Imák és lelkipásztorkutyák - Jak 5,13-18 (Húsvét ünnepe utáni 2. vasárnap, 2023.04.24.)

textus: Jak 5, 13-18

“13 Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék! Öröme van-e valakinek? Énekeljen dicséretet! 14 Beteg-e valaki közöttetek? Hívassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében. 15 És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer. 

16 Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. 

Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének. 17 Illés ugyanolyan ember volt, mint mi, és amikor buzgón imádkozott azért, hogy ne legyen eső, nem is volt eső a földön három évig és hat hónapig. 18 Aztán ismét imádkozott, és az ég esőt adott, és a föld meghozta termését.”

    Sokszor éri az a vád az egyházat (értsd: az egyetemes kereszténységet) - de főleg a papokat, lelkészeket - hogy “Mire jó ez az egész? Mégis mit csinálnak ezek? Egész nap csak imádkoznak, és ennyi!” Hát, erre két dolgot tudok mondani hirtelenjében: az egyik az, hogy bárcsak így lenne! Bárcsak az egész kereszténység szüntelenül imádkozna (1Thessz 5,17)! A másik pedig az, hogy a keresztény ember, és benne mi papok sem csak egész nap imádkozunk, hanem éljük az életünket, és a hitünkből fakadóan próbáljuk ezt a világot jobbá tenni…

És bár rettentően demagóg ez a vádnak szánt mondat (olyannyira, hogy reagálnom sem kellett volna rá), de mégis rámutat valamire, mégpedig arra, hogy az imádkozás, mint tevékenység, annyira szorosan hozzátartozik a hívő élethez, hogy az még az egyházon kívüliek számára is evidencia. 

Jakab levele nagyon sokáig a kedvenc bibliai könyvem volt. Ma is nagyon szeretem, és ennek a fő oka az, hogy ez egy különc könyv. Teljes más, mint az Újszövetség többi irata, olyan határozott “egyénisége” van, hogy azt sokan nem tudták - többek között Luther sem - teljes mértékben el- és befogadni. Ezzel nem azt mondom, hogy fontosabb mint a többi, hanem azt, hogy minden bibliai könyvnek megvan a maga különlegessége, Jakabnak ez a különutasság. Ez pedig alázatra kell, hogy indítson bennünket, hiszen ez a könyv is - a Biblia részeként - az Istenről beszél. Tehát, az igazsághoz ez a könyv is hozzátartozik, és ez akkor is így van, ha nekünk “nem fekszik”. 

Jakab egyik fókuszpontja - különösen a mai textusban - az imádság, ez a cselekmény, vagy inkább történés, amely a keresztény hit és vallásgyakorlás egyik oszlopa. “Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék! Öröme van-e valakinek? Énekeljen dicséretet! Beteg-e valaki közöttetek? Hívassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében.”- írja. Szenvedsz? Akkor imádkozz! Örömöd van? Dicsérd az Istent! (azaz, szintén imádkozz) Beteg vagy? Imádkozzanak érted! Olyan ez, mint valami extrém kauzalitás, egy pavlovi reflex szerű ok-okozati összefüggés. Ha történik valami, akkor kapcsolj hozzá imádságot! Kérj, adj hálát, dicsérd az Istent, vagy éppen járj közben másokért az Isten előtt!

És igénk nem csupán a “feladatot”, de a következményt is írja: “És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer.” Nagyon érdekes, hogy Jakab ezt kategorikusan jelenti ki, nem feltételesen. Nem azt mondja, hogy “lehet”, hanem, hogy “így lesz”. A tapasztalat azt mutatja, hogy az Isten nem mindig úgy és akkor van ott, amikor és ahogyan szeretnénk, de Jakab apostol által biztat, hogy kézben tartja a dolgokat.

Sőt! Számtalan pszichológiai tanulmány és egészségügyi tapasztalat mutatja, hogy az imának ereje van. Aki imádkozik, az gyorsabban gyógyul, jobban felépül, nyugodtabb, kevésbé stresszes és szorongó. Persze az ima nem tabletta, amit csak be kell kapni és jobb lesz, de tagadhatatlan, hogy tudományos szempontból is bizonyított pozitív hatásai vannak.

És itt akár be is fejezhetnénk a gondolatmenetet, de a mai igénk bizony nem fejezi be. “Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének. Illés ugyanolyan ember volt, mint mi, és amikor buzgón imádkozott azért, hogy ne legyen eső, nem is volt eső a földön három évig és hat hónapig. Aztán ismét imádkozott, és az ég esőt adott, és a föld meghozta termését.”- írja a szentíró. Az ima túlmegy, túlér, túlhalad az imádkozó emberen. Azért van ez így, mert az ima forrása nem maga az ember, hanem az ember csak ajándékba kapja az imádság lehetőségét. Az ima nem csak belső mozdulat, intim kommunikáció, hanem külső, ható folyamat is! Jakab egy olyan ószövetségi példát hoz elénk, amelyben az imádság hatással volt egy olyan folyamatra, amelyet még mas sem tudunk teljes egészében “kiszámolni”, nemhogy befolyásolni: az időjárásra. 

De ne tévedjünk! Ez nem azért sikerült anno mert Illés próféta (akire Jakab hivatkozik) olyan fantasztikus, vagy olyan különleges képességű ember volt. És ha ma is megtörténik az, hogy külső erők engednek az imának, az sem azért van, mert mi annyira jók vagyunk, hanem azért mert, ahogyan az ima puszta lehetősége, úgy annak belső és külső hatása is az Isten ajándéka! Amikor az ima hat, akkor az Isten dolgozik, amikor az ima ad, akkor az Isten kegyelmének megnyilvánulása, amikor az ima gyógyít, akkor az Isten irgalma. Éppen ezért, az ima csak akkor “működik”, ha az imádkozó kapcsolatban van Istennel. 

A mai vasárnap, a Jó Pásztor vasárnapja. Az oltár előtti igében (Jn 10,11-16) arról olvashattunk, hogy Jézus a jó pásztor, mi pedig az ő juhai vagyunk. Ez azért érdekes, mert egy másik közhelyes beszólás szerint, a keresztények maguk is azt mondják, hogy ők birkák! Erre szoktam én azt mondani, hogy juhok vagy bárányok vagyunk, de nem birkák. És ezért nem vagyunk birkák, mert Jézus sem sima pásztor. Ő olyan, aki a juhaival kapcsolatban van, név szerint ismeri őket és gondoskodik róluk. Nem, hogy nem akadályozza, de egyenesen bátorít a gondolkodásra, és az ebből fakadó, vele való párbeszédre, értelmes kommunikációra. Ez az értelmes kommunikáció pedig nem más, mint az imádság! Egy olyan oda-vissza kapcsolat, amelyben csodák tudnak történni Jézus pásztorsága alatt. Én elfogadom, hogy ő a megváltó, a szabadító és ő a sajátjának nyilvánít engem és dolgozik értem. Nem haszonlesésből és nem fizetségért. Azért teszi, mert szeret! Olyannyira, hogy az életét adta/adja értem! Van egy vicces kollégám, aki azt mondta, hogy mi lelkészek nem lehetünk lelkipásztorok, mert abból csak egy van, a Jó Pásztor Krisztus! Mi maximum lelkpászorkutyák lehetünk mellette - és ezt most értsük jól - úgy ugatunk, ahogyan a pásztor adja, hogy mondjuk!

Merjük megszólítani a pásztort! Várja a hívásunkat, ismeri a hangunkat, és mi is meg fogjuk ismerni az övét! Így lesz teljes a csapat! Ámen