egy közös cél eléréséhez. De nem így van az Istennel. Neki nem lenne szüksége ránk, ellenben nekünk nagyon is Őrá. Erre rezonál az Úr, a mi szükségünkre, és legnagyobbat már oda is adta ehhez: az ő Fiát, Jézus Krisztusban, akiben új szövetségben lehet részünk.

Ma az evangélikus hagyományban Biblia-vasárnap van. Ezen a vasárnapon Isten igéje, mint olyan, a téma. A mai szakasz nyilvánvaló üzenetet ad nekünk. Az Istenhez jó belépni. Hatalmas Isten ő, aki félelmetes, de mindig jót akar és jót tesz. És, ha meg akarjuk ismerni, ha jó támpontot akarunk találni a küszöbön, akkor azt Jézusban találjuk meg! Jézust megismerni leginkább pedig az igén, a Biblián keresztül lehet. Na nem a betűkön, mondatszerkezeteken, bekezdéseken keresztül, hanem az Isten által, aki ezen betűk, mondatszerkezetek és bekezdések által szól hozzánk, személyesen.

Hadd fejezzem be egy másik bibliai mondattal, amely vezessen bennünket a jövő héten: „Jobb az Isten háza küszöbén állni, mint a bűnösök sátraiban lakni.” (Zsolt 84,11)

Ezt a személyes Isten hozza el hozzánk a Szentlélek! Ámen.