"Jézus a válasz" "De mi volt a kérdés?" - Zsid 2,10kk (Böjt 5. vasárnapja, 2023.03.26.)

textus: Zsid 2,10-11.14-15.17-18

“10 Mert az volt méltó Istenhez, akiért van a mindenség, és aki által van a mindenség, hogy őt, aki számtalan fiát vezeti dicsőségre, üdvösségük szerzőjét szenvedések által tegye tökéletessé. 11 Mert a megszentelő és a megszenteltek mind ugyanattól származnak, ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni, [...] 14 Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt, 15 és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak. [...] 17 Ezért mindenben hasonlóvá kellett lennie a testvéreihez, hogy irgalmas és hű főpap legyen az Isten előtti szolgálatban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért. 18 Mivel maga is kísértést szenvedett, segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek.”

Ma Judica, azaz az Igazság vasárnapja van. Milyen furcsa ma már ez a szó, hogy igazság! Egyre kevésbé tudunk ilyen kategorikus fogalmakkal mit kezdeni. Ennek persze megvan az az előnye, hogy van lehetőség megkérdőjelezni olyan alapvetéseket, is, amelyek akár évszázadosak, de amúgy meg nem jók, nem előre mutatóak vagy nem hasznosak. A rossz oldala viszont az, hogy az embernek nincsenek meg azok a kapaszkodói vagy keretei, amelynek keretén belül önmagát és a világot értelmezni tudja. De, hogy példát is mondjak: az például nagyon jó, hogy haladunk afelé, hogy a nőknek is ugyanolyan lehetőségeik legyenek mint a férfiaknak, pedig ez évezredes viszonylatban nem így volt. De az pedig nagyon rossz, hogy már nem tudunk olyanról beszélni semmilyen dolog, nézet, stb. kapcsán, hogy AZ igazság. És itt most - elsősorban - nem arról beszélek, hogy mi igaz és mi hamis (bár arról is lehetne eleget…), hanem arról, hogy mi az, ami igazságos (lenne). Igazságos egy helyzetben, egy vitában, a társadalomban, bárhol.

És nem csak mai vasárnapunk, de mai igénk is az igazságról beszél, arról, hogy hogyan valósul meg az igazság. De nem a mi egyre szubjektívebb mércénk alapján, hanem az Isten szemében, az Isten előtt, az Isten akarata szerint. És nagyon izgalmas, hogy úgy beszél erről a mai szakasz, hogy egyszer sem szerepel benne az “igazság” szó, hanem egy másik “i”-betűs kifjezés, az irgalom kerül a középpontba, sejtetve, hogy e két fogalomnak az Isten személyében van köze egymáshoz. És nem is kevés. 

Még az internet széleskörű elterjedése előtt történt az eset, úgyhogy sajnos nem tudok róla képet mutatni. Egy kollégám mesélte az esetet. Az USAban - azt hiszem New Yorkban, de erre nem mernék megesküdni - látott egy falfirkát az egyik metrómegálló bejárata fölött: “Jesus is the answer”, azaz “Jézus a válasz.”. Alá pedig valaki - láthatóan egy másik személy - odafirkált egy kommentet: “Ok, but what was the question?”, azaz “Oké, de mi volt a kérdés.” Ez a tanulságos offline üzenetváltás világít rá arra, hogy mennyire nem egyértelmű tud lenni az, ami amúgy annak tűnik. 

Szóval, a válasz ma nekünk, ma, itt a templomban: Jézus. De mi volt a kérdés? A Zsidókhoz írt levélnek, mint bibliai könyvnek, az a központi témája, hogy hogyan tudok megállni az Isten színe előtt. Ez alatt azt értem, hogy hogyan tudok az Isten jelenlétére, segítségére, kegyelmére, s végső soron az üdvösségre “alkalmas” lenni. Hogyan maradhatok meg az Isten színe előtt, és hogyan válhatok olyanná, mint amilyennek ő akar látni engem? Most, hogy megvan a kérdésünk, hangozzon el még egyszer a válasz: Jézus. 

Szóval Jézus, a válasz, akinek munkája, szolgálata, érdeme az, aminek mentén én odaállhatok Isten elé. 

De ez mit jelent számunkra, most, praktikusan? Azt jelenti, hogy a Biblia egyértelműen szembemegy minden más úttal, amiről az emberek azt gondolják, hogy elvezet az Istenhez! 

1. Szembemegy az individualizmussal, amely gondolkodás szerint: “én majd a magam erejéből jó leszek”. Hányan vannak olyanok, akik azt gondolják, hogy majd “ha én elég jó leszek, elég sok jót teszek, akkor majd az Isten szeretni fog” és ez mennyire nincsen így. Persze tegyük a jót, ez nem kérdés, de ezzel nem tudjuk bevásárolni magunkat a jóba.

2. Szembemegy a rossz értelemben vett humanizmussal is. Azzal, amelyik minden mércéjének az embert tekinti. Hogy “majd az Isten az alapján a mérték alapján ítél, ahogyan azt én gondolom, elképzelem.” Nemsokára kifejtem, hogy ez mennyire nincsen így.

3. És szembemegy a szubjektivizmussal is. “Végülis mindenki ugyanarról beszél…”; “Egy istenünk van…”; “Mindannyian ugyanazt a hegyet másszuk, csak másik oldalról…” Ez sem igaz, hiszen az egyetlen válasz, és az egyetlen lehetőség az Istenhez eljutáshoz: Jézus.

Erről így ír a szentíró: “Mert az volt méltó Istenhez, akiért van a mindenség, és aki által van a mindenség, hogy őt, aki számtalan fiát vezeti dicsőségre, üdvösségük szerzőjét szenvedések által tegye tökéletessé.” És ezzel értünk el AZ IGAZSÁGhoz, Isten igazságához, amelyről az igehirdetés elején beszéltünk. Tehát, akkor mi Isten igazsága? Az, hogy csak az arra méltók kerülnek őelé. De ha az fentebb említett tételek igazak, akkor magunk erejéből mi nem vagyunk alkalmasak erre! Így van, nem vagyunk. 

De Isten igazsága más-mást jelent a világ számára, nekünk, és Jézus számára. A világra nézve radikális és objektív működésmódot. Ez van és kész. Egy olyan igazságot, amit nem lehet csűrni csavarni, ilyen vagy olyan szemszögből nézni. Ha Istenhez akarsz eljutni, akkor az csak Krisztuson keresztül lehetséges, pont! Számunkra irgalmat jelent. Mi nem tudjuk elérni, de Jézus Krisztus utat készített, amit mi hittel el tudunk fogadni, rálépni és megmaradni rajta. Jézus számára pedig a szenvedést jelentette! Azt, hogy Ő az, aki megfizette az árat, az üdvösség árát! És nem csak úgy általában és teoretikusan, elméletben, hanem valóságosan és enyémet és a tiédet is. Ezt tette Isten Jézus “halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak.”

A múlt héten beszéltünk arról, hogy az Isten - szemben a bálványokkal - részt vesz, sőt magából ad nekünk. Ezt a részesedést az Isten az ő végtelen igazságában és kegyelmében odáig “kitolta”, hogy Krisztusban részt vett abban a folyamatban és állapotban, amely a személyétől - amely az élet forrása és az élet maga -  a legtávolabb esik: a halálban! Mert bizony halálnál nincsen messzebb “hely” az Istentől! És ez a részvétel - csakúgy, mint maga a megváltás - nem teoretikus, nem elméleti, hanem nagyon is tapasztalati! 

Jézusnak “mindenben hasonlóvá kellett lennie a testvéreihez, hogy irgalmas és hű főpap legyen az Isten előtti szolgálatban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért. Mivel maga is kísértést szenvedett, segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek.”- írja az ige.  Azaz Krisztus nem csupán egy “távoli” megváltó, de főpap, azaz az Isten előtt előtt bennünket képviselő közbenjáró, sőt olyan személy, aki segíteni is tud, és akar a hétköznapok helyzeteiben is.

Ilyen Istenünk, ilyen Megváltónk van! Micsoda méltóság és lehetőség ez a számunkra! Ezzel betöltekezve forduljunk rá a böjt utolsó hetére, és készüljünk a feltámadás ünnepre! Ámen