Milyen lesz a világvége? - Lk 12,54-59 (Ítélet vasárnapja, 2022.11.06)

textus: Lk 12,54-59

“54 Azután szólt a sokasághoz is: Amikor látjátok, hogy felhő támad nyugatról, mindjárt azt mondjátok, hogy eső jön, és úgy lesz. 55 Amikor pedig déli szél fúj, azt mondjátok, hogy hőség jön, és úgy lesz. 56 Képmutatók, a föld és az ég jelenségeit felismeritek, e mostani időt miért nem tudjátok felismerni?

57 De miért nem ítélitek meg magatoktól is, hogy mi a helyes? 58 Amikor ellenfeleddel az elöljáró elé mégy, még útközben igyekezz megegyezni vele, nehogy a bíró elé hurcoljon, és a bíró átadjon a börtönőrnek, a börtönőr pedig tömlöcbe vessen téged. 59 Mondom neked, nem jössz ki onnan addig, amíg meg nem adod az utolsó fillért is.”

Yuval Noah Harari a híres izrael író írta a Homo Deus c., 2016-ban megjelent könyvében, hogy az emberiség a 21. századra legyőzte a három nagy ellenségét, a háborút, az éhezést és a járványt. Meglehetősen ironikus, hogy négy évvel a könyv megjelenése után kitört a COVID járvány, rá két évre Putyin kormánya elrendelte Ukrajna megtámadását, és Magyarországon pedig a legnagyobb az élelmiszer infláció az egész EU-ban! Persze a COVID mondjuk nem kolera, vagy pestis, az orosz-ukrán háború nem világháború, az pedig, hogy drága az élelmiszer, az nem jelent általános éhezést, de mindenképpen jelzésértékű, és én mégiscsak úgy gondolom, hogy kissé elhamarkodott volt ez a hurráoptimizmus. Sőt! Azt figyelhetjük meg, hogy úgy általában, meglehetősen sötét hangulata van manapság az emberiségnek. Nem véletlen az sem, hogy sokan már egy új világégést vízionálnak, sőt talán a világ végét is.

Csakhogy ebben nincsen semmilyen újdonság. Szinte minden generáció idejében legalább egyszer felmerül a gondolat, hogy mi van, hogyha vége lesz mindennek és ez a vég most van? Mostanában az orosz agresszió miatt merült fel, annak kapcsán, hogy vajon használni fognak-e atomfegyvert Ukrajnában vagy sem… Persze az atomháború, mint lehetséges világvége forgatókönyv nem először kerül elő. 1983-ban hajszálon múlott, hogy a Szovjetunió egy téves riasztás miatt nem lőtt ki atomtöltetet, de a hatvanas évek elején a kubai rakétaválság is a totális atomháború rémével fenyegetett. De nem kellett ahhoz atom, hogy az emberiségben sokan azt gondolják, hogy itt van a vége. Minden bizonnyal a Második és az Első Világháborúban is sokan ezt gondolták. És azt hiszem visszafelé haladva az időben, szinte minden évszázadban találhatunk egy-egy olyan negatív eseményt, amely arra engedte következtetni az embereket, hogy itt a vég.

Furcsa azonban az a kettősség, amivel az emberiség a világvégéhez viszonyul. Egyrészt egymást rémisztgetjük - nem feltétlenül ok nélkül - akár a mostani háború eszkalálódásával, akár a klímakatasztrófa egyre súlyosbodó eredményeivel, így realtíve sokat és behatóan foglalkozunk a világvégével, de ez valahogyan nem kapcsolódik össze a saját végességünkkel. Azzal sokat foglalkozunk, hogy mi lesz a világgal,... De vajon mi lesz velünk? Szívesen rémüldözünk a világ szörnyűségei kapcsán (akinek nem inge…), de a mi saját életünknek, az én saját életemnek a vége az nem szerepel a képletben. Persze ez valahol természetes, hiszen az ember nem szívesen foglalkozik ezzel, de mégis ellentmondásos, hiszen ha a világnak vége van, akkor bizony nekem is.

Talán nem árulok el újdonságot, hogy a világvégének megvan a keresztény olvasata, értelmezése is! Az egyházi év utolsó három vasárnapján (amely ma indul), ahogyan most haladunk az egyházi év vége felé, úgy a textusok a végső dolgok felé fordítják a tekintetünket, figyelmünket. Az első, a mai vasárnap, “Ítélet vasárnapja”, a következő a “Reménység”, az utolsó pedig az “Örök élet vasárnapja” lesz. Ez a három vasárnap nagyon logikus módon tárja elénk azt az alapvető keresztény szemléletet, miszerint a dolgoknak a vége felől van értelmük. A világnak is és a mi életünknek is. Hisszük azt, hogy az életünk beteljesedése az örökkévalóságban fog megtörténni, ezután a földi lét után, másrészt pedig várjuk azt, hogy előbb vagy utóbb ennek világnak végeszakad és Isten újra fog teremteni e helyett. 

Jézus - de mások is a Bibliában - számtalanszor utaltak arra, hogy a kereszt óta, Jézus eljövetele óta, az utolsó időket éljük. Az első keresztények úgy gondolták, hogy Krisztusnak a dicsőséges visszajövetele rövid időn belül megtörténik. Aztán, ahogyan teltek az évszázadok és mégsem jött el Krisztus és vele együtt a világnak a vége, úgy tűnt elmarad a dolog… Pedig nincsen így! Attól még, hogy az utolsó időket éljük ma is, az nem azt jelenti, hogy ez egy rövid időszak, csak azt, hogy az utolsó! Már 2000 év eltelt azóta, hogy Krisztus testben itt járt a Földön, s a visszatérésére való várakozás meglehetősen kihűlt a hívő emberek körében. Ami persze érthető is valahol, de akkor sem kéne így lennie! Krisztus visszajövetele, az erre való várakozás, ugyanis szerves része kellene, hogy legyen a hívő életnek. Miért? Azért, mert Krisztus eljövetele az igazságnak is a pillanata lesz! Krisztus ugyanis ítéletre (is) jön vissza. Azért, hogy érvényt szerezzen az igazságnak, és hogy minden tettnek legyen következménye. De erre, nyilván, nagyon nem kellemes gondolni, hiszen ki szereti azt, ha szembesítik önmagával? Természetesen senki. Nem csoda, hogy nem gondolunk sokat erre a jövőbeni pillanatra.

“Amikor látjátok, hogy felhő támad nyugatról, mindjárt azt mondjátok, hogy eső jön, és úgy lesz. Amikor pedig déli szél fúj, azt mondjátok, hogy hőség jön, és úgy lesz. Képmutatók, a föld és az ég jelenségeit felismeritek, e mostani időt miért nem tudjátok felismerni?” A szelíd és alázatos Megváltó most nagyon odamond a hallgatóságnak, így most nekünk is. Keménysége azonban nem önmagáért van, hanem azért, hogy kibillentsen bennünket abból a kényelmes állapotból, hogy “az Isten szeret minket, úgyhogy minden mindegy”. Mert az Isten valóban nagyon szeret minket, de nagyon nem mindegy minden! Minden tettnek és minden bűnnek van/lesz következménye, Krisztus meg fog ítélni mindenkit! Ez persze egészen addig nagyon jó hírnek hangzik, ameddig ez a másikra vonatkozik, hogy majd “ők”, “a gonoszok” elnyerik méltó büntetésüket,... De mihelyt ez rám (is) vonatkozik már szívesen kifarolnék a dologból!

Igen, Krisztus el fog jönni, és bizony ítéletet fog tartani, és az lesz ez ismert világunk utolsó napja. De ez nem ennyire egysíkú, vagy ha úgy tetszik, egybites dolog, ugyanis Jézus nem csupán az ítéletet közvetíti, hanem a megmenekülésnek az útját is előkészítette! A mai igénkben gyönyörűen megbújik a lehetőség, annak a lehetősége, hogy bennünket ne érjen elmarasztaló ítélet a világvégén. 

Jézus kőkeményen megfogalmazza, hogy igenis oda kell figyelni az idők jeleire, és a Biblia más helyei is egyértelműen erre biztatnak. Sokan próbálták meg a Biblia egyes szakaszai alapján “kiszámolni”, hogy mikor lesz a világvége és meghatározni, hogy hogyan, de Jézus nyilvánvalóan kimondta, hogy “Azt a napot pedig és azt az órát senki nem tudja, sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem csak az Atya egyedül.” (Mt 26,34) De hát, ha figyelni kell az idők jeleit, de közben meg nem tudjuk meg, hogy mi lesz és mikor lesz, akkor az egésznek mégis mi az értelme? Figyeljünk meg, hogyan mondja mindezt Jézus a mai szakaszban: “Képmutatók, a föld és az ég jelenségeit felismeritek, e mostani időt miért nem tudjátok felismerni?” Nem azt mondja, hogy “az utolsó napra figyeljetek oda”, hanem azt, hogy “e mostani idő”-re! Magyarul, Krisztus visszajövetelében, a világvégében, az ítéletben nem az az érdekes számunkra, hogy akkor mi lesz, hanem az, hogy egykor Jézus mit tett, és most pedig mit teszünk mi! Ugyanis Krisztus visszajövetelének várása nem a jövőbelátásra hív bennünket, hanem a jelenre fókuszáltat, nem az időfaktor, hanem életünk milyensége lényeg! Jézus az utolsó időkben való létre hív bennünket, amelyben a szemlélet az igazán lényeges, a tudat, hogy Jézus már eljött értem és mindent megtett azért, hogy nekem örök életem legyen, s hogy amikor majd visszajön, akkor “ne kelljen félnem”, hanem bátran állhassak meg előtte!

Jézus egy példázatban viszi tovább és magyarázza ezt a gondolatmenetet. Amiből azonban csak az első mondatot ragadom ki: “De miért nem ítélitek meg magatoktól is, hogy mi a helyes?” - teszi fel a kérdést Jézus. Ha szó szerint akarnám lefordítani a görögből, akkor így hangozna: “De miért nem választjátok ki magatoktól is az igazat?” A Biblia azt írja, hogy az Isten mércéje alapján nincsen egyetlen igaz ember sem (Róm 3,10). Tehát akár magunkban, akár másokban, akár tettekben, akár gondolatokban, akár ideológiákban, akár filozófiákban keresnénk is az Istennek “megfelelő” igazat, nem találnánk. Viszont, ha mindezeken túl keressük, akkor igenis meg tudjuk találni, igenis ki tudjuk választani! Pál így ír: “e mostani időben megmutassa igazságát: mert ő igaz, és igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz” (Róm 3,26) “e mostani idő”- írja az apostol is nagyon hasonlóan Jézus szavaihoz! És ezzel az “e mostani idő”-vel visszautal Jézus szolgálatára, tanítására, keresztjére, amelybe kapaszkodva minden igazságtalanságunk, minden hiányunk, minden bűnünk eltöröltetik, és utal a mindenkori mostra, amelyben arra biztat, hogy hittel fogadjuk el Krisztusnak ezt az áldozatát, személyesen “válasszuk ki”!

Mit mondjunk hát a világvégéről? Mindenek előtt azt, hogy nem kell félnünk tőle! Az odavezető út minden bizonnyal szörnyűséges lesz az emberi mohóság, felelőtlenség, bűn és kegyetlenség miatt. Ez több mint valószínű. Viszont a végén, a legvégén bennünket nem vár elmarasztaló ítélet! Mert, amikor majd oda kell állnunk a Krisztus elé, hogy elszámoljunk az életünkkel, és majd tisztába kerülünk mindazzal a rosszal, amit életünkben tettünk, akkor is azt tudjuk majd mondani, hogy “Jézus, én életemben is hittem abban, hogy a te kereszted megszabadíhat ezektől, és most is hiszek!” És akkor ő befogad az örök országába, s része lehetünk az új teremtésnek, amelyben már nem lesz helye a nyomorúságnak, a rossznak, a bűnnek, hanem az Ő jelenlétében élhetjük meg a tökéletes találkozást! Ámen